Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-24 / 227. szám, hétfő

J sző 1973. IX. 24 7 Csehszlovákia nyerte a motorkerékpáros „olimpiát“ Negyedszer egymás után sikerült megszerezniük a legma gasabb trófeát a csehszlovák versenyzőknek, a nemzetközi hatnapos motorkerékpáros versenyen. Először 1970-ben a spa­nyolországi Eskorialban jutottak a kupa birtokába és ezt a sikert 1971-ben Man szigetén, 1972 ben pedig Špindlerov Mlynben ismételték meg. Az amerikai Daltonban lebonyolí­tott verseny immár a 48. volt. A Hatnapos motorkerékpáros verseny pénteki, utolsó előtti napján a táv éppen olyan fá­rasztó volt, mint korábban. A csehszlovák versenyzők nem kockáztattak, nyugodtan haj­tottak, és az előírt időtartamot betartva értek a célba. így az utolsó előtti szakaszon is a csehszlovák csapat büntető pont nélkül maradt. A szomba­ti. utolsó útszakasz csak 190 kilométer hosszú volt, de a fel­tételiek annál nehezebbek. A kövas talaj mellett kedvezőt­lenre fordult az időjárás is. A csehszlovák versenyzők tar­tották magukat az előre meg­beszélt taktikájukhoz, ez alka­lommal sem kockáztattak. Egyedül Milan Kreinei nem tudta a sárba ragadt gépét el­indítani és ezért néhány száz méteren át a célba tolta. A mintegy tízezer főnyi nézőkö­zönség nagyon jó teljesítmé­nyeknek lehetett szemtanúja. A csehszlovák motorkerékpáro­zók nyugodtan, biztosan verse­nyeztek és az utolsó szakasz után is büntető pont nélkül maradtak. A záró napon első ízben fü­ves talajon bonyolították le a döntő gyorsasági próbát. A csehszlovák csapat teljesítette az előírt gyorsasági átlagot, az első négy körben, de a továb­biakban lehagyták ellenfeleiket és jelentős előnnyel értek cél­ba. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ★ A szocialista országok nem­zetközi junior labdarúgó-torná­ján Donyeckben a csehszlovák együttes 1:4 (1:1) arányú vere­séget szenvedett Magyarország­tól. Az egyetlen gólt Filo rúgta. További eredmények: Szovjet­unió „B“—Kuba 1:0 (0:0), Bul­gária—Lengyelország 2:1 (1:0), KNDK—OSZSZK 1:1 (1:1). ★ Az NSZK bajnokságában a 8. forduló után 13 ponttal a Borussia Mönchengladbach ve­zet a 12 pontos Eintracht Frankfurt és a 11 pontos Ba­yern München előtt. Eredmé­nyek: Duisburg—Hamburg 0:0, Kaiserslautern—Bochum 0:2, Frankfurt — Mönchengladbach 1:0, Hannover—Bayern 3:1, Köln —Offenbach 2:0, Bremen—For­tuna Köln 2:0, Schalke—Essen 3:1, Wuppertal—Hertha 2:1, Düsseldorf—Stuttgart 2:0. ★ Az I. skót divízióban 4 for­duló után B ponttal a Celtic ve­zet az azonos pontszámmal ren­delkező Dundee United és Hearts előtt. Eredmények: Ar­broath—Dumbarton 2:1, Ayr— Clyde 2:2, East Fife—Johnstone 1:2, Falkirk—Motherwell 1:1, Hearts—Dundee 2:2, Partick Thistle—Dunfermline 1:1. Az Aberdeen—Rangers, Celtic— Morton és a Dandee United— Hibernians mérkőzéseket a szer­dai Skócia—Csehszlovákia válo­gatott találkozó miatt elhalasz­tották. Derek Johnstone (19 éves) a Glasgow Rangers fede­zete térdsérülést szenvedett és nem szerepelhet Skócia csapa­tában Csehszlovákia ellen. ★ Az angol I. divízióban a 8. forduló után továbbra is a Leeds United áll az élen 15 ponttal, miután most vesztette el első pontját, mert saját pá­lyáján gól nélküli döntetlent játszott a Manchester Uniteddel. Második a Derby County, 3. Co­ventry 12—12 ponttal. Eredmé­nyek: Arsenal—Stocke City 2:1, Coventry—Newcastle 2:2, Derby County—Southampton 6:2, Ips­wich—Burnley 3:2, Liverpool— Tottenham Hotspur 3:2, Man­chester City—Chelsea 3:2, Queens Park—Birmingham 2:2, Sheffield United—Norwich 1:0, West Ham United—Leicester Ci­ty 1:1, Wolverhampton Wande­rers—Everton 1:1. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 38. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai: 1 19 23 24 42 44 A II. húzás nyerőszámai: S 7 14 15 17 41 ★ Az ír liga eredményeiből: Ards—Portadown 4:1, Crusa­ders— Colerain 0:1, Glenavon— Liftonville 3:1, Glentorán—Dis­tillery 1:0, Larne—Ballymena 1:2, Linfield—Bangor 1:1. ★ Franciaországban a 8. for­duló után a Niines vezet 16 ponttal az azonos pontszánuna! rendelkező Lyon és a 14 pontos Etienne előtt. Eredmények: Troyes—Marseille 2:1, Rennes— Angers 1:2, Lyon—Sochaux 2:1, Strassbourg—Etienne 1:1, Bor- deux—Nantes 2:1, Nimes—Bas- tia 3:1, Nancy—Paris 1:1, Nice —Reims 3:0, Sedan—Metz 1:2, Lens—Monaco 2:1. ★ Ausztriában a 8. forduló után 13 ponttal a Sturm Dtirisol vezet a 12 pontos Vöst Linz és a 10 pontos Innsbruck előtt. Eredmények: LASK — Einsestadt 1:2, Admira—Vienna 1:2, Salz­burg—Innsbruck 0:2, Rapid — Sturm 4:0, Alpine—Sportklub 3:1, Vorarlberg—Vöst 0:1, Ka­denthein—Simmering 3:1. ★ Az UEFA Kupában két mér­kőzést játszottak: Beroa Sztara Zagora—Fola Esch (Luxem­burg) 4:1 (1:0), A Beroe nyer­te az első mérkőzést is, és 11:1- es gólaránnyal bejutott a má­sodik fordulóba. Sliema Wande­rers—Lokomotíva Plovdiv 0:2 (0:2). A visszavágóra október 2-án kerül sor Bulgáriában. ★ 23 éven aluli nemzetek kö­zötti válogatott mérkőzésen Sil- keborgban Dánia 4:1 (1:0) arányban győzött Norvégia el­len. A találkozónak 1950 néző­je volt. A Rudé právo futóversenyének három legjobbja: Balról: Kusch- mann, Mora és Viren. PRÉ MIÜ M O K Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám összeg TJ ZPA Praha Košiŕe vn 256 659 2432 60 000 KCs Obvodná Pošta Praha 613 to 933 098 80 20 000 Obvodná Pošta Praha 6 Of 039 407 21 018 60 000 “ TJ ZKL Brno 5w 206 298 33 60 000 “ TJ Železiarne a drátovne Bohumín Kf 572 454 775 60 000 “ TJ Slovan Praha Orbls cp 059 831 20 104 40 000 “ TJ Spartak TAZ Trnava xo 476 170 11 202 60 000 “ Pošta Bezdružice, tachovi járás Jf 161041 58 60 000 “ A Hatnapos motorkerékpáros verseny végeredménye: Világ Kupa verseny: 1. Csehszlová­kia 0/926,1, 2. Nagy-Britannia 4/2483,3, 3. Ausztria 10/4130,6, 4. NSZK 16/644,4, a továibbi sorrend: 5. Egyesült Államok. 6. Svédország, 7. Hollandia, 8. Belgium, 9. Olaszország, 10. Franciaország, 11. Kanada. Az Ezüst Vázáért folyt ver­seny végeredménye: 1. Egye­sült Államok „A“ 8/1859, 2. Svédország ,,A“ 23/570, 3. Csehszlovákia „B“ 42/911, 4. Hollandia „B“ 46/2387, 5. NSZK „B“ 494/153, 6. Belgium „A“ 500/2128, 7. Olaszország „B“ 507/1414, 8. Olaszország ,,A“ 600/322, 9. Csehszlovákia „A“ 600/470,' 10. NSZK „A“ 600/1105. Gyári csapatok: 1. Zündapp II. 0/307,8, 2. Jawa I. 0/421,0, 3. Jawa II. 0/505,0, 4. Jawa IV., 5. Husquarna „B“. Egyéni sorrend (nem számít­ják a világbajnokságba): 50 kcm-ig: Brisson (Olaszország), 75 kcm-ig: 1. Neumann (NSZK), 2. Kožuch (Csehszlovákia), 100 kcm-ig: 1. Wolfgruber (NSZK) ...11. Kremei, 12. Si- ruček (mindkettő Csehszlová­kia), 175 kcm-ig: Larsson (Svédország), 2. Jedlička, 3. Petr Válek, 4. Jozíf, 5. Kauler (mind Csehszlovákia), 250 kcm- ig: 1. Tattocchi (Olaszország), 2. Mrázek ...6. Cemus (mind­kettő Csehszlovákia), 350 kcm- ig: 1. Mašita, 2. Cisár, 3. Ma cek ... 5. Vytlačil, 16. Cihelka (mind Csehszlovákia), 500 kcm-ig: 1. Jasanský, 2. Fojtík ...4. Cešpiva (mind Csehszlo­vákia), 750 kcm-ig: 1. Gustavs- son (Svédország). Kézilabda-liga Az I. kézilabda-ligában a 6. forduló mérkőzéseit bonyolították le. Férfiak: Prešov — Plzeň 19:16, Gottwaldov — ČH Bratislava 17:15, Dukla — Bohemians 14:13, Karviná — Náchod 23:13, VS?, Ko­šice — Hranice 16:15, Martin — Slávia 16:14 (9:8). Nők: Hlohovec — Ostrava 15:6, ZMDŽ Bratislava — Prešov 17:10, Štart — Gottwaldov 13:12 (7:3), Trenčín — Nitra 12:10, Plzeň — Stŕešovice 7:8, Zora Olomouc — Inter 15:12. STREJČEK bronzérmes Rudolf Strejček bronzérmet szerzett a havannai súlyemelő- . világbajnokságon nehézsúlyban. Szakításban 157,5 kg mai a har­madik helyen végzett. A világ­bajnoki címet a szovjet Pervusin hódította el 385 kg os teljesít­ménnyel. Szovjet siker született a félne­hézsúlyban is, ahol a 26 éves David Riger lett az új világbaj­nok 365 kg mai. Az MDŽ — Prešov női kézilabda-mérkőzést 17:10 arányban a hazaiak nyerték. A vendégek kapuvédője ezúttal hárított egy veszélyes lövést. (Alexy felv.) A kolumbiai MORÄ győzött A RUDÉ PRÁVO FUTÓVERSENYÉN A sajtó, rádió és Televízió napjának ünnepségei hereié­ben vasárnap a prágai Kultúra és Pihenés Parkjában rendez­ték meg a Rudé právo hagyományos futóversenyét. A dísztribü­nön helyet foglalt Karéi Hoff mann, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának elnökségi tagja, a Köz­ponti Szakszervezeti Tanács elnöke, František Ondŕích és Old- ŕicli Svestka, a CSKP Központi Bizottságának titkárai, vala­mint további politikai és közéleti személyiségek. A Rudé právo idei futóver­senyét Viktor Mora, 2ö éves bogotai autómechanikus nyerte. Nem akármilyen mezőnyben. 17 ország 45 külföldi futója és további 20 csehszlovák futó állt rajthoz. Köztük voltak világhí­rű hosszútávfutók, mindenek­előtt a kétszeres olimpiai baj­nok és a Rudé právo futóver­senyének kétszeres győztese, a finn Viren, honfitársa, Kanta- nen, a 3 kilométeres akadály- verseny egyik kiválósága, Ala- Leppilampi és a fiatal Ala-Kor- pi. Rajt után 65 futó vágott neki a távnak. Röviddel a rajt után valamelyik versenyző hátulról meglökte Pénkavát, aki bukott. Ennek ellenére lehorzsolt térd­del, jóformán hátrány nélkül " folytatta a harcot. Az első körben (240U in) tíz­tagú élcsoport alakult ki, mely­ben Viren és Mora diktálta az iramot. Aktívan dolgozott a csehszlovák Jánsk^ és Suchán is. A második körben megnyúlt a mezőny. Mora vette át a veze­tést, de Viren szorosan a nyo­mában haladt. A harmadik körben Mora je­lentős előnyre tett szert. A má­sodik helyre feljött az NDK- beli Kuschmann. Suchán meg­előzte Virent és feljöttek a szov­jet futók, Abdullin és Jarullin is. Mora növelte előnyét. A csehszlovák futók közül Su­chán visszaesett, Viren és Ab­dullin került elébe. A célegye­nesben a sorrend már nem vál­tozott. A főverseny előtt rajtolt a nők versenye. Olyan erős nemzetkö­zi mezőny jött össze, amire a korábbi évfolyamokban még nem volt példa. Mintegy 700 méterrel a cél előtt az öttagú élbolyból kiugrott a 19 éves norvég Andersen és a hatalmas hajrában elsőként ért célba. Férfiak: 1. Mora 27:00,4 — új pályacsúcs, 2. Kuschmann 27:20,4, 3. Viren 27:24,4, 4. Ab­dullin 27:28,0, 5. Suchán 27:29,6 6. Jarullin 27:33,6, 7. Jánsk# 27:42,6 p. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 18, 2. Finnország 22, 3. Cseh­szlovákia A 25 ponttal. Nők: 1. Andersen 7:26,0, 2. Csavdarova (bolgár) 7:27,2, 3. Zsilák (magyar) 7:27,4, 4. Var- cábová 7:30,6 p. A győztes Mora a verseny után kijelentette: — Először indultam a Rudá právo futóversenyén, amely na* gyón tetszett nekem. Ugyan* olyan nehéz, mint a brazíliai Sao Paulóban a szilveszteri fii- tóverseny. Talán Brazíliában kissé nehezebb a versenyzők helyzete, mert többen állnak rajthoz és az útvonalon sok a néző. Az idén a Sao Paulóban aratott győzelmem után javul* tak hazai feltételeim. Csak hat órát dolgozom naponta és le* hetővé tették, hogy két hóna* pót töltsék felkészüléssel a st NSZK-ban. Szívesen eljönnék a jövő évi versenyre is, azonban nem tudom, hogy Európában le* szek-e. Andersen, a női győztes eze* két mondotta: — Nem számítottam győze* lemre. Reménykedtem abban, hogy az első három között le* szék. Elégedett vagyok. Két pont előnnyel az Újpest az élen A magyar labdarúgó NB I. 6. fordulójában az Ojpesti Dózsa a vá­rakozásnak megfelelően biztosan győzte le a szárnyszegetten játszó MTK-t és miután a Ferencváros bebizonyította, hogy kétszer egy más után is tud rosszul játszani és ezúttal a Népstadionban maradt alnl a lelkes szegediekkel szemben, a bajnokcsapat kétpontos előnnyel átvette a vezetést. A Honvéd mérsékelt teljesítménnyel Is legyőzte az Egyetértést és jobb gólkülönbsége révén a harmadik helyre szorította vissza a FTC-t. ASalgátarján otthonában csak dön tetlent játszott a Csepel ellen, de továbbra is az NB I. egyetlen veretlen csapata. A Vasas a Rába partján * is gyengélkedett, és ki­kapott. A Pécs könnyen győzött a Zalaegerszeg, a Tatabánya csak nagy küzdelemben a Dorog ellen. A góllövo lista állása: 8 gólos: Kozma, 7 gólos Antal, 5 gölos Ko­ritár és Peszeki. HONVÉD—EGYETÉRTÉS 3:0 (0:0) Góllövők: Kozma (2), és Füle. Alacsony színvonalú mérkőzés, 70 percig unalmas, eseménytelen volt a játék. A Budapesti Honvéd az utolsó húsz percben támadt föl. SALGÓTARJÁN—CSEPEL 1:1 (1:1) Góllövők: Kovács, ill. Gulyás. Mindkét félidőt a Salgótarján kezdte jobban, később a Csepel irányította a játékot. A nagyon jól védő Fatérnek köszönheti a Csepel az egy pontot. RÁBA ETO—VASAS 1:0 (0:0) A Vasasnak több helyzete volt, de csatárai — csakúgy, mint szer­dán a Sunderland elleni kupa- mérkőzésen — ezúttal is tehetet­lenek voltak. PÉCS—ZALAEGERSZEG 3:1 (2:0) Góllövők: Juhász, Farkas, Ko­csis (tizenegyesből), ill. Rácz. A pécsi csapat tervszerűbben, ötletesebben játszott, s helyzetei alapján nagyobb arányban Is nyerhetett volna. SZOMBATHELY—VIDEOTON 1:2 (1:1) Góllövők: Wollek (2), Ili. Far­kas. A hatalmas Iramú mérkőzésen szerencsés góllal győzött a ven­dégcsapat. TATABÁNYA—DOROG 3:2 (1:2) Góllövök: Sallól, Arany, Kőmű­ves, ill. Peszeki és Laczkó. A bátran játszó újonc Dorog a Tatabánya hatodik percben lőtt góljára kettővel válaszolt az első félidőben. Sokáig úgy tűnt, hogy a lelkes vendégcsapat pontot ra­bol Tatabányáról, ám a 09. perc­ben a Tatabánya Kőműves fejesé­vel megszerezte a győztes gólt. ÜJPESTI DÖZSA—MTK 4:1 (2:1) Góllövők: Kellner, Bene, Faze­kas, Fekete, ill. Morvái. Az MTK csak a mérkőzés elején volt egyenrangú ellenfél. A Dózsa tartalékos összeállításban is bizto­san nyert. FERENCVÁROS—SZEGED 1:2 (0:1) Góllövők: Bálint, ill. Antal (2). A Ferencvárosban Kű a bemele­gítésnél megsérült és nem játsz­hatott. A szegedi csapatból szán­dékos durvaságért a 6. percben Mészárt kiállították. A Szeol tíz emberrel is jobban játszott és a 13. percben vezetést szerzett. Az FTC az 59. percben Bálint 22 mé­teres bombájával egyenlített, ám a 76. percben Antal fejesgólja el­döntötte a mérkőzést. A Szeged vastapsot kapott a hazai közön­ségtől is. A Ferencvárost — a szerdal hazai UEFA Kupa vereség­re is emlékezve — a közönség ki= fütyülte. Az NB I. állása: 1. Ű. Dózsa 6 5 0 1 20:13 10 2. Honvéd 6 4 0 2 17:7 8 3. Ferencváros 6 4 0 2 11:6 8 4. Salgótarján 6 2 4 0 6:3 8 5. Rába ETO 6 3 2 1 8:7 8 6. Tatabánya 6 2 3 1 10:9 7 7. Pécs 6 3 1 2 9:11 7 8. Szeged 6 3 0 3 12:10 6 9. Videoton 6 2 2 2 6:9 6 10. Vasas 6 1 3 2 7:7 5 11. MTK 6 2 1 3 7:10 5 12. Csepel 6 1 2 3 10:13 4 13. Dorog 6 1 2 3 8:11 4 14. Zalaegerszeg 6 1 2 3 4:10 4 15. Szombathely 6 0 3 3 5:8 3 i‘3. Egyetértés 6 0 3 3 5:11 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom