Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-11 / 216. szám, kedd

Gustáv Husák elvtárs morvaországi látogatáson (Folytatás az 1. oldalról) A vendégeket ugyancsak szí­vélyesen üdvözölték munkaru­hába öltözött bányászok és ko­hászok, akik az ostravai bánya­vidék két fő ipari ágazatát jel­képezték. A vendégeknek út­törők és SZISZ-tagok virág­csokrokat adtak át. A vendégek ezután kíséretük­kel a Vítkovicei Klement Gott­wald Vas- és Gépgyárat, Cseh­szlovákia legnagyobb kohó- és gépipari kombinátját keresték fel, ahol a küldöttséget a vál­lalat dolgozói üdvözölték. Rudolf Peška vállalati igaz­gató tájékoztatta a vendégeket az ötéves terv feladatainak tel­jesítéséről és az idei eredmé­nyekről. Az ötéves tervidőszak első felében a vállalat dolgo­zói 161 millió korona értékű áruval termeltek többet terven felül, egyebek között 130 ezer tonna nyersvasat, csaknem 70 ezer tonna acélt, több mint 37 600 tonna hengerelt árut, 21 ezer tonna acélkonstrukciót és egyéb termékeket. Kiváló eredményeket értek el a minőségi mutatók teljesí­tésében is. A mostani ötéves terv végén a terelőirányzat szerint a munkatermelékenység­nek az 1970. évéhez viszonyítva 22,5 százalékkal kellene emel­kednie, de már az előzetes becslések szerint is 27 száza­lékkal fog emelkedni. A vállalati igazgatóságon folytatott tájékoztató jellegű megbeszélés után Husák, Kemp­ný és KorCák elvtársak kísére­tükkel megtekintettek egyes műhelyeket. Magas színvonalú a brnói vásár Josef Kempný elismerően nyilatkozott a kiállított termékekről (ČSTK) — fosef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Brnóban tegnap Vladimír Miőkának, a CSKP KB gazdasági osztályvezetőjének kí­séretében ellátogatott a XV. nemzetközi gépipari vásárra. Kempný elvtárs, miután üd­vözölte őt Andrej Barčák, kül­kereskedelmi miniszter és dr. Jaromír Koláöny, a brnói vásár vezérigazgatója, megtekintette a vásár egyes kiállításait. Dr. Emil Mišovský külkereskedelmi miniszterhelyettes és Bohuslav Najbrt kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes ismertette meg Kempný elvtárssal a legérdeke­sebb kiállított tárgyakat. Kempný elvtárs Bmóból va­ló távozása előtt interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda és a Televízió munkatársainak. El­mondotta, hogy majd minden évben látta a brnói vásárt. Az idei azt bizonyítja: szervezői­nek sikerült elérniük, hogy mindegyik színvonala maga­sabb legyen, mint az előzőé volt. A XV. nemzetközi vásár valójában jól sikerült. „Igen elégedett vagyok — jelentette ki a beszélgetés vé­gén Josef Kempný, a CSKP KB titkára. — Most az a legfonto­sabb, hogy a kiállított gépek és berendezések a lehető leg­nagyobb terjedelemben gyártás­ra kerüljenek, eljussanak üze­meinkbe és kivitelre is“. KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA (ČSTK) — Alojz Kusalík, az SZSZK iparügyi minisztere, teg­nap adta át „a Kiváló munká­ért“ állami kitüntetést Michál Bírošnak, a prešovi Nálepka ka­pitány Ruhaipari Üzemek keres­kedelmi igazgatójának és Jola­na Sikulovának, a Liptovský Mikuláš-i Bőrkészítő Üzemek kezelőmesterének. A köztársasá­gi elnök az állami kitüntetést a ruha- és bőrkikészítő ipari vo­nalon kifejtett sokévi érdemes és áldozatkész munkájukért, a munkaközösség sikeres vezeté­séért és az elért jó munkaered­ményekért adományozta a ki­tüntetetteknek. Ludvík Svoboda hadseregtá­bornok, köztársasági elnök, az „Építésben szerzett érdemekért“ állami kitüntetést adományozta Ľudovít Holotíknak, a Szlovák Tudományos Akadémia Törté­neti Intézete vezető tudományos dolgozójának, a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagjának, 50. születés­napja alkalmából a szlovák marxista történelemtudomány fejlesztése terén szerzett érde­meiért. Vincent Michalíknak, a Szlovák Tudományos Akadémia košicei Kőzettulajdonságokat Kutató Intézete igazgatójának, a köztársaság elnöke a Munka Vörös Csillag Érdemrendet ado­mányozta a idei bányásznap al­kalmából a bányászat és a bá­nyászati kutatás terén kifejtett 20 éves termékeny és sikeres munkájáért. A Szlovák Tudományos Aka­démia Elnöksége az Akadémia díszemlékérmét adományozta dr. Jindrich Antonín Valšík egyetemi tanárnak 70. születés­napja alkalmából a biológiai kutatások terén szerzett érde­meiért. A kitüntetéseket Vojtech Filkorn akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia alelnöke tegnap adta át a kitüntetettek­nek. ELMÉLYÍTIK A NEVELŐTEVÉKENYSÉGET (ČSTK) — A Szlovák Tudo­mányos Akadémia Elnöksége tegnapi ülésén azoknak a hatá­rozatoknak a lebontásával fog­lalkozott, melyeket a CSKP KB és az SZLKP KB plenáris ülésén hozott az ifjúság szocialista ne­veléséről, az életre való felké­szítéséről a fejlett szocialista társadalomban. A CSKP KB és az SZLKP KB tárgyalása az if­júság szocialista neveléséről ösztönzésül szolgál a Szlovák Tudományos Akadémia nevelő tevékenységének elmélyítésé­hez. Nagy hatást gyakorol a Szlovák Tudományos Akadémia fiatal dolgozóira és általában véve egész társadalmunk ifjúsá­gára. A Szlovák Tudományos Aka­TÁRGYALÁS a Külügyminisztériumban (ČSTK) — A CSSZSZK Kül­ügyminisztériumának prágai székházában tegnap kezdődtek el a CSSZSZK és az USA kép­viselői között, a megoldatlan pénzügyi igényeket megvitató tárgyalások. Az amerikai küldöttség veze­tője Arthur I. Wortzel, az USA prágai diplomáciai ügyvivője. A csehszlovákiai küldöttséget Ja­roslav Žantovský, a szövetségi Külügyminisztérium főosztály­vezetője vezeti. TAPASZTALATCSERE AZ ELLENŐRZÉSRŐL (ČSTK) — A CSSZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának meghí­vására tegnap Prágába érkezett a Német Demokratikus Köztár­saság munkás- és mezőgazdasá­gi felügyeleti bizottságának négytagú küldöttsége, amelyet dr. Albert Stief, a bizottság ügyvezető elnöke vezet. A Prága-közép pályaudvaron a kedves vendégeket dr. Josef Machaőka miniszter, a Szövet­ségi Népi Ellenőrző Bizottság elnöke, Vlastimil Svoboda és Ján Paško miniszter, a CSSZK és az SZSZK Népi Ellenőrző Bi­zottságának elnöke fogadta. Je­len voltak az NDK prágai nagy- követségének a képviselői is. Csehszlovákiai tartózkodásuk során a küldöttség a három Né­pi Ellenőrző Bizottság dolgozói­val kicserélik a munkáik folya­mán szerzett tapasztalataikat és tárgyalni fognak a népi el­lenőrző szervek hatásköréről, felépítéséről, szervezetéről, irá­nyításáról és tevékenységéről. Gyermekkórusok vezetői a miniszternél (ČSTK) — Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK művelődésügyi mi­nisztere tegnap fogadta a rá­diók gyermekkórusainak veze­tőit. Ezek a gyermekegyüttesek — a moszkvai össz-szövetségi rádió gyermekkórusa, a berlini rádió gyermekénekkara, a bu­dapesti magyar rádió gyermek­kara, a bukaresti román rádió és televízió gyermekkórusa, a lengyel rádió „Wóclavsky Skow- rankovja“ gyermekegyüttese, a szófiai bolgár rádió és televí­zió gyermekénekkara, valamint a prágai és bratislavai Csehszlo­vák Rádió gyermekegyüttesei — a Csehszlovák Rádió 50. és a bratislavai rádió gyermekének­kara fennállása 20. évfordulójá­nak alkalmából megrendezett nemzetközi fesztiválon vesznek részt hazánkban. démia felelős azért, hogy az új tudományos generáció nemcsak szakmai téren, de a marxista— leninista világszemléletben is fejlődjék, és minél több tapasz­talatot gyűjtsön a szocialista tudomány, különösen a szovjet tudomány segítségével. A Szlovák Tudományos Aka­démia Elnöksége megtárgyalta az akadémia 1974. évre szóló költségvetési tervjavaslatát, valamint a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia, a Szlovák Tu­dományos Akadémia és a fej­lődő országok tudományos inté­zetei közötti kapcsolatok klb6- vítéséről szóló javaslatot. FONTOS VIZSGÁLATOK (ČSTK) — Az SZSZK Legfel­sőbb Bírósága vizsgálatot ren­delt el, hogy miképpen érintik a válási ügyekben hozott bíró­sági döntések Szlovákiában a kiskorú gyermekeket. Megvizs­gálja továbbá azt is, hogy az alacsonyabb fokú bíróságok mi­lyen gyakorlatot alkalmaznak az életet és az egészséget ve­szélyeztető, valamint a hatósági közegek elleni erőszak bűn­tetteinek üldözésével kapcso­latban. Kiterjesztik továbbá a vizsgálatot arra is, hogy az alacsonyabb fokú bíróságok kellőképpen élnek-e az elvonó­kúra elrendelésével az olyan személyek ellen, akik ittas álla­potban követnek el büntetendő cselekményt. Kiadóvállalatok értekezlete (ČSTK) — Prágában tegnap megkezdődött a szocialista or­szágok egészségügyi szervezete kiadóvállalatainak 11. értekez­lete, amelyen részt vesznek a Szovjetunió, a Bolgár Népköz- társaság, a Magyar Népköztár­saság, a Mongol Népköztársa­ság, az NDK, a Román Szocia­lista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság és Csehszlová­kia kiadóvállalatainak képvise­lői. Az értekezlet résztvevőit — a kiadóvállalatok főszerkesz­tőit, igazgatóit és képviselőit — az ünnepélyes megnyitáson Jo­zef Kulíček, az Avicenum igaz­gatója üdvözölte. Dr. Pavel Pud- Iák, a CSSZK egészségügyi mi­niszterének helyettese és dr. Ján Kristek, a CSSZK Művelő­désügyi Minisztériuma könyv­kiadó osztályának vezetője üd­vözlő beszédükben hangsúlyoz­ták a közös tárgyalás jelentő­ségét az együttműködés és a kiadóvállalatok tevékenységé­nek a terén. Az értekezlet szep­tember 16-ig tart. BARÁTI LÁTOGATÁSOK (ČSTK) — A baráti hadsere­gek III. nyári spartakiádján részt vevő sportküldöttségek Prágában tegnap ellátogattak védnökségi iskoláikba. A s»ov- jet sportolók Prága 9. körzeté­be mentek az Otakar Jaroš ka­pitány, a Szovjetunió Hőse is­kolájának diákjai közé. A Öáb- licei Alapiskolát a bolgár ka­tonai sportolók küldöttsége ke­reste fel. Az Omská utcai isko­lába Prága 10. körzetébe pedig a magyar küldöttség látogatott el. A távoli kubai vendégek a Jánošík utcai alapiskola diáksá­gát üdvözölték Prága 4. körzeté­ben, a baráti hadseregek sport- bizottságának küldöttségével együtt. A lengyel sportolók a Sziget utcai alapiskola diákjai­val beszélgettek el Prága 1. körzetében. A román sportolók a Jesenský utcai alapiskola ta­nulóit keresték fel Prága 3. kör­zetében. Valamennyi találkozó szívé­lyes légkörben folyt le. ÜNNEPELT BULGÁRIA NÉPE Szófia — A bolgár nép vasár­nap megünnepelte felszabadulá­sának 29. évfordulóját. A szófiai dolgozók hagyomá­nyos felvonulását a Dimitrov- mauzóleum mellvédjéről megte­kintették a bolgár párt és állam vezetői, élükön Todor Zsívkov- val, a BKP KB első titkárával, az Államtanács elnökével és Sztanko Todorov miniszterel­nökkel. A bolgár nép nemzeti ünnepét egyben a szovjet—bolgár testvé­ri barátság ünnepének is tekin­ti. 1944. szeptember 9-e sike­res betetőzése volt a három­éves partizánháborúnak, de a bolgár fasizmus megbuktatásá­hoz és a német megszállók ki­űzéséhez szükséges volt a szov* jet hadsereg beavatkozása is. Az ünnepet köszöntő sajtókommen­tárok egyben azt is hangsúlyoz­zák, hogy a bolgár népgazda­ságnak a szabadság huszonki- lene éve alatt elért sikereiben meghatározó szerepe van a Szovjetunió segítségének. A szófiai sajtó ebben a szel» lemben számol be arról is, hogy az Államtanács az ünnep alkal* mából a Bolgár Népköztársaság Hőse címmel tüntette ki Leor nyid Brezsnyevet, hivatkozással az SZKP főtitkárának kimagasr ló érdemeire a hitleri fasizmus szétzúzása, a népek felszabadd tása, a szovjet—bolgár barátság elmélyítése terén. „KÜLÖNLEGESEN FONTOS SZEREP...?” ATA-KONGRESSZUS BRÜSSZELBEN Brüsszel — Nixon elnök üze­netének és Kissinger kijelölt amerikai külügyminiszter üd­vözletének ismertetésével kez­dődött meg Brüsszelben az At­lanti Szerződés Társasága (ATA) kongresszusa. A szerve­zet a NATO-tagállamok számos vezető politikusát egyesíti és az atlanti szerződés „tanácskozó testülete“, amelynek előterjesz­téseit általában komoly politi­kai dokumentumként kezelik. A megnyitó ülésen felszólalt Luns, a NATO főtitkára, Steinhoff al­tábornagy, a NATO katonai bi­zottságának nyugatnémet elnö­ke és Leburton belga minisz­terelnök is. Nixon elnök üzenetében meg­ismételte azt az amerikai ígé­retet, hogy az Egyesült Álla­mok „teljesíti az atlanti szövet­ség iránti kötelezettségeit és je­lentékeny mértékben hozzájárul a kölcsönös védelemhez". „Azt várjuk, hogy szövetségeseink is kivegyék részüket a közös vé­delmi erőfeszítésekből s olyan megállapodások jöjjenek létre, amelyek erősítik az atlanti szö­vetséget“ — hangsúlyozza az üzenet, amely szerint „a szövet­ségen belül s a világban végbe­menő és új lehetőségeket kíná­ló változások idején is alapvető fontosságú az érdekelt országok számára a szoros atlanti kap­csolat fenntartása“. Kissinger, akinek személyé- sen kellett volna megjelennie a konferencián, de kinevezésének szenátusi vitája miatt lemondta az utat, csak rövid írásos üze*- netet küldött, s ebben hangsú^ lyozza: az amerikai kormány „mélységesen elkötelezte ma* gát az atlanti partnerség méh lett s kész az új amerikai—r nyugat-európai párbeszéd meg* kezdésére". Luns NATO-főtitkár felszólam­lásában azt hangoztatta, hogy Európának — vagyis a NATO partnereknek — tudomásul kell venniök az Egyesült Államok „különlegesen fontos szerepét" s közvetve arra szólított fel, hogy a nyugati partnerek telje­sítsék Washington követeléseit és nagyobb mértékben járulja^ nak hozzá a közös „védelmi^ költségekhez. Steinhoff altábor­nagy, a NATO katonai bizottsá­gának elnöke „nagyobb megér- tést“ követelt, kijelentve: „egyes új fejlemények, mint például a biztonsági konferencia, a had­erőcsökkentési tárgyalások, va­lamint az Egyesült Államok é$ egyes nyugat-európai tagálla- mok úgynevezett keleti politi­kája mind nehezebbé teszi, hogy a közvéleményt meggyőzzék a jelentős elrettentő erő fenntar­tásának szükségességéről“. Steinhoff utalt arra, hogy az amerikai csapatokat véleménye szerint feltétlenül továbbra is Európában kell tartani és nem változtatható meg az amerikai „nukleáris védelmi ernyő" sem. Tanácskoznak a „kilencek“ Koppenhága — A dán fővá­rosban hétfőn kétnapos értekez­letre ültek össze a kilenc kö­zös piaci ország külügyminisz­terei, hogy az Egyesült Államok­nak adandó közös nyugat-euró­pai válaszáról, az európai biz­tonsági értekezlet második sza­kaszáról és más időszerű nem­a //i zetközi kérdésekről tárgyalja­nak. A biztonsági értekezlet genfi szakaszának előkészítéseként a külügyminiszterek áttekintik azokat a dokumentumokat; amelyeket a kilenc ország kö­zös álláspontjaként kívánnak at értekezlet elé terjeszteni. HÁROM CSÚCS KAIRÓBAN ARAFAT A KÖZELEDÉS ELLEN? Kairó — Egyiptom, Szíria és Jordánia államfője tanácskozás­ra ült össze Kairóban, hogy megvitassa az Izrael ellenes ke­leti front újjáélesztésének lehe­tőségét, s egyúttal rendezze a három állam viszonyát. A Jordániát, Szíriát és Ira- kot magában foglaló keleti front, amelyhez hozzászámítot­ták a területen működő palesz­tin gerillákat is, 1970 végéh om­lott össze. Akkor ugyanis Husz- szein király rendeletére Jordá­niában véres polgárháborúval próbálták „megoldani“ a pa­lesztin problémát. A front fel­élesztésére azóta számos alka­lommal tettek kísérletet a kü­lönféle arab országok, ezek az erőfeszítések azonban mindig kudarcot vallottak Jordánia el­lenállásán, minthogy Husszein nem volt hajlandó országába visszaengedni az egyszer már elűzött palesztin szervezetekét Szíria még az 1971-es összecsa­pások idején megszakította kap­csolatait Jordániával, Egyiptom pedig egy évvel később a hír­hedt Egyesült Arab Királyság tervének bejelentésekor mondta fel Husszein király rendszerével való kapcsolatait. A hétfőn kez­dődő tanácskozások egyik fő célja Jordánia és Szíria, illetve Jordánia és Egyiptom diplomá­ciai kapcsolatainak helyreállí­tása. A palesztinai ellenállási mozga­lomban élénk nemtetszést váltott ki a szíriai—egyiptomi—jordá- niai közeledés. Jasszer Arafat, a mozgalom egyik legismertebb vezetője egy héttel ezelőtt ke­ményen bírálta a megbékélési célzó erőfeszítéseket s megfi­gyelők lehetségesnek tartják, hogy támogatásért Líbiához for­dul. TISZTOGATÁSI AKCIÓ INDUL SZUDÁNBAN Kairó — Gaafar Nimeri szu- dáni elnök az omdurmani rádió­ban nyilatkozott a legutóbbi szudáni eseményekről. A diák­megmozdulások és munkás­sztrájkok megszervezésével „retrográd és reakciós eleme­ket“ vádolt, azt állítva, hogy ezek a kommunistákkal szövet­kezve és külföldi segítségre tá­maszkodva" próbáltak zavart előidézni. Az elnök kilátásba helyezte, hogy tisztogatást fognak végre­hajtani az ország egyetlen le­gális pártja, a Szudáni Szocia­lista Unió kebelében, hogy megtisztítsák azt az ellenséges elemektől. Hangsúlyozta, hogy az elégedetlenségek melegágya a khartoumi egyetem volt, amely „az összeesküvés, rend­zavarás eszközévé vált“. Nimeri beszédében név sze­rint vádolta az ország betiltott pártjait, az egy hete lezajlott megmozdulások megszervezésé­vel. ÚJ szt 1973. IX. 11. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom