Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-20 / 197. szám, hétfő
HAMU SALAMA: Az öreg és a fiú Az anyót a télen temette el. Június első napjaiban a motorcsónakot ellopták az öregtől. Próbált halászgatni a fiúval, de csak evezős csónak akadt. A halászatból nem tudott megélni, elsze gődött hát éjjeliőrnek. Azon a nyáron sokat eveztek. Kilométerszám húzták az evezőt a partok mentén, a motorcsónak után kutatva, hol egyik, ho) másik öbölben éjszakáztak, mikor az öregnek épp szabad napja volt, reggel aztán folytatták a kutatást. Jobbára csak a fiú aludt, mikor kimerült az evezéstől, az öreg pedig evezgetett. és borgászgatott. a közelben. A fiú sem aludt tovább napkelténél; mire az öreg visszatért már talpon volt A szik Iák feketélltek. a fűszálak csillogtak a harmattól, a fiú a tűzrakás előtt guggolt és kávét főzött. vagv a frissen fogott sügért sütötte a parázson. A hazai parttól vagy négy kilométerre lehetett a tóban a legtöbb sügért fogni. A fiú már fáradtan idult. és olykor-olykor kiesett az evezés üteméből. Végül is kimerítette, és untatta a szüntelen evezés Néhány kilométer után, mikor az evezők már háromszor is összeakadtak, az öreg így szólt: — Eredi a csónak farába majd magam evezek. — Inkább az orrába mennék. — Na, menj hát oda. Ott se nyomsz sokat. A fiú elnyújtózkodott az orr deszkáján, és fejét a csónak szélére hajtotta. A hullámok elringatták Néma csend. A naptól megpirult a fiú bokája. Az arcára ráragadt a napon megpuhult kátrány. Megálltak horgászni, a fiú fogott egy sügért, de nyomban kifogott egy kis szidást is, mert úgy dobta be a horgot, hogy majdnem elsodorta az öreg fülét. A szíritől északra leeresztettek néhány hálót. Az egyikben egy háromkilós süllő csapkodott, a kopoltyúja beleakadt a háló szemébe. A hálók azért nem gubancolódtak össze. Visszaeresztették őket. és kimentek a partra, hogy megfőzzék a kávéjukat. — Hej. de sajnálom — mondta az öreg a sziklán. Szünet nélkül bánkódott, hogy ellopták tőle a motorcsónakot. Nem volt valami nagy csónak, persze, az evezős csónakhoz képest nagy, de különben szokványos belvízi méretű motorcsónak, fabordájú, egyenes far- és orrdeszkájú. Olykor titkon a fiú Is elkeseredett, mikor az öreg úgy beszélt róla. mintha a flát vesztette volna el. Azokban a pillanatokban a fiú felnőttnek érezte magát, az öreg úgy beszélt vele. mint férfi a férfival. Ügy volt most is, a kávéban már-már a dohány ízét érezte a nyelvén, már nyújtotta is a kezét a dohánydoboz felé. amikor az öreg kinyitotta, és beleszorította a cigarettát a szipkába. Szerencsére nem vette észre a fiú mozdulatát. — Edd meg az én kenyerem is! lőhetne már egy kis szélfuvallat. Az öreg egyik könyökével a sziklára támaszkodott. mint valami fiatalember, a kalapot Is a homlokára húzta. Azok közé tartozott, akik nem használtak ellenzős sapkát A kalapot szerette. Télen füles prémsapkát viselt, ünnepen kalapot. Eleinte a fiú szürkének vélte, de amikor meglátta belülről rájött hogy kivül is sötétkék A fiú a cukrot és a tejszínes üveget a tarisznyába dugta, és a tarisznyát meg a főzőedénvt a csónakba vitte. Nyállal bekente a bokáját, majd megette a kenyerét. Fölvágott kolbászdarab és három szelet uborka volt rajta. Vajat nem tett a bokájára, mert sózott volt a vaj. Eszébe jutott, hogy van az első ülés alatt egy vazellnostégely. de előbb nyugton megette a kenyerét csak azután Indult a csónakhoz. Majdnem üres volt a tégely: a széléről azért annyit letudott kaparni, amennyi lesült bőrére elég volt. Ä boka pirult, a rüsztön hólvag Dúposodott. A nyílt víz meg se rezdült. A nap tükörképe ringatózott rajta. A fiú az öreg mellé az árnyékba ballagott, és hasra feküdt. Az öreg a sziklán hevert, a fiú fenyőtűvel borított erdei földön. Egy nagy vitorlás szélre várt a város végének vonalában. A város zakatolt, zsibongott éjjelnappal. — Apöl — Nos? Az öreg pulóveréből halszag áradt. A fiú emlékezett. hogy az anyó mindig zsörtölődött miatta — Nem Izzadsz, hogy állandóan pulóver és kalap van rajtad? Az öreg elnevette magát. — Az öreg nem Izzad úgy, mint a kölyök. — Három műszakban dolgozik a Tampella gyár? — Miért ne? Háromban hát. — Igen. és a Laplnnleml Is. — fis a Flnlayson Is Mindegyikben három műszak van. — Igen. de karácsonykor Is? Mindig dolgoznak? — Néha megállnak A gépek kenése meg más Ilyesmi végett. Az öreg leverte a cigarettájáról a hamut. Ä szürke hamucsomó elütött a barna földtől. — Megyek, úszom egyet. — Menj csak — Elviszem a csónakot. — Vidd De arról a partnyúlványról Is hirtelen mélvre érhetsz. — Lehet ott fejest ugrani? — Lehet s— Te már ugortál? — Úgv ám Ti fiú a oartnvúlványra ment és levetkőzött. úszónadrágban szeretett volna úszni, mert új nadrágja volt, de az öreg rákiáltott. — Vesd le a nadrágot is. Mit vizezed be fölöslegesen? Villant valami a vízben, és a fiú a szikla tövében veres szárnyú koncért pillantott meg. Nagy volt, mozdulatlan, sötét hátából ítélve, igazán nagy lehetett. A fiú közel lopózott. — Még nem megyek a vízbe — felelte halkan az öregnek. Ám a nagy veres szárnyú koncér lassan a mélybe úszott, és ott is maradt. — Egy nagy sügér egészen közel a parthoz! A fiú csónakhoz futott, vette a horgot, és visz szaszaladt a sziklára. Az öreg figyelte egy bokoi árnyékából, és olyan kongó hangon nevetett, mint a padlásra kiömlő burgonya hangja. — A nagy veres szárnyú koncér nem ragadozó hal? — [a. a te sügéredből veres szárnyú koncér lett? — Az bizony sügér volt. — A Niisijüvrl sügére nem jön a parihoz nyári hőségben, főleg a nagy. — Igen, de itt jó mély a víz A fiú bedobta néhányszor a horgot, és a zsinórt lassan tekerte az orsóra, a zöld zsinórt, amit csak néhány éve árusítanak. A háború előtt nem lehetett kapni. A fiú a hal fogainak nyomát kereste a villantón és a csalétken, de a szikla tövében rejtőző sügér nem kapott a kukacra. A fiú a horgot és a ruháját a csónakba vitte. A sügér hassa) fölfelé volt a vízben a csónak dugója táján, a süllőnek a farka látszott a csónak fara alól. Az öreg óvatosan rácsapott az evezővel. A fiú Is ráütött a sügérre az evező nyelével, a hal mozdulatlanná vált. A második ütés után kimúlt. A fiú mindig rögtön megölte a halat, nem szívesen gondolt arra, hogy az álluk vagy a belsejük megsérül, és hogy ráadásul lassan pusztuljanak el. A fiú levetette az úszónadrágot, és a szikláról a víz alá bukott. A víz hideg volt. — itt sokkal hidegebb, mint a mi partunkon. — Ez nyílt víz. Tisztább. Gyere ki a partra, mielőtt megfázol. A vízben voltak melegebb és hidegebb területek. A fiú elúszott a csónakkikötő mellett és vissza, rövid ideig ugrált a sziklán, belebújt az úszónadrágba, és kifeküdt a napra az öreg közelébe. — Megyünk még horgászni? — Ha akarod. — Moziba mennék este. előtte haza kéne menni. — Hazaérsz még, ha néhány órát horgászunk is. Van pénzed? — Van egy kevés. Az öreg elővette a pénztárcáját, és kivett be lőle egy barna ötvenest. — Nesze. — Köszönöm. — Dugd a nadrágod zsebébe. Vagy várj, megyek én Is. talán indulhatunk már. A bankjegy olyan volt, mint a bőr, olyan puha. Egymás mellett odaballagtak a csónakhoz. Ott az öreg megállt egy pillanatra, a fiú szintén, és az öregre nézett. •— Az Istenit, hogy az a csónak eltűnt! — Szerezzünk távcsövet, azzal messzebb ellátunk — Elsüllyesztették a csónakot, és eladták a motort. Vagy elvitték más vízre. Hiába keressük tovább. Az öreg és a fiú szótlanul állt. Egy vitorlásról beszélgetést hallottak, noha vagy négy kilométernyire voltak tőlük. A szoroson túl a látóhatáron egy hajó kéménye Jelent meg. A hajó Koljonselkii felől jött, és rövidesen teljesen látható lett. Füstcsík szállt a kéményből, a vége felhővé terült. — Először Vappu ment el, aztán a csónak... No, igen. menjünk hát. Tudsz evezni? — Igen. — Nem kell. — De tudok. — Addig nyomd, fiú, amíg bírod! Eljön az idő. hogy nem bírod. Az öreg megveregette a fiú vállát, rövid Időre rajta hagyta a kezét. Aztán a fiú a csónak farába ült. az öreg pedig elkötötte a csónakot. A fiú egy kis Ideig nem láthatta őt. Mikor jobb lett a hangulat, énekelni kezdett, és az eget nézegette. Az ének azonban halk sóhajban végződött. mikor észrevette hogy az öreg óvatosan és tikon vizet fröcsköl a csónak oldalaira A fiú elfordult, és másra próbált gondolni. — No. ennek vége. A fiú nem válaszolt Nem tudta kimondani, hogy szereti az öreget, és sajnálja, hogy elvesztette az élettársát és a csónakját. A fiú először érezte azt. hogy ember az öreg. aki gyászol. Eddig soha nem érzett Ilyet. Erejét megfeszítve arra gondolt, hogy az öreg nem Is gyászol hiszen felnőtt az öreg. A fiú megijedt, és úgy érezte, mintha több évvel Idősebb lenne a nagyapjánál. Azt kellett volna mondania, „ne búsull apó“ de az öreg megelőzte. — Vedd föl az Inget, hogy a hátad le ne égjen! Halkan és szelíden hangzottak a szaval. A fiú belebúlt az ingbe, és elmélázott Mikor fölocsúdott az öreg egyenletesen evezett mint mindig, és egvlk szeme összenőtt a nvílt vízzel. A hajó fekete füstcsíkot okádott az ég szélére, és Násíselkä felé járt már Hamarabb lehetett ész. lelni, mint hallani a gépek zakatolását. ifj. Kodnlányi lánns fordítása L. t-uiío. Halászok TÖRÖK ELEMÉR: Félelem nélkül lepotyogtak a csillagok az égről feljött a nap perzselik a horizontot a rumként lángoló sugarak halkopoltyús felhők alatt füvek zöld sivatagában megyek félelem nélkül s elém csillan a Labore a töprengő füzek árnyékából hol halk szavú halászok ülnek megszokott csendes nyugalommal ZIRIG ÁRPÁD: Tengert veri a zápor tengert veri a zápor érzem remegni dobogni öngyilkos halak a parton lányok sikamlós teste szoknyáikból a vihar égi tutajt készít hogy feljuthassanak hozzád látlak még néha arcod a tükörlapon bepárásodsz mint a mosókonyho ablakai menj a hegyre útközben énekelj szedd fel a horgonyokat indítsd el a bárkát a homorú ég felé Lev Korszunszkij: KI MIT TUD Egyszer munka után beültem a Peking étterembe, csak hogy gyorsan egyem valamit. Hát ahogy körülnézek, kit látok ott: főnökömet, Gyenyisz Gyeniszovicsot, de nem is akárkivel, hanem eQU fiatal, szép, szőke nővel. Ejhal Bizony belevürösödtem. Már minthogy eddig mindig becsületes, rendes embernek tartottam Gyenyisz Gyenyiszovicsot. Felesége csinos, házias, ő meg a szeretőjének teszi itt a szépet. Nincs ez így rendjén. Pár nap múlva magához hívat Gyenisz Gyenyiszovics és jól leteremt valamiért, hogy ezt meg azt nem jól csináltam. Azt sem tudom, hová nézzek zavaromban, egyszer aztán, magam sem tudom. hogyan, ez bukik ki belőlem védekezésként: — Gyenisz Gyenyiszovics, kérem, én tudok magáról valamit. Főnökömnek elakadt a szava, elvörösödött, megzavarodott. — Na. jól van, eredj csak, elkapott a hév — motyogta. Dolgozom, dolgozom, aztán valahogy érzem: nagyon belefáradtam. Bekopogok hát Gyenisz Gyeniszovicshoz. engedjen el néhány napra, míg rendbejövök. — Nem lehet sehogysem — mondja. — Ev vége van. teljesíteni kell a tervet. Gondolhatod, én is fáradt vagyok... — Gyenisz Gyeniszovics, kérem, én tudok magáról valamit. Főnökömnek megint elakadt a szava. Aztán alig hallhatóan mondta: — fői van. eredj, pihend ki magad. Kipihentem magam, s amikor visszamegyek: hallom: megüresedett eqy hely, ami felé már rég kacsingatok. Bekopogok Gye- nyisz Gyeniszovicshoz: — Kérem, nevezzen ki engem erre a helyre. De látom már a szemén: mereven elzárkózik előle. Mit tehetek? A szemébe mondom: — Gyenisz Gyeniszovics, kérem, én tudok magáról valamit. Erre már nagyon feldühödött: — Mondd meg végre, mit tudsz te rólamI — Mindent — felelem, s nyugodtan állom dühös tekintetét. — Mi az a minden, ki velef —- Hát Gyenisz Gyeniszovics. nem én akartam. Szóval, láttam magát a Peking étteremben egy szőke szépséggel. Nem mondom, elragadó fiatal nő volt! — De hisz az a lányom. Natalja! Mit tudsz még? hallom főnököm bömbölő hangját. — Mást nem tudok — motyogtam, s már fogom a kilincset. — Akkor miért mondtad, hogy tudsz valamit? Mars ki inneni — ordít Gyenisz Gyeniszovics. Elkeseredve megyek a szobámba — ki gondolta volna, hogy a főnököm becsületes ember? Csak ahony leülök az íróasztalomhoz, ötlik az eszembe: mégis. ugyan miért félt attól hogy tudok vóla valamit? Nézzünk csak körül, talán mégis megkapom a?f m ňllrtsti VILLANYI ISTVÁN fordítása 1973. VIII. 21í.
