Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-05 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

1973. VIII. 5.

3-«'ťT' .v-r»~-- -r ?■I<S ' ■';?*?? v -■

ľiiiL’i'iii^ifiiitiilu'fii'i'i^iiiiiiiii:!;!

Részlet B. N. Ponomarjov elvtársnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a KB titkárának előadásából, amelyet a Német Szocialista Egyséqpárt Központi Bizottsága ál tál Berlinben rendezett nemzetközi tudományos konferencián tartott, Marx és Engels „A Kommunista Párt kiáltványa“ című halhatatlan műve megjelenésének 125. évfordulója alkalmából.

A „Kiáltvány“ különleges helyet foglal el a marxista gondolat történetében, a kommunizmus eszményeiért vívott harcban.

Ebben a dokumentumban fejtették ki először átfogóan a tudományos kommunizmus elméletét, itt fogalmazták meg először a társadalmi fejlődésnek azokat az objektív törvényszerűségeit, amelyek szükségessé és elkerülhetetlenné teszik az átmenetet a kapitalizmusból egy új, magasabb rendű társadalmi-gazdasági alakulatba: a kommunizmusba.

A „Kiáltvány“ a munkásosztály forradalmi pártiénak első részletes programja. A munkásmozgalom akkor legközelebbi feladatait szervesen ösz- szekapcsolta a végső célok világos meghatározásával.

A „Kiáltványában lefektették a kommunisták stratégiájának és taktikájának forradalmi elveit. Kimutatták, hogy a proletariátus csakis a következetes osztályharc útján haladva szabadíthatja fel magát — s egyúttal az egész társadalmat is — a kizsákmányolás és az elnyomás alól, hogy a proletariátus hivatott támogatni és tömöríteni az ösz- szes demokratikus és felszabadító erőket, amelyek szembeszállnak a fennálló renddel.

A „Kiáltvány“ meghirdette a proletár internacionalizmus elvét. A „Kiáltvány“ révén honosodott meg a munkásmozgalomban a nagyszerű jelszó’ „Világ proletárjai, egyesüljetek!“

A „Kiáltvány“ nagyszerű példát mutatott az olyan álszocialista elméletek és doktrínák elvhű tudományos kritikájára, amelyek a reformizmus és az opportunizmus útjára taszították a munkás- mozgalmat.

125 év alatt a világ teljes mértékben megváltozott. S maguk ezek a vátozások alapjában véve igazolják azt, hogy korunk munkásmozgalma fejlődése során következetesen érvényesítette azokat az eszmei-politikai alapelveket, amelyeket a kommunisták első programokmánya fektetett le. Ezek a változások rávilágítanak a marxista gondolkodást jellemző újító szellemre is; olyanfajta újító szellemre, amely nem elégszik meg av jövő előrelátásával — bármilyen merész is ez az előrelátás —, hanem reális mozgatója a világ forradalmi átalakításának.

A „Kiáltvány“ eszméi ma már nem csupán a fejlődés zseniális prognózisának tekintendők. Látható, kézzelfogható realitássá váltak abban az új társadalmi rendszerben, amely véget vetett a kizsákmányolásnak, és egyre magabiztosabban halad ama végső célok elérése felé, amelyeket a tudományos kommunizmus megalapítói fogalmaztak meg.

A valóságos szocializmus a legfőbb, a legteljesebb megtestesülése a „Kiáltvány“ eszméinek. A szocializmus kialakulása és fejlődése a legnyomósabb gyakorlati bizonyíték a marxista—leninista tanítás helyességére. Napjainkban a szocializmus sikeres építésének igen gazdag tapasztalataival rendelkezünk már. A szocializmus, leglényegesebb vonásait tekintve, sokoldalúan gazdagította a tudományos kommunizmus elméletét, és annak szerves részét alkotja.

A valóságos szocializmus létezésének puszta ténye és tapasztalatai kedvező feltételeket teremtenek a nemzetközi munkásmozgalom és a felszabadító mozgalom valamennyi osztagának harcához.

Vegyük a Szovjetunió példáját. A történelem országunk munkásosztályának, lenini élcsapatának juttatta azt a megtisztelő küldetést, hogy elsőként egyengesse a kommunizmus felé ívelő nehéz és göröngyös utat. Melyek voltak azok' a legfontosabb állomások, amelyeket országunk és pártunk a „Kiáltvány“ alapelveinek megvalósításában elért?

Az első. A társadalom szocialista átalakításának fő irányvonala — miután a proletariátus kivívta a politikai hatalmat — abban rejlik, hogy a „Kiáltvány“ szavaival élve — „a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét, hogy az állam... kezében centralizáljon minden termelési szerszá- ihot“. A szovjethatalom egyik legelső történelmi akciója az volt, hogy társadalmasította a legfontosabb termelési eszközöket, és a gazdaságban uralkodó pozíciókat biztosított az állami szektornak. Ez lett az alapja a gyökeres társadalmi átalakításnak: a régi, kizsákmányolói viszonyok megszüntetésének és az új, szocialista társadalmi viszonyok létrehozásának.

A társadalmi tulajdon azt jelenti, hogy az egész gazdaságot a dolgozók érdekeinek rendeljük alá. Ez feltételezi azt, hogy a folyó és a távlati gazdasági tevékenységet egységes terv szerint szervezzük meg, hogy állandóan tökéletesítjük a termelés irányításának mechanizmusát, hogy mind nagyobb arányban vonjuk be az irányításba a dolgozókat A történelemben először oldottuk meg azt, hogy az emberek az egész társadalom méreteiben ellenőrizzék együttes tevékenységük eredményeit. A spontán fejlődés helyébe a tudományos alapokon nyugvó, tervszerű gazdaságfejlesztés lépett.

Az össznépi tulajdon alapján az SZKP, a szovjet állam tervszerűen irányítja az összes osztályok és társadalmi csoportok közeledésének a folyamatát, úgy irányítja a fejlődést, hogy társadalmunk szociális szempontból mindinkább egy neművé váljon, hogy egyre jobban elmosódjanak a különbségek a fizikai és a szellemi munka között, a város és a falu munka- és életkörülményei között.

A második. A proletariátus politikai hatalma és a termelési eszközök társadalmasítása megnyitja az utat a „Kiáltvány“-ban megfogalmazott történelmi feladat megoldása felé, amely abban rejlik, hogy a proletariátus ,,a lehető leggyorsabban növelje a termelőerők tömegét“.

Az új rendszer konstruktív ereje, amelyet még megsokszorozott az SZKP politikai művészete, a szovjet emberek tömeges hősiessége, a gazdasági és a tudományos-technikai haladás magaslataira emelte országunkat. A szovjetek országa, amely elsőként lépett a szocialista útra, most érett, korszerű technikával felszerelt gazdasági rendszerrel rendelkezik a városban és a falun egyaránt. A Szovjetunióban összpontosul a világ egész ipari potenciáljának körülbelül egyötöd része, és itt dolgozik a világ tudományos erőinek körülbelül a negyede. Igen fejlett anyagi-technikai bázist hoztunk létre az imperialista agresszió erőinek megfékezésére is. Ez a tényező — valljuk meg nyíltan — egyedülálló szerepet látszik a szocialista közösséghez tartozó valamennyi ország forradalmi vívmányainak védelmében, a gyarmati igából kiszabadult népek függetlenségének megszilárdításában, az újabb világháború veszélyének elhárításában.

A mai szakaszban a termelőerők lehető leggyorsabb fejlődésének problémáját pártunk úgy oldja meg, hogy ezt szorosan összekapcsolja a fejlett szocializmus egész gazdasági és társadalmi-poüti kai rendszerének tökéletesítésével. Az SZKP által ebben a kérdésben alkalmazott megközelítési mód lényege abban a XXIV. pártkongresszuson megfogalmazott irányvonalban jut kifejezésre, amelynek célja a szocializmus előnyeinek szerves ösz- szekapcsolása a tudományos-technikai forradalommal. Itt arról van szó, hogy növeljük a gazdaság hatékonyságát, a tudomány és a technika legújabb vívmányainak hasznosításával fokozzuk a termelés intenzitását, következetesen alkalmazzuk az irányítás tudományos módszereit. Következésképpen arra törekszünk, hogy az egész gazdasági tevékenységet új, magasabb fokra emeljük.

Ezzel arról is gondoskodunk, hogy a szocializmus erői előretörjenek a két rendszer közötti világméretű vetélkedés egyik legfőbb területén: a tudományos-technikai forradalom területén.

A harmadik: „A polgári társadalomban — írta Marx és Engels a „Kiáltványában — az eleven munka csak eszköz a felhalmozott munka gyarapítására. A kommunista társadalomban a felhalmozott munka csak eszköz a munkások életfolyamatának a kibővítésére, gazdagítására, előmozdítására. „A dolgozók anyagi és szellemi szükségleteinek mindenirányú kielégítése és fejlesztése — ez a kommunisták programba foglalt célja. Mind pártunk 70 évvel ezelőtt elfogadott első programja, mind a második programja, amelyet Lenin 1919-ben, a polgárháború és a gazdasági bomlás viszonyai között dolgozott ki, azt tűzte ki feladatul, hogy biztosítsuk „a társadalom minden tagjának jólétét és mindenirányú fejlődését“. Az SZKP-nak a XXII. pártkongresszuson elfogadott anyagi és kulturális életszínvonalának emelését, az emberi személyiség, sokoldalú és harmonikus fejlesztését.

Az SZKP XXIV. kongresszusa — mint ismeretes — a jelenlegi ötéves terv fő feladatává a dolgozók jólétének jelentős emelését tette. A kongresszus határozataiban kifejezésre jutott az ország tulajdonképpeni gazdasági fejlesztése, a gyorsított ütemű tudományos-technikai haladás és a nép életének javítása közötti szoros összefüggés. Ha nem használjuk fel teljesen a tudományos-technikai forradalom vívmányait, akkor nem biztosíthatjuk az egész nép jólétének további gyors növekedését. Másfelől viszont csakis az életszínvonal, a kultúra, a műveltség állandó emelkedése alapján érhetjük el a tudományos-technikai forradalom legfőbb, emberi tényezőjének sokoldalú fejlődését.

Pártunk nemcsak egyszerűen a szovjet emberek életének színvonalát, hanem minőségét is szem előtt tartja. A marxizmus—leninizmus elveit mind „a hasznos szegénység“ tézisének bölcsességét, mind a jólétben való dúskálás kispolgári „eszményét“, a nyárspolgári politikai passzivitást. A Szovjetunió Kommunista Pártja következetesen összekap-, csolja az anyagi fogyasztás növeléséért vívott harcot a szellemi javak és a kulturális értékek gyarapításáról való gondoskodással, a szovjet embereknek a marxista—leninista eszmeiségre, társadalmi aktivitásra, magas rendű erkölcsiségre nevelésével. S ebben világosan megmutatkozik a szocialista rendszer humánus lényege.

A negyedik. A „Kiáltvány“ kimondja: „A nemzeten belüli osztályellentéttel együtt a nemzetek egymással szemben ellenséges magatartása is eltűnik.“

A történelem tapasztalatai megmutatták, hogy ez bonyolult probléma. Különösen bonyolult volt egy olyan országban, amelyben több mint 100 nemzet és kis nép él. s ezek a társadalmi-gazdasági

és kulturális fejlődés legkülönbözőbb fokain álltak.

A soknemzetiségű szocialista állam fél évszázados fejlődése során valóságos forradalom ment végbe a nemzeti viszonyokban. Meghonosodott a népek állami egyesülésének elvileg új formája: a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, amely biztosította a nemzetek és a kis népek szilárd egységét az egész állam méreteiben, és a legkedvezőbb feltételeket teremtette meg minden egyes nemzet és kis nép fejlődéséhez. A nemzeti kérdés megoldásában olyan felbecsülhetetlen értékű elméleti és gyakorlati tapasztalatok halmozódtak fel, amelyeknek nemzetközi jelentőségük van. Sikerült megtalálni és megvalósítani a nemzetek és a kis népek egyesülésének, az egyenjogúságon és a sokoldalú testvéri együttműködésen alapuló • viszonyuknak a politikai formáit.

Alapjában véve sikerült megoldani egy olyan példátlan arányú és bonyolult feladatot, mint a nemzetek tényleges egyenjogúságának a biztosítása, vagyis gazdasági fejlettségük, jólétük és kultúrájuk színvonalának a kiegyenlítése.

Az ötödik. Az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus — így fogalmazza meg a „Kiáltvány“ a proletárdiktatúra eszméjét.

A szovjet szocialista állam fejlődésének a története mindenekelőtt a munkásosztályra, mint a társadalom vezető erejére háruló szerep kialakulásának és tökéletesedésének a története. Ezt a vezető szerepét a munkásosztály elsősorban a kommunista párt révén érvényesíti. Éppen a párt az, amely a társadalmi fejlődés törvényeinek ismeretét egyesíti a tömegek alkotó kezdeményezésével, a kommunista épités valamennyi területén kifejtett gyakorlati tevékenységével. Politikai irányvonalában megtestesül a munkásosztálynak a parasztsággal való szövetsége, a munkásosztály érdekeinek az egész társadalmi fejlődés érdekeivel, az összes dolgozók érdekeivel való egyezése. A párt a munkásosztály szervezetének legmagasabb rendű formáját képviseli, amely kifejezi a dolgozók akaratát, foglalkozásukra vagy nemzeti hovatartozásukra való tekintet nélkül, s amely képes harmonikusan összekapcsolni az egyes társadalmi rétegek és csoportok specifikus igényeit a társadalmi fejlődés távlati, stratégiai céljaival.

A proletariátus politikai uralmának bevezetését, amelyet később a proletárdiktatúra megteremtésének neveztek el, a „Kiáltvány“ szerzői úgy fogták fel, mint a demokrácia kivívását. Amikor a proletárdiktatúra a munkásosztályt a társadalom vezetőjévé emeli, amikor megszilárdítja a munkások és a parasztok szövetségét, amikor összeforrasztja velük a dolgozó értelmiséget, ezzel az ország egész népességét bevonja a tudatos és aktív politikai életbe, az állam igazgatásába. A szocializmus eleven tapasztalata a legjobb cáfolat a burzsoá és a revizionista propaganda olyan kísérleteire, hogy a demokráciát szembeállítsák a proletariátus diktatúrájával, a kommunista párt vezető szerepével. Éppen a párt, amely koncentrált formában fejezi ki az egész nép legfőbb érdekelt, biztosítja a bürokratikus, technokrata, partikularista és más olyan tendenciák leküzdését, amelyek magával a néphatalom eszméjével nem férnek össze.

A fejlett szocialista társadalom felépítéséhez szükséges politikai feltételek biztosítása után a proletárdiktatúra állama országunkban fokozatosan a dolgozók össznépi szocialista államává vált, amelynek vezető ereje továbbra is a munkásosztály. A szovjet államiság további fejlődésének fő irányait az SZKP XXIV. kongresszusa határozta meg.

A Szovjetunió új alkotmánya lesz a fejlett szocializmus szakaszában a szocialista demokrácia törvényhozási alapja. L. I. Brezsnyev elvtárs „A Szovjetunió ötven éve“ címmel tartott előadásában rámutatott arra, hogy ennek az új alkotmánynak tükröznie kell majd az ország életében az 1936-os alkotmány elfogadása óta végbement változásokat, és kifejezésre kell juttatnia az új viszonyok között társadalmunkra háruló feladatokat.

A szovjet nép fél évszázados erőfeszítéseinek és harcának történelmi eredménye országunk fejlett szocialista társadalmának a felépítése. A társadalmi haladás minden újabb fokán egyre világosabban mutatkoznak meg a szocializmus előnyei, és egyúttal a további előrehaladás mind nagyobb és bonyolultabb feladatokat tűz ki. A legfontosabb mindamellett az, hogy a kommunizmus felé való haladás rendíthetetlenül folytatódik. „Semmiféle forma sem lesz végleges — mondotta Lenin —, amíg a teljes kommunizmushoz el nem érkezünk“.

A Szovjetunió már több mint fél évszázada áll fenn, a többi szocialista ország mintegy 30 éve. A kommunista mozgalom ma nemcsak azokat a gyakorlatban kipróbált és emellett igen változatos formákat ismeri, amelyekben az egyes országokban realizálták a szocialista fejlődés törvény- szerűségeit. Gazdag tapasztalatokhoz jutott azáltal is, hogy az államoknak egész csoportjában, a szocialista közösség keretében építették és tökéletesítették az új társadalmat, mégpedig a tesvérl kölcsönös segítségnek és az erőfeszítések koordinálásának az elvei alapján. Felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokat szereztünk a nemzetközi kapcsolatok új típusának kialakításában. Ezek a proletár internacionalizmusnak, a szuverén és egyenjogú szocialista államok testvéri együttműködésének az elvein alapuló kapcsolatok a világ összes népei közötti hajdani kapcsolatok ősképéül szolgálhatnak.