Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-19 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó
az ácsmesterek, szobafestők valóban nyereséggel dolgoznak. Abból a pénzből azonban nem lehet nagyobb arányú építkezésbe kezdeni. Ilyen esetben az államkasszára vagyunk utalva. Persze csak az építőanyagokra kérünk pénzt. A munka nagy részét eddig minden építkezésen társadalmi munkával a lakosság végezte el. Külön meg kell említenem Bodak és Süly lakosainak odaadó munkáját, amely- lyel a kultúrház építését támogatták. Tehát közügyek intézésével tel el Lelkes Irén két hét szabadsága. S az azóta eltelt napoknak ama órái, amelyeket mások pihenéssel, családjuk körében töltenek, neki ugyancsak munkával telnek . .. így van ez. Aki közéleti tevékenységet folytat, annak a közügy érdekében sok esetben le kell mondania az egyéni érdekekről, a magánéletről. Lelkes elvtársnő ezekről is szívesen lemond. De mit szólnak mindehhez a családtagok? — Férjem is, fiam is megértő a munkámmal szemben. De úgy is mondhatnám, hogy már megszokta. Hiszen már húsz éve csinálom ezt. 1953—56 között mint adminisztratív munkaerő dolgoztam a Bodaki Hnb-n. 1956 ban lettem a Felbári Helyi Nemzeti Bizottság titkára. 1964-ben választottak meg az akkor már közigazgatásilag összevont három község nemzeti bizottságának titkárává. Az elnöki tisztségre rátermett, következetes, becsületes asszony szaval ezek, aki a közéletben eltöltött húsz év alatt kifejtett munkájáért méltán megérdemli az elismerést. KOVÁCS ELVIRA A lig ültünk le beszélgetni Lelkes Irénnel, három község: Horný Bár (Felbár), Bodíky (Bodak), Suía- ny (Süly) közös nemzeti bizottságának elnökével, máris vendégek érkeztek. Blažov (Balázsfa) nemzeti bizottságának titkárnője és még három személy volt a látogató. Azért jöttek, hogy megnézzék a bodaki kultúrházat és hogy elkérjék a tervrajzát. Miután az elnöknő megmagyarázta nekik, hogyan találják meg az épületet — melyet a napokban nyitnak meg a nagy- közönség számára —, magunkra maradtunk az irodában. Jóleső érzés volt hallani és látni, hogy idejárnak tanulmányútra, tanácsért a szomszéd községekből, megnézni „vajon, hogy csinálják ők, hogy olyan jó eredményeket érnek el a falufejlesztés terén?“ Annál inkább is örültünk ennek, mert olyan faluban tapasztaltuk ezt, ahol asszony áll a helyi nemzeti bizottság élén. S azért Is, mert ez is bizonyítja, hogy a nőkből sem hiányoznak azok az adottságok, melyek egy falu vezetéséhez kellenek. — Miért van mégis olyan kevés nő vezető beosztásban? — kívánkozott ide akaratlanul a kérdés. — Bizonyára azért, mert a közéleti tevékenység egész embert kíván. Itt nincs munkaidő. Este, késő éjszaka, vagy kora hajnalban éppúgy helyt kell állni, mint napközben. Én ez idén még a szabadságom Ideje alatt is dolgoztam. Ugyanis nem utaztam el, mint ahogy ezt legtöbben teszik a szabadság ideje alatt. Ogy terveztem, hogy kifestetem a lakást, kitakarítok. Az emberek azonban nem tudták, hogy szabadságon vagyok és ez alatt a két hét alatt éppúgy, mint máskor, egymásnak adták a kilincset. Kényesebb, magánjellegű problémáikkal azelőtt is otthon szoktak felkeresni. S én most sem mondtam senkinek, hogy „hagyjon békét!“ Meg a járási székhelyen is éppen a „szabadságom“ alatt volt egy gyűlés. Nem kellett volna elmennem, legalábbis nem volt kötelező. De mivel pénzügyi dolgokról volt szó, arról, kapunk-e. még az év végéig pénzt, ott akartam lenni. — Annyi új épület van a faluban, mire lenne még szükség? — Valóban sok új középületet adtunk át az utóbbi években. Köztük a hnb épülete, a már említett bodaki kultúrház és ugyancsak kultúrház Sülyben, szolgáltatások háza; ahol cipész, férfi- és női fodrászüzlet és orvosi rendelők kaptak helyet. Az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése is a feladataink közé tartozik. — Miért nem építettek egészségügyi központot? — A szolgáltatások háza valóban nem arra a célra készült, hogy ott helyezzük el a körzeti orvosi, a gyermekorvosi, és a nőgyógyász rendelőjét. hanem azokban a helyiségekben, melyek most a fent említett célt szolgálják ruha- és fehérneműgyfijtőt A szolgáltatások házában van a borbélyüzlet. Felvételünkön Szluka József borbély inunka közben akartunk létesíteni. Azonban éppen abban az időben, amikor mi átadtuk a szolgáltatások házát, Gabčíkovôn (Bősön) felépült egy egészségügyi központ. A járási szervek döntése alapján Felbár, Bodak, Süly lakosainak is oda kellett volna járatok gyógykezelésre. Ráadásul az orvosunk is jobban ragaszkodott Bőshöz, mint hozzánk. Nem is csodálkoztunk ezen, hiszen ott jól felszerelt rendelő, szép kulturált környezet, munkahely várta. De amikor azt mondottuk, hogy mi is megteremtjük ugyanezeket a feltételeket, — maradt. S a lakosság, az asszonyok is jobban ragaszkodtak az orvoshoz, mint a ruha- és a fehérneműgyűjtőhöz. Érthető is, hiszen ha nem így történik, akkor még egy Injekció végett is a másik, nyolc kilométerre levő faluban kellett volna utazniok. A ruhagyűjtő pedig egy héten egyszer eljár hozzánk. De majd megtaláljuk a módját, hogy annak Is találjunk egy helyiséget. S azonkívül még új óvodára, öj flzlethelyisé gekre is szükség lenne, s ezért mentem el Dunaszerdahelyre arra a gyűlésre. Arra gondoltam, hátha sikerűi erre vagy arra még ez idén pénzt szerezni... — A hnb-nek vannak jól működő helyi gazdálkodási üzemel. Ezek szintén jó bevételi forrást jelentenek ... — A kőmflvescsoport tagjai, a lakatosműhely dolgozói, a bádogosok, A hnb épülete és mellette a szolgáltatások háza (Tóthpál Gyula felvételei) Hl házastársak MÉG AUTÓT SZERETNÉNK Szocialista társadalmunk nagy fontosságot tulajdonít a családnak. Mivel jó család csak jó házasságokból jöhet létre, ezért államunk igyekszik támogatni ezeket a kis közösségeket — évente több millió koronát fordít szociális célokra —, gondoljunk csak az ifjú házasoknak nyújtott hatalmas összegekre. Ma már a házastársak anyagi gondjaikat sokkal könnyebben megoldhatják, mint a múltban. De a jó házassághoz nemcsak anyagi gondatalanság, hanem a család belső harmóniája is szükséges, amit csak maguk a házastársak teremthetnek meg egymás megbecsülésével, támogatásával, megértésével. Ez nem mindig és nem minden esetben sikerül maradéktalanul, amint ezt az alábbi néhány esetből is láthatjuk. H atan voltunk testvérek. Hároméves voltam, amikor édesanyám meghalt. Édesapám ágyban fekvő beteg volt. Egy asszony megsajnált bennünket és hozzánk költözött. Rossz nem volt, de Igen szigorú. Szerette a rendet, a tisztaságot. Amikor felnőttünk, dolgozni küldött, mert apám nyugdíjából csak igen szerényen élhettünk. Az általános iskola elvégzése után egyéves mezőgazdasági tanonciskolába mentem. Ingyenes ellátásban részesültem. Tanulmányaimat kétéves könyvelői iskolában akartam tovább folytatni, azonban mostohaanyám nem engedett. Egy ideig bánkódtam, csak akkor nyugodtam meg, amikor a sörgyárba kerültem. Elég jól kerestem. Őrültein a pénznek, annak, hogy szépen öltözködhetek. Mire férjhez mentem, megtakarítottam egy szobabútorra valót. Egyszoba-konyhás lakásban laktunk a férjem szüleinél. A nászajándékból megvettük a konyhabútort meg a legszükségesebb konyhai kellékeket. Nagyon örültünk, amikor a kislányunk megszületett. A férjem kívánságára az anyaszabadság letelte után is odahaza maradtam. Igyekeztem jól ellátni háziasszonyi teendőimet. A gyereket egyedül neveltem, mivel a férjem csak a hét végén járt haza. Az egy fizetést nem volt könnyű beosztani. Félretenni azonban nem tudtam belőle semmit. Anyósom többször is a szememre hányta, hogy nem tudok takarékoskodni, nem tudom beosztani a pénzt. Megsértődtem, azon törtem a fejem, hogyan mutathatnám meg a férjem szüleinek, hogy ember vagyok a talpamon, nem lusta háziasszony. Közben másodszor teherbe estem és így nem találtam megfelelő munkahelyet. Azt hallottam, hogy egyik varrodából adnak haza is munkát. Bementem az üzembe, beszéltem az igazgatónővel, varrni kezdtem. Ingeket, kötényeket, ágyneműt stb. Elég jól kerestem. Ara anyósommal a nézeteltérések egyre gyakoribbak lettek. Megmondtam a férjemnek, hogy én itt tovább nem bírom ki, valamit csinálnunk kell. Költözzünk el. Ideges, ingerült voltam, a férjemmel is sokat veszekedtünk. Néhánv hónappal a szülés előtt abba kellett hagynom a varrást, mert fájt a hátam, a derekam. De a fejemben már megszületett a gondolat, hogy házat építünk. A férjem azonban hallani sem akart az építkezésről. Megtudtam, hogy a szomszéd faluban van egy eladó ház. A férjem nem akart kimozdulni a szülőfalujából. Végre sikerült őt rábeszélnem, hogy legalább nézzük meg azt a házat. Ha nem tetszik, nem kell megvenni, mondtam neki. Elmentünk. Megnéztük. Láttam, hogy neki is tetszik a takaros kis udvar, a gyümölcsös, s ami a fő, a ház is. Nemsokára meg is vettük: nyolcvanezer koronáért. Negyvenezer koronánk volt a takarék- pénztárban, és felvettünk negyvenezer korona kölcsönt. Háromszáz korona havi részletben törlesztettük. Ezt szinte meg sem éreztük — a gyümölcsösből szép jövedelmünk volt. Végre a saját portámon a magam gazdája lehettem. Senki nem parancsolt és nem szidott, vagy ha igen, nem hallottam. A szövetkezet kertészetébe jártam dolgozni. Egyetlen napot sem hagytam ki soha. Arra gondoltam, hogy a szép lakásba szép bútor is kell. Egy év múlva megvettük az ebédlőbútort, és ahogy jött a pénz, fokozatosan bebútoroztuk a három szobát, konyhát, televíziót, rádiót, hűtőszekrényt kölcsönre vettünk. Közben megszületett a harmadik gyermekünk is, aki most másfél éves. Anyaszabadság után állatgondozó lettem a szövetkezetben. Fél négykor kelünk. A férjem is a szövetkezetben dolgozik. Traktoros, nyaranta kombájnnal arat. Ilyenkor van a legtöbb jövedelmünk. Hétkor már otthon vagyok. Ekkor kelnek a gyerekek. Elfutok az üzletbe, reggelit készítek. A két nagyobb isko lába megy, a kicsit óvodába viszem. Harmincöt éves vagyok, a férjem negyvenöt. Közeledik a tizenötödik házassági évfordulónk. A korán kelés és a sok munka ráncokat nyomott homlokára, fekete hajából ősz szálak kandikálnak ki. Megöregedtem? — kérdi. Nem baj — teszi hozzá azonnal mosolyogva. — De addig nem nyugszom, amíg az adósságunk tart, és amíg egy új kocsi in kerül a most készülő garázsba. D. T. 1973. VIII. 19. [Bjfflíiíinnr-thhsbbbibm r* CD s? CD •-J CÜN B 03 D* 9 cr CD 3* OJ 7? CD