Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-22 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

f. f. Siskin: DÉLUTÁN MOSZKVA MELLETT (olaj)

(Az Orosz realisták című, Bratislavában látható tárlat anyagából)

A

z óra ma csak hétkor csönget. A nő hunyorog, karjával a férje felé nyúl, majd arrébb teszi az órát, aztán hirtelen hanyatt fekszik, sóhajt egy nagyot, s becsukja a szemét. Kevéssel ezután óvatosan felnyitja a jobb szemét, azután a balt, körülnéz, megnyalja a szája szélét és hirtelen felugrik, öltözködni kezd. Néhány másodperc és már a gyermekszoba ajtajához oson, óvatosan kinyitja az ajtót, s mezítláb lépked gyermeke ágyához. Mutatóujjával megérinti a gyermek orra hegyét, felkelni, suttogja, hét óra elmúlt. A gyermek először morcog, azután kinyitja a szemét, szinte csak magának mondja: — Hét óra, hm ...

A nő a fürdőszobába megy, lábujjhegyen ráugrik a toalett előtti szőnyegre, onnan a mosdó előttire szökken, kinyitja a vízcsapot, dudorászik, amíg felmelegszik a víz, megtölti saját és gyermeke fogmosópoharát hideg vízzel, megnézi a mosdóban nem túl forró-e a víz, és mind a két fogkefére egy centiméternyi fogkrémet nyom. Tisztítja a fogait. Közben a gyermek hangja is behallatszik, hol a vonalzóm, ezt hajtogatja. A nő a fogkefét öblíti le, s közben felel, de hisz neked tudni kellene, fiacskám, hiszen esténként kell becsomagolnod a... a gyermek félbeszakítja, este nem volt ideje arra, hogy megkeresse a vonalzót, s különben is ha te nálam takarítasz, akkor utána semmit sem találok meg. De hiszen tudnod kellene, hol vannak a dolgaid, a gyermek már nem is hallgat oda, szüntelenül hívja, gyere, te mindent rögtön megtalálsz. Leteszi a poharat, megtörülközik, bemegy a gyerekszobába, kinyitja az iskolatáskát, belenyúl, s már húzza is ki a vonalzót. No látod, derül fel a gyermek arca, mondtam, hogy te rögtön megtalálod. A nő visszamegy a fürdőszobába, leveti a hálóingét, megmosakszik, azután a konyha felé indul, s menet közben kiáltja a gyermekszoba felé, hogy szabad a fürdőszoba, gyerünk mosakodni. Csobog a víz, s közben a gyermek kiabál, mit vegyen fel ma az iskolába. Ezt neked kellene tudnod, ezt már este el kellett volna döntened. Ugyan, anyu, honnan tudjam este, hogy reggel milyen idő lesz, Ha esik, csizmát húzok, vagyis nem kell a cipőmet kipucolnom. Ti títsd ki a cipődet is. De hiszen én azt is kitisi tottam. Akkor meg ne kérdezősködj annyit. An hol van a barna nadrágom, azt szeretném felvi ni. Nem lehet, a térdénél kilyukadt. Akkor, kéri foltozd be nekem. Jól van, majd a r**— inéi, jó leszel.

A gyermek hirtelen megváltozott. Gyorsan fut a fürdőszobába, a fogkefével ide-oda húz szájában, azután kinyitja a hidegvizes csapot, embernek hideg vízben kell naponta mosakodr az megedzi. Villámgyorsan megtörülközik, mag. kapja ruháját, s alsó nadrágban fut be a kony ba. Leül a székre, két-három harapással béka a kenyeret, nagyot hörpint a tejből, nem kell« egy hajtásra kiinnod a tejet, ez egészségtei Jól van, de niost, kérlek, siess a nadrággal, m mennem kell, te sem akarhatod, hogy beírjanak osztálynaplóba. Tudod, hogy már negyedszer tozom ezt a nadrágot, s tudom, estére megint 1 rajta legalább egy lyuk. Na, siess. A gyerek ráncigálja a nadrágot, azután cuppant egyet éc anyja arcára, szevasztok, ma nem viszek kulc hiszen szabad szombat van, s ti otthon lesz' Szia, szia.

A nő csendesen nyitja és csukja a szobaaj óvatosan mászik vissza az ágyba. Már elmen lurkó, kérdezi a férfi, ma. nagyon csöndben ' tatok. Kinyitja a szemét és látja, hogy a feles nézi öt. Kialudtad magad, ugyan, tudod, mir úgy érzem, hogy még legalább néhány órát ai nőm kellene.

Megszokták már ezt a szobát. Itt például n tudhatja az ember, hogy kint milyen az idő. süt a nap, az ágy felőli oldalon reggel egy sál csík jelenik meg. Ha borús az idő, sötét a sz is, ha meg esik az eső, kopog az lakpárki —■ Felkeljünk? — Húzd szét a függaí. ’* A nt ablakhoz lép, lenéz az utcára. Egy küríoidi rt számú kocsi robog az aszfalton. — Szép idő ’ mindenki már rég kiment a vízhez. Visszamen ágyba, harapdálni kezdi a férfi testét. A pizsai keresztül is érzem, dünnyögl a férfi, hagyjál.

A

mikor a csengő megszólalt, az asszony kíváncsian ment ajtót nyitni. Fogalma sem volt róla, ki akar bejönni. A vaskapu eltakarta a kívül állót. Amikor ajtót nyitott, meghökkent: Kálmán, a volt férje állt előtte. Az, hogy eljött, még nem lenne meglepő, de hogy ma jött! Pedig tudja, hogy Gyuszi pionírtáborban van. Tudja, hiszen elbúcsúzott Gyuszitól. Még zsebpénzt is adott neki, amikor utoljára meglátogatta a fiát.

Sóbálvánnyá meredten nézett Kálmánra, majd hirtelen lesütötte a szemét.

Kálmán is meglepettnek látszott, bár nem tudni, miért. Zavarba jött. Alig hallhatóan köszönt.

Ági is halkan válaszolt a köszönésre. Aztán tömören ennyit mondott:

— Gyuszi nincs itthon.

Kálmán már előre tudta, hogy most ezt fogja hallani. Mégis csalódottan nézett Ágira, aki egy lépést hátrált, mintha azzal kívánná jelezni, hogy már menni akar.

Kálmán nem mozdult.

Az asszony megcsörrentette a kulcsot a zárban, majd megismételte, hogy a gyerek nincs otthon.

Kálmán tudta, ha most azt mondja, hogy nem tudott Gyuszi távollétéről, akkor nevetségessé válik. Nem, ezt nem mondhatta. Sőt, ebben a percben még azt az állítást is nevetségesnek találta, amire egész héten, gondolt: hogy megfeledkezett Gyuszi távozásáról. így hát ezt se mondhatta. Sosem érezte magát ilyen kínos helyzetben. Mintha most, és éppen itt kellene megérnie élete legnagyobb csalódását. Lenyelnie eddigi élete minden keserűségét. Mintha minden tettéért ebben a percben kellene bűnhődnie. S mintha éppen most és itt, a vaskapu küszöbén, melyet ezerszer és ezerszer átlépett, várná élete legfontosabb fordulatát.

Ági megint megismételte az iménti mondatot.

— Tudom — válaszolta Kálmán. Hangjába fáradtság, habozás és remény vegyült.

Ági nem szólt semmit. De sejteni se engedett semmit.

Kálmán átlépte a küszöböt és elindult befelé. Hátra se nézett.

Ági nem tudott szólni. Mintha nem tudná, mit kell mondania. Pedig tudta, mit akar. Már tudta. Nem úgy mint kezdetben, amikor szemére vetették, hogy azért nem érez erőt semmihez, mert nem is akar semmit. Csak akkor érezhetünk erőt valamihez, ha határozottan tudjuk, mit akarunk. Akkor miért nem kiáltott rá Kálmánra? Miért nem tiltotta meg neki, hogy átlépje a küszöböt? Hirtelen becsukta a vaskaput, nehogy valaki bejöhessen és észrevegye; hogy a volt férje nála jár, amikor a gyerek nincs itthon.

Nem ment be Kálmán után a lakásba. Előbb idegesen végigjárta az udvart, a kertet. Hátha csak hozott valamit a gyereknek, s bent leteszi, azután elmegy, villant át az agyán. Negyed óra is eltelt, de Kálmán nem jött ki. Ági közben eszelősen járkált a kertben. Kihúzott néhány szál sárgarépát és petrezselymet, pedig nem volt rá szüksége. Aztán bement.

Kálmán az asztalnál ült és hogy valamit tegyen, a varrógépről elvett divatlapot lapozta. Felismerte benne azt a mintát, mely szerint Ági ruhát varrott magának. Már kész is volt a ruha, csupán a gombokat kellett rá felvarr- ni.

— Csinos — mutatott Kálmán az új ruhára.

Ági nem szólt semmit.

Csend lett a szobában. Csak a falióra ketyegése hallatszott. Régen mindketten szerették hallgatni a nászajándékba kapott óra ketyegését. Ez az óra a legelső közös holmijuk egyike volt. Hallgassuk az óra ketyegését, szokta mondani Kálmán, ha Ági azt kérdezte tőle, miért nem beszél. De most mintha más hangon ketyegett volna az óra. Kálmán mégis az órára mutatott, mint régen. Ági azonban értetlenül nézett oda. Ügy látszott, nem érti, miért figyelmezteti Kálmán arra, hány óra van. Vagy az idő múlását akarja eszébe juttatni? Azt, mennyi szép órát töltöttek együtt? Vagy azt, mennyi idő telt el azóta, amióta elment? Figyelmeztetés nélkül is jól tudja Ági, hogy ennek már három éve. Igen, éppen három esztendeje. Akkor ment el végleg. Addig csak eljárt — előbb egy-két napra, később néhány hétre is. Végül örökre. Elváltak. Nem, nem haraggal. Kálmán megígérte, hogy Gyuszit rendszeresen látogatni fogja. Látogatja is. Egyre gyakrabban. Ajándékokkal is ^halmozza. Ezt Ági a váláskor hinni se merte volna. Azt gondolta, egy ideig el-ellátogat Gyuszi után, de később mindennek vége lesz. Amikor már az új házasságban is születik gyerekük. Nem az következett be: a látogatás egyre sűrűbb. Igaz, Kálmán második feleségének nincs gyereke. Talán nem is lehet. De ez nem lehet döntő, hiszen Kálmán szerelemből vette el. Igen, beleszeretett. Egészen megváltozott, vagy ahogy Ági akkoriban mondogatta, „megbolondult“ a szerelemde még felszállhatunk. Hogy valamilyen oknál fogva késve indul a vonat. Rohanunk, mert nincs erőnk megállni. Ám amikor megérkezünk az állomásra, s látjuk, hogy lemaradtunk, mégis megkönnyebbülünk. Aztán nyugtatni kezdjük magunkat. A lemaradás előnyeit keressük. Arra gondolunk, hogy a következő vonatra időben felszállhatunk s kényelmes helyet választhatunk. Ez pedig már a remény megcsillanása. Az újrakezdéshez szükséges erő csírája. Még alig észlelhető, de már bennünk él.

Ágiban is megvillant ez a parányi remény. Igaz, a villanás kevés volt ahhoz, hogy a kilátástalanság sötétségében eligazodhasson. De Gyuszira határozottan fényt vetettek a remény

Aztán minden meg egycsapásra. Ismerő; tudtak napirendre tť felett. A legkevésbé . Kálmán sem értett ! rövidesen bekövetkez így is igen türelmetlí ta, hogy egybekelhes leségével.

Azóta három év tel ra unalmas, sivár 1 Talán az emlékek fc dent. Azok az emlék ben még mindig éri hogy ezt a kegyetli tudja viselni. De az lehet örökké megéln távolabb esik tőlünk, göttünk van, s ha hí

tői. Elveszítette a józan eszét. Beszélni se lehetett vele. Persze Ágival sem: mindjárt elfogta a sírás. Ha egyedül volt, mindig zokogott. Rádöbbent, hogy útjaik előbb-utóbb kettéválnak. Hogy házasságuk csődbe jutott. Mégse tudott tenni semmit a megmentésére. Azazhogy bármit tett, minden hiábavalónak bizonyult. Kezdte belátni, ha egy fiatal nő elszereti valakinek a férjét, akkor az ellen a feleség nem tehet semmit. Kálmán második felesége több mint nyolc évvel fiatalabb Áginál. És feltűnően csinos. Nagyon- nagyon kínos volt a beletörődés, de Áginak végül nem maradt más választása.

Amikor a válást kimondták, megkönnyebbült. Olyan megkönnyebbülést érzett, mint amikor reménytelenül rohanunk a vonatra, mégis rohanunk. Rohanunk, mert nem akarjuk elhinni, hogy lekéssük a vonatot. Abban bízunk, hogy az utolsó pillanatban bár,

sugarai Ági szemében. A fia eddig is a szeme fénye volt, de most még több lett számára. Lassan kezdte megérteni, hogy Kálmánt örökre elveszítette, s ha olykor átlépi is a háza küszöbét, az már csak annyi, mintha a családi albumot lapozná. Mintha ránézne egy fényképre, s ezt gondolná: ez volt a férjem. A gyermekem apja. Gyuszi- nak továbbra is az apja, de neki már nem a férje. Családjuk szétesett. Házasságuk felbomlott, hogy egy másik létrejöhessen. Őt boldogtalanná tette, hogy egy másik -asszony boldog legyen. Pedig amíg azt a másikat nem ismerte, vele is boldog volt.

Nagyon-nagyon boldogan éltek. Szerették az életet. Minden apróságnak örülni tudtak: az első korai gyümölcsnek a kertből, új ruhának, apró ajándéknak. Gyuszi születésekor Kálmán volt a legbüszkébb és legboldogabb apa a világon. És Ági tudta, hogy őt is még jobban szereti, mint régen.

nem látunk. Pedig el mert haladnunk is e meg nem tett utat Azt, ami még hátre még hátra? Lassan-1 re inkább előretekin Gyuszi szófogadó jól tanul. Csak nag} Áginak jólesik. A p: megérkezés után i könnyes szemmel oh még nem válaszolt tervezte a levélírást, vagy holnap, hiszen viszik el a levelet, lenére, hogy igen ra jához, szívesen me félt, mivel már mái el otthonról. Ágina hiányzik, mégis szív ri táborba, mert ot szlovákul beszél. Tai jött, nagyon jól tud nítónője a szlovák ó)

I JTj rTTTW I í l 1 á