Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-10 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
SZERELMESPÁR Palotai Boris válogatott novellái A z írói pályáján körünkben elinduló, kétszeres József Attila- díjas Palotai Boris prózáival az utóbbi esztendőkben több alkalommal foglalkoztunk, és minden esetben írásművészete legfőbb értékeit abban láttuk, milyen kitűnő megfigyelő és lélekábrázoló készséggel merül el a fiatalok, kivált a szülői szeretet nélkül felnövekvő gyermekek érzés- és gondolatvilágába, de ugyanakkor hasonló lélektani értéssel nyúl a házasélet beteg gócaihoz, értő kézzel kitapintva az elhidegiilés és az elidegenedés folytán beálló magány okait. Alighanem ez a ma oly égetően aktuális szerencsés témaválasztás indokolja írásainak páratlan népszerűségét, de indokolja elbeszélő hangjának fanyar iróniájával fűszerezett természetes frissesége is. Olvasás közben szinte halljuk a szavát, mintha csak egy jóízű anekdotával akarna szórakoztatni, ám csakhamar fel kell ismernünk, hogy a könnyednek tűnő „csengés“ életünk mindennapi gondjait, komoly válságait érinti, és az anekdotából kikerekedő elbeszélés elgondolkoztató és megszívlelendő életigazságokat fejez ki. Legújabb kötete, a Szerelmespár, amely közel négy évtizedes írói munkásságának hetvennégy kisebb és hosszabb lélegzetű el- bezsélését tartalmazza, a teljesség igényével ad átfogó képet a novellistáról, s ez a kép kitűnően egészíti ki a regényeiről, az álságokat ostorozó, a szembesítés szenvedélyétől sugallt, bátor hangú Keserű manduláról, az ifjúság lelkivilágának válságait oly vonzóan meleg lírával feltáró Zöld dióvá 1 megalkotott véleményünket. A szokástól eltérően a több mint hétszáz oldalas, testes kötetnek A két Vargóczy című utolsó novellájára hívom fel olvasóink figyelmét. Teszem ezt azért, mert ez a harmincas évek közepén írott és akkoriban Instruktor kisasszony címmel megjelent novella 1936-ban a Nyugat pályázatán díjat nyert, s ez a tény nem csupán Palotai Boris tehetségének elismerését jelentette, hanem felfigyeltetett a szlovákiai magyar széppróza sajátos hangjára, elkötolezetten haladó hangjára is. Az Ifjúságom novellái gyűjtőcím alatt közölt írások — egy kivétellel — önéletrajzi ihletésűek, és szerencsésnek tartom, hogy helyet kaptak a kötetben. Kellően jelzik, hogy írójuk már pályája kezdetén érzékenyen reagált a kispolgári életvitel kiábrándító szürkeségére, és már ifjúkori tapasztalatai eldöntötték, hogy lázadni kell minden ellen, ami az embert megköti és megalázza. A szegénység nyomasztó terhét nem lehet álmok és ábrándok színes világával megenyhíteni, de le kell dobni vállunk- ról, bénító hálóját erélyes kézzel szót kell tépni. D e nézzük meg közelebbről, hogy a későbbi évek és évtizedek folyamán, amikor az írásművészete leveti az indulás kezdetlegességeit, mi az, ami képzeletét a legjobban megragadja, a körülötte vajúdó új élet tényeiből miféle témákat ragad ki, hogy általánosabb érvényű igazságokat vonjon le belőlük? „A dráma, a konfliktusok éles összeütközése — novellistára nem feltétlenül kötelező“ — írja Földes Anna az Élet és Irodalomban Hétköznapi Dekameron címmel megjelent kritikájában. — „Palotai — különösen pályája későbbi évtizedeiben — nem is ragaszkodik e nemlétező szabályhoz. De a történelemről, a történelemben élő emberről mégis akkor mond legtöbbet, amikor vállalja a kiélezés felelősségét. Amikor novelláiban élet és halál a tét, amikor az emberi jellem szélsőséges próbatételeit ábrázolja." Helytálló ez a jellemzés; a kritikában megnevezett novellák — keletkezésüket áz író kivételesen évszámmal is megjelölte — sűrített kis drámák, amelyekben a fasizmus szörnyűségei [Meg- mentőim), a személyi kultusz éveinek torzságai (Egy közönséges sierdaJ apró villanásokban, de nagyon jellegzetesen megmutatkoznak. Ám az élet rendes kerékvágásából nem csvpán a háború, a fasizmus vagy az ártatlanul történt meghurcolás és bebörtönöz- tetés veti ki az embert, hanem olyan események is, amelyek korántsem tragikusak, szívszorongatóan félelmetesek, hogy eldön- tenék a lét és nemlét kérdéseit. Palotai Boris az élet hétköznapjaiban megmutatkozó apró drámákra reagál éber szemmel. A témakör itt is szinte kimeríthetetlen. Mindenekelőtt a férfi és nő együttélése foglalkoztatja; a következmények nélkül maradt hűtlenségek, házasságtörések, az elfáradás és a megunás a szerelemben, s oly házasságok, ahol nem egymással, hanem egymás mellett élnek a párok. Válás esetében — nőíróről lévén szó — többnyire a férfit marasztalja el, de hozzá fűzhetem, hogy elfogultságot egyetlen esetben sem vethetünk szemére. * Szűk volna ez a témakör? Hiányolnunk kellene, hogy nem kapott benne helyet az országépítés sok súlyos kérdése, a közösségi életformára áttérő falu vagy a békeharc problematikája? Azt hiszem, mindezt nem kell számon kérnünk Palotai Boristól, hiszen társadalmi elkötelezettségéről ebben a novellagyűjteményében is tanúságot adott, és hangsúlyozottan megtette a Tűzhely, a Nappali sötétség és kivált a Keserű mandula című regényeiben. J ólesik regisztrálni, hogy a hétköznapok valóságait oly színes sokoldalúsággal és az életismeret derűjével megjelenítő gyűjtemény a könyvkiadási egyezmény keretében a Madách és a Szépirodalmi Könyvkiadó közös gondozásában jelent meg. EGRI VIKTOR ,, • JÄN KOSTRA: SIRATÓÉNEK Nem térnek vissza már, kiket agyongyötörtek; a vértanúk sc~.= körüiíonja o R/ldet. 0, hányán vannak, kik estétől reggelig hallgatják: hogy zokognak holt szeretteik! S bezárni nerr. lehet e szörnyű álmoskönyvet: a lapok börtönéből a holtak kiszöknek; öklét rázza a férfi, szeme holt parázs, a gyermek karja csüng, a teste vézna váz, az asszony megrándul, vádló kezének árnya ráhul! a házak vérben fürdetett falára. Nincs béke már - a sír él, dobban és hörög, 5 amerre elvonult az ártatlan csapat: nyomukból, rr.tot örök nyílt sebből, vér csöpög s lelkűnkben nem csitul a bánat és harag. Hallom a hangúkat: „Kínok füzében égünk, hóhérainkat adjátok ki nékünk . . A forró könnyfolyók nem, nem apadtak el, az elfulladt sikoltás még visszhangra lel. A roppant katlanba milliók teste dőlt s élnek, hiába csapták rájuk a fedőt. Körülöttük a föld reszket és dübörög, sírnak, sikongatnak - a gyötrelmük örök „Töviskoszorúnkat széttépi csontkezűnk s a gyáva gyilkosok felett ítélkezünk ..." Ki tartja számon a megkínzottak hadát? Vajon ki hallja meg a vértanúk szavát? Nem térnek vissza már többé, kiket megöltek, véres koszorúként fonják körül a földet. Valóság volt mindez, vagy borzadalmas álom? Valóság volt! - De új Nap int a láthatáron; A téboly és a szenny fölöttünk elviharzott, szabad ember, a tiszta fényben mosd meg arcod! KÉPES GÉZA fordítása PAUL JAMATI: HUSZADIK SZÁZAD Huszadik század, nagy század, századunk, Tied vagyunk, de te is a miénk vagy, ,Sok-sok millión faragjuk arcod, Az leszel, Amivé mi teszünk. Huszadik század, nagy feladatok várnak: Igazságot tenni, Diadalra segíteni a rosszon a jót, A gyűlölségen a szeretetet, a háborún a bekét, A tébolyon az észt. Huszadik század, nagy feladat vár rád: Megváltoztatni a világot. Mindenütt ellentétek csapnak össze, Öldöklésről öldöklésre éleződik a harc a romokon; Pogromok, gyűjtőtáborok, kínzások, lincselések, Az emberiség szétszakadt kígyóhoz hasonlít, Melynek darabjai hiába próbálnak összeforrni, S vonaglanak a fájdalomtól. Huszadik század, Életed delén Beteges öröksége ellen küzdő test vagy: Múlt századok iszonyú erőfeszítéssel igyekeznek tovább élni benned, Nyüzsögnek húsodban, megmérgezik sejtjeid, De te lerázod a kórt, szétroppantod a végzetet És, vérnek százada, Megmutatkozol szépségedben, ifjúságodban, A boldogságnak leszel százada Nem hordod-e ígéretét már első éveidtől, Mikor az alkonyat homályában hajnal hasadt, A maga ura lett egy nép. Minden nép olyan lesz nemsokára, mint ez, Minden nép egyesülhet akkor, Minden nép egy nép lesz: a nép, S az ember vére feltárja egész nagyságában szellemét: A gyümölcs szebb lesz, a búza dúsabb, A föld semmit sem taqad meq azoktól, akik kifürkészték titkait, Minden erőt a köz javára fognak hámba. A felszabadulás százada lesz, huszadik század, Egy korszak elseje: így akarjuk. JÄNOSHÄZY GYÖRGY fordítása 1973 VI. 10. 11 A Pravda könyvkiadónál a közelmúltban megjelent kiadványok:
