Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-01 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó
E ^ 13S wTiFiil Bsí jb I Si K i I M I 1973. VII. 1. NÉMETH MIKLÓS zettséget neun sikerült a gyár „nagy öregjeinek“ maradéktalanul átmenteniük a mába, belenevelni a fiatalokba, akik közül bizony nem mindegyik becsüli meg azokat a vívmányokat, melyeknek ma — szerencsés örökösként — részese lehet —, mondotta Körmendy Ferenc elvtárs, aki 1925-től ez év áprilisáig hajó- kovácsként dolgozott az üzemben. Párhuzamok Azt is Körmendy elvtárs mondotta el, hogy tulajdonképpen nem is lehet párhuzamot vonni a múlt és a jelen között. Egv kor az embereket agyonhajszolták, a munkabiztonsági védőfelszereléseket nem ismerték, munkaruhát nem kaptak és a munkaadó olyan tempót diktált, hogy az emberek sokszor úgy érezték: ma még kibírtam valahogy, de nem biztos. hogy kibírom holnap is! Főleg az egykori bánásmód volt rettenetes. A munkásnak mindennap valósággal ki kellett adnia a lelkét, ha azt akarta, hogy megtűrjék. — Ma fedett, korszerűen felszerelt munkacsarnokokban dolgozhatnak — mondotta. Az anyagmozgatást gépi erővel végzik, a munkabiztonsági osztály biztosítja a biztonságos munkafeltételeket. vigváz az emberek egészségére. Gondoskodnak az öregekről, gyógyfürdő, rekreáció, külföldi tanulmányutak . . . hol volt mindez a múltban? Aki ismeri a magas üvegkupoláival messziről integető új hajógyárat, a szociális berendezéseket, e szavakat hallva melegség járja át a szíve táját, ha azonban mélyebben belelát a gyár életébe, egv kis kesernyés íz is vegyül az örömének édességébe. Miről van konkrétan szó? A bánásmódról. De nem az emberekkel, hanem a szerszámokkal, a berendezésekkel való bánásmódról. Talán mert a maiak — tisztelet a kivételnek — túl könnyen jutottak hozzá a jó szerszámokhoz, munkaeszközökhöz, sok esetben mostohán bánnak velük. — A szerszám nekünk egykor életet jelentett — fűzi tovább a megszakadt gondolatsort Körmendy Ferenc. Jó munkát csak jó szerszámmal lehet végezni, ezért becsültük, szerettük, óvtuk a szerszámokat. Ma, sajnos, gyakran megtörténik, hogy lelkiismeretlen bánásmód következtében új munkaeszközök mennek tönkre egykét hét alatt. A dolgozó — persze ezt :s embere válogatja — vállat von. beviszi a szerszámkiadó- ba, néhány fésületlen mondat kíséretében átadja és másikat kér. Vajon mi 1930 táján kérhettünk volna-© hetente ú| fúrót, kalapácsot, fogót? Hát igen, ilyen párhuzamok Is vannak. Figyelmeztető, elgondolkodtató és főleg javulást eredményező, cselekvést sürgető párhuzamok. A szerszámot ma se adják ingyen s téved, aki azt hiszi, a népgazdaságnak több ezer bnre van, tehát vígan nyúzható ! SCHLÄR VII,MOS Nemcsak az emberek, hanem a tőlük elválaszthatatlan gyárak is születtek — vagy, legyünk egészen pontosak — keletkeztek egyszer. Ez a nap örökké emlékezetes marad, s ahogy múlnak az évek, úgy szépül. A komárnói (komáromi) Steiner Oá- bor Hajógyár hetvenöt éves. Háromnegyed évszázad nemcsak az emberek, de az őket éltető üzemek életében is jelentős fordulópontot jelent. Innen Indulnak el a bűvös 100 as felé. 75 év — 954 hajó Fantasztikus statisztika! Főleg akkor tudatosítjuk ezt, ha az indulás éveire és az azt követő évtizedekre gondolunk, amikor 120—150, később pedig maximum 350 ember dolgozott a Duna és a folyam holt ága közé zárt szigeten — vagy még pontosabban —, egy csücsöknek nevezett földnyelven épült, és kezdetleges — ma már egy kicsit muzeálisnak is számító — szerszámokkal főleg uszályokat és hajókat javított. Tehát nem épített, csak toldozotrt-foldozott. A szakmától elválaszthatatlan liajó- kovács-mesterség évtizedekig gyermekcipőben járt. Egv-egy maróvagy fúrógép, később a négy esztergapad amolyan házi szenzációnak számított, s akik dolgozhattak ezekkel a szerszámokkal, berendezésekkel, ha istennek nem is, de olyasfélének számítottak. Erre az időszakra így emlékezik vissza Schlár Vilmos. aki 1914-től szegecse lóg yerek- ként kezdte a munkát és 1960-ig megszakítás nélkül — később persze már művezetőként, technológusként — dolgozott az üzemben — Amikor 1917-ben segédlevelet szereztem, télen nem kellett tartanunk a munkanélküliségtől, mert több hajó és uszály telelt a komáromi ki'kötőben, és ezeken mindig akadt javítanivaló. Tavasszal viszont már „megritkítottak“ bennünket. Szóval húsz évvel az üzem megalakulása után még mindig csak javítgattak (sőt még később is), ezért tűnik fantasztikusnak a közel ezer hajó és különféle rendeltetésű úszómű, melyet (bebizonyítható módon) a mai napig készítettek el a hajógyár dolgozói. Az első a Prágai Köz- tisztasági Hivatal megrendelésére 1925—26-ba« épített és a mélníki csatornán ma is működő hajó volt. Ezt követték a 800—900 lóerős motoros-kerekes hajók. Ebből egy az Elbára került és Hamburgig közlekedett. — Amikór hajókat kezdtünk gyártani — mondja id. Csiba Zoltán, aki 46 évig dolgozott az üzemben — gyorsan peregtek az események. Négy hajót építettünk Kína részére, és az első köztársaság idején bocsátottuk vízre az 1500 lóerős Princes Elisabeth gőzöst. Ez már nagy szenzációnak számított. Hogyan készüllek az első hajók? Kezdetleges szerszámokkal, gyám' berendezésekkel, nehéz fizikai munkával, télen-nyá- ron nagyobbrészt a szabad ég alatt. Augusztusban szakadt rólunk a verejték, télen pedig éles szelek „borotváltak“ bennünket. Nem volt leányálom a hajóépítés, panaszkodni, keseregni, betegeskedni pedig nem lehetett, mert akkor le is út, fel is út... A komáromi hajógyárban — csakúgy, mint ma — jó közösségi szellemben éltek az emberek a nagy világégések, gazdasági válságok idején. A szakmai tudáson kívül nem hiányzott belőlük a hazaszeretet sem. Az idősebbek emlékezetében ma is élénken él az 1938 as év, amikor a magyar nemzetiségű munkások egy emberként a köztársaság védelmére keltek. — Kár, hogy sok értékes emberi tulajdonságot, munkaszeretetet, egymás iránti megbecsülést fegyelme„Igy dolgoztunk valaha az öreg gyárban” — ezt a szöveget írta ennek a ma már muzeális értékű képnek a hátsó lapjára id. Csiba Zoltán. A nehéz vaslemezeket fizikai erejük teljes lathawlésével emelgették. Öreg gyár - új gvár Ezt a két fogalmat nemcsak 1947. április 23-a óta használják a komáromiak, amikor a várost egykor körülvevő erődítmények mögött ievő, akkori árterületen ünnepélyes keretek között letették az új hajógyár alapkövét, hanem ma is használják. A 75 évvel ezelőtt Győrből áttelepített és 1898 novemberében már 140 embert foglalkoztató hajójavító műhely (később hajógyár) — ha nem is az egykori formájában — ma >s áll, működik és joggal tekintenek rá büszkén, mert ez az üzem nevette ki azokat a kitűnő szakembereket, akik az 1950-töl már termelő út hajógyárban az egykori cipészekből, borbélyokból, asztalosokból és fő’eg földművesekből összetoborzott korábban hajőépítést még álmukban Se látott munkásokat megtanították erre a bonyolult mesterségre. S hogy milyen jó ,,pedagógusoknak“ bizonyultak. azt a már említett 954 elkészített és átadott hajó bizonyítja legjobban, melyeknek zömét az új gyárban már ezek az emberek építették. Az öreg mesterek eleinte kissé vonakodtak az új gyártól. Ez érthető is. Húsz-huszonöt év folyamán talán még azt is tudták, hány lépést kell tenniük lakásuktól a gyárig. Behunyt szemmel is tudták, melyik műhelyben vannak, nem is szólva a kollektíváról, mely jóban-rosszban ösz- szetartott — Nemcsak ez játszott közre — mondja a 70 éves id. Csiba ZoMán. Nekünk — akkori mestereknek, művezetőknek — tervszerű munkát kellett végeznünk az új emberekkel, vagyis a határidők megtartásával dolgoztunk az új gyárban. Csak az volt a kérdés: hogyan követelhetünk záros határidőn belül végzett, és persze jó minőségű munkát olyan emberektől. akik közül sokan — túlzás nélkül állíthatom — nem tudták, hogy a kalapács melyik részét kell a kezükbe fogni. Az öreggyári mesterek azonban nemcsak szaktudásból, emberségből is kitűnőre vizsgáztak. Amit Mézes Józseftől, Dávid Sándortól. Szenei es Peregrényi bácsitól tanultak átadtak az újaknak. Az akarat diadalát jelente! csira znr.TÁN KÖRMENDY FERENC
