Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-22 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

velünk kezet az üzemegység vezetője, Csapó János is, valamint Bemjo József zootechnikus, a Bajcsi HNB titkára.

— Mennyit ad ez a tábla? — kérdezem kíváncsiskodva az agronómus- tól, miközben cipőm orrával beletúrok a kövér, fekete talajba.

— Ez itt Bezosz-tája, reméljük, hogy a negyven-negyvenöt mázsát megadja. Még a felénél sem tartunk, a végén majd ez is kiderül.

— Reggel még ötven mázsáról beszéltél — vág közbe Benyo elvtárs.

— Lebet, hogy meg is lesz az öt- ven, de tudhatod, hogy újságíróknak óvatosabban nyilatkozik az ember — válaszolja tréfásan az agronómus.

A kombájnok közben megállás nélkül rójjáik a kissé megbámult búzatáblát — ez az utóbbi esőzések következménye — tetejükön időnként kigyullad a lámpa, ilyenkor menet közben, vastag áradatban ürítik a kicsépelt gabonát a mellettük haladó pótkocsiba. Szótlanul nézzük a kombájn tartályából zuhanyként ömlő búzaszemeket ...

— Ha minden kombájn nemcsak az ürítéskor, hanem menet közben állandóan így Öntené a magot — jegyzi meg Benyo elvtárs, — akkor talán még exportra is jutna a csehszlovák gabonából.

Közben megérkeztek az ebédről a segédkombájnosok és felváltották a kombájnok nyergében ülő társaikat. A gépeikről lekerülő aratókra ugyancsak ráfér a pihenés és a jó ebéd, amelyről itt az üzemi étkezdében gondoskodnak. Igyekeznek lerázni magukról a port, de nem nagy eredménnyel, mert az testre és ingre egyaránt tapad.

Beszélgetés közben megtudtuk, hogy az E 512-es kombájnok vezetői szombaton délután érkeztek Csehországból. Mikes Josef, a prerovi járásban levő Zelatovicei EFSZ tagja, Chvojka Karel pedig a chrudimi járásból jött, ő a Slatiňanyi GTÄ alkalmazottja. Mindketten harmadszor vesznek részt szlovákiai aratásban.

Mikes Josef a beszédesebb, nevetve meséli, hogy amikor szombaton megérkeztek, zuhogó eső, mennydörgés és villámcsapkodás fogadta őket.

— Már-már azt hittük, hogy megint' úgy alakul minden, mint tavaly, amikor több volt a kényszerpihenő, mint a munka. Az idő azonban vasárnap jóra fordult, hétfőn délután hozzá is láthattunk a munkához és azóta nincsen semmi hiba, reméljük, hogy nem is lesz. Szeretném az idén túlszárnyalni az 1971-es eredményemet, amikor 14 nap alatt 160 hektár gabonát vágtam le. Ezek között olyan tábla is akadt, amely 75 mázsát adott hektáronként — mondja büszkén, de szavaiban érezhető, hogy az elismerés inkább a szlovákiai búzatermesztőknek szól.

Nem tartóztattuk tovább az ebédre siető kombájnosokat. Jócskán elmúlott már az ebédidő, bizonyosan alig várják, hogy a párolgó leveshez az asztal mellé ülhessenek. Mi is az igazgatói épület felé tartottunk, gondolván, hogy az igazgató és a főagro- nómus szintén megérkeztek már a terepszemléről.

Kostanko Antoh igazgatóval éppen csak egy-két szót válthattunk, alig érkezett meg a mezőről, máris a hur- banovői felvásárló központba kellett sietnie, ahol az érdekelt üzemek vezetői sürgős megbeszélést tartottak. Valószínűleg ez a megbeszélés is hozzájárult ahhoz, hogy másnap a komárnói járás elsőként az országban teljesíthette gabonafelvásárlási tervét. Ha mindenütt olyan szorgalmasan, és olyan jól szervezve végezték a munkát a járás területén, mint Bajoson, ahol a látogatásunk előtti egyetlen napon 226 ha búzát és 232 hektár árpát, tehát összesen 458 ha gabonát arattak le, akkor ezen a szép eredményen nem is lehet csodálkozni.

— Nem kell több, csak hat ilyen nap, mint a tegnapi volt, és készen vagyunk az aratással — mondja az igazgató. Mi pedig őszinte szívből kívántunk a bajcsi aratóknak hat kedvező napot.

MAKRAI MIKLÓS

A gyótvai farmra Hurbanovou keresztül, a szeszélyesi kutatóállomás mellett visz az út. Ez itt az ország egyik legmelegebb sarka, régebben melegkedvelő növények nemesítésével foglalkoztak ezen az állomáson. Citromot, narancsot termeltek az üvegházakban, kint a földeken kukoricát. kölest, cirokot, szóját és sok más egyebet nemesítettek. Nemcsak az éghajlat, hanem a humuszban gazdag, fekete, homokos talaj is kedvez itt a meleget kedvelő növénynek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ottjártunkkor — július 11.-én — az országút mentén már a sárguló barackot szüretelték, távolabb, a füzesek között meghúzódó, védett fekvésű parcelákon a szabadföldi zöldpaprikát szedték az ügyes kezű lányok, nem messze tőlük a paradiVendégek és vendéglátók. Mikes Josef és Chvojka Karel csehországi kombájnosokat a házigazdák, Zakar József agronómus (balról) és Csapó János, a bajcsi üzemegység vezetője veszik közre.

Chvojka Karel kombájnja menet közben szabadul a kicsépelt búzától, de tartálya néhány perc múlva újból megtelik a jól fizető Bezosztája táblán.

A gazdaságnak 200 vagonos, saját készítésű, tökéletesen gépesített magtárja is van, a vetőmagnak szánt gabonát azonban hagyományos módon tisztítják és raktározzák, ahol nagy segítséget jelentenek a fiatal brigádosok.

csőm is belepirult már. a júliusi forróságba.

A gyótvai farmon találtuk az aratási munkák egyik szervezőjét, Zakar József agronómust. Ide még nem jutottak el a kombájnok, az Aurora és a Kaukaz egy kissé még várat magára, de Zakar elvtárs szerint másnap már itt is aktuális lehet a kezdés. Ez persze attól is függ, hogy végeznek-e addig a kombájnok a bajcsi határban megkezdett táblákon. Nos,

nézzük hát meg, hogvan haladnak a munkával a kombájnosok.

A bajcsi részlegen dolgozó kombájnok az istállóépületek, a magasba törő szenázstornvok mögött vágták a búzát. De nemcsak a kombájnosokkal találkoztunk ezen a búzatáblán. Eredetileg talán fehér, de kissé napszít- ta és porlepte kalapban itt szorított

Az aratás harmadik napján váratlanul toppantunk be a Bajcsi Állami Gazdaság igazgatóságára. Nem is reméltük, hogy az illetékeseket a délelőtti órákban, az aratási munkák legintenzívebb időszakában az íróasztalok mögött találjuk, inkább csak információért szóltunk be, hátha útbaigazít valaki, hogy merre vannak a gazdaság vezetői ilyenkor, dologidőben.

Ügy is volt. Az épületben Markstein Róbert vezető üzemgazdász fogadott. Amíg az igazgató és a fő- agronómus valahol a határban a traktorok munkáját szervezte és ellenőrizte, ő tartotta a „főnöki“ szolgálatot, tanulmányozva az aratásról érkézé adatokat, a hektárhozamok már-már konkrét számokban kifejezhető alakulását.

— Több mint két és fél ezer hektár gabona vár nálunk aratásra. E pillanatban huszonkilenc kombájn dolgozik öt üzemegység különböző helyén. Nehéz lenne megmondani hogy ezek között hol találják meg az igazgatót. Most, az aratás kezdetén a természet által diktált harmonogram szerint végezzük a munkát. A kombájnok ott dolgoznak, ahol éppen érettebb, szárazabb a szem. Nagy körültekintést és a kinti viszonyok pontos ismeretét igényli az ilyen munka- szervezés. De próbáljanak szerencsét a magtáraknál. A raktárnok, vagy a gabonát szállító traktorosok talán tudnak valamit mondani a vezetők hollétéről — mondja útbaigazításként Markstein elvtárs.

Mosolygós arccal, de a szeme sarkában némi szomorúsággal vett tőlünk búcsút. Mosolya az aratásnak kedvező derűs, napsütéses időnek szólt, az a kis szomorúság pedig azt a sajnálkozást tükrözte vissza, hogy itt kell neki a számok fölött rostokolnia, miközben odakint serény munka folyik, fogynak a kalászt rin: gató táblák és telnek a magtárak. Néhány perccel később a mázsaháznál találkoztunk újból. Az éppen beérkezett búza minőségét vizsgáltatta. Csillogó szemében nyoma sem volt már a szomorúságnak.

A mázsaháznál nagy volt a sürgésforgás. Ponyvával bélelt, színültig gabonával telt pótkocsikat vontató traktorok érkeztek, a mérés után a magtár garatjához fordultak, gyorsan megszabadultak terhűktől, s máris tovagördültek az újabb szállítmányért. A vetőmagnak szánt gabonát barnára sült izmos legénykék — fiatal brigádosok — lapátokkal felszerelve terelték a tisztító elevátorba. Más traktorok a mérés után a húr banovoi (ógyallai) felvásárló köz pont felé tartottak.

Kint a határban a természet adja az utasításokat, az határozza meg az aratásra kerülő táblák sorrendjét, az ember csupán alkalmazkodik a fellé telekhez, itt azonban már minden óramű pontossággal történik. Sokévi tapasztalat eredménye ez a jó szervezés, melynek egyik fontos láncszeme Kysszucsan Lajos, központi raktárnok. Tőle tudjuk meg, hogy a bajcsi üzemegység agronómusát, Zakar Józsefet a gyótvai farmon találhatjuk, alig tíz perce indult oda határszemlére.