Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-06 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

EMBEREIIÜK MEG MAGUNKAT! Január végén közöltük a múlt évi balesetstatisztikát. Az ada­tok nenv voltak örvendetesek, mert mint az összegezésből ki­derült — tavaly 761 személy vesztette életét, s az anyagi kár is meghaladta a 133 millió ko­ronát. Ma már ismerjük az idei első negyedév balesetstatiszti­káját is, s úgy tűnik, gépjármű­vezetőink ,,megemberelték“ ma­gukat a közutakon, vagyis biz­tonságosabban, óvatosabban ve­zetnek, mint a múlt év első ne­gyedében. Az első negyedévi ba­lesetstatisztika szerint Szlová­kia közútjain 3661 autóbaleset történt, ami ugyan 406-tal több, mint a múlt év ugyanezen idő­szakában, de csökkent az áldo­zatok száma: a tavalyi 131-ről 121-re! A súlyosan és a köny­nyebben sérültek száma is 12- vel volt kevesebb. Ezzel szem­ben az anyagi kár — szinte a balesetek számával arányosan — növekedett, éspedig közel négymillió koronával. Örvendetes tény, hogy a ha­lálesetek és a sérülések száma csökkent. Elbizakodásra azon­ban nincs okunk, mert tapasz­talatból tudjuk, hogy a baleset­statisztika évszakonként és idé­nyenként ingadozik — télen például kevesebb az autóbaleset, mint a nyári hónapokban. Tény viszont, hogy az év első negye­dében több volt a karambolok száma, mint tavaly, ami azzal magyarázható, hogy enyhe volt a tél, az útburkolat nem volt annyira csúszós, sűrűbb volt a forgalom, mint a keményebb té­Követhető példa Sötétedéskor, ködben és más rossz látási viszonyok között a gyermekek a járművek fényszóróinak sugárkévéi előtt gyak­ran az utolsó pillanatban tűnnek fel, és ez — sajnos, nem ritkán — végzetes következménnyel jár. A közlekedési szak­emberek megállapították, hogy az ilyen balesetek oka leg­többször a gyermekek (és természetesen a többi gyalogjáró) sötét, szürke, illetve kevésbé feltűnő ruházatában rejlik. Ebből Indultak ki a svájci Emmenben is, amikor az első osztályos tanulókat rikító sárga köpennyel látták el. A svájci közleke­désbiztonsági szakemberek azt szeretnék elérni, hogy minden alsó tagozatos tanulót lássanak el feltűnő karszalaggal, vagy ilyesfajta köpennyel. Javaslataik között szerepel ezenkívül a felsőruházatra vagy cipőre erősíthető világítólap vagy fólia is. Falvakon is szerveznek tanfolyamokat A Polgári Honvédelmi Szövetség iZvazarm) galantai szerve­zete mellett működő autóiskola a legjobbak közé tartozik Szlo­vákiában. Modern, új épületben működik, és minden felszere­lése megvan ahhoz, hogy a járás területén eleget tegyen hi­vatásának. Az autóiskola vezetője Hulák jenü, tőle kérdeztük meg: hány gépkocsivezető oktatását tervezik az idén. — A múlt évben az A-csoportban 450 személyt tanítottunk meg vezetni és vizsgáztattunk le. Ezen kívül 133 egyén jelent­kezett az A- és B-csoportba — ezek motorkerékpár- és sze­mélygépkocsi-vezetésből vizsgáztak, 156 jelentkező pedig az A-ról B-re bővítette tudását. Az idén kb. 1400 jelentkezőre számítunk. Arra törekszünk, hogy az oktatást közelebb vigyük a jelentkezőkhöz, vagyis hogy a járás távoli falvaiból ne kell­jen bejárni Galantára. Ml megyünk ki a községekbe. A múlt évben is így szerveztük meg a tanfolyamokat járásunk terü­letén, pl. Trnovecen, (Vágtornócon), Tešedikovón (Pereden], Horné Salibyn (Felsőszelin) és másutt. Az autóiskolának 10 állandó és 20 kisegítő oktatója van, ők tanítják a vezetést és az autó karbantartását is. Érdemes még megemlíteni, hogy oktatóink és tanítványaink közül a múlt évben 86-an jelentkeztek önkéntes és ingyenes véradásra. Természetesen az idén még többre számítunk. Kraicsovics Ferdinand 1973 V. 6. li napokon. A halálos kimenete­lű autóbalesetek számának csök­kentése lényegében a kedvezőbb útviszonyok eredménye. Az a lát­szat tehát, hogy a gépjárműve­zetők „emberelték“ meg magu­kat, valóban csupán látszat, mert ha az összegező statiszti­kát közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy az emberek vajmi keveset változtak, s a balesetek számának csökkenését vagy nö­vekedését leginkább a külső té­nyezők — útviszonyok, forga­lomsűrűség — befolyásolják. Ezt szemléltetik az alábbi ada­tok is: januárban és februárban 17-eI kevesebb volt a haláleset, mint a múlt év első két hónap­jában. Márciusban azonban, amikor a tavaszi napsugár a motorkerékpárosokat *is kicsalo­gatta az utakra, héttel gyarapo­dott a halálos kimenetelű bale­setek száma a múlt év márciu­sával szemben. Elbizakodásra tehát valóban nincs okunk, mert az autósidény még csak most kezdődik. Az elmúlt évek ta­pasztalatai azt mutatják, hogy a turistaforgalom növekedésével a balesetek is szaporodnak. Hozzájárul ehhez az a tény is, hogy az autópark évente több tízezer gépjárművel gyarapszik, s ezáltal a közúti forgalom egyre sűrűbb, és nagyobb a ba­leset-előfordulás veszélye. Az elmondottakat ajánlatos megszívlelnünk már a fő autós­idény kezdetén. Emberei jiik meg magunkat a szó szoros ér­telmében, közlekedjünk körülte­kintően, óvatosan és biztonsá­gosan — baleset nélküli! Ne feledjük: aki kormányt tart a kezében — saját és embertár­sai életét is a kezében tartja ... (ks) A korrózió ellen A Mototrans Banská Bystri- ca-i, Nová Dubnica i és žilinai szervizében nemrégen bevezet­ték a qépkocsialvázak Tectyllel való konzerválását. A technoló­giai folyamat — tehát az alváz­mosás, zsírtalanítás, konzervá­lás és szárítás — három-négy órát vesz igénybe. Az új svájci konzerválószer — a gyártóvál­lalat szerint — százszorosán hatékonyabb, mint a hagyomá nyosan használt nafta, petró­leum vagy olaj. A Tectyl meg­gátolja az alváz korrózióját, vé­di a maró anyagoktól (só/ és a felpattogó kövektől. A konzer­válás kb. 350 koronába kerül, de megéri, mert két-három évig hatékonyan védi az alvázat. fán Krutek főhadnagy, a vizsgáztató bizottság elnöke és Hulák Jenő, a gálánlai autóiskola vezetője. Rendkívül érdekes és hasz­nos könyvet jelentetett meg a budapesti Műszaki Könyvkiadó. Szerzője dr. Gerhard Munsch professzor, a bajorországi Köz­lekedéspszichológiai Intézet ve­zetője, címe: „A gépkocsiveze­tőképzés új útjai — defenzív taktika“. Címe ellenére a könyv méltán számot tarthat nemcsak a gépkocsivezetés oktatói, ha­nem valamennyi hivatásos és nem hivatásos gépkocsivezető érdeklődésére. A könyv új ala­pokra fekteti a gépkocsivezető­képzést, bírálja ennek eddigi, hagyományos formáit és a de­fenzív (védekező) taktika szük­ségességének hangsúlyozásával a gépkocsivezető-képzés új re­form-koncepcióját építi fel. Míg az eddigi, hagyományos gépko­csivezető-képzés megelégedett azzal, hogy a járműforgalomban részt vevő egyén kielégítően is­meri az érvényes közlekedési előírásokat és szabályokat, és elengedő gyakorlattal rendel­kezik a jármű kezelésében, az új koncepció ezzel teljesen egyenrangú és elengedhetetlen követelménynek tartja azt is, hogy a gépkocsivezető rendel­kezzék megfelelő társadalmi érettséggel is, tehát ahhoz, hogy a forgalomban ésszerűen viselkedhessék, meg kell tanul­nia logikusan gondolkodni és az önzés felett uralkodni. Ahhoz, hogy a gépkocsiveze­tő a defenzív vezetés fortélyait elsajátíthassa, a gépkocsiveze­tővé történő kiképzés során ab­szolválnia kell az úgynevezett 1975-ben 2 millió auto A szovjet autóipar 1975-ben több mint kétmillió gépkocsit fog gyártani, ami a jelenlegi kilencedik ötéves tervidőszak első évéhez viszonyítva kétszeres növekedést jelent. A sze­mélygépkocsi-gyártás aránya 1970-ben 37,6 százalék volt — 1975-ben ez 60—62 százalékra emelkedik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a tehergépkocsi-gyártás háttérbe szorul. Ellenkezőleg — amint a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának a 9. ötéves tervre vonatkozó irányelvei meg­határozták — 1975-ig a Szovjetunió tehergépkocsi-gyártása több mint másfélszeresére növekszik. Felvételeinken (fent): a Gorkijban készült teherautókat tavaly „Minőségi renddel“ tüntették ki. Lent: a moszkvai Lenini Komszomol Autógyáriján gyártják a nálunk is jól ismert Moszkvicsokat. (A ČSTK — TASZSZ felvételei A gépkocsivezetés defenzív taktikájának tankönyve „lépcsőzetesen felépített kép­zést“, amely az elitoktatásból, az alapoktatásból, a főoktatás­ból és a tökéletesítő vagy fi­nomító oktatásból áll. Csak a lépcsőzetesen felépített képzést követheti a defenzív taktika el­sajátítása, amely a gépkocsive­zetőtől előrelátást, fantáziát és logikát igényel. A defenzív ve­zetés módszereit gyakorlati út­mutatások és megszívlelendő té­telek formájában tárgyalja a könyv. Ezek a módszerek a kö­vetkezők: 1. az önmagunkat fél­tő figyelem módszere (ne men­jünk a másik közelébe!), 2. az eltávolodás módszere (ne ma­radjunk szükségtelenül sokáig a másik közelében!), 3. az el­különülés módszere (lehetőleg egyedül manőverezzünk!), 4. a szemléltetés módszere (mindig célérthetően mozogjunk!), 6. az előkészülés módszere (sohase legyünk szükségtelenül útban!), 7. a kirívóan ellentétes hatások jelhasználásának módszere (mindig legyen gondunk a meg­világítás és a színek figyelem­keltő hatására!), 8. a számve­tés módszere (bizonyos helyze­tekben mindig tudatosan vezes­sünk!), 9. az út irány választás módszere (lehetőleg kerüljük a tömeget!), 10. az adagolás módszere (képezzünk tartaléko­kat és kíméljük azokat!]. Dr. Munsch professzor igen érdekes és hasznos könyve a szerző kutatásai és kísérletei alapján azt bizonyítja, hogy az alapfokú gépjárművezető-képzés egész rendszere világszerte megérett az átszervezésre, az élet szabta követelményeknek megfelelő reformra, és a már többéves tapasztalattal bíró gépkocsivezetőket megismerteti a defenzív taktika összes szabályaival és módszereivel, pontos útmutatást nyújtva szá­mukra arra vonatkozóan, mi­ként lehet a kialakítható sajá­tos közlekedési fantáziával és közlekedési logikával jobban, könnyebben, balesetmentesen vezetni a gépkocsit úgy, hogy a vezetés ne fárasztó és ideg­őrlő munka, hanem öröm, szóra­kozás és felüdülés legyen. A biztonságos közlekedés szá­munkra sem lehet közömbös, ezért igen helyes lenne, ha ezzel a remek könyvvel, a ben­ne ismertetett gépkocsivezetési módszerekkel nálunk is minél többen megismerkednének. (Munsch professzor könyve a prágai Magyar Kultúránál is be­szerezhető). SÁGI TÓTH TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom