Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-27 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

ehszlovákia főiskolai sportja az idén QnnepU C € fennállásának 50. évfordulóját. Szlovákia és elsősorban Bratislava főiskolai sportmozgal­ma 1919-ben a Komenský Egyetem megalakításával indult. A főiskolások már akkor élénken érdeklődtek a sport iránt, de mivel nem voltak meg a feltételek az egyetemen, kénytelenek voltak más sportkörökben hódolni kedvenc szórakozásuknak. A főiskolákon elő­ször a tenisz honosodott meg. 1922-ben a diákok megalakították az YMCÁT, ahol nagy figyelmet szen­tellek a sporttevékenységnek. A mostani Medikus­kertben a már meglevő teniszpályák mellett kosár- és röplabda-pályákat építettek. A város idősebb la­kosai még jól emlékeznek arra, hogy itt naponta 80 — 100 főiskolás sportolt rendszeresen. Az Univerzita Sportklub 1923-ban létesült, és egy évvel később az YMCA tagjainak nagy része ebbe az egyesületbe kért átigazolást. 1927-től már az újonnan megalakított bratislavai főiskolai sportklubban (VŐB) csoportosultak a diáksportolók. A VŠB alapszabály­zatát 1928. március 29-én hagyta jóvá az akadémiai szenátus. Ez a sportegyesület 1948-ig a csehszlovák testnevelés egyesítéséig működött és végzett hasznos munkát. A versenyzők elsősorban atlétikában, röp­labdában, kosárlabdában, jégkorongozásban értek el jó eredményeket. A testnevelés egyesítése után 1952-ig Sokol VS néven szerepeltek a főiskolai spor­tolók, majd miután a testnevelési mozgalmat önkén­tes alapokra helyezték, megalakult a Slávia. Bratis- lavában az ÚK és SVŠT, valamint a Slávia VŠP Nitra, Slávia Zvolen, Siávia VST Košice tagjai mint atléták, úszók, vízilabdázók, röplabdázók hallattak gyakran magukról és szereztek dicsőséget a főiskolai sport­nak. Az utóbbi években Szlovákiában süllyedt az atléti­ka, úszás, kosárlabda, férfi röplabda, evezés színvo­nala —, hogy csak néhányat említsünk a tipikusan diáksportok közül. Vajon miért? Erre és még több más Šuranová-Kucman £va, olimpiai bronzérmes. Romait Moravec, Csehszlovákia egyik legjobb magas- ugrója. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrincz Gyula. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Pravda Kiadóvállalat, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetöiroda, Jesenského 12. Telefon: 551-83. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. kérdésre adott választ a főiskolai sport egyik leg- Llletékesebbje, Jozef Ziška, az SZISZ vezető funk­cionáriusa, a Főiskolai Sportszövetség elnökségi tag­ja. — Elnézést kérek — mondotta, —, hogy azonnal ellenvéleményt kell mondanom, de nem felel meg a valóságnak az, hogy néhány sportágban süllyedt a a színvonal. Ellenkezőleg, emelkedett, csak mi ma­radtunk el. A többiek, a cseh és morva főiskolás sportolók, együttesek, a múlthoz viszonyítva jobb ered­ményeket érnek el, és a csapatsportoknál is fejlődés tapasztalható. Sajnos, mi valahogy kiestünk a fejlő­dés üteméből, nem tudatosítottuk idejében, hogy má­sok „sebességet váltottak“. Ezért érnek el a szlová­kiai főiskolások néhány sportágban viszonylag gyen­gébb eredményt, mint a múltban. Azt nem is kell külön hangsúlyoznom: mindent megteszünk, hogy ezt a lemaradást rövidesen behozzuk. • Csaknem az egész világon, de főleg a Szovjet­unióban a testnevelés alapjait a középiskolák képe­zik, s így az egyetemeken, főiskolákon már a leg­magasabb szintű sporttevékenység folyhat. Miért nincs ez nálunk is nagyobb mértékben? — Más országokban, így a Szovjetunióban és az, NDK-ban a szervezés terén az alapfokú iskolákban biztosítani tudták a testnevelés továbbfejlesztésének alapjait, mi azonban ezt csak most kezdjük, miután megállapítást nyert, hogy nem szenteltünk kellő fi­gyelmet a tömeg- és az élsport továbbfejlesztésének. Ennek fő oka az, hogy nem volt meg eddig az össze­kötő kapocs a tömegsport, az iskolai testnevelés és az élsport között sem a főiskolai, sein pedig az egye­sületi sportban. — Amint már említettem, mi is megtettük az első lépéseket, s megvan a reményünk arra, hogy egy­két éven belül felszámoljuk a hiányosságokat. Az 1972—73-as iskolaévben lefektettük a sportosztályok, sportközpontok alapjait. Az Iskolaügyi Minisztérium és a Szlovák Testnevelési Szervezet Központi Bi­zottsága között megegyezés született, melynek értel­mében az iskolákon a következő sportokban nyitnak sportosztályokat: kosárlabda, atlétika, jégkorong, kézilabda, asztalitenisz, torna, birkózás, labdarúgás, úszás és sízés. Ez folyamatos lesz, és természetesen a következő években hasonló sportosztályokat létesí­tünk. Mivel az alapfokú iskolák hatodik osztályánál kezdjük, a fiatalok négy éven át a kilencedik osztály elvégzéséig szakvezetésben részesülnek, s mire a ta­valyi „elsős“ sportpalánták a gimnáziumokba kerül­nek, addigra ott is nyitunk hasonló osztályokat, így a tehetséges fiatalok nevelőiének folyamatossága biz­tosítottnak látszik, és a főiskolákra már képzett, ma­gas szintet elért, a jövőt illetően feltétlenül jó ered­ményekkel kecsegtető fiatal sportolók kerülnek, akik közül néhánnyal a válogatottak összeállításánál is számolni kell. • Hogyan szándékoznak biztosítani a főiskolai testnevelés és sportmozgalom továbbfejlődését? — Elsősorban az imént említett sportosztályok- kal, mert így a főiskolai egyesületeknél működő ed­zők kezei közé nem kezdők, hanem nyolc éven át rendszeres edzést végzett, sportáguk alapjait megfe­lelően elsajátított sportolók kerülnek. Közülük való­ban nem lesz nehéz kiválasztani azokat, akikre ke­csegtető pályafutás vár. • Mit tanácsol a középiskolai testnevelőknek? — Eredményes sportolók, válogatottak nevelését az alapfokú iskolák, a gimnáziumok és más középisko­lák szakképzett testnevelőinek segítsége, együttmű­ködése nélkül nem lehet biztosítani. Ök tehetik a leg­többet annak érdekében, hogy a fiatalokkal megked­veltessék a sportot, rendszeres testneveléshez szok­tassák őket, és elsősorban a tehetségeket neveljék, vezessék addig, amíg a főiskolára kerülnek. Ismé­telten azzal a kéréssel fordulunk hozzájuk, lelkesít­sék a fiatalokat, s buzdítsák őket a minél jobb ered­mények elérésére. Legyen számukra példakép számos főiskolás élsportoló, olyan mint például Őuranová- Kucman Éva, akit szintén az iskolában fedeztek fel, ott tette meg az első lépéseket a későbbi sikerek, az országos válogatottság, végül az olimpia bronzérem felé. • Várhatnak-e a jövőben több támogatást a főis­kolai sportolók? — Kétségtelenül! Ezt szorgalmazza az a határozat is, melynek értelmében Bratislavában, Košicén és Banská Bystricán a főiskolai sportolók számára köz­pontot létesítünk, javítva ezzel a feltételeket, a fel­készülési lehetőségeket. A főiskolai sportban is be­vezetjük az integrációt, ami annyit jelent, hogy az egyetemek, főiskolák sportolói fokozatosan a Slávia egyesületeiben találnak otthonra, csupán néhány sportágat kivéve, amelyeknél más egyesületekben összpontosítják majd az élversenyzőket. — Tudjuk, ezzel kapcsolatban nehéz feladat meg­oldása vár ránk, amelyeket csak úgy oldhatunk meg rövid időn belül, ha az illetékes funkcionáriusoknál elérjük, hogy elismerjék az országos válogatottság jelentőségét, melyet az egyesületi hűségnek nem szabad felülmúlnia. A Slávia sportegyesületeiben a főiskolai versenyzők a tervek szerint olyan ideális körülmények között hódolhatnak majd kedvenc sport­juknak, olyan feltételeket szándékozunk számukra teremteni, amellyel biztosítjuk zökkenőmentes felké­szülésüket a legkomolyabb feladatra, beleértve a nemzeti színek képviseletét is. • Néhány nap múlva megkezdődnek a csehszlovák Univerziádé küzdelmei. Vajon milyen eredményeket várhatunk? — A főiskolai sportmozgalom a kétévenként meg­rendezésre kerülő Univerziádén éri el csúcspontját. Természetesen két részre van osztva. Mi a télit az Óriáshegységben rendeztük meg, a nyárira most Ban­ská Bystricán kerül sor. Itt majd hű képet kaphatunk a csehszlovák főiskolai sport jelenlegi színvonalá­ról, ami azért is nagyfontosságú, mert augusztusban Moszkva lesz az Univerziádé színhelye, s ezen a vi­lág legjobb főiskolás sportolói mérik össze tudásu­kat, erejüket. Ezért olyan nagy a jelentősége a Banská Bystrica-i versenyeknek, amelyen főiskolás sportolóink szép számban vesznek részt, s mivel a moszkvai eseményekről sem fognak hiányozni, na­gyon fontosnak tartjuk, hogy ott a főiskolai sporton kívül a csehszlovák szocialista testnevelést is méltón képviseljék. KOLLÁR JÓZSEF Alica Grófová (jobbról) a nemrég megrendezett világbajnokságon ezüstérmet szerzett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom