Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-21 / 225. szám, penrtek

Ülést tartott az szlkp központi ellenőrző ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSÁGA Megtartotta tagnap Bratisla- vában 11. ülését az SZLKP Köz­ponti Ellenőrző és Revíziós Bi­zottsága. Az ülést, amelyen részt vett Milan Rázus, a CSKP KERB tagja is, Viliam Salgoviü, az SZLKP KERB elnöke vezette. A bizottság jelentést tárgyalt meg annak az ellenőrzésnek az eredményeiről, hogyan teljesí­tik a CSKP KB Elnökségének a káder- és személyzeti munká­ról hozott határozatát a Szlo­vák Filmgyártó Vállalatban, a Szlovák Televízióban, a Cseh­szlovák Sajtóirodában, a nép­művelési intézményekben és a szakmunkásképző intézetekben. A tömegkommunikációs esz­közök szerveiben és szerveze­teiben végrehajtott ellenőrzés eredményei azt mutatják, hogy «i pártszervezetek, a kommu­nisták és a vezető dolgozók Fe­lelősen fogtak hozzá a káder­és személyzeti munkáról ho­zott határozat lebontásához, és megtették a konkrét intézkedé­seket is fokozatos végrehajtá­sához. Ennek eredménye volt a kádermunka további megja­vítása. Az ideológiai plénumok határozataival összhangban szükségesnek látszik azonban, hogy tovább folytassák a jól kezdett munkát és növeljék az igényeket a kádermunkában, különösen az ideológiai szaka­szon és a politikai nevelőimül- ka területén. Az ülés végén Viliam Šalgo­vič, az SZLKP KERB elnöke tá­jékoztatta a bizottság tagjait az SZLKP KB végrehajtó szervei­nek és az SZLKP KERB veze­tőségének a X. és a XI. plená­ris ülés közötti időszakban folytatott tanácskozásairól. (CSTK) AZ IFJÚ NEMZEDÉK SZOCIALISTA NEVELÉSÉRŐL A bratislavai városi pártbizottság plenáris ülése Az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának bővített plenáris Ülése tegnap Jozef Lenártnak, a CSKP KB elnökségi tagjá­nak, az SZLKP KB első titká­rának a részvételével az ifjú nemzedék szocialista nevelésé­ről, az életre, a fejlett szocia­lista társadalomban végzett munkára való előkészítéséről tanácskozott. A tanácskozást Gejza Šlapka, <az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi párt- bizottság vezető titkára nyitot­ta meg és vezette. Az SZLKP Városi Bizottsága elnökségének jelentése megál­lapítja, hogy a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak társadalmunk élete valamennyi területén való megvalósításá­ban elért sikerek kedvezően nyilvánultak meg az ifjúság szocialista formálásában is. Ezt a tényt tükrözi a fiatalok fokozott munkaaktivitása, poli­tikai magatartása, a politikai életbe való széles körű bekap­csolódása, a párt politikájának aktív támogatása. A bratislavai iskolák tanulói az elmúlt tanévben 1 millió 035 ezer órát dolgoztak le a városfejlesztési munkálatokban, s ezzel 9 millió 460 ezer koro­na értékű munkát végeztek és 443 000 korona értékben gyűj­töttek hulladéknyersanyagot. Bratislavában a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek 58 000 tagja és 34 000 pionírja van. A plenáris ülésen felszólalt Jožef Lenárt elvtárs, aki a nem­zetközi politika néhány kérdé­sével és az ifjúság körében végzett ideológiai pártmunkával foglalkozott. (ČSTK] Fokozódik a tiltakozás [Folytatás az 1. oldalról) események és a törvényesen megválasztott köztársasági el­nök aljas meggyilkolása mélyen megdöbbentett. Véleményem szerint minden haladó szelle­mű becsületes embernek ki kell vennie a részét a széles körű nemzetközi tiltakozó mozga­lomból. Széplaky Ernő holišai (Gal- saj gépkocsivezető: — A ma­gam véleményével egyúttal községünk valamennyi lakosá­nak a nézetét is tolmácsolha­tom. Bízunk a népi erők végső győzelmében. Mi, idősebbek, akik átéltük már a világháború borzalmait, el tudjuk képzelni a chilei nép mostani szenvedé­sét. Az emberiség mai fejlettsé­gi fokán azonban azt már ne­héz lenne elképzelni, hogy a reakciós törekvések hosszabb Ideig akadályozzák a szocialis­ta eszmék teljes kibontakozá­sát. A nép akaratát terrorintéz­kedésekkel sem lehet megvál­toztatni. Bettes János, a Gortvai Hnb elnöke: — Bár Chilétől nagy távolság választ el bennünket, községünkben szinte mindenki nagy érdeklődéssel figyeli a rendkívüli állapot újabb fejle­ményeit. Teljes mértékben el­ítéljük a terroristák cselekmé­nyeit, és ezúton Is tiltakozá­sunkat fejezzük ki. Sajnos, Chile népe a megpróbáltatás nehéz óráit éli, a Népi Egység azonban győzni fog. Szapáry Zoltán, a Rim. Sobo­ta-! (Rimaszombati) Astra üdü­lő vezetője: — Hétfőn délután üzeműnk 20 dolgozója röpgyű- lésen vitatta meg a chilei ellen- forradalom legfrissebb híreit. Valamennyien együttéreztünk a a távoli ország népével, vala­mennyien egyöntetűen elítéljük a fehérterror tombolását, és bí­zunk a haladó erők győzelmé­ben. Kiss Ferenc, a Veiké Dravce-1 (Nagydaróci) Kilencéves Alap­iskola igazgatója: — Falunk la­kosaival, az iskola pedagógusai­val eggyöt mély felháborodás­sal ítélem el a puccsisták ezrek életére törő cselekedetét. A tantestületi gyűlésen egy em­berként fogadtuk el azt a ha­tározatot, amelynek nyomán tiltakozó levelet küldünk a chi­lei nagykövetségre. A levélben teljes szolidaritásunkról bizto­sítjuk az ország haladó erőit. Sztankó Barnáné rimaszom­bati hírlapárusító: — Amikor tudomást szereztem a chilei el­lenforradalom kitöréséről, el­szomorított a hír. Korábban nem hittem, hogy sor kerülhet erre. A puccsisták erőszakos tá­madását, a sorozatos gyilkos­ságokat a nép ellen elkövetett fasiszta merényletnek tartom. LALO KAROLY ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT (CSTK) —■ Ludvik Svoboda köztársasági elnök, hadseregtá- bornok Málta államünnepe al­kalmából üdvözlő táviratot kül­dött Giiverner Anthony Mamov főkormányzónak. RÉSZVÉTTÁVIRAT (ČSTK) — Dr. Ľubomír Štron­gál, a CSSZSZK kormányának elnöke részvéttáviratot küldött Fock Jenőnek, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa elnökének Vályi Péter, a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsa alelnökének tragikus elhunyta alkalmából. Dr. Jaromír Obzina Lengyelországba utazott (ČSTK) — Sztaniszlav Ko­valozy knak,- a Lengyel Népköz- társaság belügyminiszterének meghívására tegnap a Lengyel Népköztársaságba utazott dr. Jaromír Obzina, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság belügy­minisztere. Az aratási verseny győztesei (CSTK) — Bratislavában tegnap szlovákiai aktívaértekezletet tar­tott a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége. Értékelte az ,,Aratás 1973“ címmel megrendezett orszá­gos verseny legjobli koll ktíváit és dolgozóit. Az első kategóriában, a terve­zett aratási feladatok teljesítésé­ben, legjobb eredményeket elért efsz-ek kategóriájában minden kerületben három mezőgazdasági vállalatot értékeltek. A nyugat­szlovákiai kerületben győztesen a trnavai járásban levő Nižná szö­vetkezeti dolgozói, a közép-szlo­vákiai kerületben a prievidzai já­rásban levő Divianka Nová Ves-i Efsz dolgozói, a kelet-szlovákiai kerületben pedig a miclialovcei járásban levő Falkusovce efsz- cnek a dolgozói kerültek ki. A második kategóriában — a gépekkel dolgozó szocialista mun- kabrigádok versenyében — az első kategóriához hasonlóan tör­tént az értékelés. Itt is minden kerületből a három legjobb kol­lektívát értékelték. A nyugat­szlovákiai kerületben az elsőbbsé­get a Nové Zámky-i járási Cerníki Efsz szocialista munkabrigád címért versenyző IS tagú kollek­tívája nyerte el. A közép-szlová­kiai kerületben a čadcai járási Ciernei Efsz hattagú kollektívája, a kelet-szlovákiai kerületben pe­dig a rožňavai járási Dlhá Ves-i Aranykalász Efsz kollektívája ke­rült az első helyre. A legjobb dolgozók versenyé­ben 15 kombájnkezelőt jutalmaz­tak meg. Köztük van a trnavai járásban levő ]aslovské Bohunice-i Efsz-ben dolgozó Karol Matlovič és Viliam Štajger kombájnos, to­vábbá a trebišovi járásból a Cica- rovcei Efsz Juhász Dezső vezette kollektívája, és a zvolení járási Sebechleby-i Efsz Imrich Fidiuš vezette kollektívája. Leonyid Brezsnyev Bulgáriában Szófia — Testvéri kapcsola­tok, ideológiai egység, forradal­mi együttműködés — ezekkel a szavakkal jellemzi a szovjet •—bolgár kapcsolatokat a Ra- botnyicseszko Delo tegnapi szá­ma. Valamennyi központi lap részletesen ismerteti Leonyid Rrezsnyevnek, az SZKP Köz­ponti Bizottsága főtitkárának előző napi programját és köz­li a barátsági nagygyűlésen el­hangzott beszédét. Leonyid Brezsnyev szerda dél­után óta vidéken tartózkodik. Északkelet-Bulgáriában a raz- grádi kerületben ismerkedett az ország szocialista építésének sikereivel, majd este visszatért a fővárosba. Előzőleg a vodeni kormánypalotában foly­tatta megbeszéléseit Todor Zsiv- kovval, a Bolgár KP Központi Bizottságának első titkárával, az Államtanács elnökével. Meg­beszéléseik szívélyes, baráti lég­körijén folytak. Leonyid Brezsnyev átnyújtot­ta Cola Dragofcsevának, a BKP Politikai Bizottsága tagjának, a Bolgár—Szovjet Baráti Társa­ság elnökének a „Népek Barát­sága“ érdemrendet. ÁLTALÁNOS AMNESZTIA JORDÁNIÁBAN Egyiptomi—török közlemény Amman, Bejrút, Kairó — Abu Daud palesztinai gerilla­vezér szabadonbocsátásával szerdán reggel Jordániában meg­kezdődött a kedden váratlanul bejelentett általános amnesztia­rendelet végrehajtása. A király döntése értelmében 745, 1970 óta börtönbe vetett politikai foglyot helyeznek szabadlábra. A rendelkezés csak a gyilkos­ság miatt bebörtönzöttekre, a kémekre, valamint azokra a személyekre nem vonatkozik, akik a megszállt területeken földet adlak izraeli állampol­gároknak, vagy megsértették az Izrael-ellenes bojkott-tör­vényt. Az amnesztia — mint Am- manban közölték — a külföl­dön lévő politikai elítélteket is érinti. Ezeknek számáról egye­lőre nem közöltek pontos ada­tokat. A hírek szerint hama­rosan kiengedik börtönéből Szalah Raafatot, a Havaimén vezette palesztinai Demokrati­kus és Népi Felszabadítási Front Politikai Bizottságának tagját, akit 1971-ben fogtak el, valamint Hamdi Mattart, a George Habbas irányítása alatt álló Népi Felszabadítási Front vezetőségi tagját. A hasemita uralkodótól meg­lehetősen szokatlan kegyelmi intézkedés egy héttel követte az egyiptomi-jordániai diplomá­ciai kapcsolatok helyreállítását, s minden valószínűség szerint gesztus akar lenni a paleszti­nai ellenállási mozgalom irá­nyában. A jordániai rendszer — mutatnak rá megfigyelők — az utóbbi időben komoly erő­feszítéseket tesz, hogy felszá­molja az arab világban immár három éve tartó elszigeteltsé­gét. Már a kairói csúcsértekez­let előtt is voltak hírek arról, hogy Husszein király rendsze­rével szembenálló damaszkuszi kormány is hajlandó a közele­désre, s hamarosan helyreál­lítja az 1971-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatokat. En­nek első lépéseként tekintik azt, hogy Szíriában pár nappal ezelőtt betiltották a Palesztina Hangja nevű gerilla-adó műkö­dését, mivel az Jordánia-elle- nes műsorokat sugárzott. Mindannyiunk ünnepe (Folytatás az 1. oldalról) munka fogyatékosságait, nem oldhatja meg a kivitelezői-át­vevői kapcsolatok hibáit, nem építheti fel olcsón és idejében azt, amivel nem birkózik meg az építkezési beruházás. A tá­jékoztatási eszközök a pozitív példaadás módszerét használ­ják. Lehetőségük, joguk és kötelességük a bírálat, mégis csak elvétve bírálják azt, ami bírálatra szorul. A bírálat olyan értékes, mint a só, és sajnos, nagyon ritka. Talán megköti valaki az új­ságíró kezét, amikor bírálni akar? Talán megtiltja valaki, ha bíráló megjegyzést akar tenni? A CSKP XIV. kongresz- szusának határozata az újság­írók feladatává tette: lépjenek fel határozottan a fennhéja- zás, a felelőtlenség, a forma­lizmus, a frázisok, a hanyag­ság, az élősködés, a korrupció és mindaz ellen, ami fékezi a dolgozók kezdeményezésének a fejlesztését. Miért nem teljesí­tik az újságírók kielégítően ezt a feladatot? A probléma a lát­szatnál sokkal bonyolultabb, leegyszerűsíti és elrajzolja az a vélemény vagy nézet, miszerint kényelmesebb és kockázatmen­tesebb a dicséret, a dicsőítés és az ünneplés, mint akárcsak egy bíráló szó leírása. Bizonyára az újságírók között is akadnak olyanok, akiknek jelszava: ne szólj szám, nem fáj fejem. Olyan tanácsadók is akadnak, akik az újságíróknak ezt ajánl­ják: bíráljatok! Bíráljatok min­denkit, mindent, csak engem hagyjatok békében. Tény, hogy tájékoztatási eszközeinkben hiányzik a konstruktív bírálat. Ezt a fogyatékosságot azonban pótolnunk kell. Eddig az újságírókról be­széltünk. A sajtó, a rádió és a televízió napja azonban nem­csak az ő napjuk. A levelezők, a munkatársak nagy családjának ünnepe is. Ok az újságok társszerzői, s ezért ezen a napon köszönetét és elismerést kell mondanunk ne­kik is. Ez a nap a nyomdák, a Postai Hírlapszolgálat dolgo­zóinak, az újságkézbesítőknek is az ünnepe, akik nélkül az újságok egyszerűen nem létez­hetnének. Vitathatatlanul az olvasóknak is és a hallgatók­nak is az ünnepe, akiknek megvan a kedvenc lapjuk, rova­tuk vagy szerzőjük, s akik nem tudják másképpen elképzelni az új napot, mint a friss új­sággal. A sajtó, a rádió és a televízió napja valamennyiünk közös ünnepe fis ez így helyes, így jó. Az idő könyörtelen, az időt nem lehet megállítani. Minden ünnep után hétköznap követke­zik, kisebb vagy nagyobb örö­meivel, gondjaival. Mi vár az újságírókra ezeken a hétköz­napokon? Brezsnyev elvtárs augusztus közepén alma-atai beszédében a nemzetközi fe­szültség enyhüléséről és a bé­kés egymás mellett élés kérdé­seiről beszélve hangsúlyozta, hogy minden szocialista ország­ban elvszerűhben kell viszo­nyulnunk a dolgozók kommu­nista neveléséhez. Kijelentette: azt kívánom a propagandisták­nak, a sajtó, a rádió és a tele­vízió, valamint az összes ideo­lógiai intézmény dolgozóinak, hogy rugalmasabban reagálja­nak az eseményekre, jelentősen javítsák meg az egész tájékoz­tatási tevékenységet, alaposan és érvelve magyarázzák a párt politikáját, sajátítsák el a tö­megek politikai nevelésének le­nini művészetét. Ezek a szavak a csehszlovák újságírásra is vonatkoznak, eze­ket a szavakat a mi sajtónkban, rádiónkban és televíziónkban is tettekké kell változtatnunk. A palesztinai szervezetek, amelyek körében heves ellen­zést váltott ki az egyiptomi — szíriai—jordániai közeledés, nem fogadták kitörő lelkese­déssel a jordániai palesztin mozgalmat 1970—71-ben kö­nyörtelenül széthúzó hasemita uralkodó gesztusát sem. Ammanból érkezett, meg nem erősített hírek szerint, kairói tárgyalásain Husszein király hozzájárult ahhoz, hogy jordániai parancsnokság alatt országában állomásozhasson a palesztinai felszabadítási had­sereg (a palesztinai ellenállási mozgalom reguláris katonai szervezete) ötezer harcosa. Kairói politikai körökben ér* deklődéssel és örömmel vegyes fenntartással fogadták Húsz- szein jordániai király kedden meghirdetett amnesztia-rendele- tét — írja csütörtöki számában az Al Ahram. A hírek szerint a szabadláb­ra helyezett foglyok nem hagy­hatják el Jordánia területét, s az ellenállási mozgalom fegy veresei továbbra sem léphet­nek Jordánia földjére. A látvá­nyos akció ily módon nem sok­ban járul hozzá az Izrael-elle nes keleti front felélesztéséhez. Ammanból érkezett hírek szerint csütörtökön 453 elítél­tet engedtek ki .börtönükből, a szerdán szabadlábra helyezett háromszáz fogoly között az AFP értesülése szerint egy voll jordániai miniszter is kiszaba­dult. Szaid al Dajani a kor­mány megdöntésére irányuld kísérlet vádjával 1972 novem­berében került börtönbe. Bejrút — Az Hajjat című bej­rúti lap csütörtöki számában arról tudósít, hogy Szadat egyiptomi elnök New Yorkba utazik és felszólal az ENSZ közgyűlésének jelenlegi ülés­szakán. A lap tudnivéli, hogy utazása alkalmával Szadat fel­keresi Párizst és Londont is. Az egyiptomi elnök Párizs­ban Pompidou államfővel, Lon­donban Heath miniszterelnök­kel kíván eszmecserét folytat­ni.-Kairó — Az Al Akhbar köz­lése szerint Tripoliban meg­kezdték az egyiptomi—líbiai únió közös gazdaságfejlesztési terveinek megvitatását. A ter­vek többek között előirányoz­zák egy atomerőmű és egy atommeghajtású tengervíz- desztilláló üzem felépítését. Az izraeli csapatok kivonása a megszállt területekről elen­gedhetetlen feltétel ahhoz, hogy igazságos és tartós bé­ke jöjjön létre a Közel-Kele­ten — hangsúlyozza az az egyiptomi—török közös közle­mény, amelyet Haluk Bayülken török külügyminiszter egyipto­mi látogatásának befejezésekor adtak ki Kairóban. A ciprusi kérdéssel kapcso­latban a közlemény megálla­pítja, hogy a kérdést a sziget függetlenségének, szuverenitá­sának és területi integritásá­nak, valamint a nemzetközi egyezménynek megfelelően kell rendezni. ROMÁNIA és Peru vegyes vállalatot létesített egy Limá­tól északkeletre levő réz és horganylelőhely feltárására és kiaknázására. A lelőhely feltá­rására 3 765 000 dollárt fordíta- BESANCONBAN, ahol már egyhete folyik a Keltőn óragyár dolgozóinak sztrájkja, a sztráj­koló munkások megszállták az üzemet. Az üzem megszállása után a gyár igazgatósága kö­zölte, továbbra sem hajlandó teljesíteni a dolgozók béreme­lési követelését. 1973. IX. 21. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom