Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-20 / 171. szám, péntek

A DAVIS KUPAÉRT Sokat ígérő vezetés a két egyes után Csehszlovákia-NSZK 2:0 A Csehszlovákia—NSZK Davis Kupa találkozót megelőző napon szorgalmasan készülődtek mindkét csapat játékosai a nagy összecsapásra. Az esti órákban a prágai Parkhotelben megejtették a sorsolást, tgy az első napi két egyes párosítása a következő lett: Meiler—Ko des, Fassbender—Hrebec. A pá­ros összetételét az edzők a mai mérkőzés előtt egy órával te­szik közzé. Szombaton a következő a műsor: Fassbender—Ko- deš, Hrebec—Meiler. A sorsolás után mindkét tá­borban elégedettség uralkodott, és a két csapatkapitány így nyilatkozott: Antonin Bolardt: • „Nekünk végeredményben mindegy, mert mind Meiler, mind pedig Fass­bender kitűnő képességű játé­kos. így a pályán kell eldön­teni ki a jobbik. Wolfgang Hogger: „Nem rossz, de lehetett volna jobb is. £n így is elégedett vagyok. Tegnap délután kellemes nap­sütéses időben, zsúfolt lelátók előtt kezdődött a nagy érdeklő­déssel várt Davis Kupa mérkő­zés. KODES — MEILER 6:3, 6:4, 6:1 Kodeš újdonsült wimbledoni bajnok nagyon magabiztosan kezdett és az első játszmát megerőltetés nélkül nyerte. A második játszma elején volt egy kis rövidzárlata, kétszer el­vesztette adogatását és Meiler 3:l-es vezetésre tett szert. Ko­deš azonban ismét magára ta­lált, egyenlített, sőt a játszmát is a maga javára fordította. A harmadik játszmában Csehszlo­vákia teniszkiválósága ellenáll­hatatlanul játszott és így a mér­kőzést megnyerve a csehszlo­vák válogatottat í:0-ás vezetés­hez juttatta. Kodeš kitűnően összpontosít­va csaknem végig irányította a KÜLFÖLDI TENISZ Kitzbühel: az osztrák nem­zetközi teniszbajnokságon a csehszlovák Neumannová győ­zelemmel kezdett. A szovjet Ivanovát fektette 7:6, 6:3 arány­ban kétvállra. További ered­mények: Morozova (szovjet) — Ponce (mexikói) 6:1, 6:2, Ko­rotkov (szovjet)—Mulligan (olasz) 6:3, 1:6, 6:2, Zedník (csehszlovák)—Volkov (szov­jet) 6:1, 6:4, Tiriac (román) — Hoskowetz (osztrák) 6:2, 6:1, Ramirez (mexikói)—Cornejo fcsilei) 5:7, 6:1, 6:1, Lara (me­xikói)—Emerson (ausztrál) 6:4, 6:3. # # * Bruuklin: a negyeddöntőbe Jutásért: Riessen (amerikai) — Gerken (amerikai) 6:4, 7:5, Richey (amerikai)—Patterson (rodéziai) 6:2, 6:4, Tanner (amerikai)—Stillwell (angoll 6:4, 6:4, Alexander (ausztrál) —Gottfried (amerikai) 7*6, 3:6, 6:4. Hilversum: a holland nemzet­közi bajnokságon a nyolc ki­emelt játékos közül már négy elvérzett. Eredmények: Molino (kolumbiai)—Armitraj (indiai) 7:5, 3:6, 6:4, N’Gordela (fran­cia)—Case (ausztrál), 6:0, 6:4, Stone (ausztrál)—Pinto Bravo (csilei) 6:2, 6:4, Okker (hol­land)—Lloyd (angol) 6:1, 6:2, Masters (ausztrál)—Mordijk (holland) 6:1, 6:2. # * # Stan Smith az Egyesült Álla­mok legjobb teniszezője ez idén is képviseli hazája színeit a Davis Kupában. Chile ellen au­gusztus 3—5-én az amerikai csapat következő összetételben áll ki: Smith, Gorman, Solo­mon, Van Dillen. © Pietro Boscaini, az ötszö­rös olasz műugróbajnok, a To­kióban és Mexikóban rendezett olimpia egyik részvevője Monte Christo közelében a tengerbe fulladt. © Cienfuegosban, Kuba egyik legszebb városában rövidesen felépül az új sportstadion, a „Joya del Sur“ (Dél gyöngye), 25 ezres lelátóval. ® Minden idők legfiatalabb — az átlag életkor 18 év — amerikai ökölvívó válogatottja érkezett Európába. A tenge­rentúliak Románia ellen két­szer, Olaszország ellen egyszer mérkőznek. játékot. Kemény adogatásai sok gondot okoztak ellenfelének. Röptéi aranyat értek és a há­lónál nem egyszer remekül „öl­te“ meg a labdákat. Amilyen biztosan, nagy áttekintéssel ját­szott Kodeš, olyan durva hibá­kat vétett Meiler, aki ugyan technikailag nagyon képzett, de labilis idegzetű játékos. A hozzáértő prágai közönség na­gyon élvezte Kodeš szellemes és eredményes játékát és gyakran jutalmazta elismerő tapssal tel­jesítményét. HREBEC—FASSBENDER 6:1, 7:9, 6:2, 0:3, Hrebec remekül kezdett, az első játszmában szinte lelépte ellenfelét. A nyugatnémetek legjobbja nem tudott mit kezde­ni Hrebec kitűnően helyezett és erősen megütött labdáival. A simán nyert első játszma után, azonban Fassbender magára ta­lált, Hfebec pedig nagy hiba- százalékkal játszott, s kiegyen­súlyozott küzdelemben bár, de vereséget szenvedett. Ebben a játszmában Hrebec három alka­túmmal vesztette el adogatását, ami sorsdöntő volt. A hatal­mas küzdelmet tükrözi, hogy míg az első játszma csupán 17 percig tartott, a másodikban 55 percen át küzdöttek egy­más ellen. A harmadik játszmában ismét nagyon jó teljesítményt nyújtott a csehszlovák teniszező. 4:1 után Fassbender még szépíteni tudott, de azután Hfebec saját és ellenfele adogatását is meg­nyerve a játszmát a maga ja­vára fordította. Volt olyan já­ték, amikor 15:40-ről nyert. Ezután tizenöt perc szünet kö­vetkezett. Hrebec a negyedik játszmá­ban időnként sántikált, combhú- zódást szenvedett, de végig bír­ta küzdőszellemmel és nemcsak a játszmát, hanem a mérkőzést is megnyerte. Csehszlovákia ezzel 2:0-ás nagyon biztató ve­zetésre tett szert a NSZK ellen. Kladno—Csehszlovákia 3:0 (1:0) A csehszlovák labdarúgó vá­logatott keret tagjai Kladnoban találkoztak az első összponto­sításon és a keret tagjai két mérkőzést játszottak a III. li­gás Sparta „B“, illetve a II. li­gás SONP Kladno ellen. Václav Ježek főedző a válogatott játé­kosokat két csapatra osztotta. A „kékek“ 3:0-ra legyőzték a Sparta Praha B csapatát. Ez a válogatott együttes a követke­ző összeállításban szerepelt: Kéketi (Cerveűan) — Bendl, Dvorák, Koubek, Pekárik, St. Tománek, Igor Novák (Gajdu- šek. Levický, Klement (Petráš), Jarkovský, Teplý (kölcsönkért játékos a Sparta ,,B“ csapatá­ból). Góllövők: Levický (2) és Jarkovský. A második találkozón a „fe­hérek“ 3:0-ás vereséget szen­vedlek az SONP Kladnótól. A válogatott játékosok néhány durva védelmi hibát vétettek, amiit a Kladno ki is használt. A vendéglátók mindhárom gólját Jarabinský lőtte (17., 57. és 76. perc). A „fehérek“ a következő összeállításban játszottak: Vik­tor — Dobiáš, (Pivamik. Samek, Ľ. Zlocha., Hagara. Kaubek, Bi- čovský, Novák, Kuna, Gajdušek, (Klement), B. Veselý, Nehoda és Stratil. Az összpontosításon betegség miatt nem vett részt Adamec, Jurkemik és Pollák.. Václav Ježek edző a követke­zőket mondotta: „Mai találko­zónk küldetése az volt, hogy feflmérjük azoknak a játékosok­nak a képességét, akik számí­tásba jönnek a csehszlovák vá­logatott összeállítása során. Ezért minden poszton két játé­kost szerepeltettem. A váloga­tott labdarúgók első összpon­tosítása azonban még nagyon korai volt, ellentétben elkép­zeléseinkkel. Mi ugyanis később­re terveztük a találkozót, de le kellett mondanunk, erről, mert egyes csapatok portyán vesznek részt. Már a délelőtti vizsgála­tok során megállapítottuk, hogy néhány játékosunk túl van ter­helve az edzéseket illetően. Pél­dául a Trnava délelőtt kétszer edz. és délután mérkőzést ját­szik. Megmutatkozott ez a mai két találkozón is. Pontatlanok voltak az átadások és a válo­gatott tagjai alig jutottak lö­véshez. Erőnléti hiányosságok mutatkoztak főleg a hátvédek­nél, akik hibát hibára halmoz­tak. A kladnói együttes meg­lepett teljesítményével. Ezért csodálkozom, hogy a második ligában a kiesés ellen küzdött. A vendéglátók lelkesedése és önfeláldozása nein ismert ha­tárt, s ez nem nagyon ízlett a válogatottnak. S ráadásul ide­gessé váltak, amikor gólokat kaptak. Nem akarok az egyéni teljesítményekkel foglalkozni, de a csapat gyenge játéka nem marad visszhangtaHanul. A vá­logatott keret tagjai legközelebb augusztus 21-én találkoznak Szlovákiában. Augusztus 28-áu Teplicén kerül sor a Karl-Marx- Stadt elleni mérkőzésre.“ LABDARÚGÓ-HÍRADÓ ■ Szombaton és vasárnap Prievidzán bonyolítják le a 3. Bányász Kupa nemzetközi tor­nát, amelyen részt vesz, a KK győztes Tatabányai Bányász a Spartak Trnava, a Baník Hand­lová és a Baník Prievidza együttese. A torna műsora a következő: szombat: Baník Prievidza—Baník Handlová, Spartak Trnava—Tatabányai Bányász. Vasárnap: Baník Handlova—Tatabányai Bányász, Baník Prievidza—Spartak Trna­va. A nemzetközi tornán több vendég is megjelenik. Ott lesz Jozef Gosiorovský, a Szlovák Labdarúgó Szövetség újdonsült elnöke, valamint Václav Ježek, a válogatott főedzője is. A tornát 1971-ben a Baník Ostrava, 1972-ben pedig a Tata­bányai Bányász nyerte. ■ A Tatran Prešov futballis­tái második hete vannak össz­pontosításon a dudincei fürdő­ben. Az összpontosítás végén, szombaton Nové Zámkyban ba­rátságos mérkőzést játszanak a III. ligás Elektrosvit Nové Zám­ky együttesével. ■ Radzovcén a helyi Slovan barátságos mérkőzésen fogad­ta az ötszörös csehszlovák baj­nokcsapat Spartak Trnavát. A találkozó 0:0-ás félidő után l:0-ás vendéggyőzelemmel ért véget. A Trnava gólját Bôžik lőtte. ■ A Spartak Praha fennállá­sának 80. évfordulója alkalmá­ból Prágában is nemzetközi tor­nát rendeznek. A jövő héten kedden és csütörtökön a 23 éven aluli lengyel válogatott, valamint a holland liga élme­zőnyéhez tartozó Maastricht és a vendéglátó Sparta Praha játszik egymás ellen. A sportfogadás hírei A Sazka 30. játékhetének mű­során a következő Inter Kupa labdarúgó-mérkőzések szere­pelnek. 1. FC Winterthur—FC Den Haag 2. Slovan—Eindhoven 3. Barreiro Lisabon —Malmö FF 4. Slávia Praha—FC Nancy 5. FC Lugano—Row Rybnik 6. Vöest Linz—Örebro 7. Nöstved—Teplice 8. Djurgaarden Stockholm— Klagenfurt 9. St. Etienne—Feyenoord 10. 1903 Koppenhága—Kickers Offenbach 11. Wacker Innsbruck—Visla Krakkó 12. BrauKisweig—AC Nitra A Dukla Liberec sífutói nyáron sem pihennek, hanem szorgalma­san készülnek a téli idenyre. Felvételünkön Honcu edző, Šimon és Beran Montreal továbbra is bizakodik Három év múlva 1976. július 17-én rendezik a 21. nyári olim­piai játékok ünnepélyes meg­nyitóját Montrealban. Az újabb olimpia közeledtét már más or­szágokban is érzik, hiszen a rendezők 50 000 belépőjegyet a minap szétküldtek a világ na­gyobb városaiba. A szervezők változatlanul de­rűlátók. Az olimpiai falu épí­tése körüli zavaros helyzet is tisztázódott, hiszen a városi ta­nács beleegyezését adta, hogy az olimpiai létesítmények több­ségéhez közel felépüljön a sportolók városa. A költségve­tés is készen áll, az emlékér­mek, bélyegek és sorsjáték gya­korlati kivitelezése csak a kö­zeljövőben, a parlament végle­ges engedélyezése után kezdőd hét el. Kanadai körökben változat­lanul sok az ellenkezője az olimpia megrendezésének. El­sősorban az olimpiai létesítmé­nyekre és az olimpiai falura feláldozott zöld övezetekért támadják Drapeau polgármes­tert. Tőle egyébként is szíveseb­ben vennék, ha keveset foglal­kozna az olimpiával és inkább például a szegénység felszámo­lásán fáradozna. A Montrealba látogató külföl­diek viszont elégedettek az előkészületekkel. Az olimpiai műsorban érdekelt 21 sportág nemzetközi szövetsége közül már 14-nek a képviselői hely­színi szemlét tartottak, a töb­biekkel még ebben az esztendő­ben tárgyalnak a rendezők. Egyesült Államok— Olaszország 221:127 Az Egyesült Államok atléta vá­logatottja Rómában fölényes győ­zelmet aratott az olaszok felett. A férfiaknál 143:78-ra a nőknél 78:49-re nyerte a találkozót. Eredmények: férfiak: 200 m: Williams 20,4 110 m gát: Foster 13,5, 3000 m akadály: Brown 8:31,8, hármas: Tiff 16,36, disz­kosz: Powell (mini amerikai) 63,30, 10 km gyaloglás: Visini (olasz) 44:15,2. Nők: 200 m: Thompson (amerikai) 23,3, 800 m: Decker (amerikai) 2:03,9, magas: Simeon! (olasz) 180. A Nagy Britannia—Görögország— Belgium atlétikai hármastalálko­zón az első napon az angolok voltak a legeredményesebbek 82 pontot szereztek, Görögország (74) és Belgium (54) előtt. Eredmények: 100 m: Green (an­gol) 10,5, 400 m: gát: Tssiortzis (görög) 50,0, magas: Papadimit­riuu (görög) 215, 10 000 m: Roe- lants (belga) 29:23,4 1500 m: De Heringe (belga) 3:40,4. A tfineci atlétikai versenyen Jelinek 513 centiméterrel tíj cseh­szlovák rekordot állított fel a rúdugrásban. SAKK A jövő hét végén meg­kezdődik a küzdelem a zónaközi döntő második csoportjában. Színhelye: Petropolls, a brazil csá­szárok egykori székhelye, amely Rio de Janeiro kö­zelében fekszik, s állító­lag nagyon kedvező az éghajlata. Hazánkat Hort nagymester képviseli e nagy versenyen, melyen Kérész, Szmiszlov, Polu­gajevszkij, Geller, Stejn, Portisch, Reshevsky, Pan- no, Mecking és más nagy­nevű sakkozók rajtolnak. Az Élő-féle értékelési rendszer szerint így fest a továbbjutást jelentő há­rom helyezés: 1. Portisch — 2645 pont, 2. Poluga­jevszkij — 2640 pont, 3. Hort — 2610. Természetesen az Élő-számí­tás, mely a korábbi versenyered­ményeket veszi alapul, csak a „jóslásnak“ egy lehetősége, pl. Leningrádban csak Karpov és Korcsnoj esetében vált be, Byrne- nek és Smejkalnak pontszámúk alapján a 8.—8. helyen kellett volna végeznie! így is Portisch tűnik a legesélyesebbnek, Hóit a tapasztalt nagymestert: I. Gellert Jósolja az első helyek egyikére. Geller kitűnően Játszott a hollan­diai Hllversumban rendezett nem­zetközi tornán is. Egyik elméleti értékű győzelme: Vezércsel Világos: Timmann (Hollandiai — Sötét: Geller (Szovjetunió) 1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fe7 4. Hf3 Hf6 5. Fg5 0-0 6. e3 h6 7. Fh4 b6 8. cd5: Hd5: 9. Fe7: Ve7: 10. Hd5: ed5: 11. Bel Fe 6 12 Va4 c5 13. Va3 Be 8 14. Fb5 (így játszott Fischer a Szpaszkíj elleni világ- bajnoki párosmérkőzés 6. játszmá­jában. Szpaszkíj 14... a6?-al foly­tatta és 15. dc5: bc5: 16. 0-0 Baz 17. Fe2 Hd7 18. Hd4 után nagy hát­rányba került) 14... Vb71? (ezt a lépést éppen Geller fedezte fői, aki Szpaszkíj szekundánsa volt. Gyakorlati kipróbálására először ebben a játszmában került sor) 15. de5:Bc5: 13. Bc5: Bc5: 17. Vc5: Ha6! 18. Fa6: (Geller szerint jobb 18. Vc6 amire Vc6: 19. Fc6: Bb8 visz szanyeri a gyalogot és a bástya benyomul a második sorra. 20. b3? nem megy Bc.p minőségnyerés miatt. Azonnali Bc8-ra még Fa4 vé­dené a Bel + fenyegetést) 18.. Va6: 19 Ví.3 Vc4! 20 Kd2? (Jobb Vc3) 20... Vg4! 21. Bgl d4! 22. Hd4: Vh4! 23. Bel Vf2: + (Fc4! 22. erős volt) 24. Be2 Vfl 25. He6: fe6: 26. VdC Kh8 27. e4 Bc8 28. Ke3 Bf8 29. Be? e5! (sötét Jól használja ki ellenfele királyának bizonytalan helyzetét) 30. Ve5: Vei + 31. Be2 Vgl + 32. Kd2Bd8 + 33. Kc3 Vdl 34. Vb5 Vd4: 35. Kc2 a6l 36. Va6: Vc5+ és világos fel + adta. 801. sz. fejtörő [. V i n k e n („Niewe - Haarlemsche Courants“ 1920 II. díj) Világos indul és két lépésben mattot ad (2 pont). Ellenőrző jel­zés: Világos: Ke8, Vei, Bd6 és f4, Fa3 és hl, Hf2 és g7, gy: f6 és g6 (10 báb). Sötét: Ke5, Vh5, Ba6 és el, Fdl és g3, Hb2 és b6, gy: a4, a7, c3, f7, h4 és h6 (14 béb). A megfejtés beküldésének határide­je: július 30. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állan dó féléves megfejtési létraver­senyt vezetünk. A 799. sz. fejt >rő (O. Stocnhi) helyes megfejtése: 1. Bc3H Az e heti nyertesek: Jozef Kan dera, TopolCany és FLscher Tiva­dar, Tešedíkovo. Delmár Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom