Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-27 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

A billancourti Renault-művek préselő műhelyére hetekig vészterhes csend nehezedett. Leálltak az óriásgépsorok, amelyek egyébként pokoli lármájukkal megreszkettetik Segouin-szigetét {az üzemnek ez a része ugyanis a Szajna egyik szigetén helyezkedik el). A betaní­tott munkások keze alól nem hömpö­lyögtek végeláthatatlan sorban a fémle­mezek: a műhely dolgozói sztrájkoltak. Amikor ott jártam, bár a munkások nem dolgoztak, annál nagyobb hang­erővel beszéltek. Megszokták ugyanis, hogy a prések zaját túlkiabálják. Sok mindent elmondtak munkakörülményeik­ről e műhelyben, a pallók a különféle nagyságú fémdarabok, huzalok bonyolult sokaságában. — Nyolc óra alatt 500-szor helyezünk be a préselőgépbe megmunkálásra egy- egy darabot, ötszázszor végezzük ugyan­azt a mozdulatot — mint egy robot, — mondja az egyik munkás. A levegőben függve himbálódznak a kocsivázak. Az R—6-os gépkocsi vázai, amelyeken a futószalag végén az utolsó simításakot végzik. (A Renault-művek másik, flinsi üzemében a futószalag üte­me olyan gyors, hogy naponta 1800 kész gépkocsi hagyja el). A műhely végében a munkások borzal­mas zaj és füstfelhő közepette motorokat próbálnak ki. — Az ember egy, két, de legfeljebb három évet tölt el itt Segouin-szigetén, aztán igyekszik, hogy minél előbb el­kerüljön innen, és sohase kerüljön visz- sza. — A préselőgépekhez — fűzi hozzá egy másik munkás — a legerősebb, leg­fiatalabb embereket válogatják ki. Én is azt hittem, hogy sohasem kerülök ide. De sokat számít az, hogy itt, e futósza­lagok mellett, 300 frankkal — a prémiu­mokat is beleértve — nagyobb a kereset. — Munka után, amikor hazatérek — sóhajt az egyik fiatal, 25 év körüli algé­riai munkás —, olyan fáradt vagyok, hogy még enni sincs kedvem. Legfeljebb egy darabka sajtot eszem kevés kenyér­rel, azután hullafáradtan az ágyba zu­hanok. Emellett még boldognak mondhatják magukat azok, akiknek rendes lakásuk van, ahol kipihenhetik magukat. A ven­dégmunkások olyan „lakásokban“ lak­nak, ahol egy szobában négy, sőt 10 lakó van összezsúfolva. Mivel nem ugyanab­ban az időben dolgoznak, az ilyen szál­lásokon állandó a jövés-menés. Arról már nem is beszélve, hogy az éjszakai műszakban dolgozók nem tudnak pihen­ni az utca, a ház stb. zajától __ A szerelőrészlegen — a 74-es műhely­ben — 1960-ban pihentető szünet közbe­iktatása nélkül 36 kocsiszekrényt — ka­rosszériát — „szereltek össze“, később 10 perces pihenő közbeiktatásával 37 ko­csiszekrényt, azután 20 perces szünet­tel 39-et szereltek. Jelenleg 30 perces pihenővel 42 kocsiszekrényt szerelnek. Az ütem egyre gyorsabb. Az idősebb munkások többnyire nem tudnak lépést tartani a követelményekkel. — Korábban — mondja az egyik idő sebb munkás — az öntvénytisztításnál a többiekkel együt egy asztalnál köszörül tünk, lyukasztottunk. Munka közben beszélgettünk. Most itt van a futószalag, amely hozza a kartert (motorteknőt). A fiúk vasketrecbe vannak bezárva. Az egyik köszörül, a másik lyukaszt. Ügy dolgozunk itt, mint a rabok a cellában, még csak nem is beszélhetünk egymással. Ez a „racionalizálás“ — mondják a főnö­kök. Én azonban ezt embertelenségnek nevezem! Csaknem minden műszaki újítás fo­kozza az emberrel szemben támasztott igényeket. — Szállítógépet szereltek be az esz­tergaműhelybe. A kezelő munkás, aki irányítja, szabályozza működését, a gép rabszolgája lett — a gépé, amely szünte­len működésben van. Míg azelőtt két munkás kezelt 600 alkatrészt előállító gépet, most egy munkás kezeli az 1200 darabot termelő gépet... A legvégső határig fokozott munka ütem meghaladja az emberek erejét, még a legerősebb idegrendszert is tönkrete­szi. — Odahaza — mondja az egyik csi­szoló — alig tudom elviselni a gyerme­kek élénkségét. Ha csak egy kicsit job­ban zajonganak, idegeim nem bírják el­viselni: kirobbanok. A gyár üldöz ben nünket, odahaza, családunk körében sem hagy nyugodni ... Az O. S.-ek lázadása 1973 tavaszán Franciaországon a bér- követelések hulláma csapott át. A nagv vállalatok életét néha több hétre is met’ bénították az ismétlődő sztrájkok. Közöt tűk első helyen állt a Renault-üzem. Szo­ciális konfliktusok robbantak ki ugyan­akkor a Peugeot, a Wendel-műveknél, az Usinorban stb... is. A dolgozók más kategóriái is elége­Munkásgyülés a Renault-művekben PIERRE CAMES PÁRIZSI LEVELE detlenek, de a jelenlegi ellentétek fő vo­nása az O. S.-tag helyzete. Ez a két betű: O. S. már két éve fel­tűnt a szociális mozgalmak frontján. Az O. S. (ouvrier speciálisé) betanított mun­kást jelent. A gyár szociális hierarchiájában a be­tanított munkás mindjárt a segédmun­kás felett áll, a szakmunkás alatt, aki nagyobb szakképzettsége következtében jobban fizetett. A betanított munkás tulajdonképpen mindenes a gyárban. Megtalálható min­denütt a futószalagok mellett. Ugyanazt a mozdulatot végzi hétszámra, évszámra, egész életében. A termelési rendszer olyan, hogy az O. S.-nek, ritka kivétellel, semmi reménye sincs az előrehaladásra: O S. és az is marad, sőt fiai is O. S.-ek lesznek. Amint már Marx mondotta egy szeme a láncnak, amellyel a géphez van kötözve. A gép parancsol neki. A gép — vagy a futószalag —, amely egyre gyor­sabb lesz, és amely a munkások nyelvé­ben új kifejezést szült: „pokoli munka­ütem“. Az O. S. nemcsak munkájánál fogva áll a szociális létra alsó fokán, hanem bérét tekintve is. Az O. S. átlagos havi keresete 1200—1300 frank. A gépkocsi­iparban eléri az 1500—1600 frankot... a szakmunkás bére 1800—2500 frank kö­zött mozog, a mérnöké pedig 2500—4000 frank között. Bizonyos, hogy e téren sok a kivétel és sok a különbség. Vannak például olyan O. S.-ek is, akik nem ke­resnek még havi 1000 frankot sem. Van­nak viszont olyanok is, akik túlórázással — egyesek napi 14—15 órát dolgoznak — 2500 frankra is feljönnek, sőt 3000 frankot is keresnek ... ¥en d égmun k ás o k Az O. S.-ek másik jellegzetes vonása, hogy túlnyomó részük vendégmunkás. Jelenleg 3 millió vendégmunkás dolgozik Franciaországban, és 95 százalékuk O. S. Bizonyos foglalkozási ágakban, pél­dául az építőiparban egész munkacso­portok kizárólag idegenekből állnak. Nem ritka esetben a csoportvezető is vendégmunkás. Csupán a technikusok, mérnökök franciák. Valamivel kisebb mértékben, de ez a jelenség tapasztalható a gépkocsiipar­ban is. A futószalagok mellett majdnem kizárólag vendégmunkások dolgoznak. A munkáltatók bevált taktikát alkalmaz­nak. Amikor az iparilag kevésbé fejlett francia vidékeken, Bretagne-ban, Auver- gnanban vagy Normandiában nem talál­tak többé munkaerőt a futószalagoknál végzendő fárasztó, rosszul fizetett munkára,akkor a szegény országokból jövő vendégmunkások tartalékához fo­lyamodtak. A Citroen-müvek tanúsítja a legnagyobb taktikai művészetet e téren. Először spanyolokat alkalmazott, majd portugálokat, algériaiakat, jugoszlávokat, törököket és Mali-belieket stb. Min­denekelőtt fiatal, 19 és 30 év közötti fér­fiakat. Ezek a vendégmunkások két-há- rom éven át dolgoztak a futószalagok mellett, néha még annyi ideig sem, mind­addig, míg bírták erővel, míg meg nem betegedtek... ígéretek Az O. S.-ek torkig vannak ezzel az élettel. Haragjuk nemegyszer brutális erővel robban ki. Nem ismerve a mun­káltatók körmönfontságát, nemegyszer csapdába esnek. A szakszervezetek vé­delmezik őket, támogatják és irányítják küzdelmüket. De szem előtt kell tartani azt, hogy különösen a vendégmunkások­nál ez a küzdelem igen nehéz. A ven­dégmunkások valóban könnyen sebez­hetők! Amikor a Citroén-gyár igazgató­ságának nehézségei vannak a dolgozók­kal, egész egyszerűen nem újítja meg a szerződésüket. Ha viszont a vendégmun­kásnak nincs munkája, nincs joga Fran­ciaországban maradni, ez egyértelmű a kiutasítással. Az O. S.-ek helyzete annyira nyugta­lanító, hogy a munkáltatók, sőt a kor­mányzat is kénytelen volt foglalkozni vele. A köztársasági elnök felhívással fordult a vállalkozókhoz, hogy nagyvo­nalúan oldják meg a vendégmunkások kérdését. Ceyrac, a munkáltatók szövet­ségének elnöke beismerte, hogy „meg kell fizetni a fáradságos, nehéz munkát“. A szép szavakat azonban nem követik tettek, pedig a munkások hatékony in­tézkedéseket követelnek. Lényegében követeléseik a követke­zőkre irányulnak: 1. A munkaütem lassítására; 2. A bérek emelésére, legfőképp arra, hogy azt a számos O. S.-t, akik szakkép­zettséget szereztek, sorolják be a szak­munkások kategóriájába. Kevéssé valószínű, hogy a kormány­zat, amely országunkban a gazdasági életet irányító tőkés profit érdekeit tartja szem előtt, eleget tesz ezeknek a követeléseknek. Ezért az O. S.-ek to­vábbi sztrájkjai várhatók. A Renault-müvek munkásai Lätog&täs a liiSlaiscoiirtg Renault-nröien 1973. V. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom