Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-05 / 132. szám, kedd

ÉJJEL! MENET (cseh) A bar ran dovi stúdió újabb al­kotása katonai környezetből msrítette témáját. A film vol­taképpen öt kis történetet dol­goz fel. Karéi Storkán forga­tókönyve alapján. Ivó Novák rendező arra törekedett, hogy bemutassa a fiatal katonák életét: mivel töltik szabad ide­jüket, mik a vágyaik, terveik, milyenek elképzeléseik, ho­gyan viszonyulnak egymáshoz. A film lendületes, üde tempó­jú. '< ‘"’’^^ri'ítek ötletesek, a rendező azonban nem aknázta ki a téma nyújtotta lehetősé­geket, a felszínen maradt. Tény, hogy a film könnyed szórakozást ígér s ennek ele­get is tesz. Ám az élet apró, látszólag szürke eseményeit és dolgait is lehet mélyreha­tóbban s amellett szellemesen ábrázolni. A film főbb szere­peit Vladislav Potméšil és Ja- ronür Hanzlík rokonszenvesen alakítják. A- menet című cseh film egyik jelenete TROTI A BÁRÓ (nyugatnémet) Társadalomkritikai éle van ennek a nyugatnémet filmnek, melyet Johannes Schaaf — Joseph Ruth regénye alapján — forgatott. A mű cselekménye a század elején, az első világ­háború után Bécsben játszódik. Főhőse a fiatal Trotta báró, gazdag nemesi család sarja, gondtalan élethez és semmit­tevéshez szokott arisztokrata, a háború és az Osztrák—Ma­gyar Monarchia bukása után képtelen az új helyzethez iga­zodni, s a megváltozott társa­dalmi viszonyok közé illesz­kedni. Ily módon teljesen meg­inog alatta a föld, válságba kerül, menekvést keres az al­koholban, de minden haszta­lan, eljárt felette az idő, tár­sadalmi osztálya hanyatlásra, bukásra van ítélve. A főhős életének és sorsá­nak ábrázolása révén az alko­tóknak sikerült a filmben ér­zékeltetniük a történelmi-tár­sadalmi viszonyokat. Trotta báró sorsát szemlélve tanúi lehetünk a monarchia bukásá­nak is, sőt az alkotónak sike­rült kidomborítania azokat az okokat, melyek nemcsak az egyén, hanem az egész rend hanyatlásához vezettek. Trotta báró világa visszavonhatatlanul a múlttá, a fejlődés ível fel­felé, s a háttérben a fiatal szocialisták már az éledező fa­sisztákkal csapnak össze. A rendezőnek az irodalmi alap­anyagból hiteles, meggyőző al­kotást sikerült kreálnia. A film címszerepét Bálint András magyar színész játssza; tehetségéről és sokoldalúságá­ról már több ízben is meggyő­ződhettünk. Mostani alakítása ismételten igazolja megállapí­Bálint András a Trotta báró című nyugatnémet film címsze­repében tásunkat. Játszik a filmben Törőcsik Mari, Iglódi István, valamint Rosemarie Fendel és Doris Kunstmann. RALU HERCEGNŐ HOZOMÁNYA (román) A román kalandsorozatnak ebben a darabjában Angel be­tyárkapitány (valamennyi Tész- nek ő a hőse, körülötte bonyo­lódik a cselekmény) kiszaba­dni börtönéből. A filmben — melynek története az 18üü-as évek kezdetén játszódik — sok csclt szőnek, sokat harcolnak a katonák meg a betyárok, de csakhamar sejthetjük, hogy a rendkívül drága ékszerek úgy­is a nép érdekeiért harcoló be­tyárok kezébe kerülnek. Az alkotás a romantikus kaland- filmek ,,kliséi“ szerint készült, s a gyengébb produkciók közül való —ym — AZ ÉLŐLÉNYEK „BEÉPÍTETT" ÓRÁJA Florin Piersic a román betyársorozat főszereplője Régóta megfigyelt jelenség, hogy az élőlények meghatározott időbeosztás szerint élnek. Az ál latok például mindig azonos évszakban kelnek vándorútra és térnek vissza, azonos időben hajt­ják fejüket téli álomra és ébrednek fel; a növé­nyek is láthatatlan naptár szerint csíráznak, vi­rágoznak és hoznak termést. Az élet e nagy sza­kaszain túl a napszakok 24 órás ritmusa is jel­lemző úgyszólván az egész élővilágra. Évezre­dekkel ezelőtt megfigyelték már, hogy egyes vi­rágok a kelő nap felé fordulnak szirmaikkal és napnyugtakor becsukódnak, de az első kísérletet csak 250 évvel ezelőtt végezte ezzel kapcsolat­ban de Mairan csillagász. Voltaképpen arról akart meggyőződni, hogy egyes növények ismétlődő mozgása valóban va­lamilyen törvényszerűségnek van-e alávetve. Si­került megállapítania, hogy a növények mozgá­sa nemcsak a világosság-sötétség természetes változásait követi, hanem a mesterséges világítá­si ritmust is. Kézenfekvő volt a következtetés: a növényekben láthatatlan „órának“ kell mű­ködnie. 1905-ben Semon már azt is kiderítette, hogy a napszakos ritmusérzák öröklődik, 1928- ban pedig Biinning még azzal a megfigyeléssel is kiegészítette ezt, hogy az öröklött alapritmus már néhány perces mesterséges világítással is befolyásolható. A későbbi megfigyelések kétségbevonhatatla- nul bebizonyították, hogy minden élőlény­ben kell lennie „biológiai órának“, amely megszabja a napi, a havi és az évi életritmust. Az élők biológiai órája azonban nem pontos. Vannak „órák“, amelyek 22, mások pedig 28 órás periódusúak, s e két határ között számos változat figyelhető meg. A biológiai órák 24 órás periódusa a nappali világosság és az éjszakai sötétség váltakozása révén jött létre. Érdekes, viszonylag szélsőséges hőmérsékletek között is zavartalanul jelzik az időt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a fej­lődés során nyilván azok az élőlények marad­tak életben, amelyeknek a biológiai órája nem volt hőérzékeny. Ez az érzéketlenség meggyőzően bizonyítja, hogy az élő szervezetek biológiai órá­ja nem azonos az élőlények anyagcseréjével, mert a hőmérséklet még a magasabb rendű élő­lények anyagcseréjét is lényegesen befolyásolja. A biológiai óra működése az inga járásához hasonlít. A sok évmilliós fejlődés során szaka­datlanul ismétlődő világosság sötétség válta­kozása valósággal „felhúzta“ minden élőlény öröklődő belső óráját, ezért változatlanul tovább jár akkor is, ha az eredeti ritmustól eltérően jelentkezik a világosság és a sötétség. De az alapritmus mégsem megváltoztathatatlan, mert már kis fénymennyiség is módosíthatja. A 24 órás ritmusú biológiai óra az egysejtű- ektől a bonyolult szervezetekig minden élő­lényben megtalálható. A Gonyáulax nevű világító algát tanulmányozva a sejtosztódásban is, sőt, a fotoszintézis ritmusában is szabályos napszakos változást mutatnak ki a kutatók. Ugyanez a ritmikus életműködés jellemző a gom­bákra is. A biológiai óra szabja meg, mikor kell sarjadzani vagy spórát üríteni. Ez a külső körül­ményektől többnyire függetlenül, mindig ugyan­abban a napszakban megy végbe. A növényekben sejtcsoportok, szövetek látják el a biológiai időjelzés feladatát. Megfigyelték, hogy bizonyos levelek akkor is kinyíltak és ösz- szezárultak, ha már letépték őket a fáról s még­hozzá minden levél egyszerre mozgott. Tehát nem a fa nedvkeringése az időszabályozó, hanem a levelek belsejében jár tovább a biológiai óra. A magasabb rendű szervezetekben különböző időbeosztás szerint is „járhatnak“ az egyes szer­vek. Meglepően bizonyította ezt az egyik kísér­leti állatból kimetszett vékonybélkacs, amely só­oldatban felfüggesztve három napig a maga ősi ritmusában húzódott össze. Végső soron az egy­sejtűek, a sok sejtből felépült növényi szövetek és a legmagasabb rendű szervezetek biológiai folyamatait is az egyes sejtek parányi óráinak összehangolt ritmusa szabályozza. B ár az óra működésének következményeit sok százezer kísérlettel ellenőrizték, az időmé­rő szerkezet lényegét még mindig homály fedi. A magasabb rendű szervezetek esetében nyilvánvaló, hogy az egyes sejtek önálló biológiai órája kapcsolatban van a fejlődés során kiala­kult ideg- és hormonális-rendszerrel. Ezt mu­tatta ki 1930-ban Welsh kísérlete is, amelyből ki­tűnt, hogy világosság-sötétség hatására a férgek idegrendszere vegyianyagokat juttatott a nedv- keringésbe, mintegy impulzusokat adva az egyes sejteknek. A belső elválasztású mirigyek hormon­jai tehát vegyi jelzések, amelyek biztosítják a szervezet egészének ritmusát. Dr. Harker svábbogárral kísérletezve azt ta­pasztalta, hogy a rovar fejének eltávolítása után is megmarad az állat mozgási aktivitása, de za­var mutatkozik napszakos ritmusában. Az igazi meglepetés akkor következett, amikor egy nor­mál svábbogár egyik nagy idegdúcát ültette át a fej nélküli svábbogárba: egyszeriben megszűnt a rovar testében uralkodó „fejetlenség“, helyre­állt a biológiai ritmus. Ebből könnyű volt arra következtetni, hogy az idegdúc valamilyen vegyi anyaggal szabályozza a periodikus mozgást. Harker 1960-ban közölt észleléseit később Eid- mann megcáfolta. Szöcskékkel kísérletezve nem sikerült a perifériás idegképletek kiirtásával megszüntetnie a ritmust. Viszont az agy elülső részének elpusztítása kioldotta a napi „életrend“ ritmusát; ebből arra lehet következtetni, hogy a ritmus-szabályozás központja — legalábbis a rovarokban — az agy első felében van, az innen kiinduló impulzusok a bárzsing alatti mirigy hormonjainak közvetítésével szabják meg a rit­must. E leve hangsúlyoznunk kell, hogy az ember biológiai órájának semmi köze sincs az agykéreg időméréséhez, az ún. pszicholó­giai időhöz. Fejlődéstanilag ugyanis az agykéreg merőben új emberi képződmény, míg az ember­ben működő biológiai óra ugyanolyan régi, mint azoknak az emlősöknek a biológiai órája, ame­lyeknek nincs pszichológiai időérzékük. Se szeri, se száma már az emlősállatok és az ember 24 órás és másféle alapritmusával fog­lalkozó vizsgálatoknak. E sok vizsgálatból az a végkövetkeztetés vonható le, hogy az emlősök és az ember ébrenlét-alvás alapritmusát az agy­törzsben levő „retikuláris formáció“ szabályozza, amelynek „beprogramozása“ sok évmilliós fejlő­dés során a nappali világosság és az éjszakai sötétség hatására következett be. A fény a szem­idegen keresztül fejtette ki hatását. A szemideg egyik pályája ugyanis az agykérgi látómezőhöz fut, egy másik viszont az agy mélyebb rétegei­hez, a formáció retikulárishoz és a vegetatív központokhoz vezet. Kletmann vizsgálatai szerint az ember rész- alapritmusai nem egyformák. A pulzus-szám és a vérnyomás például egzogén, azaz kívülről be­folyásolható ritmus, a szervezet víz, nátrium, klór és még inkább kálium elválasztása pedig endo­gén, tehát a fény-sötétség ritmus változására nem reagáló folyamat. H ol lehet az ember biológiai órája? A ritmus­szabályozás szempontjából a következő szervek jöhetnek szóba: 1. az agyfüggelék közbülső lebenyének melanofor-hormontermelő sejtjei. Hormontermelésük ugyanis az agyfügge­lékben és a vérben egyaránt napszakonként in­gadozik a fény és a sötétség váltakozásának rit­musában. 2. Halberg a mellékvesekéreg napsza­konként változó hormontermelésének tulajdonít jelentőséget. A vérben keringő ún. eozinofil sej­tek ugyanis 24 órás ingadozásról adnak hírt. E kutatások jelentősége már messze túlnőtt a biológiai alapkutatás határain, s a legszoro­sabban összefügg a termeléssel és a mindenna­pos élettel. Egyes mikroorganizmusok életritmu­sát például külső „fényadagokkal“ megváltoz­tathatjuk, így enzimtevékenységük is megsokr szorozható. Óriási jelentősége van ennek példá­ul a penicillin-termelő gombák és a sörélesztő esetében. Mesterséges fényhatásokkal megváb toztatható az állatok növekedési ritmusa, sőt, szaporodási periódusa is. A hús- és tojástermelést is többszörösére lehet növelni az évszakoktól függetlenül. A MADARAK CSALÁDALAPÍTÁSA Minden madár ösztönösen gondoskodik az utó* dairól, hiszen, ha nem így lenne, már régen ki' pusztultak volna. Meglepő azonban az a változa- tosság, amelyet ezzel kapcsolatban tapasztalhat tunk. Ha csak a hazai madarakat vesszük szem- ügyre, akkor is igen érdekes változatokat talál' hatunk. Az ember azt gondolná, hogy amikor be- köszönt a Jó idő, minden madár sürgősen csa­ládalapításhoz lát és őszig annyi fiókát nevel jel, amennyit csak tud, pedig hát távolról sincs így, Vannak madarak, amelyek már akkor fészkel­nek, amikor még vastag hó fedi a tájat. így a holló már februárban rakja tojásait és a már­ciusi tavaszébredésre csupasz fiókák tátogatnak a magas fa sudarában álló fészekben. Korán ér­kező vonulómadaraink között vannak olyanok, amelyek alighogy megérkeznek, már fészkelés- hez is látnak. A bíbicnek nem ritkán már már­cius második felében vannak tojásai. Viszont a kék galamb, amelyik már február elején itt van, csak április elején kezd tojni. De még érdeke­sebb, hogy a balkáni gerle már januárban fész­kelni kezd. Közeli rokona, a gerle, amelyik vo­nulásból csak nagyon későn érkezik, május kö­zepe után alapít családot. Aztán van olyan madár, amelyik évente négy- ötször is költ, míg a másik csak egyszer. Akad­nak olyanok is, amelyek azonnal újra fészkel­nek, ha tojásaikat elszedik; más jajok pedig nem pótolják már abban az évben az elveszett költést. Egyes madarak tíz-húsz tojást is tojnak egy költésre, míg mások csak egyet vagy kettőt. De nem állandó'a fészekaljak tojáruinak a szá­ma sem. Pl. a pacsirta először — úgy március végén, április elején — csak 2—4 tojást rak, májusban már 4-5-öt, június végén és júliusban pedig 5—6ot. Viszont a tövisszúró gébics 6—7, aztán már csak 4—5 fiókát nevel fel. Vannak olyan madarak is, amelyek csak három-négyéves korukban költenek először, míg a legtöbb fal már egyéves korában ivarérett. A fiatalabb ma­darak kevesebb tojást raknak, mint az idősebbek. Ha csak arra a mintegy 200 madárfajra gon­dolunk, amelyek hazánkban költenek, már akkor is olyan gazdag tárházára akadunk a legmegle pőbb változatosságnak, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, milyen esetek fordulhatnak elő a vilá got benépesítő 8700 faj között. Bármilyen változatosság is észlelhető a köl­tésben, azért június elején van mégis a legtöbb fészekben tátogató, éhes madárfióka, amelyeket a szülők felnőtté táplálnak, mire eljön a száraz nyárutó és a hűvösödő ősz. Azok a fajok, ame lyek erre az időre kirepítették fészekaljukat és az évben nem is költenek már többször, utódaik­kal vagy azok nélkül járják az erdőt, mezőt, és alig van egyéb gondjuk, mint hizlalni magukat a korai elvonulásra vagy a szűkös őszi-téli hó­napokra. fdjj 1973. VI. 5. 0 J FILMEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom