Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-26 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

KERISZTREJTVENY A 1Ó MUNKATERV FÉL SIKER Vakáció derekán, nagy nyári nyüzsgés közepette köszöntöttünk be Nové Zám- ky-ban (Érsekújvárott) a já­rási pionírházba. Fonyódra készült, a Balaton mellé utazni az egyik csoport. A VASAS KUPA kerékpárver senyre utazó versenyzők „kerekeit“ pedig már felsze relték íi mini-autóbusz tete jére. Kaffka Imre igazgató elvtárs az egyik pillanatban még arról beszélt Kostái Pe tér elvtárssal, a turisztikai szakosztály vezetőjével, hogy mire ügyeljenek *a hagyo­mányos csehszlovák—ma gyár tábori vetélkedő ese­ményeinél, ha majd már ott lesznek Fonyódon, a másik pillanatban Kosík Ferenc és Takács Gábor elvtársakkai, a kerékpározók szakosztá­lyának vezetőivel a várható eredményt latolgatta. Köz­ben megjelentünk mi is, he köszöntöttünk és megkér­deztük: — Hogyan készülnek szeptemberre? Nem számított meglepe tésnek ez a kérdés. Még an nak ellenére sem, hogy az igazgató elvtárs hamarosan/ átadja tisztségét, szeptem­ber 1-től a járási pártbizott­ság dolgozója lesz, s így va­lójában már más folytatja majd a munkát. Az üzemek­ben a szocialista munkabri­gádok tagjai a következő műszak dolgozóinak rend­szerint „forrón“ szokták át­adni a gépeket. Vagyis úgy, hogy le sem állítjak a gé peket, működés közben, szinte mozdulatról mozdu latra váltják egymást a dol­gozók. így jobb, mert a meg­kezdett lendülettel folytatja a munkát a váltótárs. Vala­hogy így lesz itt is, mert szeptemberre már felkészül­tek. Megkezdték a munkaterv összeállítását már júliusban, amikor Kováčovón (Kovács­patakiban 1. sátortáborban, Kaffka Imre elvíárs, a járási pionírház igazgatója A felvételt TÓTHPÁI, GYULA készítette két csoportban megrendez ték a rajvezetők iskolázta tását. Sátortáborban, hogy elméleti; és gyakorlati prob­lémákkal azonos mérték ben, tábori viszonyok kö­zött ismerkedhessenek meg a rajvezetők. Később a csapattanácsok tagjainak iskoláztatásál szervezték meg. Tábori kö­rülmények között ezt is. Úgy, hogy 3—4 csapat kö zösen vert tábort. A körzeti, illetve városi pionírházak dolgozói is bekapcsolódtak ebbe az akcióba, hiszen több száz gyermekfunkcionárius táborozását, iskoláztatását kellett bebiztosítani. Sike­rült. A munkaterv összeállítá­sának harmadik szakasza, hogy megrendezik a csapat- vezetők háromnapos isko­láztatását. Természetesen, 1969 óta már hagyományo san, ezt is sátortáborban. Már a szakkörök munka tervét is összeállították. A sportkörök, a turisták, az ifjú horgászok szakkörei nyáron is tevékenykedtek. Nem volt probléma esetük­ben a folytatás megterve­zése. Szeptembertől viszont mintegy 40 szakkör kezdi meg a munkát. Ezt már ne­hezebb megszervezni. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy néhány új kör is működni fog. Ilyen lesz a judózók, az ifjú lövészek szakköre. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy a sajtó segítőtársait, a gyermeklevelezőket, az ifjú tudósítókat is szakkörbe tö- mörítsék. Zács Ilona elvtárs­nő lesz a vezetőjük. Választ kaptunk tehát a kérdésre, s nem is akármi­lyet: biztatót, ígéreteset. Jól összeállították a munkater- vet, ezzel fél sikert arattak. Könnyebb lesz a munkakez­dés. Bár a siker nehezebbik fele, a megvalósítás még csak most következik, de így már remélhető, hogy nem marad el a folytatás sem. A sikeres folytatás, per SZG. HAJDIJ ANDRÁS Mór készülnek Még vakációs napokat élünk. Napsugaras, boldog napokat, de amint felvételünkön látjátok, Sahyban (IpolyságonJ, a pionírházban, mint valami filmgyári műteremben, felvételek készülnek. Az alkalmi vilá­gosítók (közreműködésével, gyermekszereplőkikel. Mi­ről is van szó? Rovatunkban, szeptember 2-án, képes rejtvénysoro­zat közlésébe kezdünk. Címe: KATI, MEG A PISTA. Bár ilyen címet is adhatnánk majd ennek a rejtvény sorozatnak: Illik — nem illik? Ugyanis illemtani fel­adványokat közlünk majd. A helyes megfejtők ugyan­úgy könyvjutalomban részesülnek, mint bármely más rejtvényünk megfejtői. Figyeljétek! Mához egy (hét múlva megfkezdjük a képes feladványok közlését. A felvételt KONTÁR GYULA készítette. TETTRE KÉSZ RAJ Felszedtek néhány kilót A sötétzöld fenyvesekkel borított selmeci hegyek festőien szép táján, a poüúvadlói tó partján levő üdülő­központban nyaralnak a komáromi hajógyár alkalmazottainak gyevmekei. Magyarországi barátaikkal. Popovii; (aroslav elvtárs, a tábor parancsnoka 68 komáromi és 37 magyarországi gyermek üdülési programjának meg­szervezésével foglalkozva néha bi­zony belefárad a munkába. Itt ugyan­is állandó a forgalom, az egyik cso­port kirándulásra megy, a másik sportvetélkedőt rendez, a harmadik fürdőzésre készülődik. Érdekes volt a hagyományos sport- vetélkedő. A hajógyáriak a „szomszé­dos“ ELEKTROSVIT üzem dolgozóinak gyermekeivel mérték össze tudásukat. A hajógyári atléták fölényesen győz­tek. Magasugrásban Kremeň Juraj és Kovács Katalin valóban remekeltek. Távolugrásban pedig Zeleňanská Mar­ta szerzett bajnoki címet. Viszont a hajógyáriak „döngetőcsapata“ a lab­darúgó mérkőzésen 7:3-ra kikapott az újváriaktól. Benéztünk a konyhába is. Nyolc szakácsnő két műszakban dolgozik, hogy a sok játék, hancúrozás után megéhezett gyermekek megfelelő kosztot kapjanak. Ulirín Anna fősza­kácsnő még arról is gondoskodott, hogy a „Ki kér duplát?“ mozgalom általános bevezetése sikeres legyen. MOROVICS LAJOS Ez a megnevezés teljes mértékben illő a Kráf. Chl- mec-i (Királyhelmeci) Ki­lencéves Alapiskola Petőfi Sándor pionírcsapatának ar­ra a rajára, mely egyébként a nagy magyar regényíró, Jókai Mór nevét viseli. A ha­todikosok, illetve most már a hetedikesek rajáról van szó, melynek elnöke Thénay Júlia. A raj krónikása Peso- linszky Erika. Azért fontos a krónikás nevét megelíte- ni, mert ő tartja számon, hogy a raj hány vetélkedő­be nevezett be, hány első helyezést ért el. Szóval ez is jellemző erre a rajra. Az első helyek. Egyébként a raj elnökén kívül még Rácz Valéria is több szavalóversenybe bene­vezett, s egyikőjük sem ad­ta alább az első három he­lyezés valamelyikénél. Akár magyar, vagy szlovák nyel vű szavalóversenyről, akár kiejtési versenyről, iskolai vagy körzeti versenyről volt szó. A raj érdeme egyébként még az is, hogy Dohányos elvtársnő segítségét kérve ilyesmit valósítottak meg: színdarab bemutatása, báb­színház alapítása. Persze, hogy sikerük volt. Főleg amikor saját készítésű bá­bokkal mutatkoztak be a ta­nulók előtt. Most még vakációznak a raj tagjai. De gyakorta ta­lálkoznak egymással, s ál­landó témájuk: Mihez kez­dünk szeptemberben? Nem hiába beszélgetnek ők erről. KENDI MÁRIA Augusztus 12-én megjelent keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „vízilabdajáték, evezés, csónakázás, úszás“. Könyvjutalomban része­sülnek: Radi László, Malý Horeš (Kisgéres), Gergely Tibor, Velký Horeš (Nagygé- res), Miklós György, Dun. Streda (Dunaszerdahely), Oláh Gyula, Dolné Saliby (Alsószeli), Nagy János, Ba­ka. Rejtvényünkben Dénes György: Bátrak felkelése című versé- híil idézünk a vízszintes 1. valamint a függőleges 14., 21. szá­mú sorukban. VÍZSZINTES: 14. Női név. 15. Távoli tó rag. 16. Magyar szí­nész. 17. Jugoszláv váiros. 18. Technikai atmoszféra rövidíté­se. 19. Rizs — németül. 22. Név­elővel az elején fafajta. 24. Né­ző azonos hangzói. 25. Váratlan fordulat színdarabban. 27. A je­lenben. 28. Ráf betűi keverve. 30. Művészi alkotás -t* szófaj. 32. Erős kártyalap. 34. Nyílt piac és árucsarnok Keleten. 36. Apa — törökül. 37. Hangszer. 39. Magyar pedagógus, a test- nevelési és sportiroda lom mű­velője. 40. Imre fele. 42. Mély­be. 43. Vércsatorna-e? 45. Szo­rongó érzés. 48. Vesződséget okozó állapot. 49. Zenei hang. 50. Toktermést hozó növény. 52. Veszteség. 53. Olasz folyó. 55. Magyar botanikus, flóra- és mo­hakutató. 56. Erős pálinka. 57. Mesterember. 59. Mesterség. 61. Kór betűi keverve. 62. Helyha­tározói rag. 63. Családi ház. 64. Ilyen gép is van (ók. f.J. 67. Angol súlyegység. 68. Az egyik legnagyobb amerikai hírügy­nökség nevének rövidítése. 70. Fölé. 71. Első lépésként tesz valamit. 72. Kisebb tamtam. 73. Becézett női név. 75. Feszes — németül. 77. Tart. 78. Titkos po­litikai rendőrség a cári Orosz­országban. 81. Országos Taka­rékpénztár rövidítése. 82. Azo­nos betűk. 83. Érzékszerv. 85. Nátrium vegyjele. 86. Azonos mássalhangzók. 88. A fa részei. 90. Kiejtett betű. 91. Gáznemű anyag által keltett érzet. 93. E. A. A. E. 95. Korszak. 96. Mafla fiatal férfi. FÜGGŐLEGES: 2. Görög betű. 3. Húr szélei. 4. Svájci folyam. 5. Dal. 6. Jövendőmondő. 7. Ha- miSi 8. Hiányos vas. 9. Női név. 10. Dajka. 11. Hanga. 12. In­dium vegyjele. 13. Király — an­golul. 20. Ausztráliai futóma­dár. 23. Fiúnév (ék. f.J. 26. Dán zeneszerző és karmester. 28. Főzőedény. 29. Azonos betűk. 31. Ilona, Anna. 33. Igen — oroszul. 34. Béla, Ede, Ferenc. 35. A betűvel a végén Bulgária legmagasabb hegysége. 38. Svájci kanton. 41. Föld alatti villamos vasút. 42. Iráni város. 44. Ártalmas. 46. 0 — németül. 47. Kérdöszó. 48. Szovjet—orosz regényíró. 50. Dögvész — szlo>- vakul. 51. Kas. 54. Világtalan. 55. Csillagkép. 58. Lelkész. 59. Keresztül. 60. Uszály. 62. Átme­neti papírpénz. 65. Ismert ma­gyarországi község. 66. Póz be­tűi keverve. 67. Japán admirá­lis. 69. Egyenlő. 72. Szellemes japán játék. 73. Területegység. 74. Sűrű pamutvászon. 76. Nó­gató szócska. 77. Gyermeke. 79. Város Hollandiában. 80. Magas hegység a Szovjetunióban. 82. Való. 84. Áramközvetítő. 87. Osztrák város. 88. Értéke. 89. M betfí azonos mássalhangzók között. 92. Gőg peremei 94. Emel fele. 95. Lángol. 97. tet­tetett. Az augusztus 12-én közölt ke­resztrejtvény helyes megfejté­se: „Az élet értékét nem a ké­nyelem adja, hanem az, amit sikerül álmainkból megvalósí­tani.“ Könyvjutalomban részesülnek: Kocsis József, Košice, Bial ?st- ván, Stará Bašta (Óbást), Var­ga Zoltánné, Rimavská Sobota (Rimaszombat), Fejko Ferenc, Michal na Ostrove (Miliályfa), ifj. Veres Géza, Pastovce (Pász­tó). m —EIBR [WImíi ffe A VASÁRNAPI ÜJ SZŐ KÖVETKEZŐ SZÁMABÖI. IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: „Tehát a inai kapitalista társadalomban az alapvető ellentmondás ugyanaz, mint azelőtt — azaz a munka és a tőke közötti antagonizmus.“ OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az Idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szer­kesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. Az augusztus 5-i számunkban megjelent mondat a „Ká- derniunka a CSKP XIV. kongresszusa után“ című cikkből való. 309 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT. Miskovics Katalin, 050 01 Revúca, ul. Gottwaldova 606, okr. Rožňava. 1973. VIII. 26. no

Next

/
Oldalképek
Tartalom