Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-12 / 164. szám, csütörtök
Az iskolának követnie kell a fejlődést Matej Liíčan elvtárs felszólalása a CSKP Központi Bizottsága 1973. július 3—4-i ülésének vitájában Tisztelt Elvtársnők Elvtársak! Pártunk egész fennállása alatt mindig is tudatában volt az iskola felbecsülhetetlen társadalmi küldetésének. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma ékes bizonyítéka annak, hogy pártunk és társadalmunk miként gondoskodik az iskolákról, a tanítók munkájáról s az ezzel kapcsolatos problémák megoldásáról. Az iskola a népgazdaságot a legkülönbözőbb hivatásü, foglalkozású és szakképesítésű dolgozókkal látja el. Az oktatómunka eredménye közvetlenül tehát a gazdasági életben mutatkozik meg. Feltételeink közt, amikor a tudomány és a technika közvetlen termelőerővé vált, mérhetetlenül megnőtt a művelődés, az iskola szerepe. Az oktatás-gazdaságtannal foglalkozó tudósok a Szovjetunióban, de más országokban is, bebizonyították, hogy a mai feltételek közt az iskolaügyre és a művelődésre fordított anyagi eszközök — távlati szempontból — a legkifizetődőbbek. Az iskola eszmei-politikai munkája, s az, hogyan sikerül formálnia a fiatalok személyiségét, a társadalom erkölcsipolitikai helyzetében múl átkozik meg. E tekintetben az iskola szocialista társadalmi rendünk és a társadalmi rendszer megszilárdításának hatékony eszköze. Az Iskola munkája nélkül elképzelhetetlen lenne a szocialista társadalom kulturális fejlődése. Pártunk Központi Bizottsága megtárgyalta „A csehszlovákiai iskolaügy eddigi fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és további feladatairól“ szóló dokumentumot. Talán nem túlzók, ha azt állítom, hogy rendkívül jelentős dokumentumról van szó. Pártunk Központi Bizottsága elé ez ideig még sohasem terjesztettek ilyen komplex értékelést az iskolaügy helyzetéről. A dokumentum politikai, tudományos, gazdasági, kulturális életünk egyes területein dolgozó kollektívák munkájának az eredménye. Az iskolai szakem berek körében a kerületi és a járási pártszervekben, a főiskolákon, a tudományos intézményekben, a minisztériumokban, a CSKP Központi Bizottságának valamennyi osztályán, a szövetségi és a nemzeti kormányokban folytatott számtalan vita, s a CSKP KB Elnökségének többszöri megtárgyalása után olyan javaslat született, mely hatékonyan hozzájárul a párt XIV. kongresszusa irányelvének következetes megvalósításához. . Szeretném hangsúlyozni, hogy a dokumentum egyetlen fejezete sem öncélú. Annál jelentősebb, hogy áttekintést nyújt iskolaügyünk egész helyzetéről és az utóbbi 25 év fejlődéséről. Dolgozóink többsége tudatosítja és elismeri, hogy a szocialista iskolarendszer építése során felbukkanó ellentmondások, a probléma bonyolultsága, a fejlődést kísérő hibák és fogyatékosságok ellenére iskolarendszerünk helyes irányban halad, s fejlődését kedvezően értékeljük. „ Ám ne feledjük, élnek köztünk olyan egyének is, akik erről merőben mást gondolnak, akik a szocializmus és a kommunizmus iránti vak gyűlöletükből nemcsak hogy lebecsülik pártunk és kormányunk politikájának eredményeit, hanem „bizonygatják“, hogy állítólag tönkretették az egykor kiváló csehszlovák iskolarendszert, a burzsoá köztársaság Iskoláit. Emlékezzünk csak arra, hogy a reakció és a jobboldali erők már 1968 előtt különösen a Literárni noviny és a' Kultúrny život hasábjain milyen széles körű kampányt Indítottak ezzel kapcsolatban. Ezek az erők már 1968 előtt egységes iskolarendszerünk ellen hadakoztak és 1968-ban a nyolcéves elitgimnáziumok mellett kardoskodtak. Az ún. apolitikus iskola pozícióiból kiindulva támadták a szocialista nevelés elveit, oktató-nevelő rendszerünket, s azt az elvet, hogy a tanulók szociális összetételének meg kell felelnie a társadalom szociális összetételének. Arra törekedtek, hogy iskoláinkat az antikommunizmussal, a szovjet- ellenességgel, és a nacionalizmussal mérgezzék. Azzal vádoltak bennünket, hogy állítólag degradáltuk a tanítóság társadalmi helyzetét, s az 1968—69- es válságos években óriási erőfeszítést fejtettek ki arra, hogy a tanítóságot és a diákságot ellenforradalmi céljaik megvalósítására használják fel. Az iskolaügyről szóló dokumentum nem véletlenül hangsúlyozza, hogy hazánk iskola- rendszerének fejlődésében és iskolapolitikánkban a felszabadulás óta két ellentétes irányzat' és felfogás uralkodott. Az egyik koncepció azt célozta, hogy a régi burzsoá iskolarendszert, a burzsoázia eszközét a munkásosztály, valamennyi dolgozó eszközévé kell változtatni, a másik koncepció képviselői, a reakciós és a jobboldali erők viszont arra törekedtek, hogy a régi iskolarendszerből a lehető legtöbbet megőrizhessék. Számolnunk kell azzal, hogy a központi bizottság plenáris ülése határozatainak megvalósítása során a legkülönbözőbb formákban eme erők praktikáival kerülünk szembe, gyakran rejtett formában céljaink elérését fogják akadályozni. A párt iskolapolitikája irányvonalának következetes valóra váltásánál nem segítik munkánkat társadalmunk egy részének túlhaladott konzervatív nézetei sem. Talán napjainkban nem hallhatjuk gyakran, hogy szükségünk van-e annyi művelt egyénre, ki fog ezentúl dolgozni? Különösen a szakmunkásképzéssel kapcsolatban vetődnek fel ezek az elévült nézetek, miszerint a mai ipari tanuló, a jövő szakmunkása számára állítólag elég, ha elsajátítja a szakmáját, mesterségét, ami a mai fejlett gazdasági viszonyok között csak néhány mozzanat, bizonyos szokások elsajátítását jelentené, szerintük teljesen felesleges számukra az általános műveltség. Nehezíti helyzetünket, hogy áz ilyen nézeteknek az ipari tanulók egy része hitelt ad, és nem értékeli a magasabb szakképesítést, vagy az általános műveltség megszerzésének lehetőségét. Az ilyen nézetekkel végképp nem érthetünk egyel. Hogyan viszonyulnának a jövő munkásosztályához, társadalmunk uralkodó osztályához, ha szüntelenül nem törekednénk műveltségi, ideológiai és politikai ismereteinek mélyítésére, tudásuk növelésére. Az ipari tanulók szakmai képesítését oly módon kell tökéletesítenünk, hogy a jövő munkásai képesek legyenek rugalmasan alkalmazkodni a termelés gyorsan változó feltételeihez, az új technika és a gyártási techno lógia jellegéhez. Azért hangsúlyozom ezt, mert iskolapolitikánk sikere, a párt irányvonalának teljesítése a jövőben is attól függ, hogy egész pártunk, társadalmunk mennyire következetesen és egységesen törekszik ennek megvalósítására. Megvan minden feltételünk arra, hogy az iskolaügyben is igényes feladatokat tűzzünk ki. Senki sem vitathatja, hogy a műveltségi és a kulturális szintet illetően a világ legfejlettebb országai közé tartozunk, a tankötelezettség kilenc év, ifjúságunknak csaknem 90 százaléka életének 17. évéig tanul, s természetesen ingyenes oktatásban részesül. Senki sem vitathatja munkásaink, parasztjaink, technikusaink, mérnökeink kiváló képességeit, tudósaink, kulturális dolgozóink világviszonylatban is híres eredményeit. Közülük számos fiatal már a szocialista iskola végzős növendéke. Kevés nyugati ország dicsekedhet azzal, hogy bevezette a pedagógusok főiskolai oktatását, mely egyenértékű a többi főiskolát végzett szakember hivatásra való előkészítésével. Népünk árulói határainkon túl, különösen a Szabad Európa Rádió, de más adóállomás is, a mostani tanév végén nem feledkeztek meg arról, hogy gya- lázzák iskolapolitikánkat. Ezen „hazafiak“ szájából senki nem hallhatja, milyen az iskolaügy valódi helyzete ezekben az országokban, a társadalom, a tanítóság és a diákság haladó erőinek milyen kemény harcot kell vívniuk az iskolarendszer demokratizálásáért a kapitalista országokban. Nemrégen megrendítő adatokat olvastam a nyugatnémet Stern folyóiratban az NSZK ipari tanulóinak helyzetéről. A Szabad Európa Rádió urai erről azonban hallgatnak. Jól tudjuk, hogy iskolarendszerünknek fogyatékosságai is vannak, melyeket ki akarunk javítani, s képesek vagyunk a problémák megoldására. E vonatkozásban az iskolaügy helyzetéről szóló beszámoló jól átgondolt irányelv. Mint Jan Fojtík elvtárs hangsúlyozta, elsősorban az iskola nevelő szerepének céltudatos megszilárdítására kell törekednünk. E téren az elért sikerek és eredmények ellenére még mindig sok a fogyatékosság és a formalizmus. Ezek kiküszöbölése érdekében megalkuvást nem tűrően kell valóra váltani azt az elvet, hogy az iskola a politikai nevelést ne oktassa, hanem politikailag neveljen. Nem szabad arra törekednünk, hogy a tanulók szóról szóra bemagolják a marxizmus—leninizmus tanítását a párt vezető szerepéről, s ne értsék, mit mondanak. Nem arról van szó, hogy fejből tudják alkotmányunk egyes fejezeteit stb., hanem arra kell törekednünk, hogy az oktatók a nevelés során meggyőzzék a tanulóifjúságot eszméink helyességéről a marxizmus—leninizmus tanításának, a tudományos világnézetnek igaz voltáról. Az iskolának hatékonyabb módszereket és formákat kell találnia, hogy hasson a tanulók erkölcsi arculatának alakulására, esztétikai érzékükre. A fiatal nemzedéket elsősorban nagyobb kötelességtudatra, a közösség, a szocialista hazafi- ság, a proletár internacionalizmus mélyebb átélésére, a Szovjetunióhoz fűződő őszinte barátságra kell nevelni. Azon pedagógusok címére, akik kevés figyelmet szentelnek a nevelési kérdéseknek — tekintet nélkül arra, milyen tantárgyat tanítanak —, nyíltan meg kell mondanunk, hogy hivatásuknak, a szocialista iskola tanítója küldetésének csak részben tesznek eleget. A jövőben hatékonyabb irányítómunkát, ellenőrzést, az oktatómunka szüntelen értékelését kell érvényre juttatni. Az iskolaügyről szóló dokumentum ezért jogosan hangsúlyozza, hogy az oktatásügyi minisztériumok az egyes iskolatípusok szerint dolgozzák ki a szocialista nevelés egységes rendszerét. igényes tankönyveket és segédeszközöket, módszertani kézikönyveket adjanak ki a tanítók számára. Nem kevésbé fontos, hogy javítsák a pedagógiai főiskolákon működő oktatók előkészítését, a tanítók előkészítését. Arra kell törekedni, hogy minden fiatal tanító bizonyos idő eltelte után ismételten vizsgát tegyen, hogy teljesíthesse azokat a feladatokat, amelyeket a szocialista iskola támaszt vele szemben. Az iskola oktatómunkájában sincs minden rendjén. Fojtík elvtárs beszámolója konkrét adatokat említ ezzel kapcsolatban. Iskolarendszerünk legnagyobb hibája, hogy a tanítás tartalma nincs teljesen összhangban a mai tudomány és technika színvonalával, iskoláink tanítási tantervei és tankönyvei túlságosan enciklopedikus jellegűek, szinte csak adatokat tartalmaznak. Ez természetesen a diákság túlterheléséhez és felületes ismereteihez vezet, s nem utolsósorban azt eredményezi, hogy az iskola e tekintetben gyakran a családra hárítja a felelősséget, a tanulók nem sajátítják el eléggé a jártasságokat, a jelenségeket nem látják dialektikus összefüggésben, gondolkozásmódjuk kevésbé logikus. A zsúfolt tankönyvek' és tantervek kizárják annak lehetőségét, hogy a tanító nagyobb nevelői hatást gyakoroljon tanítványaira. Ennek következtében viszonylag sok a bukás, nemcsak az alapiskolákban, hanem a középfokon és a felső oktatási intézményekben is. Egyáltalán nem érthetünk* egyet azz;al az állandóan ismétlődő elképzeléssel, miszerint az iskolának a fiatalokat az életben előálló valamennyi helyzetre elő kell készítenie, s azzal, hogy az egyes iskolatípu sokban szüntelenül növeljük az egyes tantárgyak és órák szá mát. Azt akarjuk, hogy egészséges fiatalokat neveljünk, pedig gyermekeink már most roskadoznak a nehéz iskolatáska a latt. A jövőben még nagyobb gondot kell fordítanunk az iskolák oktató-nevelő munkájának a hatékonyságára. A többi országhoz viszonyítva hazánkban az iskoláztatás egyike a leghosz- szabbaknak. A középiskolai műveltség megszerzésére 13 év szükséges. A főiskolák — a pedagógiai fakultásokat kivéve — 5—6 évesek. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a férfiaknak a főiskola befejezése után legalább egyévi kötelező katonai szolgálatra kell bevo- nulniok, akkor kiderül, hogy egy főiskolai végzettséggel rendelkező ember tulajdonképpen csak 25—26 éves korában léphet munkaviszonyba. Tudjuk, hogy a fiatalok munkára való előkészítése legtöbb országban nem tart ilyen sokáig. Ezért indokolt az a követelmény, hogy korszerűsíteni kell az iskolák tananyagát, éspedig úgy, hogy a középiskolai műveltség megszerzésére elegendő legyen tizenkét év. A dokumentumban javasolt megoldások ezzel kapcsolatban indokoltak és átgondoltak. Elvtársnők, Elvtársak! Az iskolarendszerünk eddigi fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről ós további feladatairól szóló dokumentum kifejezésre juttatja iskolapolitikánk alapelveit. Ezek egyike az osztályszempontok következetes érvényre juttatása. A XIV. kongresszust megelőzően, s ezt követően is, a párt nagyon helyesen hangsúlyozta eme demokratikus elv fontosságát, s akárcsak életünk valamennyi területén, az iskolapolitikában is következetesen érvényesíteni kell az osztályszempontokat. Azóta ez irányban javult a helyzet. A közép- és a főiskolák növendékeinek szociális összetétele jelenleg megfelel társadalmunk szociális ösz- szetételének. Ezzel a problémát azonban még nem oldottuk meg. Az osztályszempontok érvényesítésének egyik legalapvetőbb mozzanata, hogy az ifjúság a kötelező iskolalátogatás befejezése után alapjában véve azonos feltételekkel rendelkezhessen, s megszerezhesse a középfokú műveltséget, tekintet nélkül arra, hogy gimnáziumban, szakközépiskolában vagy ipari- tanuló-intézetben folytatja tanulmányait, az érettségi megszerzése után főiskolára mehessen, vagy pedig elhelyezkedhessen. Pártunk Központi Bizottságának javaslata teljes mértékben tiszteletben tartja ezt a köve telményt, s a javasolt intézke dések lényegesek. Ennek érdekében bevezetjük az ipari tanulók és a fiatal dolgozók számára a közéj}iskolai oktatás új formáit, érettségivel végződő szakmunkásképző-intézeteket létesítünk, sokoldalúan támogatjuk a dolgozók továbbtanulási igényét, ezért létesítettünk bentlakásos középiskolákat és tanfolyamokat a főiskolára készülő fiatal tehetséges dolgozók számára. A jövőben új utakat- módokat keresve lehetővé kell tenni, hogy a tehetséges és jó képességű fiatalok érettségit és főiskolai kéjiesítést szerezhessenek. Tudjuk, milyen szerencsétleneknek érzik magukat azok a szülők, akiknek gyermekük nem jutott gimnáziumba, vagy valamilyen szakközépiskolába. Mennyi a közbenjárások száma éppen ezekben a hónapokban, hogy gyermeküket valamilyen iskolában elhelyezzék. A javasolt intézkedések a jövőben ele-v jét veszik annak, hogy a szülők feleslegesen aggályoskodjanak azért, ha gyermekük nem jutott be gimnáziumba, szakközépiskolába. Ha kedve lesz tanulni, lehetővé válik számára, hogy iparitanuló-viszonyba kerülve teljes középiskolai végzettséget szerezzen és főiskolára mehessen. Ugyancsak nagyon lényeges az az intézkedés, miszerint a gimnáziumok és a szakközépiskolák tananyagát átdolgozzák úgy, hogy a végzős növendékeket ne csak a főiskolai továbbtanulásra készítsük elő, hanem képesek legyenek a gyakorlatban is érvényesülni az igényesebb munkaterületeken is. Olyan jelentős lépésről van szó, mely a második ciklusú iskolák valamennyi típusát egyenrangúvá teszi. S ez valóban demokratikus és szocialista. Meggyőződésünk, hogy ezzel az eljárással ' népünk többsége egyetért, s örömmel fogadják az üzemek és vállalatok dolgozói is, s pozitív eredményeket hoz a főiskolák munkájában is. Feltételezzük, hogy a szülök többsége is örömmel fogadja, mert megoldja az ifjúság elhelyezésével kapcsolatos eddigi problémákat. Egyidejűleg megoldja a gimnáziumok végzős növendékeinek elhelyezkedési gondjait is, főleg azokét, akik nem mennek főiskolára, hanem valahol elhelyezkednek. Ezáltal megteremtjük annak a feltételét, hogy az alapiskolák végzős diákjai egyre nagyobb számban teljes középiskolái végzettséget szerezhessenek anélkül, hogy népgazdaságunkat új munkaerőktől fosztanák meg. Pártunk, államunk, tömeg- szervezeteink, egész társadalmunk fő feladata, hogy biztosítsa, miszerint a XIV. párt- kongresszus irányelvei az isko- latigy terén is következetesen valóra váljanak. A központi bizottság beszámolójából kiderül, hogy a párt jelenleg az iskola- rendszerben nem szándékozik lényegesebb szervezéseket eszközölni, figyelmét néhány belső probléma megoldására összpontosítja, hogy az iskolák jobban eleget tehessenek oktató-nevelői szerepüknek. Az iskolarendszer távlati fejlesztését illetően — a probléma bonyolultságára és súlyára való tekintettel — tovább kell munkálkodnunk tökéletesítésén. Elsősorban arról van sző, hogy eldöntsük, a jövőben milyen úton haladjon iskolarendszerünk. A társadalom fejlődését, a tudományos-műszaki forradalom térhódítását tekintetbe véve el kell gondolkoznunk, milyen formában valósítjuk meg a közép- és a főiskolák rendszerét. Rendkívül komoly és összetett problémáról van szó. Bárminemű türelmetlenség, elhamarkodottság, az iskolarendszer elveinek meggondolatlan módosítása több kárt okozhat, mint hasznot. Felelőtlenség lenne részünkről, ha ma pontosan meg akarnánk határozni, hogy az ifjúságnak hány százaléka mikor szerez teljes középiskolai végzettséget. Másrészt ezeket a kérdéseket nem szabad lebecsülnünk és elhanyagolnunk. (Folytatás a 6. oldalon)
