Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-01 / 129. szám, péntek

ÜNNEPELNEK A GYEREKEK A mai gyerekek felnőtt ko­rukban bizonyára a felejthe­tetlen események között em­legetik majd a gyermeknapon történteket. Hogy felejthe­tetlen maradjon számukra ez a nap, ezért eddig is a peda­gógusok tettek a legtöbbet, és ez idén is ők gondoskodnak róla. Rohovce (Szarva) köz­ségben szintén főleg az isko­lában és az óvodában készül­nek a gyermeknapra. Az új Kilencéves Alapiskola épüle­tének folyosóján egy nagy fa­liújság jelzi a nagy nap köze­ledtét. A faliújságot a tanulók készítették. Ugyanúgy a többi előkészületet is az ő bevoná­sukkal tették nieg a pedagó­gusok. Velük együtt állították össze a gyermeknapi műsort. Az ünnepélyre a tervek sze rint június 2-án, szombaton, a Duna-parton kerül sor. Rossz idő esetén az iskolában tart­ják. Az ünnepség keretében ügyességi versenyeket is ren­deznek, melyeknek eddig min­den évben nagy sikerük volt. Ez idén gulyásfőzőverseny, kötélhúzás, zsákfutás, fókamá­szás szerepel a műsorban. Amikor Cserge Teréz igaz­gatóhelyettessel, Horváth Klá ra tanítónővel és az iskola pionírvezetőjével a gyermek napi előkészületekről beszél­gettünk; látszott rajtuk, hogy a gyermekek lelkesedése rá­juk is átragadt. Pedig számuk­ra nem is annyira ki kapcso­lódást, mint inkább munkát jelent ez a nap. Mégis szíve­sen teszik és áldozzák fel sza­bad idejüket tanítványaikért. Ök is és a tantestület többi tagja is, éppen úgy, mint az előző években, ez idén is oda- állnak majd a gyerekek közé játszani, irányítani, szervezni a szórakozást. Közben arra is ügyelnek, nehogy valakinek baja essék az önfeledt játsza­dozás közepette. A falu óvodájának az óvó­női is többet dolgoznak ezek­ben a napokban, mint máskor. Pedig különben is sok mun­kájuk van. Ketten végzik há­rom óvónő munkáját. Azon a napon, amikor az óvodában jártunk, csak Rub- lik Zsófia óvónő vigyázott a gyerekekre. Az igazgatónő já­tékokat ment vásárolni, ame­lyeket az óvodások a gyer­meknapra kapnak. Az óvodá­ban június harmadikán ünnep­ük meg a gyermeknapot. Az ünnepély az óvoda épületében kezdődik, utána kiviszik az óvodásokai a falu parkjába, ahol a szabadtéri színpadon műsoros délutánt rendeznek. Erre a szülőket is meghívják. — kv— Az óvoda udvarán (A szerző felvétele) Aki öntöz — többet termel Hasztalan kémleljük az ég­boltot, csak nem akar eleredni az annyira óhajtott eső. A tűző napsugarak és a száraz szelek még azt a kevés csapadékot is elszippantják a termőföldekről, amit a tél olyan szűkösen el­raktározott. Pedig a növényter­melés egyik legfontosabb eleme a víz. Most érezhetően hiányzik a kalászba szökkenő búzatáblá­kon, a gondosan megművelt cu­korrépa- és kukoricaföldeken. NEM VÁRTAK CSODÁRA A Dunajská Streda-i (Duna- szerdahely) járás szakemberei, akik már a korábbi években megteremtették a belterjes nagyüzemi gazdálkodás feltéte­leit, az idei aszályos évben az öntözést tették a termelési biz­tonságot fokozó tényezővé. Má­jus első napjaiban üzembe he­lyezték az öntözőberendezése­ket és azóta — a növények fejlődésének követelményei sze­rint — megállás nélkül vízzel árasztják el a szomjas földe­ket. A kedvező talajnedvesség hatására 22 514 hektár kiterje­désű területen haragoszöld színben ringanak a búzatáblák, dús növényzetet érlelnek a ta­karmányföldek. MOST IS AZ ÉLEN Nem meglepő, hogy a szer­dahelyi járás mezőgazdasági üzemel az öntözéses gazdálko­dás fejlesztésében országos vi­szonylatban már tavaly is meg­szerezték az első öt helyet. Hi­szen a dióspatonyi, albári, nyá- rasdi szövetkezetben, a Duna- tőkési Állami Gazdaságban, va­lamint a Nagymegyeri Hizlalda üzemegységeiben 863 köbméter mennyiségű víz jutott egy-egy hektár területre. A májusban kiöntözött víz mennyisége pedig ennek legalább háromszorosát is meghaladja, amit a járásban a nagy- és a középfelületű ön­tözőrendszerek sikeres kiépíté­se tett lehetővé. 260H LITER VlZ PERCENKÉNT Varga Bélának, a Nyárasdi Efsz szakavatott öntözőmesteré­nek tájékoztatása alapján meg­nyugvással jegyezhettem fel, hogy szivattyútelepük hat vil­lanymotorja 2600 liter vizet szállít a földekre percenként. — Ezt a műveletet május 9. óta megállás nélkül folytatjuk, jelenleg négyszázötven hektárt öntözünk. Nem érdektelen, ha megemlítem, hogy 237 hektáron földbe épített nyomócsöves rendszert alkalmazunk az ön­tözéses gazdálkodás keretében, ami felbecsülhetetlen hasznot jelent a közös számára. — Miben mutatható ki az ön­tözés haszna? — Tavaly az öntözött terül­tekről 20 mázsával több lucer­nát és 620 mázsa cukorrépáit - mést takarítottunk be hekt i- ronként. Egyébként, ahol nein öntöztünk, ott csak 552 máz i termett. A talajnedvesség meg­őrzésével ez idén is legalább kétmillió koronával gyarapítjuk a szövetkezet bevételeit. AZ ÖNTÖZÉSES GAZDÁLKODÁSÉ A JÖVÖ Ennek a meggyőződésének adott kifejezést a minap Bóc. i Viktor mérnök, a nyitrai járási mezőgazdasági igazgatóság a; - ronómusa is, aki arról tájékoz­tatott, hogy jelenleg a járns termőföldjeinek mintegy 1.4 százalékán nyílik lehetőség az öntözésre. Az idei aszályos esz­tendő tapasztalatai azonban ar­ra késztetik a járás irányító szerveit, hogy nagyobb gondot fordítsanak az öntözéses gaz­dálkodás feltételeinek megte­remtésére. Ennek keretében a közeljövőben közös beruházás­sal Podhorany és Vinodol tér­ségében nagy kiterjedésű öntö­zőrendszer építéséhez fognak hozzá, ami további 7 ezer hek­tár föld öntözésére nyújt lehe­tőséget. SZOMBATH AMBRUS á mezőgazdasági gépesítés úttörői A Rovinkai Mezőgazdasági Gépesítési Kutatóintézet épüle­tébe lépve az előcsarnokban a következő jelszót olvashatjuk: „Korszerű mezőgazdasági tech­nikával a CSKP XIV. kongresz- szusa határozatának teljesítésé­ért“. A rovinkai kutatóintézet dolgozóinak feladata a mező- gazdaság gépesítésével kapcso­latos kutatási problémák meg­oldása és az új technika alkal­mazásának megszervezése a szocialista mezőgazdasági vál­lalatokban. A kutatóintézet 1958 ig a Pra­ha— Repy i Mezőgazdasági Gé­pesítési Kutatóintézethez tarto­zott. A két intézet a feladatok 1973. VI. 1. — Ott voltam a kamocsai gát­szakadásnál. Hlavatý Ferkó, a mostani igazgatónk, a kezem alatt tanult be a mesterségbe. Ö vette hírét a fenyegető sze­rencsétlenségnek. Húsvét hét­főjén éjszaka feltelefonált ál­momból, aztán elrobogtunk Gú- ta felé. Eleitől mindvégig ott volt a fenyegetett területen. Részt vett a mentési munkálatokban, a vi­zek elvezetésében és lecsapolá- sában, a töltések helyreállítá­sában. — Ez volt a legnagyobb ár­víz, amit megéltem. Már csak­nem öreg fejjel. Az első — az tényleges katonakoromban tör­tént. Fönt északon. Megáradt a kis Borzsa folyó. Századunkat kivezényelték a lakosság meg­segítésére. Rám bíztak egy csó­nakot. Háztól házig eveztem. Száraz helyre szállítottam a fa­lak között, vagy az elárasztott udvarokban rekedt embereket. Hiába voltam fiatal és katona. Karom bizony megérezte az evező súlyát. Azért nem adtam meg magamat. Egy egészen aprócska ház elázott küszöbén magányos öregasszonyt pillan­tottam meg. Alighogy beemel­tem a csónakba, a ház össze- roskadt. — Még hatvanévesen is ve- rejtékesen megcsillogott a hom­loka. — Az a szegény öregasszony. — Akkor hát ez volt a mes­tersége? — Kassán tanultam ki. A kas­sai mesteriskolán. Mit mondjak erről. Az eredeti mesterség szakembere voltam. Ásó, lapát, talicska, ennyi kellett hozzá, és nem is volt más. Negyvenötben szereltek fel bennünket nehéz földgyalukkal, meg orosz bag- gerrel. Akkor kezdődött el az igazi munka. Negyvenhétben nagy szelek voltak. Befújtak minden csatornát. A gútait, a királyrévit is, és minden árkot, ami összekötötte őket: össze­sen háromszázhetvenöt kilomé­ter csatornát. Nekiláttunk a tisztításnak és az elmélyítés­nek. Hétszáz ember dolgozott akkor a kezem alatt. — S egyébként? — Olyan munka az, ami so­sem ér véget. Leköti az embert. Néha legjobb álmából veri fel. Kirángatja kényelmes ágyából, hetekre elragadja családjától. Emlékszem, örökké kint voltam valahol. Gátőröknél, a szabad ég alatt, vagy hirtelen össze­ácsolt fakunyhókban háltam. Máskor a gazdáknál. Ha akadt vetett ágy, hát vetett ágyban, de legtöbbször csak szalmán, az istállóban. Nem mondom, negy­venöt után elegáns, fedett ko­csikkal szereltek fel bennün­ket. — Hát így telt el az a negy­vennégy év? Hirtelen könny futotta el a szemét. — Te úristen. Negyvennégy év. Apám tizenháromban vonult be katonának, rá egy évre ki­ment a frontra és elesett. Nem ismertem az apámat. Édes­anyám két évre rá halt meg. Súlyos szívbetegségben. A nagy- néném, Melicher Ignácné ne­velt fel. De hát az ő férje is elesett. Tizennégyben. — És így Feri bácsi már ti­zenkét éves korában napszám­ba járt? — Vecsére. A Scholtsprin- gerhez. Az ablakon át betekintő ta­vaszi nap fénye megcsillogtatta a szoba bútorait, a politúro­zott sima asztal lapot, a bor il- Jatát árasztó apró poharakat is. Koccintottunk, s akkor ven-, déglátó gazdám ősz hajára té­vedt a szemem ... I tt állok még mindig a Vág hídján s letekintek az ör­vénylő, nyugtalan vizekre. Hall­gatom a vízfolyással egy irány­ban fújdogáló szél suhogását. Az elapaszthatatlan vízfolyás, a szél suhogása is az idő mú­lását juttatja eszembe. Egy pil­lanatra mintha még Ferkó meg­tört hangját is hallanám. Bú­csúztatja egykori mesterét. A vállalat nevében búcsúzik egy embertől, aki — nyugalom­ba vonul. S mintha mégsem itt állnék ezen a hídon, hanem egy nap­fénytől elözönlött udvaron. Papp Ferenc udvarán. Én ... Én nem búcsúztatom, csak bú­csúzom tőle: a magam nevében — egy egészen hazai ember­től. A földimtől. Ki tudja, lá- tom-e még valaha. Megszorí­tom a kezét, már-már elindul­nék a kapu felé, s akkor még egyszer a szemébe tekintek. — Igaz, sok az a negyven­négy év, de a hatvan esztendő együttvéve se sok. Miért ment nyugdíjba? Talán az egészsége miatt? — Nem voltam soha orvos­nál, és most se vagyok beteg — mondja önérzetesen, s vé­gigsimít őszülő haján. Bizonytalanul eltekintek a fe­je fölött: — Nálunk, errefelé — nem szokás ilyen korán nyugdíjba menni. — Úgy illett — mondja. — Felneveltem az utódomat. Fe ketevíznél Sándor fiam vezeti már a munkálatokat. Sándor fiam! A vizek zúgása és a szélsu­hogás tölti el fülemet, de még mindig hallom a hangját: — A másik fiam, Ferenc, a gép­gyárban dolgozik. Zsuzsa lá­nyom orvos. Itt a sellyei kór házban. A másik lányom; Anna. Tanítónő Negyeden. Erős, zömök termetű, meg- őszült ember áll ott az udvaron. Még látom, mond valamit, mert mozdul az ajka, de nem hal­lom a hangját. Csak a hídpil- lérnek zúduló vizek mormolá- sát és a vízfolyás irányában el­suhogó szelet hallom. — Viszontlátásra. A viszont­látásra! — mondom Feri bácsi­nak, mielőtt végképpen becsu­kódna mögöttem a kapu. S hal­lom: becsukódik. Lebámulok újra a Vág vizére, arra a te­nyérnyi sima tükörre a két híd- pillér között. Már nem látok semmit. Se Papp Ferencet, sem a tavaszi fénnyel elárasztott udvart. Csak az eget, és a napot látom oda­lenn a tükröző vízfolyásban. És a felhőket. A felhőket... megoldásában ma a KGST-tag- államok keretén belül is együtt­működik a,. tudományos intéz­ményekkel és a termelővállala­tokkal. A kutatóállomás munká­ját és feladatait ján Cierny mérnök ismertette. — Intézetünk országos, sőt nemzetközi jelentőségű felada­tok megoldásán dolgozik. Az or­szágos feladatokhoz a kukori­ca-, szőlő-, a mezei zöldség- és a gyümölcstermesztés gépesíté­se, valamint a hegyaljai terü­letek mezőgazdaságának és egyes állattenyésztési munkák gépesítése tartozik. Szlovákiát illető feladatainak a követke­zők: a szarvasmarha-tenyésztés gépesítése, a takarmányfélék termesztésének és begyűjtésé­nek gépesítése. A munkafolya­matok gépesítésével a munka­termelékenység növekedését akarjuk elérni. Mi oldunk meg minden elméleti feladatot, és a szükséges ismeretek megszer­zése után a velünk együttmű­ködő termelővállalatokkal, a Nové Mesto-i Gép- és Traktor­állomással, a Nové Meslo-i Lég­technikái Üzemmel, a roudnicei Agrostrojjal, a brnói Zbrojovká- val stb. közösen elkészítjük a működő típusmodelleket. A modelleket közvétlenül a ter­melésben próbáljuk ki. Ezen a szakaszon nagyon jól együtt­működünk a Púchovi, a Šarko- vái, az Osvit pri Dunaji-i és a Pavlovicei Efsz-szel, a Hubicei Állami Gazdasággal és további mezőgazdasági üzemekkel. — És milyenek a munkafel­tételeik? — kérdeztem Ignác Lobodka mérnöktől, a növény- termesztési osztály vezetőjétől. — Általában jók, hiszen inté­zetünkben már nagyon sok je­lentős feladatot megoldottunk. Ezekhez tartozik például a hi­deglevegős lucernaszárítás is Dél-Szlovákia területén. Az új technológiával történő szárítás növeli a takarmány emészthető fehérjetartalmát, ami száz hek­tár szénatermésnél 13 500 kilót is jelent. Ez a mennyiség 72 172 liter tej és 5464 kg hús terme­lésére elegendő. A jelentősebb megoldott fel­adataink közé tartozik a ta­karmánybegyűjtés gépesítése a hegyoldalakon. A hegyi lege­lőkről az új eljárással történő szénagyűjtés az emberi mun­kát egy hektáron 93 óráról 25 órára csökkenti, a szénabegyűj- téssel járó tápanyagveszteségek pedig kerek 20 százalékkal ala­csonyabbak. Sajnos, ezt a mód­szert nem mindenütt vezethetik be, mivel eddig még nem tud­tunk gondoskodni a szükséges gépek gyártásáról. ján Cierny mérnök szavaiból az is kitűnt, hogy az elmúlt év­ben a kutatóállomás dolgozót olyan fontos feladatokat oldot­tak meg, amelyek a gyakorlat­ba való bevezetés után nagy se­gítséget jelentenek a mezőgaz­dasági munkák végzésénél. Csak egyet említsünk meg: ez a ku­korica vegyszeres gondozása a vegetációs időszakban, ami a kézi gyomirtás megszüntetésé­re irányult. Az egész módszer abból áll, hogy a vegyszert speciális sarabolóval a levél alá permetezik. A Brno—Tura- ny-i Béke Efsz már bevezette a gépek sorozatgyártását. Egy hektár kukorica gondozási költ­ségei ezzel a módszerrel 78 ko­ronával csökkentek. Tavaly ez­zel az eljárással Szlovákiában és a morva kerületekben 11 000 hektárt gondoztak. Az ürülékek elszállításának gépesítése a nagy baromfitelepeken szintén figyelemre méltó eredmény. Áz intézet dolgozói kísérleti tevékenységükön kívül tanács­adói szolgáltatásokat is végez­nek. Ezek nemcsak a mezőzgaz- dasági üzemek, hanem a köz­ponti szervek számára is szol­gálnak, mégpedig különböző javaslatok és koncepciók fel­dolgozásának formájában. JOZEF SLUKA „Szóló“ Könözsl felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom