Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-03 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. VI. 3. A NACIONALIZMUS ALAPJA ÉS SZOCIÁLIS GYÖKEREI A forradalmi világmozgalom fejlődésének mai szakaszában rendkívül fontos szerepe van a nemzetiségi kérdésnek. A burzsoá ideológusok és politikusok ezért rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak a nacionalizmusnak: segítségével próbálják megbontani' a forradalmi erők egységét. Az imperialistaellenes erők forradalmi élcsapata a kiéleződött ideológiai-politikai harc viszonyai között a nemzetiségi kapcsolatok terén űjból és újból Lenin munkáit tanulmányozza, azokat, amelyekben a nacionalizmus különböző fajtái keletkezésének körülményeit elemzi. Lenin hagyatéka felvértezi a tudósokat, és nagy jelentőségű fegyvert jelent a nacionalizmus elleni harcban, a proletár inteVnaciona- lizmusért folytatott küzdelemben. A nacionalizmus osztálylényege Nézetünk szerint a lenini tézisek alapján a kapitalizmus fejlődésének különböző szakaszaiban és a különböző történelmi viszonyok között meghatározhatjuk a kispolgárság nacionalizmusát és a burzsoá nacionalizmust. Lenin fokozott figyelmet szentelt az elnyomott nemzetek burzsoáziája nacionalizmusának, különösen a felszabadító harc egyes szakaszaiban. A nacionalizmus minden fajtájának sajátságos vonatkozásai vannak, azonban kivétel nélkül egy közös vonás jellemzi őket, és ez teszi lehetővé, hogy a nacionalizmust nacionalizmusnak nevezzük. Ez a nacionalizmus lényege, vagyis egy bizonyos nemzet vagy nemzetiségi csoport kiválóságára vonatkozó koncepció. A marxizmus—leninizmus bebizonyította, hogy a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűsége a nemzetiségi korlátozottság leküzdésében, a kizsákmányoló osztályok uralma alól felszabadult nemzetek fokozatos közeledésében rejlik, ami az egyedüli megbízható alapja a nemzetek felvirágoztatásának és a szabad nemzetek közös nagy családjában való egyesülésének. A burzsoá nacionalizmus ezzel szemben fenn akarja tartani a nemzeteket elválasztó nemzetiségi korlátokat, tartósítani akarja a nemzetek elszigeteltségét és kiváltságát, amely állandó forrása a nemzetek közti konfliktusoknak. A proletár internacionalizmus lényege az egyes országok különböző nemzetiségi dolgozóinak és a világ összes nemzete dolgozóinak egységében és felzárkózottságában, a kizsákmányolok elleni közös osztályharcban rejlik. Ezzel szemben a nacionalizmus, amely abszolutizálja a nemzetiségi vonásokat és különlegességeket, amely nem veszi figyelembe az osztálykülönbségeket, kifejezi a kizsákmányoló osztályoknak azon törekvését, hogy megossza a különböző nemzetiségű dolgozókat, megakadályozza egyesülésüket és a kizsákmányoltakat összebékítse a kizsákmányolókkal. Amint Lenin' mondta: a proletariátus szétforgácsolása és megosztása minden nacionalizmus lényege. A nacionalizmus a mai viszonyok között a burzsoá ideológia egyik irányvonalaként szerepel. Mint a többi bonyolult társadalmi jelenség, nem keletkezik hirtelen. ^ különböző nemzetek kizsákmányoló rétegei évszázadokon keresztül negatív, elfogult kapcsolatokat alakítottak ki a tömegekben más közösségekkel szemben, egymással szembe állították őket, gyűlölködést, gyanúsítgatást és nyílt ellenségeskedést szítottak köztük. Ezen az osztályalapon alakult ki a nacionalista pszichológia — a nemzetek közti elfogult, ellenséges viszony. A nacionalista pszichológiának elválaszthatatlan része az a törekvés, hogy az egyik nemzetet a másik fölé emelje, valamint a kapitalizmus viszonyai között a nacionalista büszkeség és egoizmus fokozása. A marxizmus—leninizmus mindig elvetette a nacionalizmust, amely megosztotta a különböző országok és nemzetek dolgozóit, s megbontotta a kizsákmányolok elleni harc közös frontját. Lenin a II. Internacionálé vereségének ideológiai okait megmagyarázva rámutatott, hogy a II. Internacionálé vezetői többségének sovinizmusa azon az alapon keletkezett, hogy alkalmazkodtak a burzsoá nacionalizmushoz, és így lemondtak az osztályszempontról és az osztályharcról. A nacionalizmus súlyos csapást mért az egész nemzetközi forradalmi mozgalomra. Nemzeti és nacionalista A kapitalista világ háború utáni fejlődését a nemzetiségi kérdés kiéleződése jellemezte, amit az állami monopolkapitalizmus elmélyülő válsága okozott. Az imperialista gyarmati rendszer szétesése következtében új nemzeti államok keletkeztek. Ezeknek az országoknak a száma meghaladta az országok második világháború előtti számát. Minden újonnan alakult állam támogatta nemzeti közössége kialakításának folyamatát, s arra törekedett, hogy különbözzön a többi nemzettől. Ennek alapján a fejlődő országokban a nacionalizmus számos sajátságos fajtája keletkezett és fejlődött ki. Lenin azt tanította, hogy legyünk tapintatosak és figyelmesek a nemzeti érdekekkel, érzelmekkel, szokásokkal, nyelvekkel szemben. A marxisták azonban sohasem idealizálták a régi társadalomban született nemzeti sajátosságokat. A nacionalizmus megnyilvánulásának különböző konkrét formáit bírálőan fogadták, és elvetettek minden álnemzeti nacionalista megnyilvánulást. Lenin határozottan elítélte a nacionalista irányzatokat, nacionalista előítéleteket, a nacionalista kispolgárságot, a szociál sovinizmust, és rámutatott, hogy a burzsoázia nacionalista jelszavakkal osztja meg a munkásságot. Lenin különbséget tett a nemzeti és a nacionalista fogalom között, és azt ajánlotta, hogy a társadalom életében másképp viszonyuljunk a nemzetihez és másképp a nacionalistához. Marxista értelmezés szerint: a nemzeti az emberek történelmi közössége természeti és társadalmi feltételeinek utánozhatatlan összekapcsolása, a nemzet által kialakított anyagi, kulturális és szellemi értékek összesége, valamint más nemzetek olyan szellemi értékei, melyeket az adott társadalom magáévá tett. A nemzeti kifejezi a nemzet legfontosabb részének, a dolgozó népnek az érdekeit. A nemzeti egyúttal az adott közösség pozitív hozzájárulását jelenti az emberiség egész kultúrájához. A nemzeti nem jelent valami örök, merev tényezőt. A történelem különböző szakaszaiban változhat, egyre gazdagabb tartalmat kaphat, és új vonásokat ölthet anélkül, hogy lényegét tekintve megszűnnék. A társadalmi kapcsolatok jellegének megváltozásával megváltozik a nemzeti jellege is. így pl. a Szovjetunióban a szocializmus sikeres építésével párhuzamosan kialakult egy új történelmi közösség, a szovjet nép, amelyet sok nemzet és nemzetiség alkot. Minden nemzetiségnek megvan a saját nemzeti jellege. Ennek leghaladóbb elemeit elsajátítják a többi nemzetek is, az egész szovjet nép gazdagságává válnak. Ezenkívül a Szovjetunió fejlődésével új nemzeti jelleg született, amelyet eddig egyetlen nemzeti kultúra. sem mondhatott magáénak. A sok- nemzetiségű szovjet nép nemzeti és egyúttal internacionalista jellemvonása: a jövőbe vetett hit, a lét- biztonság, az emberi méltóság, a szocialista haza iránti büszkeség. Ezek olyan vonások, melyek a kapitalista világ emberei számára ismeretlenek. A nemzeti és az internacionalista egysége a szovjet társadalom új osztálylényegének következménye. Amint már megállapítottuk, a nacionalizmus sok válfaját ismerjük, melyek közül mindegyiknek megvannak a sajátos, az adott történelmi helyzetben született vonásai, és ezek a kialakulásuk feltételeinek megváltozásával szintén megváltoznak. Minden konkrét nacionalizmus tartalma változik, míg lényege a fejlődés egyes szakaszaiban változatlan marad. A marxisták—leninisták nem támogatják tehát az elnyomott nemzetek 'tulajdonképpeni nacionalizmusát, hanem általános, demokratikus tartalmát. A mai nemzeti felszabadító mozgalom gyakorlata megerősíti Lenin tanítását az elnyomott nemzetek nacionalizmusának ellentmondásos jellegéről. Amint a felszabadult országokban tovább fejlődött a forradalmi mozgalom, és elmélyültek az osztályellentmondások, az uralkodó réteg az előzőleg elnyomott nemzet burzsoáziájának nacionalizmusát egyre jobban kihasználta osztályuralma megszilárdítására, és ennek következtében a forradalmi mozgalom fokozatosan elvesztette a haladó, imperialistaellenes irányzatát. A nacionalizmus az egységbontás fegyvere A reakciós erők a mai történelmi helyzetben ellenforradalmi stratégiájuk élét a szocialista világ- rendszer és elsősorban fő ereje, a Szovjetunió ellen irányítják, miközben nagymértékben a nacionalizmusra támaszkodnak, mint a szocialista országok egysége megbontásának és fellazításának eszközére. A burzsoá politikusok és propagandisták abban bíznak, hogy a nemzeti érzelmek, érdekek, hagyományok és sajátságok hangsúlyozásával megnyerik a lehető legszélesebb rétegeket is. Hiszen a nemzeti érzelmek a lakosság legszélesebb rétegeit jellemzik, és ezenkívül rendkívüli módon sebezhetők, ami növeli annak lehetőségét, hogy félrevezessék a nemzetet, és a nemzetit szándékosan nacionalistával váltsák fel. • A nacionalizmus kihasználásának stratégiája széles körű elméleti alappal rendelkezik a „kommunizmus eróziója“ hírhedt koncepciójának formájában. Ennek az elméletnek a hívei azt állítják, hogy ellentmondás van a marxizmus „egyetemessége“, valamint azon követelmény között, hogy minden félnek respektálnia kell a nemzeti sajátosságokat. Ez szerintük szükségszerűen ahhoz vezet, hogy a felek eltérnek az általános elvektől, és ennek következtében a marxizmus és szocializmus „nemzeti megújhodását“ fejlesszék. Az antikommunizmus ideológusai be akarják bizonyítani, hogy a marxisták egyesítésé lehetetlen. Szerintük a különböző szocialista országok nemzeti érdekei szükségszerűen szembe kerülnek egymással. A szocializmus és a kapitalizmus „közeledése“ stratégiájának szerzői és hirdetői ezekből a „feltételekből“ íAduinak ki, és olyan kapcsolatok kialakítását javasolják a kelet-európai országokkal, amelyek az egyes szocialista országok nemzeti érdekeit kihasználva, gyengítenék egységüket, együttműködésüket, és megváltoztatnák politikai irányvonalukat. Ezzel magyarázható az antikommunisták érdeklődése „a nemzeti kommunizmus“ koncepciója iránt. A nacionalizmus idegen a szocialista társadalmi rendszerben, de a kapitalista világ szülöttjeként nem tűnik el nyomtalanul a szocialista országok határainál. A szocializmus mai fejlettségi fokán időnként felüti fejét a nacionalista pszichológia, amely a nemzetek történelmének konzervatív öröksége. A szocialista világ küszöbén ezt a nacionalista terhet nem lehet egyszerűen eldobni, sőt számolni kell vele, és létezésének veszélyével is. Nem szabad elfeledkezni arról — mondotta Brezsnyev a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi ülésén —, hogy a nemzeti érzelem torzult megnyilvánulásai által létrejött nacionalista előítéletek élő jelenségek, és megmaradtak a politikailag fejletlen emberek gondolkodásában. Ezek az előítéletek olyan viszonyok között is fennállnak, amikor már régen megszűntek a nemzetek közti kapcsolatok különböző antagonisztikus ellentmondásainak objektív feltételei. Helytelen lenne, ha a szocializmusban a nacionalista megnyilvánulásokat csak a régi világ közvetlen hatásával magyaráznák. A világszocializmusnak fejlődése folyamán számos szociális és gazdasági problémát kell megoldania, beleszámítva azokat a problémákat is, amelyek a társadalom életének nemzeti oldaláról az új szocialista nemzetek kialakulása bonyolult folyamataival, az államok és nemzetek közti kapcsolatok új rendszerének kialakításával függnek össze. Az internacionalista irányvonaltól való meghátrálás következtében alakulnak ki az olyan ideiglenes helyzetek, amikor felébred az emberek tudatában a múltból fennmaradt nacionalizmus. Az a tény, hogy a szocializmus megszünteti a nacionalizmus osztályalapját, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a nacionalista irányzatok megnyilvánulásának veszélye, a nemzeti érdekeknek a szocialista világrendszer érdekei fölé való helyezése és a szocialista közösség közös céljainak figyelmen kívül hagyása komoly jelenség legyen a különböző szubjektív tényezők hatására. Ennek példája a pekingi vezetők politikája, akik a nagyhatalmi sovinizmust terjesztik. Irányvonaluk törvényszerű következménye annak, hogy lemondtak a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapelveiről, elárulták a szocializmust, a nemzetközi kommunista és imperialistaellenes mozgalom érdekeit. A maóizmus kispolgári nacionalista irányvonalat jelent, amelynek gyökerei a kínai múltba nyúlnak vissza, és amely egoista céljaira felhasználja a kínai társadalom elmaradt rétegei és a városi kispolgárság ideológiáját. A nemzetközi kommunista mozgalom, elsősorban a kommunista és munkáspártok 1969. évi nemzetközi tanácskozása mélyen és elvileg értékelte az egyes pártok soraiban tapasztalható nacionalista megingást, és rámutatott arra, hogy ez a megingás összefügg a marxizmustól való elhajlással, a dogmatikus és revizionista irányvonalakkal. A tanácskozás záródokumentuma hangsúlyozta: minden kommunista és munkáspárt internacionalista és nemzeti felelőssége elválaszthatatlan. A marxisták, leninisták hazafiak és internacionalisták, visszautasítják a nemzeti korlátozottságot, a nemzeti érdekek tagadását vagy lebecsülését. A kommunista pártok egyúttal védelmezik az igazi nemzeti érdekeket a reakciós osztályoktól eltérően, amelyek ezeket az érdekeket elárulják. A nacionalizmus sem örök. Amikor az emberiség felszámolja a kizsákmányolást, teljesen megszabadul a nacionalista előítéletektől, és magasabb szintű kultúrát alakít ki, amely magába foglalja azt a legjobbat, ami a világon eddig kialakult. Azonban sem a kapitalizmus, sem az általa teremtett nacionalizmus nem szűnik meg önmagától. A nacionalizmus és megnyilvánulásai elleni harc bonyolult és jelentős feladat. A tömegek internacionalista nevelése elképzelhetetlen a nacionalizmus megnyilvánulásai elleni határozott harc nélkül a pszichológia, az ideológia, a politika és a mindennapi gyakorlat terén. F. RIZSENKO G. RUGYENKO 3
