Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-03 / 183. szám, péntek
zr a lampas , TALÁLKOZÁS... (Tóthpál Gyula felvétele) 110 éves a Matica slovenská 110 éve alakult meg a Matica slovenská, a szlovák nemzet első és sokáig egyetlen kulturális, népművelő és tudományos intézménye. Megalapításának gondolata már 1852-ben fún Kollár csoportjában merült fel, de az erre vonatkozó konkrét kérvény csak kilenc évvel később született meg. A szlovák nemzet képviselőinek 1861-ben Martinban megtartott összejőve telén memorandumot fogadtak el, amelyben a politikai és kul túrái is jogok mellett többek között kulturális szervezetet is követeltek a szlovákok számára. A császár 1863 májusában jóváhagyta az említett összejövetelen kinevezett előkészítő bizottság által kidolgozott alapszabályzatot és augusztus 3—4-én megtartották az alakuló gyűlést, amelyen a Matica első elnökéül Štefan Moyzes püspököt választották. Az alapszabályzat a Matica slovenská feladatául lűzte ki a szlovák kulturális és tudományos dolgozók és népművelők egyesítését, valamint a szlovák nép művelődésének tá mogatását. A Matica a szlovák értelmiség jelentős részét egyesítette. Annak ellenére, bogy egyházi személyek álltak az élén, szervezeteiben az akkori szlovák kultúra más területeinek képviselői is dolgoztak. Munkájában részt vettek Andrej Sládkoviö, Ján Kalinöiak, Samo Chalúpka, Ján Botto írók és költők, Ján Francisci nyelvész, Štefan Marko Daxner történész, Martin Hatlala publicis- ta, Dionýz Štúr geológus. A Matica slovenská tudományos tevékenységet fejtett ki a nyelvészet, irodalom, történelem, jog, matematika, természet- tudományok és zene területén. A kutatások eredményeit évkönyvben ismertették, amely tulajdonképpen az első szlovák tudományos folyóirat volt. jelentős gyűjtőmunkát is végzett. A Matica slovenská rövid idő alatt nagy tekintélyt szerzett, a szlovák nemzet képviselője lett, kapcsolatokat teremtett a többi szláv nemzet kulturális és tudományos intézményeivel. Tevékenységét 1875-ben, a nemze ti elnyomás időszakában betiltották. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után felújította tevékenységét és a bratislavai Komenský Egyetemmel együtt a legjelentősebb tudományos munkahely lett. Kiadta a régebbi és újabb szlovák írók művelt, újságokat adóit ki, foglalkozott a szlovák irodalmi nyelv kérdéseivel. 1948 után átszervezték a szlovák kulturális életet. 1949- ben a Matica tudományos szakosztályait a Szlovák Tudományos Akadémiához csatolták és 1954-től szlovák nemzeti könyvtárként működött. 1968-ban a Szlovák Nemzeti Tanács törvénye értelmében hatásköre újból kibővült. Miután sikerült leküzdeni azokat a kísérleteket", bogy a Maticát nacionalista, szocialistaellenes célokra használják fel, újból a szlovák szocialista kultúra jelentős részévé vált. Célja a nemzeti kultúra és öntudat fejlesztése a csehszlovák államiság és a szocialista internacionalizmus szellemében. Jelentős részét képezik a különböző tudományos intézetek, amelyek a szlovák nemzeti és kulturális élet kutatásával és s z e r v ezésév el foglalkoznak. .90 éve született Gárdonyi Géza közismert magyar író. írói pályája első szakaszának legismertebb alkotása A lámpás című regény. Délután körülbelül húsz gyerek verődött össze az iskolában, s ezek felerészben olyanok, akik még sohasem szagoltak tudományt. * Bámulva láttam, hogyan vannak nevelve ezek a gyerekek. A tisztaságról fogalmuk sincsen. A hajuk bosszú, csak éppen hogy a nyakszirtnél val«-’ hogy elnyírta az anyjuk. A járásuk olyan, mintha mindig térdik sárban járnának; testtartásuk görbe. Zsebkendőnek hírét sem hallották; sem köszönni, setm beszélni nem tudnak. Nekem hát uz volt az első dolgom, hogy a kútra küldöttem őket, azután egyenként előszólítottam a pádból, s megtanítottam, hogyan kell egyenesen állam és emberhez Illően járni. Amelyik mezítláb volt, azon fogott is a tanítás, de amelyik az apjának húsz-húszon két fontos csizmájában jött el, bizony szegényke, legfeljebb elvben fogadhatta el az oktatásomat. Áz öreg mester, aki egy pin- les üveget maga elé téve pipázott az iskolában, és nézte a bajlódásomat, nagyokat nevetett.-r Hagyja el — szólott —, mindeigy az a parasztnak, akárhogyan jár, ha mindjárt négykézláb is. — Nem úgy van az, uram — feleltem —, én embert akarok belőlük nevelni, s az ember nem az ábécénél kezdődik. Azután elvégre is, a nemzet nem mi vagyunk, hanem ez apró, rongyos kis népek százezrei. Ez a jövendő nemzedék. Ez a mi kezünkben van. S ha minden tanító úgy gondolkoznék, mint én, akkor a magyar nemzet számot tenne a világon. — Furcsa beszéd — szólt egyet kortyintva, kedvetlenül —, míg áll a világ, magyar mindig lesz, mint ahogy mindig volt is. A tudomány mellékes. Fő a jó egészség meg az ennivaló. Nem akartam vele vitatkozni. Tovább foglalkoztam a gyerekekkel. Egyszer csak látom, hogy Soós Antal az ablakra pillant, és gyorsan az asztal alá teszi az üveget. A pap jött. Belép az iskolába. A gyerekek dicsértesséket mondanak. A pap ránk se néz. Föl és alá jár a padok előtt, és kérdezgeti hol az egyik, hol a másik gyereket. — Tudsz-e meg valamit? — Sokat felejtettél, ugye? És a kalap a fején van. — Plébános úr — szóltam hozzá halkan —, a kalapját... — Mi baja a kalapommal? — kérdezte nyersen. — Gondoltam, fenn tetszett felejteni. — Hallja, maga, vörös — szólt pulykamérgesen —, fogja be a száját. Az iskolában én vagyok az úr. Maga pedig szolga. Menjen ki. Ránéztem Soós Antalra. Az úgy ült a széken, mint Péter apostol, mikor azt mondták neki, hogy: Te is ama Galileussal voltál! A szemeit forgatta, és a nyakát tekergette, mintha szorítaná valami. — Jól van — feleltem kese rűen —, ki is megyek, el is megyek. Olyan iskolában, ahol nem a tanító az úr, hanem a pap, nean is taníthatok. Hanem azt jegyezze meg, Istennek dölyfös birkapásztora, hogy szolgája nem voltam, és nem is leszek. A pap alacsony, kövér, szőke ember volt. En magas, nyúlánk, erős. Még egy pillantással végignéztem, mintegy várva, nem nyúl-e hozzám. Sápadt volt, nem mozdult. Hej, gondoltam, ha mosl én volnék itt a mester, repülni tanítanám a papot. De mit tehet a: segédtanító? Kimentem. — No, édes öreganyám — szóltam ü meslernéhez —, én már megyek. — Hová, lelkem fiacskám? — Azt magam is szeretném tudni. Azzal elmondtam neki az ösz- szecsattanást. — Ó, lelkem — felelte u váltamra téve kezét —, azért nem kell elmenni. Az én uramat fiatal korában* hatszor is kikergette a plébános az Iskolából meg a templomból: azért mégis itt vagyunk. Megkérjük holnap a papot. — Hál ha akasztófától menteném ezzel magamat, megkérném-e? Sírt az öregasszony. Aztán arra mégis rávett, hogy még az éjét töllsem ott, és reggelre halasszam az elmenésemet. Este az öreg Soós dús vacsorát csináltatott. Mindegyre azon volt, hogy menjek át vele a paphoz, és kérjem meg. Elvégre a pap is fiatalember, még csak harmincöt éves, és bizonyosan megbánta, hogy heveskedett. — Miért kérjem meg? — feleltem. — Azért, hogy ne vegye rossz néven, hogy velem go- rombáskodoll? Aztán ki állítja helyre a reputációmat az Iskolás gyerekek előtt? Ki magyarázza meg nekik, hogy nem a pap szolgája tanítja őket, hanem egy minta ember, akinek a szava szent, és akinek a hátán senki lábanyoma nem látszik? — Édes öcsém — szólt —, furcsa- tejet szopott maga. Se kezet nem csókol a papnak, se maga fölött nem akarja ismerni. Hátha még idejekorán el nem dugom a katekizmust! Megláttam ám benne a húzásokat. Hát pogány maga, öcsém? — Dehogy vagyok pogány, bátyám, de minek terheljük olyasmivel a gyerek fejét, amit az nem ért? Tanítsa azt nekik a pap a templomban. Fejtegesse ott a szentháromság titkát, a malaszt eszközeit, meg a maku- la nélkül való fogantatást. A vacsoránkon ott volt Zöld Márton is, a falu első gazdája. Zöld Márton helyeselte az én nézeteimet. — A pap — úgymond — legyen első a templomban, a tanító meg legyen első az iskolában. Tíz órakor Soós Antalt már ágyba kellett tenni, mert az erős bortól berúgott. Összeszedtem, ami kis egyet- másom volt, és át vittem Zöld Mártonhoz. Még annál is iddogáltunk úgy éjfélig. — Sajnálom magát — szólt uz értelmes paraszt —, ilyen tanító kellene a mi népünknek. Ha maga itt volna tíz esztendeig, egészen más emberek követ k ez n ének m iu t á n un k. Ott háltam. Korán reggel Zöld Márton ébresztett föl. A lélekharangot hallottam. Csendítettek. — Keljen fel, tanító úr — szólott, megérintve a váltamat. — Meghalt az öreg mester. —Hihetetlen. — Megütötte a guta. Az este, hogy elmentünk, nagyon rá- fütőtték a szobát. — Mit tehetek én vele — feleltem. — Sajnálom szegényt. Én utazom tovább. Zöld Márton elment. Félóra múlva visszatért a pappal. — Tanító úr — szólt a pap —, én magával egy kissé ke*- ményen bántam. Hát ne haragudjék. Az öreg meghalt. Nem lehet magára hagyni az iskolát, sem a templomot. Így maradtam ott továbbra is. keletkezik. Szocialista tevékenységen nem kizárólag termelő tevékenységeket értünk, annak ellenére, hogy ez a kollektíva kialakulásának a fő forrása. Éppen az ilyen alapú közösségben alakulnak ki a szocialista viszonyok. A termelői közösség a munkában keletkezik és fejlődik. Felbomlik, amint valamilyen oknál fogva nem találja meg küldetését a munkában és a munka nem mozgósítja erejét. A szubjektív tényező szerepe oz erkölcs fejlődésében Az erkölcs társadalini-gazda- sági és osztályfeltételeinek kiemelése nem jelenti a szubjektív tényezők tagadását. Az erkölcsnek aktív jellegű funkciója van a társadalmi életben. Ez az oldala előtérbe kerül a szocialista társadalom viszonyai között. Az erkölcs területén csakis a szocializmus alakítja ki a gondolkozás és a tettek egységének alapvető feltételeit. A szocialista társadalmi viszonyok megfelelő formában tükröződnek az emberek személyes vonásaiban. A szocialista társadalom alapvető jellemvonása az osztályok közeledésének és együttműködésének objektív folyamata, egyesülésük és egyúttal megszűnésük távlatával a kommunizmusban. Ez a társadalom ideológiai-politikai egysége megszilárdulásának folyamata, amely visszatükröződik a gondolkozás és a tettek egysége felé haladó szocialista személyiség alapvető jellemvonásaiban. Olyan személyiségről van tehát szó, aki a személyes gyakorlatban a progresszív gondolkodás, a szocialista elkötelezett tettek, a szavak és a tettek dialektikus egységének a kialakítása felé halad. Filozófiai szempontból tehát olyan személyiségről van szó, aki figyelembe veszi a gyakorlat és az elmélet egységét. Szocialista viszonyokban ez az egység feltételezi az ember sokoldalú fejlesztését és megteremti fejlődének fontos alapját. A szocialista ember fejlődése nem vezet az ún. „fogyasztói“ emberhez, hanem a harmonikusan fejlődő emberhez, aki munkájára, társadalmi-politikai elkötelezettségére, tudományos világnézetére, szakképzettségére, kulturáltságára, valamint a többi ember iránti elvtársi viszonyára, vagyis az egész társadalomra támaszkodik. A munka iránti új viszony alapvető tényező, amely fokozatosan a szocializmus feltételei között alakul ki, következményeit illetően több pozitív emberi tulajdonság fejlődésének az eredménye. A munka a szocializmusban kiszélesíti a látókört, büszke öntudatra, önbírálatra, helyes felmérésre, kölcsönös segítségre, hű barátságra tanít. Kétségtelen, hogy az osztály- társadalmakban is erkölcsileg értékelik a munka iránti viszonyt. A munkában tanúsított szorgalom és kitartás a magán- vállalkozásban könyörtelen kon- kurrenciaharccal kapcsolódik össze. Ez a harc hatással van a szorgalom, a kitartás, az ügyesség, a leleményesség elvben pozitív vonásaira is. Természetesen az új erkölcs kialakításának folyamata a szocializmus viszonyai között is el lentmondásos folyamat. Arról van szó, hogy a munka jellege és a termelés színvonala elegendő belső ösztönzést idézzen elő. Ellenkező esetben a szocialista érdeklődés két különválasztott külső összetevőre oszlik, az anyagi érdeklődésre és ideológiai kifejezőjére — az erkölcsi érdekre. Ez a személyes és a társadalmi ellenpólusokban nyilvánul meg. más szavakkal: az érdek és a kötelesség nincsen dialektikus egységben addig, amíg az egyének fejlődése nem az összes ember fejlődésének az eszköze. A kommunista párt politikájának célja a társadalmi termelés növelése, valamint a személyiség fejlődése. Természetesen nem arról van szó, hogy túlsúlyba kerüljön az anyagi érdek, habár ez sem mellőzhető. El akarjuk érni, hogy az ember ne változzon saját fogyasztásának rabszolgájává. Addig, amíg a gazdasági ösztönzők, az emberi erők fejlődéséhez, az élet, az alkotóképességek gazdagításához, a szocialista társadalom valamennyi tágjának fejlődéséhez vezet, ez á folyamat egyúttal erős erkölcsi tényezőt is tartalmaz. Az életszínvonal emelésének folyamata mindenki számára azt az erkölcsi kötelezettséget tartalmazza, hogy növeljék, illetve tökéletesítsék a társadalmilag hasznos képességeiket. A tudományos-műszaki forradalom és a kemmunista erkölcs A jelenkor egyik jellemvonása a világ osztályalapon való megoszlása Egyúttal áz iparilag fejlett világ második jellemvonása egy most kezdődő folyamat, amelyet tudományos:mű- szaki forradalomnak neveznek, és amely nemcsak tudományos és műszaki problémákat vet*fel, hanem etikai jellegűeket is, amelyek erősen megnyilvánulnak a kel ideológia, a burzsoá és a szocialista ideológia harcában. A burzsoá teoretikusok a tudományos-műszaki forradalom problematikáját kizárólag a műszaki területre próbálják korlátozni. Az utóbbi időben a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió szakemberei is fokozott figyelmet szentelnek énnek a problémának. A termelőerők és a személyiség fejlettsége problémájának dialektikus értelmezése nem mellőzheti a probléma erkölcsi oldalát sem. A tudományos-műszaki forradalom — az atoumatizálás és a komputerek színvonalán — felveti a munka funkciói minőségileg új felosztásának a kérdését, aminek következtében az ember egyre gyakrabban kerül a termelési folyamaton kívülre. Nem véletlenül nevezik ezt a forradalmat tudományos-műszaki forradalomnak, mivel elsősorban nagy forradalmat jelent az anyagra, fejlődésének törvényszerűségeire vonatkozó emberi ismeretekben, és egyúttal alapvető változás jellemzi a tudomány és a technika viszonyában. Végül alapjában megváltozik a tudomány és a termelés viszonya, mivel a tudomány közvetlen termelőerővé, a termelés fontos tényezőjévé válik. Ez természetesen nem jelenti az ember degradálását, hanem ellenkezőleg, művelt, erkölcsileg fejlett termelőket feltételez. Az Ideológiai probléma abban rejlik, hogy mint minden ipari forradalom, a tudományos-műszaki forradalom is szorosan összekapcsolódik azoknak a termelési viszonyoknak a jellegével, amelyek keretében megvalósul. Új, tökéletesebb technikát, új társadalmi munkamegosztást, a termelés új, tudományos szervezését feltételezi. Átalakítja a termelés struktúráját és szükségszerűen változásokhoz vezet a termelés szubjektív oldalán is. Az új technika nemcsak a dolgozók magasabb szakképzettségét, hanem egyúttal új munkaösztönzőket is feltételez. A tudományos-műszaki forradalom potenciális lehetőséged teljes mértékben csak a szocializmus viszonyai között valósulhatnak meg. Már a jelenkorban, de különösen a jövőben egyre nagyobb hatást gyakorol a munkával való elégedettség, a személyes törekvés, a kollektív és a társadalmi érdekek összhangja stb. Ez uz irányzat egyre intenzívebb hatást gyakorol a társadalmi felépítmény területén, de a termelés hagyományos ágazataiban is. Elsősorban az egyértelműen erkölcsi ösztönzők teszik lehetővé az egyre nagyobb munkatermelékenység elérését ott, ahol az anyagi ösztönzőket fokozatosan kimerítik. Az emberek tudatáért folytatott mai világküzdelemben két ellentétes osztályantagoniszti- kus erő áll egymással szemben. Az erkölcs marxista—leninis- . ta értelmezésének ereje konkrét történelmi hozzáállásában rejlik. A mi legfelsőbb pártszerveink is hangsúlyozzák, hogy az osztályharc egyik fontos része a világnézetért, a társadalom és az élet iránti helyes viszonyért folytatott harc. A szocialista és a kommunista társadalom el akarja érni, hogy ebben a küzdelemben a történelmi szempontból leghumánusabb erkölcs — a kommunista erkölcs győzzön, amelynek célja az ember sokoldalú, harmonikus fejlődése. MICHAL FRANCISCI
