Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-15 / 193. szám, szerda
Ma nyitják meg ünnepélyesen az Universiadet A versenyzőket a Lomonoszov Egyetem kollégiumában szállásaIták el • A rendezők kitűnően felkészültek a világ legjobb főiskolás sportolóinak fogadtatására Kissé hűvös, esős idő fogadta hétfő délután a Moszkvába érkező repülőgépeket, amelyek a külföldi versenyzőket szállították az Universiade színhelyére. A városba vezető út azonban már mindezt feledtette, mert a sportolókat barátságosan integető emberek fogadták, végig zászlók, hatalmas Universiade emblémás táblák díszítették az út két oldalát. Ilyen érmeket kapnak majd az Universiade dobogósai ÜJABB FORDULÓ AZ I. LABDARÚGÓ-LIGÁBAN A moszkvai lapok részletesen foglalkoznak a főiskolai játékokkal, dicsérik a rendezést s a többi között megjegyzik, hogy a Luzsnyiki sportpark fennállásának 17 éve alatt még soha nem volt ilyen szép. Mindenütt új eredményjelző táblákat szereltek fal. a 13 ezres úszóstadiont szinte újjá varázsolták, a Lenin-stad ionban új elektromos Időmérő készüléket helyeztek el, s hogy az eredmények minél gyorsabban napvilágot lássanak, számítógépek könnyítik a munkát. A Lomonoszov egyetemen hétfőn megnyitották a nemzetközi ifjúsági klubot, amelyben augusztus 25-ig, a záró napig, szórakozhat a 70 országból érkezett 4500 sportoló. A klub sporthíradó 1973. VIII. 15. • Bilbaóban a nemzetközi labdarúgó-tornán a helyi Atletico 4:2 arányban győzött a Rapid Wien ellen. • India gyeplabda-válogatottja újabb mérkőzést játszott Varsóban és 4:0 arányú győzelmet aratott Lengyelország junior együttese fölött. • Ütvén légionárius játszik a hét végén kezdődő osztrák Cruyff mégis távozik? Augusztus első napjaiban a 26 éves holland labdarúgó-csillag, Johann Cruyff Barcelonához igazolása tartotta izgalomban a szurkolók millióit. A La Corunában folytatott megbeszélések — mint ismeretes — nem vezettek eredményre. A Barcelona illetékesei szerint az Ajax teljesíthetetlen anyagi követelésekkel állt elő. Az Ajax vezérei viszont azt jelentették be, mindent tisztáztak Cruyffal, s a híres csatár marad. Az ügy — úgy tűnt — lezárult. Cruyff vasárnap játszott az Ajax—Croningen elleni őszi első bajnoki mérkőzésén is. A színfalak mögött azonban titokban az Ajax és a Barcelona vezetői tovább folytatták a tárgyalásokat, s hétfőn megegyezésre jutottak. Az ANP holland hírügynökség közölte először, hogy az Ajax kiadja leghíresebb játékosát a Barcelonának. A szenzációs hírt később maguk a klubvezetők is megerősítették. Az Ajax 3 millió holland guldent (461 150 angol font, 1750 000 dollár, illetve 100 millió peseta) kórt és kap a Barcelonától Cruyff kiadásáért. Ez az összeg világcsúcs! Font értékelés szerint ugyanis eddig a legtöbbet a Roma a Milannak fizette az elmúlt hónapban a válogatott csatár, Pierino Prati kiadatásáért, éspedig 414 600 fontot. Cruyff Barcelonába távozásának most már csak egy akadálya lehet: hiányzik még a Holland Labdarúgó Szövetség hozzájárulása. A Barcelona már Cruyffal akar kiállni az augusztus 21 és 22-én sorra kerülő tornáján, amelyen a nyugatnémet Borussia Mönchengladbach, az argentin San Lorenzo és* a perui Municipal is részt vesz. labdarúgó-bajnokság I. osztályában. Az NSZK-ból igazolt játékosok vannak a legtöbben, szám szerint huszonnégyen. Jugoszláviából 12 szerepel, de játékost ad Izrael, Egyiptom, Lengyelország, sőt Dél-Afrika is. • Az SÍD düsseldorfi hírügynökség jelentette, hogy az Európai Atlétikai Szövetség döntése értelmében a tízpróba EK szeptember 22—23-i bonni döntőjében nem nyolc, hanem 10 ország csapata vehet részt. A létszámemelést az indokolta, hogy a három városban megrendezett selejtezőkben nem voltak azonosak a lebonyolításnál alkalmazott technikai feltételek. így az innsbrucki csoportban harmadik helyen végzett Ausztria és a szófiai ötödik, vagyis Csehszlovákia is jogosult a döntőben indulni. Az I. labdarúgó-liga második fordulójának mérkőzései közül kettő a fővárosnak jut. Prágában 17 órai kezdettel rendezik meg a Slávia Praha— Tatran Prešov találkozót, amelyen a hazai csapat bizonyára igyekszik megkezdeni a pontgyűjtést. Hogy mindkettőt sikerül-e otthon tartania, az nemcsak tőle, hanem a vendégek ellenállásától is függ. A bajnok Spartak Trnava megint a Bohemians pályán játszik (19,30 órai kezdetlel), csakhogy most vendéglátója a Dukla Praha együttese lesz. Annyi bizonyos, hogy a trna- vaiakra nagyon nehéz feladat vár. Bizonyára ismét kiegyeznének a döntetlenben. Az előzmények alapján kétségtelenül a Dukla esélyesebb. A Baník Ostrava, amely Bratislavában huszáros cselekedetet hajtott végre, a Sparta Praha csapatát látja vendégül. A házigazdában látjuk a két pont várományosát. Nitrán nagy érdeklődés várja a Bohemians csapatát. Közismert, hogy a helyi AC otthonában nagyon gólerős és onnan pontot nehéz elvinni. Aligha sikerülhet ez éppen a prágai zöld-fehéreknek. Az Inter pályán a Lokomotíva Košice a vendég. A prešovi vereség után a vendéglátónak föltétlenül meg kell kezdenie a pontszerzést. A találkozó pikantériája, hogy a vendégcsapat azért Ígérkezik különösen kellemetlen ellenfélnek, mert jelenlegi edzője Kacsányi dr. azelőtt éppen az Internéi edzősködött s így eléggé ismeri még volt védenceit. A VSS Košice—Slovan Bratislava találkozón mindkét fél feledtetni akarja előző kisiklását. Ez csak egyiknek sikerülhet. Lényegesen nagyobb a hazaiak esélye. Brnóban a Zbrojovka a Sklo- union Teplice együttesével nagy küzdelmet vív majd. Sok függ attól, hogy végre idegen pályán megközelítően olyan jó teljesítményt nyújt-e a Teplice, mint odahaza. A ZVL Žilina számára itt a javítási lehetőség. Kétségtelen, hogy játékerőben, gólerősségben magasan felülmúlja jelenlegi ellenfelét, a Škoda Plzeň csapatát. A gyorsított menetben megrendezésre kerülő fordulók egyébként csalhatatlan értékmutatók: bebizonyítják, melyik együttes hogyan készült fel az őszi idényre hogyan áll az erőnlét dolgában. (za) JEŽEK A FELKÉSZÜLÉSRŐL Václav Ježek, a csehszlovák labdarúgó-válogatott első edzője az újságíróknak beszámolt együttese felkészüléséről. Ismét hangsúlyozta, milyen óriási horderejű a skótok elleni glasgowi mérkőzés. Beismerte, hogy kissé korai volt a válogatott keret tagjainak július 18-i találkozása és edzőmérkőzése. Igaz, az eredeti tervnél tíz nappal előbb került sor az összejövetelre. A válogatott csapat újabb A szakemberek véleménye... Leedsben rendezték meg az idén az ifjúsági úszó és műugró Európa-bajnokságot, amely a sportágban a negyedik ilyen nagy seregszemle volt. Az ered- mények ismertek: 21 ország 350 versenyzője küzdött a 20 úszó és 4 műugróbajnoki címért, s a legjobban a szovjet fiatalok szerepeltek. A magyaroknak ezúttal — éspedig első ízben — nem sikerült aranyéremhez jutni: két második és egy harmadik hely mellett mindössze további öt döntős helyezésük volt. Arról, hogy ez csalódás-e és milyen volt az Európa-bajnokság, Maróti László, az úszósport szövetségi kapitánya nyilatkozott az MT1- nek. — Sokkal többet nem is vártunk, elsősorban azért, mert az Európa-bajnokságon 15 év a korhatár, s nekünk ez a mostani korosztály nem hozott olyan kimagasló tehetségeket, mint annak idején Gyarmati Andrea vagy Hargitay András volt — mondta. Gulyás János és Márton István érmei aznoban mindenképpen örvendetesek, s ha figyelembe vesszük, hogy a Leedsben szerepeltek közül négyen még 1975-ben, a következő EB-n is jogosultak lesznek indulni, bizakodhatunk. Czövek Zsuzsa például 12 évével az egész mezőny legfiatalábbja volt, s Verrasztó Gabriella is bizonyította, hogy a jövő sok sikert hozhat számára. A szövetségi kapitány elmondta, hogy a Szovjetunió, az NDK, Hollandia, az NSZK és Olaszország különösen nagy csapattal képviseltette magát, s több olyan fiatal is szerepelt az együttesekben, akik szeptemberben ott lesznek a belgrádi világbajnokságon is. A legeredményesebb a 15 éves holland Hansje Bunchoten volt: három női versenyszámban lett Euró- pa-bajnok. Kitűnőek voltak a szovjet 1500-as gyorsúszók, s az NDK fiataljai újból igazolták: országukban rendkívüli az utánpótlás. A rendezésről viszont elég negatív volt a véleménye.. — Az angolok nem sokat törődtek azzal, hogy zökkenő- mentesen rendezzék az Európa- bájnokságot — folytatta. — A programot önállóan állították össze, helytelen volt például, hogy az előfutamokat délután rendezték — és nem délelőtt — s néhány órával később már a döntőket bonyolították le. Az érdeklődés is nagyon mérsékelt volt, a fedett uszodában álig 500—600 néző figyelte a fiatalok versenyeit. Arról, hogy legközelebb hol lesz az Európa- bajnokság, még nincs döntés. De azt hiszem, nem lenne számunkra érdektelen, ha 1975-ben esetleg mi lennénk a házigazdák. előkészületi mérkőzését Tepli- cón játssza augusztus 28-án, ahol az NDK-beli jó képességű csapat; a Karl Marx-Stadt lesz az ellenfele. E találkozó után a válogatott keretének tagjai hazautaznak, majd szeptember elsején ismét Prágában találkoznak. Rövidesen útrakelnek, hiszen szeptember 5-én Olaszországban az FC Bologna együttesével mérkőzik meg válogatottunk. A Skócia elleni első mérkőzés előtt Piešťanyban lesz a válogatott keretének összpontosítása, s az edzőmérkőzés színhelyéül Trenčínt jelölték ki. Ježek holnap jelöli ki azt a 18 főből álló keretet, amelyből a teplicei pályán szereplő együttes kerül kl. A bolognai találkozóra 16 tagú keret készül majd. KÖZÉP-SZLOVÁKIA Kerületi bajnokság: Banská Bystrica „B“ — Lučenec 3:2, Krásno—Hriňová 3:2, Dolné Vestenice—Hronov 2:1, Turany —Banská Štiavnica 2:1, Dolný Kubín „B“—Žarnovica 3:0, Považská Bystrica jun.—Nováky 3:2, Bytča—Sučany 6:2, Selce —Nová Dubnica 1:0. I A osztály: (B csoport): Cinobaňa—Pravenec 5:3, Dolné Hámre—Piesok 3:0, Pri* ridza —Rimavská Sobota 1:2, Dobrá Niva—Veľký Krtíš 2:1, Kremnica—Krupina 4:0, Strojár Lučenec—Dubová 4:0. Sport a TV-ben A Csehszlovák Tv II. műsorán 17.00 órai kezdette® az Universiade ünnepélyes megnyitóját közvetíti Moszkvából. • A Bejrútban megrendezésre került nemzetközi tenisztorna férfi egyesének döntőjében Jan Kodeš 6:3, 10:8, 4:6, 6:1 arányban győzött a spanyol Gisbert fölött. PORTISCH és MECKING A brazíliai Petropolisban keddre virradóra került sor a sakkvilágbajnoki zónaközi döntő 15. fordulójára. Hort csehszlovák nagymester a 24. lépésben döntetlenben egyezett meg Polugajevszkij szovjet nagymesterrel. Portisch Lajos ellenfele a szovjet Szavon volt és a francia védelmű játszmájuk a 30. lépésben döntetlenül végződött. Mivel Portisch legnagyobb vetélytársa, a brazil Mecking a 35. lépésben legyőz- te a svájci Hugót, felzárkózott Portisch mellé. Közép-európai idő szerint mára virradóra a függőjátszmá- kat fejezték be, holnapra virradóra pedig az utolsó előtti, vagyis a 16. fordulót bonyolítják le. A verseny állása: Portisch és Mec» ing 10 — 10 (1—1), Hort 9,5. Geller, Ljubojevics és Po- lugajevszkij 8 — 8 (1—31, Szmiszlov 7,5 (2), Ivkov 7 (2), A teniszezők napydijának állása A férfiaknál a román Nastase áll az élen 342 ponttal, 2. Orantes (spanyol), 193,5, 3. Kodeá 175, 4. Connors f amerikai) 143, 5. Metreveli 141, 6. Okker (holland) 138. A nőknél: 1. Evert (amerikai) 560, 2. Goolagong (ausztrál) 460, 3. Wade (angol) 279, 4. Masthoff (nyugatnémet) 200, 5. Tuero (amerikaii 140 ponttal. Pescarában az amatőr tenisz Európa-bajnokság férfi párosának döntőjében a lengyel No- wicki, Fibak kettős 6:4, 6:2, 6:2, arányban győzött a magyar Machán — Taróczy pár fölött. Laver is csatasorba áll Az Ausztrália—Csehszlovákia Davis Kupa elődöntő találkozón Rod Laver, minden idők egyik legjobb teniszezője is szerepelni fog. Ezt á kijelentést Neale Fraser, az ausztrál Davis Kupacsapat kapitánya tette. Laver az Egyesült Államok nemzetközi bajnoksága után azonnal Ausztráliába utazik, hogy megkezdhesse felkészülés sét az említett találkozóra, Fraser, Laver részvételére számít a Davis Kupa döntőjében is. Ezek szerint az ausztrál szakember Ausztrália—Egyesülj Államok döntőt vár a Davis Kupában, sa ■nemzetközi vízilabdatorna A Csehszlovák Űszoszövetség megbízásából a Spartak Komárno vízilabda szakosztálya a Szlovák Testnevelési Szervezet Járási Bizottságának közreműködésével a Szlovák Nemzeti Felkelés 29. évfordulója alkalmából a komárnói termálfürdőben nemzetközi vízilabJa- tornát rendez. A torna résztvevői: Lengyel- ország, Kanada, C. iiszlovákia és Szlovákia utánpótlás válogatott csapatai. A mérkőzések kezdete: 1973 augusztus 25-én szombaton 10,00 és 16,00 órakor, 1973. augusztus 26-án vasárnap 10,00 órakor. Bangha D. • A mexikói Guadalajarában nagy érdeklődés mellett folynak a Latin-Amerika—Afrika játékok küzdelmei. Az atlétikai versenyek során az olimpiai ezüstérmes kenyai Jipcso a 3003 méteres akaüályfutásban 8:48,6 perces idővel győzött. • A Pescarában megrendezett amatőr tenisz Európa-bajnokság férfi egyesének döntőjét a szovjet Metreveli 6:2, 6:1, 6:0 a: iyban nyerte honfitársa, Volkov ellen. A női egyes döntője: Morozova (szovjet) — Szabó (magyar) 6:0, 1:6, 9:7. A Metreveli, Morozova pár nyerte a vegyes párost, a döntőben az ugyancsak szovjet Korotkov, Krosina kettőst 6:3, 6:4 arányban késztették megadásra. • Szeptember 9-én nagy napja lesz a Népstadionnak. Ugyanis akkor a következő két rangadóra kerül sor: Újpesti Dózsa—Vasas, Ferencváros— Budapesti Honvéd. elnökének Jeliszejev űrhajóst kérték fel. Az Universiaden részt vevő csehszlovák versenyzők első, 35 tagú küldöttségét a szervező bizottság küldöttei fogadták, és valamennyiüknek piros szegfűt ajándékoztak. A küldöttség vezetői, valamint a versenyzők, a tornászok és a vívók a repülőtérről a Lomonoszov egyetem kollégiumába utaztak, mert a részvevők itt kaptak szállást. Jozef Žižka, az SZTSZ funkcionáriusa és a küldöttség egyik vezetője megérkezésük után a következőket mondotta: — A szállás kitűnő. Versenyzőink nagyrészt kétágyas szobákban laknak. A rendezők az Universiadet minden tekintetben megfelelően készítették elő. A kollégiumban nagy a sürgés-forgás, egymás után érkeznek az egyes országok sportolói. A szervezőktől kapott edzőpálya-beosztás szerint többen már elkezdték illetve a helyszínen folytatták felkészülésüket a főiskolás sportolók eme nagy jelentőségű versenyére. Az ünnepélyes megnyitóra ma, közép-európai idő sze. rint 17.00 órakor kerül sor, a versenyek pedig csütörtökön reggel kezdődnek.