Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-08 / 214. szám, szombat
BULGÁRIA ÁLLAMUNNEPEN ÚJ sző A Bolgár Népköztársaság holnap ünnepli államünnepét! 29 évvel ezelőtt o»rn a napon győzött a forradalom a fasizmus fölött és a bolgár nép kezébe vette a hatalmat. Bulgária dolgozó népe a Bolgár Kommunista Párt vezette több éves kömény harc után győzött a kizsákmányolás, a fasizmus fölött és megnyitotta a szocializmus felé vezető utat. Huszonkilenc év telt el azóta, a történelemben ez nem nagy idő, de Bulgária gazdasági és társadalmi struktúrája közben gyökeresen megváltozott. A bolgár nemzet Georgi Dimitrov, a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló alakja szavait valósította meg: „Bulgáriának 15—20 év alatt kell elérnie azt, amit a többi ország más feltételek mellett évszázadok alatt ért el“. Bulgária a szocialista fejlődés útjára lépett. Ebben az időben elsősorban a Szovjetunió nyújtott nagy segítséget a gyors gazdasági változáshoz. Elmaradott agrárországből rövid időn belül ipari agrárországgá változott, amely az 19Ö6-—1970. évi 5. ötéves tervben a termelés nagyarányú növelése mellett a gazdasági tervezés és irányítás tökéletesebb módszereire való áttérést is megvalósította. A szocialista iparosítás és a földreform gyors üteme jó előfeltételeket biztosított a gyors és sokoldalú előrehaladáshoz. 1945 előtt jelentéktelen egyoldalúan fejlett iparral rendelkezett. A háború után született meg jelentős szovjet segítséggel a bolgár kohó- és gépipar. 1944—1972 között szovjet se gítséggel több mint 180 nagyobb üzem épült Bulgária területén. Csak a 6. ötéves terv éveiben 150 létesítményt helyeznek üzembe, melyeken szintén szovjet szakmunkások dolgoznak. Szovjet segítséggel épül nemcsak az ország, hanem a Balkán-félsziget első atomerőműve is. A fellendülő gépipar alkotja az ipari termelés 20 százalékát, az ország exportjának pedig 40 százalékát. Bulgária hajókat, traktorokat, mezőgazdasági gépeket, orvosi műszereket, automata gépeket, gépsorokat, elektronikus berendezéseket és műszereket, elektronikus számítógépeket gyárt. A KGST keretében gépek gyártására specializálódik, több mint 80 országban teljes üzemi berendezéseket szállít. Bulgáriában, ahol a terület 30 százaléka szántóföld, a mezőgazdaság magas színvonalú. Az utolsó három évben agráripari egységeket alakítottak ki. Ezekben a nagy mezőgazdasági üzemekben a termelés specializálódik és a mezőgazdaság ipari alapokon működik, a munkát pedig ipari módszerek kel irányítják. Bulgária a világ legnagyobb rózsaolaj, para dicsőm és csemegeszőlő exportőrje. Bulgária a KGST-n belül aktív partner, szüntelenül igyekszik kapcsolatait megszilárdítani és bővíteni a szocialista államokkal, elsősorban a Szovjetunióval. Az ország külkereskedelmi forgalma a felszabadulás előttihez képest négyszeresére emelkedett. A külkereskedelmi forgalom iránya is gyökeresen megváltozott. Legfontosabb exportcikkei: Diesel-motorok, akkumulátorok, transzformátorok, tehervonatok, gépkocsik, szőlő, bor, paradicsom stb. A Bolgár Népköztársaság bé keszerető ország, aktívan hozzájárul az európai béke és biztonság megszilárdításához, fontos szerepet játszik a Balkánfélsziget országai együttműködésének bővítésében. (m) 25 ÉVE ALAKULT MEG A KOREAI KÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG 1973. IX.* 8. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság szeptember. 9-én ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Az 1948. augusztus 25-én Észak- és Dél-Koreában megvá lasztott Legfelsőbb Népi Gyűlés szeptember 9-én Phenjanban kikiáltja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. A két országrész demokratikus erői 1950-ben javaslatot tettek az ország békés úton történő egyesítésére, ugyanakkor a reakció — bízva az Egyesült Államok támogatásában — háborút robbantott ki a KNDK ellen. A népi Korea megvédte földjét. 1953 után az amerikai imperialisták elleni győztes háború, a haza függetlenségének kivívása után, rövid idő alatt sikeresen helyrehozták a háború okozta károkat, lerakták a népgazdaság szilárd alapjait, néhány év alatt kialakították a szocialista termelési viszonyokat. Alig másfél évtized alatt megoldották a szocialista iparosítás feladatát. Ennek eredményeként a KNDK önálló modern iparral és fejlett mezőgazdasággal rendelkező erős szocialista országgá vált. Az északra és délre kettészakadt haza egyesítése jelenleg is a koreai nép legfőbb feladata. A KNDK kormánya — amelyet mélységes felelősségérzet hat át a nemzet sorsáért és jövőjéért — minden lehetséges, őszinte erőfeszítést megtett és megtesz azért, hogy véget vessen a nemzetközi kettészakítottság tragédiájának és megvalósítsa a haza egyesítésének nemzeti vágyát. Ez év június 23-án Kim Ir Szén elnök előterjesztette a haza egyesítésére irányuló új javaslatokat, amelyeknek tartalma: az Észak és Dél közötti katonai konfrontáció felszámolása és a feszültség kiküszöbölése, a két országrész közötti sokoldalú együttműködés megvalósítása és az a reális törekvés, hogy a lakosság különböző rétegeinek képviselőiből Észak és Dél valamennyi politikai pártjának és társadalmi szervezeteinek részvételével össze kell hívni a Nagy Nemzetgyűlést. Feltétlenül ki kell vonni Dél-Koreából az amerikai agressziős csapatokat, amelyek a legfőbb akadályai az egyesítésnek, fel kell oszlatni a „Korea egyesítésére és fejlesztésére alakult ENSZ-bizottságot“, meg kell szüntetni minden külső beavatkozást a KNDK bel- ügyeibe. Korea 1945-ig Japán nyersanyagforrása és árupiaca volt. Ennek megfelelően bányászat és számottevő ipar fejlődött ki. 1945 ben a visszavonuló japánok az üzemeket majdnem mind megsemmisítették, az 1950—53-ig dúló háború pedig betetőzte a pusztítást. Az 1954 —58. évi hároméves, majd az 1957—81. évi ötéves terv időszakában a romok eltűntek és a gazdasági élet gyors ütemben fejlődött. Különösen a nehézipar fejlesztését, a kohászat, a színesfém és a villamosenergia termelését helyezték előtérbe. Az eredetileg 1961—1967. évi, de menet közben 1970-ig meghosszabbított fejlesztési terv megvalósítása során a KNDK Japán után Ázsia legrolvamosab- ban fejlődő ipari-agrárországa lett. Jelenleg Korea iparának vezető helyén a nehézipar áll, azen belül az utóbbi időben jelentősen nőtt a gépipar, ezenkívül a kevésbé fejlett kőnnyfi- és élelmiszeripar részaránya is megnövekedett. Külkereskedelmi forgalmának 60 százalékát a Szovjetunióval, 30 százalékát a Kínai Népköz- társasággal, 7 százalékát az európai népi demokratikus országokkal, 3 százalékát más országokkal bonyolítja le a népi Korea. Főleg vasércet, színesfémet, kohászati, vegyipari termékeket, halat, gyümölcsöt exportál, ipari berendezéseket, közlekedési eszközöket, hengereltárut, mezőgazdasági gépeket, közszükségleti cikkeket viszont importál. Kulturális vonatkozásban is óriási a fejlődés. 1967-től kezdve kötelező és ingyenes a ki- lencévfolyamos iskolai oktatás. Hazánk népe szolidáris a koreai népnek az ország egyesítése útjában álló akadályok elhárításáért, a tartós béke megteremtéséért folytatott jogos küzdelmével. (-ckyf TOVÁBB TART A FESZÜLTSÉG CHILÉBEN A mogánfuvorozók sztrájkját o kiskereskedők is támogatják Santiagó — A chilei kormány által kiküldött különbizottság bejelentette, hogy véget értek a tárgyalások a sztrájkoló magánfuvarosok képviselőivel, eredmény azonban nem született. A Juan Jara szakszervezeti vezető (a közúti fuvarozók országos szövetségének elnöke) és az All ende-kor máng által megbízott Conteras tábornok által kidolgozott kompromisz- szumos formulát a Népi Egység kormánykoalíciója elutasította. A kiskereskedők péntektől kezdve újabb 48 órára bezár ták boltjaikat, hogy ekképp tá mogassák a július óta sztrájko ló 45 000 magánfuvarozót. Éjféltől kezdve meghatározatlan időre beszüntették a munkát a belföldi járatok pilótái is. Ugyanakkor az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a chilei orvosok péntektől kezve ismét munkába álltak. A kormány egyébként közölte, hogy azonnal hajlandó teherautókat, taxikocsikat és autóbuszokat bocsátani ama személyek számára, akik hajlandók az áruszállításban közreműködni. Santiagóban megkezte munkáját a Chilei Szocialista Párt Központi Bizottságának plená ris ülése, amely az ország jelenlegi súlyos politikai helyzetét vitatja meg. A Kereszténydemokrata Párt egyébként panaszt emelt néhány baloldali miniszter ellen. Allende elnök azonban elutasította, és jogilag megalapozatlannak minősítette a miniszterek elleni bizalmatlansági eljárást. Súlyos harcok Kambodzsában Phnom Penh — A felszabadító erők péntek hajnalra elfoglalták Kambodzsa harmadik legnagyobb városát, Kom pong Cham déli felét, súlyos utcai harcok dúlnak a város két részre osztó 'főútvonalán, nem messze a tartományi kormányzó palotájától. A Lón Nol- rezsim helyőrségének egy részét a város déli részében körülzárták. A gyorsan előretörő felszabadító erők óriási zűrzavart okoztak a rezsim katonái között. Csütörtökön este a számukra utánpótlást szállító helikopterek és repülőgépek az élelmiszerek és a lőszer jelentős részét a felszabadító erők kezében levő városrészre dobták le. A legfrissebb jelentések szerint az egész éjszaka dúlt harc után sincsen szünet, az összecsapások tovább folynak a város több pontján kézitusára került sor. Pénteken hajnalban a felszabadító erők négy rakétája csapódott be a kambodzsai főváros nemzetközi repülőtéren és ágyútűz érte Phnom Penh központi rádióadóját is. Súlyos összecsapásokról érkeztek jelentések egyes délvietnami tartományokból is. Az elmúlt 24 óra során a saigo ni kormánycsapatok 119 esetben intéztek fegyveres tárna dást a hazafiak ellen. A legkomolyabb összecsapásokra Hűé városa körül került sor. Hanoi — Pénteken reggel Hanoiban felhívást tett közzé az árvíz és a közelgő tajfún elleni védekezés irányítására létrehozott országos bizottság. A tájékoztató szerint a közelgő tajfún igen nagy erejű, kö zéppontjában óránként 120— 130 km-es erősségű vihar tombol, s mindkét szárnyán mintegy 1000 km-es szélességben felhőszakadástól kísérve. AZ IZVESZTYIJA BRANDT KANCELLÁR csehszlovákiai látogatásának elhalasztásáról Moszkva — Willy Brandt csehszlovákiai látogatásának elhalasztásáról az Izvesztyija kommentátora a következőket írja: a csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások utolsó szakaszában Németország nem várt követeléseket terjesztett elő. Kérte, hogy majd az NSZK prágai nagykövetsége nyújtson jogi segítséget az ügyészségeknek és más szervezeteknek Nyugat Berlinben. Természetes, hogy a csehszlovák kormány e követelésnek nem tehet eleget, A maoisták saját mapkat leplezték le Moszkva — Kína Kommunista Pártja X. kongresszusa szemléletesen bizonyítja, hogy a párton belül további elhajlások tapasztalhatók a proletár inter* nacionalizmus elveitől — írja a Za Rubezsom szovjet lap. A Kínai Kommunista Párt „titkos kongresszusával“ kapcsolatban a lap hangsúlyozza, hogy az kitért a fontos politikai és gazdasági problémák megoldása elől, de megmutatta, a kínai külpolitika igazi arcát, a leplezetlen szovjetellenes nagyhatalmi soviniszta magatartást. A kongresszus határozatai és a kínai pártfunkcionáriusok felszólalásai is bizonyítják, hogy a kínai hegemonisz- tikus világuralomra vágyó törekvésekben nem történt változás. A maoista ideológia a szocialista közösség érdekei ellen irányul, és Kínában továbbra is ez az elmélet helyettesíti a tudományos marxizmus—leninizmus t. A Reuter hírügynökség Csiao Huan-hua kínai külügyminiszter-helyettest idézi, aki kijelentette: „Nyugat-Európát a Szovjetunió részéről még nagyobb veszély fenyegeti, mint Kínát“. Mindez néhány nappal Pompidou francia elnök esedékes látogatása előtt hangzott el a kínai fővárosban. mert ez ellentmond a négyhatalmi egyezménynek. A Német Szövetségi Köztársaság követelései a valóságban zavartkeltésl próbák, amit néhány nyugatnémet lap is beismert. A feltételek, amit Bonn követel a diplomáciai kapcsolatok megkötéséhez, Prágában csak zavart kelthet — írta a Deutsche Zeitung. A szerződés elhalasztásának idejét az NSZK reakciós erői azonnal kihasználták. A CDU főtitkárságán örömrivalgás tört ki, és a Kurt Biedenkopf, a CDU főtitkára a Welt Am so- nut című lapnak adottt interjújában kijelentette: a CDU már régen tanácsolta az ilyen irányú előrehaladást. A négyhatalmi egyezményben, melyet a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország ás az USA képviselői írtak alá, Nyugat-Berlinnek pontosan kijelölt státusa van. E szerződés mellett foglalt állást a világ közvéleménye, minden kormány, amelynek érdeke a feszültség enyhítése. Az NSZK kormánya is üdvözölte az egyezményt mint fontos lépést a világbéke megszilárdításában. NOVIKOV szovjet miniszterelnök-helyettes vezetésével kormányküldöttség érkezett Phöng- jangba a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulása 25. évlordulójának ünnepségeire. A SKYLAB—2 amerikai űrlaboratórium háromtagú lengóny- sége a történelemben elsőként láthatta egy napon az északi és a déli fényt. PÉTER JÁNOS magyar külügyminiszter befejezte lengyel- országi látogatását. Tegnap Gie- rek ós Jablonski elv társ fogadta a magyar államférfit. VARSÓBAN közös közleményt adtak ki a szíriai Baath Párt küldöttségének lengyelországi látogatásáról és tárgyalásairól. A tárgyalások eredményeként együttműködési tervet fogadtak el. MOSZKVÁBAN tegnap megkezdődött a szocialista országok arab és afrikai szakértőinek értekezlete. A PLOVD1VI nemzetközi vásáron Csehszlovákia ós Bulgária közölt már 50 millió rubel értékű árucsere-egyezményt írtak alá. NIXON amerikai elnök vétó jogával élt a kongresszus határozata ellen a minimális munkabérek növelésére tett javaslatával szemben. KUWAIT 80 millió dollár ösz- szegű hitelt nyújt a Szuez ós Alexandria között tervezett új olaj-távvezeték építéséhez. AZ AMERIKAI szenátus egy csoportja követeli a kormánytól, hogy ne folytasson semmiféle gazdasági együttműködést és kereskedelmet a fajüldöző Rhodesiával. SCHULTZ amerikai pénzügyminiszter rövidesen a Szovjetunióba látogat. Amerikai kereskedelmi és politikai körök kedvezően fogadták az utazás be- íelentésének hírét. TEGNAP befejeződött a vatikáni diplomáciai képviselők értekezlete, amelyen a pápa „nagykövetei“ az egyházi állam külpolitikáját, nemzetközi tevékenységét vitatták meg. Az értekezleten beszédet mondott VI. Pál pápa is. AZ ANGLIAI Rtackpoolbau befejeződött a brit szakszervezetek évzáró közgyűlése, amely ismét elutasította Nagy-Britannia közös piaci csatlakozását. AZ AMERIKAI szenátus 76 szavazattal 10 ellenében megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek alapján az amerikai költségvetésből továbbra is támogatják a Szabad Európa és a Szabadság Rádiónak a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen irányuló tevékenységét. A PÉNTEKI nap ismét a LIP- gyári dolgozókkal való szolidaritás jegyében telt el Francia- országban. Több gyár dolgozót szolidaritási akciót rendeztek. BÉCSBEN bejelentették, hogy személycserére kerül sor az osztrák kormányban. A változás hátterében belpolitikai jellegű megoldások húzódnak meg. Visszavonulóban a kolera Róma — Az egészségügyi hatóságok szerint a járvány múló- ban van. Tény, hogy az új megbetegedések csak egészen cse kóly számlwn fordulnak elő. A kórházban ápolt betegek száma Nápolyban már 400 alatti, Ba riban és Puglia tartomány más városaiban 250 körüli, de újabb halálesetek fordultak elő csütörtökön Is, péntek délelőtt is. A nápolyi kórházban csütörtökön öten haltak meg, az orvosi jelentés szerint azonban csak két esetben biztos, hogy kolera következtében, a másik háromnál állítólag egyéb tényezők játszottak szerepet. így nem lehet biztosan mérleget vonni, menynyi áldozatot követelt eddig a járvány: mindenképpen 20 és 25 között van azoknak a száma, akik az utóbbi napokban kolera következtében meghaltak Olaszországban. Ojabb koleragyanús megbete gedések fordultak elő az elmúlt 36 órában Bolognában, Pescard- ban, Cagliariban és Milánóban. Az egészségügyi hatóságok minden esetben megelőző intézkedéseket foganatosítottak a betegek környezetében. Tömeges védőoltást a hatóságok csak Nápolyban és Pugliában tartottak szükségesnek ez lényegéiben befejeződött mindkét helyen. A nápolyi öbölben a hatóságok karhatalommal megsemmisítették az összes kagylótenyészetet. Megállapítást nyert, hogy a szennyezett vízben folyó kagylótenyésztés volt a fő oka annak, hogy a járvány keletkezett.