Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-10 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

únius 9-én Olaszországban megkezdte európai portyá­ját a háromszoros világ­bajnok Brazília labdarúgó­válogatottja. Kontinensün­kön vendégszerepeinek an­nak az országnak a futbal­listái, amely majdnem négyszázszorta nagyobb Csehszlovákiánál, amely ugyan nem dicsekedhet magas életszín­vonallal, de boldog, mert a világ leg­jobb labdarúgóival rendelkezik. Brazí­liában, ahol előbb futballpályát építe­nek és csak aztán templomot, a labda­rúgás jelenti a vallást, az életet. A ki- lencvenmilliós ország teljesen a „göm­bölyű esztelenség“ megszállottja. Futball-labdát a címerbe! Kontinensükön gyakran mondogatják — és nem éppen a legnagyobb komoly­sággal —, hogy a kávészem mellett a futball-labdának vagy Pelé arcképének is ott lenne a helye Brazília nemzeti címerében. És az európai viccelődök nagy meglepetésére Brazíliában egyál­talán nem tartják bolondságnak ezt a szokatlanul merész javaslatot. Pelé, a labdarúgás .’'irálya a legkiválóbb álla­mi reklámcikk és a kormány hivatalo­san is Brazília „nemzeti vagyonának“ kiáltotta ki a néhai szegény ember legkisebb fiát. És ami a futball-labdát illeti? Erre vonatkozólag konkrét lépé­sek történtek. Amikor a brazil válogatott három év­vel ezelőtt Mexikóban harmadszor is megnyerte a világbajnokságot, a parla­mentben egészen komolyan foglalkoz­tak a gondolattal, mert a közvélemény egyöntetűen azt kívánta: a futball-labda, mint jelkép, kerüljön a legmóltóbb helyre, a nemzeti címerbei A szenáto­rok józan ítélőképességének dicséretére futball óriási beton-„székesegyháza“, ahová egyszerre kétszázezer „hivő“ jár­hat „imádkozni“ a győzelemért. A világ legnagyobb stadionja volt a tanúja a futbaltörténelem legszomorúbb gyász- szertartás'nak. 1950-ben történt, amikor Brazília rendezte meg a IV. világbajnokságot és ennek tiszteletére felépítette a Mara- canát, hogy itt ünnepeljék a legszebb brazil futballsikert, a világbajnoki cím megszerzését. Mert abban az időben senki sem hitte, hogy a világon van­nak jobb futballisták is mint a brazi­lok. Brazília válogatottja könnyedén vette az első akadályokat, és bejutott a döntőbe. Kétszázhúszezer ember szo­Mi sem fejezi ki jobban ezt, mint a már régóta ismert történet. Az ország gazdasági helyzetével elégedetlen köz- társasági elnök összehívta a kormányt és kifejezésre juttatta aggályait a sze­gény elnyomott nép esetleges lázongá­sa miatt. Ekkor felállt a belügyminisz­ter és megnyugtatta az elnököt: „Elnök úr, kérem, két nemzetek közötti mér­kőzés vár a brazil válogatottra, és ilyenkor senki sem gondol felkelés­re .. Jorge Amado is ... Brazília államelnöke, Medici tábor­nok az 1970. évi világbajnoki döntő után azonnal hívta Mexikóvárost és BRAZIL FUTBALLISTÁK EURÓPÁBAN legyen mondva, hogy hosszadalmas vi­ta után elvetették a javaslatot. Nem volt könnyű dolguk, mert bizonyára nem egy közülük így gondolkodott ma- jgában: „Azért mégiscsak a nemzeti lo­bogón, a címerben lenne a helye a futball-labdának, tekintettel arra, mi­lyen fontos szerepet játszik a brazil nemzet életében.“ • A lakosság egyötöde futballozik Az újságok hasábjain, a kávéházban, az utcán, a hivatalban, a gyárban és családi körben arról folyik a vita nap nap után, hogy 250 proíiklub és a 2500 futballista közül melyik, illetve ki a legjobb. FC Santos, Fluminense, Flamengo, Botafogo, Atletico Belo Ho­rizonte, Atletico Mineiro, Corinthians felé, Jairzinho, Edu, Tostao, Gerson, Rivelino ... lehet válogatni. A brazil labdarúgás azonban sokkal szerteágazóbb, mert az óriási ország nagyvárosaiban és az őserdőkben eldu­gott kis falucskákban egyaránt millió és millió amatőr játékos kergeti a bőrt. Fiatalok és öregek minden szabad te­rületet kihasználva reggeltől estig hó­dolnak a játéknak. De nem akárho­gyan, hanem a brazil labdarúgásra jel­lemző módon: majdnem mindenki csa­tár; Brazíliában még mindig a góllö­vést, a zsonglőrködést tartják az igazi labdarúgásnak, nem pedig az elhárí­tást, a védekezést, amely nem igényel semmi futballművészetet. Ahogy Kanadáról azt állítják, hogy ott minden gyerek korcsolyával a lá­bán születik, a finnekről, hogy az új­szülöttet síléc várja a bölcsőben, úgy Brazíliára is érvényes: ahány ember, annyi futballista. Nem létezik olyan brazil ember, aki ne játszotta volna valamikor szenvedélyesen a labdarú­gást. Becslések szerint a brazil lakosság egyötöde játssza versenyszerűen vagy kedvtelésből a labdarúgást. Természe­tesen az utóbbiak vannak többen. Egy­ötöd! Ez a szám több mint Csehszlo­vákia összlakossága! Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy az a nemzet, amely még mindig a fejlődő országok közé tartozik, a szegénységgel és a nyomorúsággal küszködik, egymás után építi a modernebbnél modernebb stadionokat, aminek következménye: Brazíliában több a mammutstadion, mint a világ többi részén! A legdicsőbb közülük a Maracana, a rongott a betonkatlanban és várta, ho­gyan verik tönkre fiaik a szomszédos Uruguay csapatát. Negyedórával a mér­kőzés befejezése előtt azonban a tö­meg megrémült a döbbenettől: Ghig- gia lövése a hálóban kötött ki: gól, amely a vendégek győzelmét jelentette és véget vetett a legszebb brazil ál­moknak. A nézők hosszú ideig ottma- radtak a lelátókon, hallgattak és csend­ben sírtak, nem akartak hinni a sze­müknek. Aztán elindult a gyászmenet a Maracanából és amikor teljesen ki­ürült a világ legnagyobb stadionja, négy halott maradt a lelátón. Két in­farktus és két öngyilkosság jelezte: négyen nem tudták túlélni csapatuk ve­reségét. Csak az elkövetkező mérkőzé­sek és győzelmek feledtették a brazi­lokkal az őszintén átélt szomorúságot, fájdalmat. A felkelés elmarad .. . Azt mondják, hogy a futballnak és egyáltalán az életnek csak akkor van igazán értelme, ha teljességében átél­jük. Nos, a brazilok az előbbit mara­déktalanul teszik: a pályán és a lelá­tón egyaránt. Nincs a brazil embernél boldogabb a világon, ha győz a ked­venc csapata. Ennek óriási jelentősé­get tulajdonít. Nem baj, hogy nyomo­rog, nem baj, hogy egyik napról a má­sikra él düledező kis viskójában és harcol a mindennapi kenyérért, ha győz a kedvenc csapat, ha rúgja a gólt és bűvészkedik a labdával a kedvenc játékos, akkor minden a legnagyobb rendben van. Sugárzó arccal és esetleg korgő gyomorral megy aludni, de bol­dog. Mivel minden ügyes brazil politikus tudja, hogy milyen mágikus ereje van a futballnak, politikai célokra is fel­használják. Mert a labdarúgás tulaj­donképpen szép, gyönyörű, csodálatos, kellemes ópium, a leghatásosabb esz­köze annak, hogyan terelhető el a fi­gyelem a szociális és politikai kérdé­sekről. A brazil ember teljes meggyőződés­sel vallja, hogy a labdarúgást isten sugallatára játsszák Brazíliában. És míg ez a „vallási“ tan érvényben lesz, tehát, amíg Brazíliában a labdarúgást nem éri valamilyen nem várt „földren­gés“, addig szó sem lehet valamiféle szociális elégedetlenségről, esetleg fel­kelésről. Mert a labdarúgás vallás Bra­zíliában ... Pelét kérte a telefonhoz, akinek szív­ből gratulált a világbajnoki címhez és meghívta elnöki rezidenciájába. A leg­ismertebb brazil író, a portugál nyel­ven beszélő ország modern irodalmá­nak megteremtője, Jorge Amado is élénken érdeklődik a labdarúgás iránt. Amikor Saldanhát menesztették a bra­zil válogatott edzői funkciójából, Jorge Amado szenvedélyes és szakszerű cik­keivel bekapcsolódott az egész orszá­got megrengető viharos vitákba. Brazí­liában ezen senki sem csodálkozik. Eu­rópában talán elszörnyűlködünk azon, hogy a Vasco de Gama egyik szurkoló­ja kihúzatta egészséges elülső fogait, hogy műfogakkal helyettesítse — raj­ta a szeretett klub címerével! Ilyen és hasonló „hűséget“ természetesnek tar­tanak Brazíliában. Mert sehol a vilá­gon nem szeretik úgy a labdarúgást, mint ott. Sehol a világon nem tudnak úgy örülni a játéknak, mint éppen Pelé országában. Célszerűtlen? De szép ... Annak ellenére, hogy Brazíliát is el­érte a „realista“ labdarúgás hulláma, — amely szerint a játék elsődleges célja a mindenáron való győzelem —• a brazil futballista és a szurkoló még mindig különbözik a többiektől. Mert a brazil labdarúgó a futball könyörte­len korszakában is — legalább ötven százalékra — a játék öröméért kergeti a labdát. A nézők és önmaga megelé­gedésére. Pelé és társai mindig képe­sek újat mutatni, valami meghökkentőt alkotni a pályán, ők nemcsak szolgai módon teljesítik az edzők taktikai uta­sításait. Mindig valami többlettel, va­lami egyénivel, valami utánozhatatlan­nal szolgálnak a nézőknek és megle­pik az ellenfelüket. Kényeztetik a lab­dát, varázslatos trükkökkel szórakoz­tatják a közönséget. Hogy ez célszerűtlen? Lehet, de szép. Hogy azért játszadozásuk közben is gondolnak a góllövésre, azt éppen a legutóbbi világbajnokság bizonyítja. A brazil labdarúgás páratlan sikere­ket ért el, mert tizenkilencmillió fut­ballista közül válogatni óriási előny a világ többi országával szemben. De nemcsak ennek köszönhető a három világbajnoki cím. A döntő tényező, hogy a brazilok, ha nem is teljesen, de kijózanodtak öncélú labdabűvészkedé­sükből és mindig labdarúgóik képessé­geinek megfelelően választják meg já­tékrendszerüket, és nem fordítva, ahogy ezt Európában gyakran tapasz­talhatjuk. Az „évszázad problémája" Egy brazil futballistával — sajnos — nem találkozhatunk az európai portya során és minden valószínűség szerint a jövő évi világbajnokságon sem; Pe­tével, a második világháború után leg­többet emlegetett sportolóval, aki a futballnak köszönve ma már többszö­rös millomos és havi jövedelmét hat­százezer dollárra becsülik. Természete­sen a futball csak minimális százalé­kát képezi a jövedelmének [havonta hét-kilencezer dollár). Talán minden idők legjobb futballis­tája, labdarúgó-zseni, és művész mon­dott le a brazil válogatott sárga szí­nű mezéről: Pelé harminckét éves ko­rában fáradtnak érezte magát. Amikor Brazília megtudta a hírt, elszomoro­dott. Maga Medici államelnök hívta magánbeszélgetésre a „királyt“, és kér­te, hogy maradjon még legalább egy évig. Pelé azonban a legnagyobb di­csőség csúcsán akart búcsúzni, és bo­csánatkérések közepette visszautasítot­ta a „szurkoló“ Medici tábornok ké­rését. Ünnepélyes mérkőzésen, ünnepélyes keretek között búcsúztatták a címeres meztől. A szurkolók kórusban énekel­tek: „Maradj még, maradj még!“ Pelé azonban nem vonta vissza elhatározá­sát. így Zagalo edző az „évszázad prob­lémája“ előtt áll: Ki legyen Pelé utó­da? Akad egyáltalán játékos, aki csak megközelítően is helyettesíteni tudja a válogatottságtól visszavonult „fekete gyöngyszemet“? A kérdésre valószínűleg csak a jövő évi világbajnokságon kapunk választ, Vagy talán már az európai portya so­rán? Lehet. Mindenesetre a televízió jóvoltából (a csehszlovák tv a Szov­jetunió—Brazília, a magyar tv pedig az ugyancsak Szovjetunió—Brazília és az NSZK—Brazília mérkőzést közvetí­ti) három év után ismét meggyőződ­hetünk: a brazil válogatott nagy és felejthetetlen dolgokra képes. Még Pe­lé nélkül is. Mert a válogatott csapat futballistái az óriási brazil labdarúgó­piramis tetejét alkotják. Annak a pira­misnak a tetejét, amely teljesen elta­karja ezt a labdarúgással élő és haló óriási dél-amerikai országot. TOMI VINCE A Mexikóban világbajnokságot nyert brazil labdarúgó-válogatott. Hányán lesznek ott közülük a jövő évi VB-n? Álló sor balról: Carlos Alberto, Felix, Piazza, Brito, Clodoaldo, Everaldo, Chirol másodedző. Guggolnak, balról jobbra: Americo gyú­ró, Jairzinho, Gerson, Tostao, Pelé, Rivelino és Jack erőnléti edző. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrlncz Gyula. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava. Gorkij utca 10. Telefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18. sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Pravda Kiadóvállalat. Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai Üzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda, Jesenského 12. Telelőn: 551-83. Előfizetési dfj havonta 14,70 korona, o Vasárnapi Oj Szá negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hfrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal ős postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ostredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48, VII. _____ így örül a góljainak Jairzinho, a villámcsatár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom