Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-30 / 179. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1973. július 30. HÉTFŐ BRATISLAVA # XXVI. ÉVFOLYAM 179. szám Ára 50 fillér Üdvözlő levél az SZKP Központi Bizottságának (CSTK) — A CSKP Központi Bizottsága üdvözlő levelet küldött az SZKP Központi Bizottságának az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusa 70. évfordulójának alkalmából. A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK Moszkva Kedve» Elvtársak! Forró elvtársi üdvözleteinket és legszívélyesebb jókívánatain- kat küldjük a csehszlovák kommunisták és egész népünk nevében Önöknek és Önök útján valamennyi szovjet kommunistának és a Szovjetunió népeinek az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt történelmi II. kongresszusa 70. évfordulójának alkalma ból. Ezen a kongresszuson fejeződött be Leninnek és munkatársainak az új típusú proletárpárt létrehozásáért vívott sokéves harca. Ebből az alkalomból újból tudatosítjuk, milyen mérhetetlenül nehéz, de egyben dicső és győzelmes úton haladt végig a Szovjet unió testvéri kommunista pártja megalapítása óta. Felidézzük Leninnek, az orosz és a nemzetközi proletariátus vezérének el nein enyésző érdemeit, akinek közvetlen vezetésével a bolsevik párt megacélozódott a revizionizmus és az opportunizmus különböző válfajai ellen vívott, megalkuvást nem ismerő harcban. A bolsevik pártnak a cári rendszer, valamint a nagybirtokos tőkésrend megdöntéséért vívott elvliű harcával és a proletariátus forradalmának győzelméért vívott küzdelmével sikerült maga köró tömörítenle Oroszország dolgozó népét. A szovjet nép a Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyozel mével új korszakot nyitott történelmében és az emberiség törté netében. Az SZKP vezetésével valóra váltja Lenin eszméit, történelmileg rövid idő alatt felépítette a világ első szocialista társa dalmát, a Nagy Honvédő Háborúban mérhetetlen áldozatok árán megmentette az emberiséget a fasizmus borzalmaitól, újjáépítette a háború dúlta országot, és most sikerrel oldja meg a kommunista társadalom építésének igényes feladatait. A csehek és a szlovákok sorsa is több mint 50 év óta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közvetlen hatása alatt fejlődött. Pártunk bölcsőjénél állt Lenin, aki személyes tanácsaival járult hozzá ahhoz, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja a csehszlovák munkásnsztálynak valóban harcos élcsapata lett, és jól felkészült a burzsoáziával megvívandó osztályküzdelmekre, a szocialista forradalom kiharcolásának győzelmére és a szocialista társadalom felépítésére. A pártban és a társadalomban bekövetkezett mély válság időszakának keserű tapasztalataiból tanulva, amikor a revizionisták és a jobboldali opportunisták megkísérelték, liogy pártunkat megfosszák lenini és internacionalista jellegétől, elsőrendű jelentőséget tulajdonítunk a párt tisztaságáért folytatott következetes harc nak, a párt sorai szüntelen egybetömörítésének a marxizmus— leninizmus és a proletár internacionalizmus rendíthetetlen elvei alapján. Ma, két évvel a CSKP XIV. kongresszusa után, amely kitűzte szocialista társadalmunk sokoldalú fejlesztésének reális programját, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a társadalmi élet valameny- nyi területén pozitív eredményeket érünk el. A Szovjetunió Kommunista Pártjának, a bolsevik pártnak építése, a szocialista és a kommunista társadalom felépítése során szerzett gazdag és kimeríthetetlen tapasztalatai világtörténelmi jelentőségűek az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom számára. Az SZKP mélységes internacionalista politikájával kivívta az egész világ dolgozóinak szeretetét és tiszteletét, a nemzeti és szociális felszabadulásukért harcoló p^épek támasza és reménysége lett. A jelen időszakban azonban a lenini eszmék továbbfejlesztéséért vívott harcban újabb széles körű lendület tanúi vagyunk. A lenini tanok alkotó szellemű érvényesítésének példája a béke, a nemzetközi biztonság megszilárdításának aktív programja, amelyet az SZKP XXIV. kongresszusán hirdettek meg és újból megerősítettek az SZKP KB áprilisi plénumán. Nagyra becsüljük a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet állam és személyesen Leonyid Brezsnyev elvtárs valamennyi kezdeményező gyakorlati lépését, lenini elvhűségét és következetességét e program teljesítése folyamán. Viszonylag rövid idő alatt alapvető fordulatot sikerült elérni a béke biztosításában, a nemzetközi feszültség enyhítésében, a kölcsönösen előnyös együttmíiködés elmélyítésében a békés egymás mellett élés elvei alapján. Internacionalista kötelességünknek tartjuk, hogy az SZKP-val és a többi testvérpárttal, a szocialista közösség országaival, valamennyi forradalmi és békeszerető erővel szorosan összefogva elősegítsük e folyamatot és sokoldalúan hozzájáruljunk a béke, a haladás és a szocializmus erőinek további megszilárdításához. Mélységes meggyőződésünk, kedves elvtársak, hogy a kommunista pártjainkat összefűző barátság, testvéri együttműködés és mélységes kölcsönös megértés kapcsolatai szüntelenül tovább szilárdulnak országaink népeinek javára. A Szovjetunió lenini Kommunista Pártjának, Központi Bizottságának, a szovjet kommunistáknak és az egész szovjet népnek újabb nagy sikereket kívánunk alkotó építőmunkájában, Lenin hagyatéka teljesítésének, a kommunista társadalom felépítésének során. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A világ valamennyi kontinense ifjú nemzedéke egységének nagyszabású felvonulása Berlinben megnyilt a X. lágifjiisagi Találod Berlin — Az NDK fővárosa- ban, Berlinben, szombaton megnyílt a jubileumi X. Világifjúsági Találkozó — a világ valamennyi kontinense fiatal nemzedékei egységének nagyszabású manifesztációja. A világifjúsági stadiont, amely 22 évvel ezelőtt már a 3. fesztivál színhelye volt, zsúfolásig megtöltötte az 50 00 néző. 15 órakor viharos taps köszöntötte Erich Honeckert, az NDK nemzeti előkészítő bizottságának elnökét, az NSZEP KB első titkárát, akinek oldalán a d (szemelvényen helyet foglalt Günther Jahn, a Szabad Német Ifjúság Központi Bizottságának első titkára, Roberto Viezzl, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke és Dusán Ulcák, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke. A fesztivál további díszvendégeiként jelen voltak Willi Stoph miniszterelnök vezetésével az NDK kormányának tagjai, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, az államtanács képviselői és a részt vevő országok hivatalos küldöttei. A jelenlevők között voltaik a fesztivál becses vendégei is, így például Valentyina Tyereskova szovjet űrhajósnő és sokan mások. Elhangzott a vendéglátó ország, az NDK államhimnusza, majd újból kitört a viharos lelkesedés, amikor az egész világ küldöttségeinek ólén a stadion kapujában feltűnt a fesztivál lobogója, az 5 világrészt jelképező öt színű virággal, a fesztivál jelképével. Mögötte meneteltek a nemzetközi előkészítő bizottság állandó bizottságának tagjai, majd pedig valamennyi világnyelven feltűntek a transzparenseken a fesztiváljelszavak: „Az antiimperialista összefogásért, a békéért és barátságért“. A jelenlevők felállva viharosan köszöntötték az előző VIT országának — Bulgáriának — a küldöttségét. Az őszinte szolidaritás megnyilvánulása kísérte a következő 139 delegációt, amelyek Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália országaiból érkeztek. Az ünnepélyes megnyitó résztvevői nagy lelkesedéssel üdvözölték főként a vietnami, a laoszi, a kambodzsai, az angolai, a kubai, a chilei fiatalokat és valamennyi szocialista ország fiataljait. A lelkesedés tetőfokára hágott, amikor a szovjet küldöttség vonult be a stadionba. A nézők így fejezték ki csodálatukat és elismerésüket a szovjet Kom- szomol iránt. Az ünnepélyes megnyitót a X. VIT résztvevőinek hatalmas felvonulása előzte meg az NDK fővárosának utcáin. Az ünnepi menet az ismert Unter den Lin- denröl indult el, s a Friedrich- strassén át vonult a stadionhoz. A több mint 2 kilométer hosszú útvonalat gazdagon díszítették transzparensek, „Szoli- daritás, barátság és béke“ feliratok, a részt vevő államok lobogói, a világ valamennyi kontinenséről érkezett fiatalokat üdvözlő jelszavak. Berlin lakosai az egész útvonalon lelkesen köszöntötték a felvonulókat. A fiatalok menete a barátság, a szolidaritás, a kölcsönös megértés és együttműködés igazi mani- fesztációja volt. A berliniek lelkesen köszöntötték hazánk küldöttségét. A csehszlovák fiatalok élén a Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionírszervezetének jelképei, valamint az egyes városok, az előző VIT-ek rendezőinek címerei voltak láthatók. A megnyitóünnepség harsonaszóval kezdődött, s ezután a szabad német ifjúság tagjai a bolgár komszomolistáktól átvették a fesztivál zászlaját. Ezt követően Roberto Viezzi, a DÍVSZ elnöke emelkedett szólásra. Üdvözölte a világ fiataljainak küldötteit és megnyitotta az 1973 évi X. Világifjúsági Találkozót. Felvonták a fesztivál zászlaját, majd pedig a béke jelképeiként a galambok százai repültek fel. A stadionba érkeztek azon kilenc város címerét viselő gépkocsik, amelyekben eddig fesztiválokat tartottak. Közöttük volt a Praha 1947 zászlajú autó is. A gépkocsik stafétája fáklyákat hozott e városokból, majd Wolfgang Nordwiq olimpiai bajnok meggyújtotta az NDK fővárosának fáklyáját és a 18 éves Brigit Ruhnke és a 24 éves Renate Lausche kíséretében meggyújtotta a fesztivál! lángot. Erich Honecker a jelenlevők viharos ünneplése közepette üdvözölte a 140 ország fiataljainak képviselőit. Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az NDK Nemzeti Előkészítő Bizottságának elnöke, a VIT ünnepélyes megnyitása alkalmából mondott beszédében hangsúlyozta, hogy korunk ifjúságát áthatja a barátság akarata és ez a barátság nagy erő. Korunk ifjúsága szenvedélyesen magáénak vallja az antiimperialista szolidaritást, mert az összefogás mindenütt meghozza az imperialista agresszió és elnyomás ellen, a nemzeti függetlenségiért és szabadságért vívott liarc győzelmét. Az NDK számára megtiszteltetés — mondotta a továbbiakban Erich Honecker —, hogy a világ ifjúsága hatalmas találkozójának vendéglátója lehet. A Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal, a nemzetközi munkásmozgalommal, a nemzeti szabadságért és az imperializmus ellen küzdő harcosokkal együtt az NDK saját ügyének tekinti a békéért és a humanizmusért, a népek szabadságáért és függetlenségéért, az egész emberiség haladásáért váló küzdelmet. Leonyid Brezsnyev üdvözlete „A X. Világifjúsági Találkozó megnyitásának napján a Nemzetközi Előkészítő Bizottság épületében ünnepélyesen átadták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a VIT résztvevőihez intézett üdvözletét. „A mai fiatal nemzedék, amely tudatában van a világ sorsáért és az emberiség jobb jövőjéért viselt felelősségének, aktívan bekapcsolódik a harcba azért, hogy valamennyi nép a szilárd béke és a nemzetközi biztonság feltételei között alkotómunkát végezhessen — hangzik Leonyid Brezsnyev üdvözletében. „Az a tény, hogy a fesztivál jelszavai alatt valamennyi világrész különböző politikai, ideológiai és vallási nézetek képviselői gyűltek egybe, az ifjúság erősödő szolidaritásáról és arról az igyekezetéről tanúskodik, hogy közösen küzdjenek a békéért. Az ifjúságnak fontos szerepet kell játszania a háborús tűzfészkek és a feszültség felszámolásáért vívott harcban, amelyek komolyan veszélyeztetik a nemzetközi biztonságot. A Szovjetunió — hangsúlyozta végül Leonyid Brezsnyev — a lenini alapelvekkel összhangban továbbra is rendületlenül támogatja a szabadságért harcoló népeket, szilárdan és következetesen megvalósítja a béke, a biztonság és az egyenjogú együttműködés biztosításának irányvonalát A csehszlovák és a szovjet ifjúság baráti találkozója A CSSZSZK és a Szovjetunió küldöttségei tegnap ünnepi baráti találkozót tartottak a berlini Makszim Gorkij Színházban. Az ünnepi gyűlés elnökségében helyet foglaltak a SZISZ KB Elnökségének tagjai Juraj Var- holíkkal az élükön, a fesztivál tiszteletbeli csehszlovák vendégei, František Ondrich, a CSKP (Folytatás a 2. oldalon) A saTai Duslo nemzeti vállalatban szombaton helyezték üzembe az új nagy kapacitású ammóniák-üzemrészleget, amely a vállalat fejlesztése negyedik szakaszának fontos állomása. Naponta ezer tonna ammóniá- kot fognak termelni, ami évente több mint 300 000 tonnát je*lent. Befejezés előtt áll az ezzel összefüggő ammóniák-mű trágya üzem is. A vállalatfejlesztés negyedik szakasza lehetővé teszi a salétromsavgyártás napi 700 tonnára s a kombinált műtrágyagyártás eddigi napi 500 tonnáról 1000 tonnára való növelését. A VIT ünnepélyes megnyitásán készült felvételeinken a díszeuielvényen megjelent vendégek, és a csehszlovák küldöttség tagjainak felvonulása látható. (Telefoto: ČSTK — ZBJ Új üzemrésxleg a DusSóban