Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-24 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

A TYUMENYI KÖOLAJTENGER Amikor a harmincas évek kezdetén I. M. Gubkin szovjet akadémikus és munkatársai először hozták nyilvá­nosságra tudományosan megindokolt feltevésüket a tyumenyi földek mélyén rejlő kőolajról, számos hazai tudós minden szónoki tehetségét latba vetve igyekezett bizonyítani Gubkin akadé­mikus „nagy tévedését“. Ez a nemcsak tudományos jellegű vita, melynek befejezését a második világháború is jelentősen hátráltatta, a területi pártszervezet sokoldalú tá­mogatása mellett végül is a lelkes geológusok kis csoportjának győzel­mével végződött. A tudományosan megalapozott feltevés híveinek cáfol­hatatlan és elvitathatatlan érveként — úgyszólván az utolsó percben, ami­kor már a miniszteri aláírás is ott volt a geológiai kutatás megszünteté­séről szóló határozaton — 1957 szep­temberében Berezovo falucska mellett hatalmas földgáz-gejzír tört ki. Az ellentábor tudósai azonban ez­után sem nyugodtak, s a nyugati geo­lógusok „véleményére“ hivatkozva azt lőgépeken, hajókon végzett utazáshoz szükséges időben mérik. A hajók itt a nagyobb folyókon és folyamokon nyári időben a legfontosabb szállító- eszközök. Az utak itt Tobolszknál gyakorlati­lag véget érnek — s nincs is rá mód, hogy észak felé tovább építsék azo­kat. Ettől a régi orosz várostól észak­ra egészen az Ob középső folyásáig összefüggő mocsarak, laza láptalajok vannak, s csak helyenként fordulnak elő vízzel kevésbé átitatott szigetek. Ezek a szigetek megtartják ugyan a terepet ismerő őslakókat és a szarva­sokat, az autók azonban elsüllyedné­nek rajtuk. Teherautók itt csupán té­len közlekedhetnek, amikor a 60—80 százalék vizet tartalmazó ritka iszap a 40 fokos fagyokban sziklakemény- nyé dermed. Ez a délről északra irá­nyuló nagy anyagszállítások időszaka, amit nyári időben csak hajókon vagy repülőgépeken lehet megvalósítani. Az Ob középső szakaszától északra, amely a 61 szélességi körrel egyvo- nalban szeli át a vidéket, egészen az terület földgázkészlete csaknem két­szeres mértékben felülmúlja az USA összes eddigi ismert készletét, bár iparilag egyelőre csak a medvezsiei lelőhelyet használják ki. Az utóbbinak szintén nem kis készletei ezer évig fedezhetik Leningrád és a leningrádi körzet fűtőanyag- és energiaszükség­letét. A medvezsiei földgáz már ma is három csőben áramlik a „Szevernoje szijanyije“ (Északi fény) nevet viselő földgázvezetékben Szalehard, Polárnij és Intu városokon át egészen Uhtába, és innen vezetik majd tovább Lenin- grádba. A tyumenyi gáz a Komi Au­tonóm Köztársaságon át rövidesen az arhangelszki és murmanszki kikötők­be is eljut. A gázvezeték déli ágát is építik már, amely Nádimból Pungába, innen pedig az uráli körzetekbe jut­tatja a gázt. A kilencedik ötéves terv utolsó évében erről a területről évi 50 milliárd tonna gázt fognak hasz­nosítani, vagyis a tavalyi mennyiség­nek körülbelül a négyszeresét. Az egész gázvezetékrendszer kiépítése, s a lelőhelyek kölcsönös összekapcsolá­BRATISLAVA ÉS NYIZSNYEVARTOVSZK KÖZÖTT állították, hogy csak helyi jelentősé­gű, véletlen leletről van szó. A csak­nem negyed évszázadig tartó éles vi­tát 1960 júniusában az Uraj városka melletti szamszki lelőhelyen végzett fúrás zárta le, amely 300 tonna kő­olajat adott naponta. Ezután viszony­lag gyors egymásutánban tört fel a kőolaj a közeli tyetyerovszki lelőhe­lyen, a szurguti, az Uszty—Balik-i te­rületen és Megionban, valamint a földgáz a Taz folyó völgyében, a Pur folyó déli mellékvizeinek torkola­tánál, valamint a Medvezsie lelőhe­lyen. Ezután a pravgyinszki lelőhelyről, később a Nyizsnyevartovszk melletti Szamotlor tó alatti kőolajtengerről szerzett tudomást a világ, amely az évszázad felfedezéseként került be a köztudatba. Nem véletlen tehát, hogy a világ­sajtó oldalain az utóbbi években gyakran találkozhattunk ilyen cí­mekkel: ..Beláthatatlan kőolaj- és lold.qázkészletek a tyumenyi terüle­ten“, ,,A tyumenyi kőolajóceán“, „A köolajtenger feletti területek“ stb. Bármilyen hangzatosak és túlzottak is ezek a megállapítások, az igazság az, hogy nemhiába tanúsítanak oly nagy érdeklődést a világ iparilag fej­lett államai a Szovjetunió ezen terü­lete iránt. A tyumenyi terület eddig feltárt és geolópiailag igazolt kőolaj- és föld­gázkészletei — túlzás nélkül állíthat­juk — oly hatalmasak, hogy a növek­vő kitermelés mellett, amely évszá­zadunk utolsó évtizedében eléri az évi félmilliárd tonnát, még déduno­káink számára is elegendő mennyisé­get fog biztosítani. Ezért az sem cso­da, hogy az energetikai és fűtőanya­gokban, vegyipari nyersanyagokban szűkölködő államok óriási és nagyon aktív érdeklődést tanúsítanak aziránt, hogy ipari termelésüket az életet je­lentő kőolaj- és földgázvezetékek ál­tal érre a területre kapcsolják rá. Vonattal három nappalt és két éj­szakát vesz igénybe az út Moszkvából Tyumenyba, az azonos nevezetű terü­let déli részén elterülő közigazgatási­ipari központba. Ezt a távolságot nem egész három órára rövidítették le a korszerű repülőgépek. Itt ugyanis — amint azt e beláthatatlan térségben végzett nemrégi barangolásaim alkal­mával tapasztalhattam — a távolságot nem kilométerekben, hanem a repü­Hszaki-Jeges-tengerig nem kevésbé vi­zenyős, sík tajga terül el, amely fo­kozatosan megy át a mocsaras, zord tundrába. Nemcsak a természeti feltételek, de a „terület“ fogalma is nehezen fér be a-mi elképzeléseinkbe. A másfél mil­lió lakosú tyumenyi területen tíz olyan ország is kényelmesen elférne, mint a mi köztársaságunk. A nyizs- nyevartovszki járás például éppen ak­kora területű, mint egész Csehszlová­kia. A járás székhelyét, Nyizsnyevar- tovszkot, illetve a tőle 14 kilométer­re elterülő szamotlori kőolajmezőt ma acélcső köti össze Bratislavával, pon­tosabban a Slovnaft vegyipari kombi­náttal. Itt a kőolaj- és földgázvezetékek az egész terület kőolaj- és földgázterme­lésének meghatározó tényezői. Építé­süket itt ezer kilométerekben kell számolni. Az acélcsöveket csak télen lehet összehegeszteni, amikor a te­rület több mint háromszázezer mo­csara, tava és tőzegtelepe kőkeménnyé fagyott. Emberek és gépek csak télen mozoghatnak ezen a területen. Ilyen­kor kell a rendszerint 1200 millimé­ternél nagyobb átmérőjű csöveket rendeltetési helyükre szállítani és he­geszteni. Ha a tavasz beálltáig nem végeznék el ezt a munkát, a felszínen maradt csodarabok elmerülnének a mocsarakban. Természetesen, mielőtt még elkezdenék a csövek szállítását az átfagyott területeken, a nyár fo­lyamán hajókkal szállítják azokat a folyami kikötőkben kiépített támasz­pontokra. E területen — Urengojban — már feltárták és geológiailag fejtésre elő­készítették a világ legnagyobb föld­gáz-lelőhelyét, amely önmagában fe­lülmúlja az USA földgázkészletének a felét, továbbá a sarkkörön túli, vala­mint a komszomolszki, a jamburszki, a jubilejnajai, az orosz, a dólorosz és a medvezsiei lelőhelyet. Ezeken kívül két nagy gázhidrát-lelőhelyet is fel­tártak, a gubkinszkit és a tazovszkit, amelyek különleges természeti jelen­ségnek számítanak. Amíg nem láttam, nem is akartam elhinni, de mégis igaz: a természet itt önmaga — igaz hogy hatalmas mélységekben — ala­kította át a természetes gázt benzin­né. E két lelőhely minden köbméter gázhidrát ja (a másik kettő, a varien- ganszki és a piatnogorszki az Ob mel­lett terül el) 20 centiliter 60—100 ok­tánszámú benzint tartalmaz. Az egész sa után évtizedünk végére az évi gáz­fejtés meghaladja majd a 200 milliárd köbmétert. A geológiai kutatás az egész tyume­nyi területen eddig 65 kőolajforrást, 44 földgázforrást és 4 gázhidrátfor- rást adott át ipari célokra. Ezek kö­zött a készletek és a napi teljesít­mény szempontjából rendkívül gazdag források is szerepelnek. Az USA-ban például jó eredménynek tartják, ha a fúrás 10 000 köbméter gázt ad na­ponta; A Szovjetunió földgázmezőin végzett fúrások átlagos teljesítménye 20 000 m3, a tyumenyi terület egy-egy fúrása azonban 1—2 millió m3 gázt is ad naponta. A kőolajtermelés sem marad el e teljesítmények mögött, amely főleg az „Ob középső folyásának körzetében összpontosul. Innen vezetik a kőolajat távolsági vezetékeken keleti irányban egészen Irkutszkba, délre Tobolszk, Tyumeny és Omszk irányába, nyugat felé Nyizsnyevartovszkból Szurguton át a Tatár Autonóm Köztársaságban levő Almetyevszkba, innen pedig a „Barátság“ kőolajvezetéken egészen Bratislavába. 1964-ben a tyumenyi területen 209 ezer tonna kőolajat fejtettek. A követ­kező két évben a fejtés oly gyorsan nö­vekedett, hogy az 1966-os teljesítmény 2 millió 790 ezer tonnára „ugrott“. A további három év alatt, tehát 1969-ig a kitermelt kőolaj mennyisége elérte az évi 19 és fél millió tonnát. A legutóbbi három év alatt elérte a tavalyi 53 millió tonnát, s az idei terv további 23 millió tonna növekedésre számít. Gyakorlatilag ez a tavalyi tel­jesítményhez viszonyítva 36 százalé­kos növekedést jelent, ami fizikai mértékegységben számítva meghalad­ja a világhírű bakui kőolajmező egész évi termelését. És a távlatok? A kilencedik ötéves terv utolsó éveiben 120—125 millió tonna kőolaj termelésére számítanak. A hetvenes évek végére az évi fejtés 230—260 millió tonnára növekszik, s évszázadunk utolsó évében — amint a geológiai kutatás eredményei már eddig is alátámasztották — a tyume­nyi terület évi kőolajtermelése elér­heti az 500—600 millió tonnát. Ez olyan mennyiség, amelyből száz- tonnás,- nehéz vagonokba helyezve olyan vonatszerelvényt lehetne össze­állítani, amely az egyenlítő mentén az egész földgömböt körülfogná. Más hasonlattal élve hazánk petrolkémiai iparának nyersanyagszükségletét fél évszázadon át biztosítaná. A kőolajtermelés fejlesztésének ilyen konkrét jövője több tíz új kő- olajvezeték építésér teszi szükségessé. Természetesen a környék ipari fej­lesztése is számításba jön, s a főleg nőket foglalkoztató könnyűipar fej­lesztésén kívül elsősorban olyan vegy­ipari üzemeket létesítenek, amelyek a kőolajat kísérő gázokat fogják hasz­nosítani. Ez a kísérő földgáz, vagy ahogy itt nevezik „popútnij gaz“, óriá­si mennyiségekben fordul elő. A sze­parátorok csak az idén 8,5 milliárd köbmétert választanak el belőle a kő­olajtól. Ennek többségét most még hatalmas fáklyákban égetik el az Ob középső szakaszának egész hosszában elszórtan elhelyezett szeparátorok mellett. Szamotlor = halott tó: Ez rendkívül érdekes tó, amely bár több tucat négyzetkilométer felületű, sehol sem mélyebb két méternél, és átlagos mélysége is csupán egy méter. Télen fenékig beíagy. A Szamotlor elnevezés az itteni hanti-manysi népek nyelvén halott tavat jelent. Valószínűleg azért nevezik így ősidők óta, mert az alul­ról feltörő mérgező gázok megölnek benne minden életet. A Szamotlor és a szomszédos mo­csarak alatt rejtőző beláthatatlan gaz­dagságot 1969-ben fedezték fel. Ez a felfedezés arra is kihatott, hogy a tyumenyi terület középső részének központját Szurgutból Nizsnyevar- tovszkba, ebbe a kis halászfaluba he­lyezzék át. Ez a valamikor néhány faházikóból álló falucska ma korsze­rű, több mint kétszázezer lakost szám­láló várossá fejlődött. Nem is csoda, hiszen az itteni olajmező — bár a felmérések teljes befejezése még hát­ra van — már az eddig igazolt kész­letek alapján is hatodik helyen áll a világon. Két évvel a kőolaj felfedezése után, vagyis 1971-ben, már 13 millió tonnát fejtettek. Tavaly további 17 millió tonnával növekedett a termelés, és az idén is hasonló mértékű növekedésre számítanak. A szamotlori kőolajbá­nyászok azonban a Szovjetunió meg­alapításának 50. évfordulója alkalmá­ból tett kötelezettségvállalásukban a tervezett évi növekedést 17 millió tonnáról 23 millió tonnára emelték, s így már az idén a tervezett 38 millió tonna helyett 43 millió tonna kőolajat akarnak kitermelni. — Bányászaink a kilencedik ötéves terv jövő évi és utolsó évében is tar­tani akarják az idei növekedési szin­tet, amely több az azerbajdzsáni olaj­mező egész évi termelésénél — mon­dotta Vaszilij Vasziljevics. Ceruzát vettem a kezembe és gyor­san számolni kezdtem. — Az egész tyumenyi terület idei terve tehát 86 millió tonna kőolaj. Ha ebből leszámítjuk a szamotlori ter­vezett mennyiséget, a többi olajforrás­ra 48 millió tonna jut. Tegyük fel, hogy a terület többi szakaszán a kö­vetkező két évben nem fogják növel­ni a termelést, a kilencedik ötéves terv végére csak a szamotlori növe­kedés által is nem a tervezett 120— 125, hanem 135 millió tonnára növek­szik a termelés — mondottam. Bahilov elvtárs elmosolyodott és megjegyezte: — Miért gondolja, hogy a többi körzetben nem fogják növelni a ter­melést? Ott is növelni fogják, ez csak természetes: — Ez pedig azt jelenti.. . — Igen, ez azt jelenti, hogy a tyu­menyi terület a kilencedik ötéves terv utolsó évében legalább 145 millió tonna kőolajat fog termelni, amelyből maga Szamotlor legalább 90 millió tonnával veszi ki a részét. De még ez sem az utolsó szavunk. Célkitűzéseink szerint évi 110—120 millió tonnás termelést akarunk elérni Szamotlor- ban, tehát annyit, amennyi egyenlő az egész Tatár Autonóm Köztársaság termelésével és hatszorosa az azer­bajdzsáni kőolajmezők évi termelésé­nek. Megkérdeztem, hogy milyen lesz az évi termelés végső értéke. Azt a vá­laszt kaptam, hogy nehéz lenne ezt előre megjósolni, hiszen a geológiai kutatás eddig ismert eredményei alap­ján a tó alatt rejlő kőolaj mennyisé­ge meghaladja a hárommilliárd ton­nát. A kutatásokat azonban még nem fejezték be, és nem lehet tudni, mennyit tárnak még fel. Valószínűleg további jelentős készleteket is felde­rítenek még a kutatók. A kőolaj-ter­melés fejlődésének ütemét és terje­delmét azonban nem a készletek mennyisége határozza meg, hanem az olajvezetékek építése, amely itt csak a téli hónapokban valósítható meg. ARNOŠT BAK /ÍT73. VI. 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom