Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-26 / 124. szám, szombat
- • # APROHIRDETES (Folytatás az 5. oldalról) mesterrel az egalizációs kemence generáljavításának idejét négy nappal rövidítjük le. A mi részlegünkön pedig Július Harman mesterrel egy új típusú radiátor szerkesztésén dolgozunk. A radiátor tiszta alumíniumból készül, az eddigi típusokhoz viszonyítva 50 százalékkal nagyobb lesz a fűtőképessége, és minden darab súlya fél kilóval csökkent. Ezenkívül más üzemrészlegekben is tervezünk hasonló akciókat. A mi üzemrészlegünk előnye, hogy a nagyobb javításokat már elvégeztük. Most új berendezéseket szerelünk. Fokozatosan nálunk is szeretnénk megvalósítani a Szovjetunióban tett látogatásunkról magunkkal hozott hasznos tapasztalatokat. # Az olvasók láthatják, hogy 1001)00 koronát mindenekelőtt olgan akciókon akar megtakarítani, amelgek elősegítik a termelést. Erre mindenütt van lehetőség. Azok a technikusok, akik eddig vártak, még mindig csatlakozhatnak a felhíváshoz. Milyen tehát a százezres mozgalom további távlata? — Nagyon fontos, hogy az akciót felkarolta a Fémipari Szakszervezeti Szövetség. Már nyomtatványokat is készítettek, amelyeken félévenként értékelik munkánkat. így megfelelő áttekintést kapunk. Már a cseh kerületekből is megérkeztek az első jelentkezések. Nagyon örülök, bár a felhívásom egy kicsit bonyolultabbá tette az életemet, s elvett a szabad időmből. Gyakran ke resnek fel újságírók, filmesek. s a közelmúltban alaposán megsétáltattak a tévések. Ötször küldtek vissza a gyárkapuig, míg végre az „ő elképzelésük szerint“ érkeztem a munkahelyemre. Persze este féltízre jutottam haza. A feleségem ezzel fogadott: „Kellett ez neked? Csodálkozom, hogy gondot szerzel magadnak ...“ Persze ezt nem gondolja komolyan. A feleségem és a családom nagyon megértő, ennek meg én örülök a legjobban. Az elmondottakhoz csupán ennyit akarok hozzáfűzni: aki úgy érzi, hogy tartozik valamivel ennek a társadalomnak, az kapcsolódjon be az akciónkba. Többet nem kérdeztem. Egy ideig még arról beszélgettünk, hogy amíg az egyik oldalon a műszakiak százai fáradoznak azon, miként takarítsanak meg százezer koronát a társadalom számára, addig egyesek felelőtlenül gazdálkodnak a rájuk bízott nemzeti vagyonnal, s nem mindig „koppintunk rá“ idejében a kezükre. Takarékoskodni mindenütt lehet. Minden üzemben, munkahelyen található tartalék, megszervezhető az anyag- és az energiatakarékosság a termelés növelése érdekében. Az lenne szép, ha Maršálek mérnök felhívásához mindenki csatlakozna. Igaz, nem mindenki takaríthat meg százezret, de meg takaríthat egy vagy tíz koronát, s ha mindannyian ezt tennénk, abból százezrek lennének. S amit ma közösen takarítunk meg, annak holnap közösen vesszük hasznát. DUŠAN KLEIMAN Öt és ]él évi megfeszített munka után befejezték Magyarország legnagyobb vízerőművének, a tiszai második vízilépcsőnek első szakaszát. A művet, melynek befejezésével lehetővé válik mint egy 500 000 hektárnyi terület öntözése és amely évente 160 millió kWó áramot fejleszt majd, a napokban adta át Kiskörén ünnepélyes keretek közt Fock Jenő, az MSZMP KR Politikai Bizottságá nak tagja, a Minisztertanács elnöke. (Felvétel: ČSTK — MTI] AUAS A bratislavai S I o v n a f t nemzeti vállalat, a Munkaérdemrend és a Győzelmes Február Érdemrend kitüntetettje, gazdasági-igazgatási részlegére azonnali belépéssel felvesz építészmérnököt. Fizetési besorolás: T—11 plusz prémiumok. A több műszakban üzemelő vegyészeti részlegek számára felvesz: — operátorokat, — lepároltatókat, — szivattyúsokat. Ezekben a munkabeosztásokban csak férfiakat alkalmazunk. Az érdeklődök vállalatunk személyzeti osztályán jelentkezzenek, ahol bővebb felvilágosítást nyújtunk. Elszállásolást munkásszállásainkon biztosítunk. SLOVNAFT národný podnik Bratislava A martini Túróéi Gépgyár luőe- nect (losonci) üzeme azonnali belépéssel alkalmaz államvizsgával rendelkező — hegesztőket. A fizetési feltételekről személyesen vagy írásban is meg lehet állapodni. Havi kérést 2700.— 3500 korona. Nőtlenek számára lakást biztosítunk, családosoknak 1973 negyedik negyedévében családi lakást adunk. Étkezés az üzemi étteremben. Ezenkívül felveszünk főiskolai vagy középiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót (párttagot). Szakirány: közgazdasági, műszaki vagy jogi. Fizetési beosztás T 11—12. Az érdeklődők személyesen vagy írásban lučeneci üzemünk személyzeti osztályán jelentkezzenek, ahol bővebb felvilágosítást nyújtunk. Telefon: 5311-15. Turčianske strojárne, n. p. Lučenec ÚF-8« A vil kei Efsz (losonci járás) ezúton keres állatgondozókat, etetőket és fejőket. Háromszoba összkomfortos lakást biztosítunk. Feltétel: legalább két családtag dolgozzon az állattenyésztésben. Szövetkezeti alapból személyenként 3000 koronát juttatunk, ezenfelül lehetőség van állami juttatásra 8000 koronáig. Fizetés: 200,— koronától egészen 3000 koronáig. Érdeklődni lehet a szövetkezet irodájában személyesen vagy telefonon. Telefonszám: 991 53. ÚF-87 A žilinai Mérnöki Geológiai és Hidrogeológiai Kutatóintézet nemzeti vállalat Bratlslava-Podunajské Biskupise i (pozsonypüspöki) üze-' me azonnali belépéssel alkalmaz: — 1 konstrukciós lakatost hegesztési államvizsgával, — 2 géplakatost, A PRÁGAI MAGYAR KULTÚRA HANGLEMEZ ÚJDONSÁGA: Megjelent KONCZ ZSUZSA legújabb nagylemeze: LPX 17452 Élünk és meghalunk címmel Népdalok: ára 44,— Kčs LPX 10044 — Bujdosik a kedves rózsám — Hazudnak a gyöngbetük — Nincs szebb madár a fecskénél — Rózsa, rózsa, sárga rózsa — Setét erdő sűrűjében — stb. LPX 10063 Várjatok meg őszirózsák — Orgonavirágos tavasz éjszakában — Házunk előtt kedves édesanyám — Ha egy őszi estén — Hajnalom csillagom — stb. LPX 10070' Édesanyám lelkem — Nincsen annyi tengercsillag — De ki tudnám panaszolni magamat — Galamb szívet örököltem — Mint galamb a tiszta búzát — stb. LPX 10078 Szabad a madárnank — Temető a Tisza — A vén cigány — Erdő mellett nem jó lakni — Megállók a kereszt- útnál — A virágnak megtiltani nem lehet — stb. LPX 10081 Vörös bort ittam az este — Magas jegenyefán — Szerelmes a nap a holdba — Aki a babáját igazán szere ti — Százforintos bankó — stb. LPX 10085 Bujdosik a kedves rózsám — Msgyen már a hajnalcsillag lefelé — Kék szivárvány koszorúzza az eget — Fúj, süvölt a Mátra szele — stb. LPX 10089 Fekete szem éjszakája — Erdő szélén nagy a zsivaj lárma — Vörös bort ittam az este — Rózsabolkorban jöttem a világra — Magas a kaszárnya — stb. LPX 10090 Nem loptam én életemben — Juicsa, ha kimegyen a piacra — Nótás kedvű volt az apám — Nyitva van a százados úr ablaka — Ha meghalok, csillag leszek — stb. LPX 10101 Mért nem szabad szeresse50,— Kčs lek — Szerelemből sosem elég — Hegedülnek, szépen muzsikálnak — Lila krizantémok — Halljátok cigányok — stb. LPX 10108 Darumadár fenn az égen — Jégvirágos hideg tél volt — Részeg vagyok rózsám — Ha meguntál kisangyalom szeretni — stb. LPX 10114 Árnyékos kis utcátokban — Lenn a délibábos Hortobágyon — Rózsabokorban jöttem a világra — Madár az ágon — Jaj de magas ez a vendég fogadó — stb. LPX 10122 Fehér őszi rózsa — Szeretnélek újra rózsák között látni — Oda van a virágos nyár — Gyere Bodri kutyám — Este gyere késő este — stb. LPX 10127 Álmos vagyok mint a cica — Mit ér az a kupec kalap — Befütyül a vonat — A bakonyi zöld erdőben — Felültem a kemencére — Piros alma csutkája — stb. LPX 10128 Minek turbékoltok — Cserebogár, sárga cserebogár — Megszólalt a bolond szívem — Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma — Menyecske csárdás — stb. A népdalokat éneklik: Boros J. — Madarász K. — Kovács Ap. — Horváth I. — Dóry J. — Vörös S. — Mindszenti ö. — Sárdy J. — stb. A hanglemezek megrendelhetők: MAĎARSKÄ KULTÚRA 115 66 P R A H A 1. Václavské nám. 2 — 1 motorszerelőt — kompresz- szoristát, — 1 esztergályost. Fizetési besorolás a TKK osztályok szerint: R 6—8 plusz prémiumok. Továbbá: — mestert a javítóműhelybe. Fizetési besorolás T 8—9 plusz prémiumok. — technikust — operátort új modern fúróberendezéshez. Feltételek: a tényleges katonai szolgálat befejezésének igazolása, elektrotechnikai középiskolai végzettség. Ezenkívül irodai szolgálatra felveszünk gépírni tudó adminisztrációs munkaerőket (nőket). Sokszorosításhoz nőt munkaerőket félnapi foglalkoztatásra Is. Az érdeklődők üzemünk személyzeti osztályán jelentkezzenek, ahol bővebb felvilágosítást nyújtunk. IGHP, n. p. Žilina závod Bratislava ÚF-89 adásvétel Eladó Wartburg 1000 nagyon jó állapotban, garázsolt. Telefon Bratislava: 230 85, 20 óra után. 0 668 Eladó szép nagy villa hozzáépített résszel, kerttel a Nitra mentén Jelige: Tavasz. 0 563 Eladó jó karban levő CARMEN tévékészülék. Ára 400 korona. Telefon — Bratislava: 663-21. 0 634 Azonnal eladó 22 méhcsalád szalmaka ptárak kai, felszereléssel együtt, mérete: 30X36 cm. Cím: Persei Lajos, 946 37 Moča, č. 318, okr. Komárno. 0 649 Eladó jó állapotban levő személyautó, Hilman Minx 1500. Ár megegyezés szerint. Hogenbuch Stefan, Gbelce, č. d. 310, okres Nové Zámky. 0 636 Eladó F 600 L). Jelige: Jó technikai állapotban. 0-641 Eladó Moszkvics 403 kitűnő technikai állapotban. Cím: Bognár Gyula, Trhové Mýto 333, okr. Du najská Streda. Ú 657 Beköltözhető családi ház Calovón eladó. Érdeklődni 18,00 órától lehet: Čalovo 27 58 as telefonszámon. 0-662 Eladó olcsón Moszkvics 408 1, kitűnő technikai állapotban, 30 000 kilométerrel, J. Földes, Hroboňovo, okr. D. Streda. 0 664 Eladó családi ház Mocson (komáromi járás) 20 áron, szép szőlővel, gyümölcsfákkal. Érdeklődni lehet: Komárom, Tesná 6. 0-665 Szikvízüzem berendezés ezer darab egy- és kétliteres üvegekkel, ládákkal és egyéb berendezéssel együtt eladó. Verbók Martin, Ka menín, okr. Nové Zámky. Ú 636 Jó állapotban levő 1200-as Volkswagen 28 000 koronáért eladó. Cím a kiadóban. 0-667 23/162 megismerkedne hozzá illő férfival házasság céljából. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Szeretem a hajnalt. Ú-B39 Magányos özvegyasszony megismerkedne 67 évig, jellemes férfival. Jelige: Jó barát. 0 650 49 éves nőtlen iparosember korban hozzá Illő szolid, házias, megértő, magányos hölgy ismeretségét keresi házasság céljából 49 éves korig. Saját berendezett családi házam van. Jelige: Mus; kátlis ablakok. 0 651 58 éves özvegy-, nyugdíjas ember magához illő élettársat keres csak Bratislava környékéről 50 éves korig házasság céljából. Van házam és kertem. Jelige: Házias legyen. 0-659 27/170 laboránsnő társaság hiányában ezúton keresi korban hozzá illő, 180 cm magas, barna hajú férfi ismeretségét, aki szintén egyedül érzi magát. Bratislava környékiek előnyben. Fénykép szükséges. Jelige: Egy könnycsepp az arcon. Ű 665 Albérletet biztosítok különbejárar tű szobával, központi fűtéssel, kisebb háztartásban való kisegítés ellenében. Telefon Bratislava: 663 21. 0-635 KÖSZÖNTŐ A legdrágább édesapának és édesanyának Megyercsre házasságkötésük 47. évfordulója alkalmából legőszintébb jókíván* ságainkat küldjük. Hosszan tart» boldog életet és jó egészséget kíván Margit, Dezső és unokái. 0-64(1 Pólyák Sándornak Pelsőcre 50. születésnapja alkalmából sok örömet, boldogságot, és hosszú, boldog életet kíván szerető felesége, lányai, veje és kis unokája, Mónika. 0-661 Varga Gézának és Viola Ilonának G ú t á r a ezüstlakodalmuk alkalmából sok szerencsét, hosszú életet kívái* leánya, fia, veje és unokája. 0-663 KOSZONETNVIiyANÍlftS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves ismerősöknek, régi futballbarátoknak, a pelsőcí Planlna-szálló Igazgatójának, a vnb vezetőségének, mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a váratlanul elhunyt drága jó férjet, édesapát, testvért és nagybácsit, Csák Istvánt 1973. 4. 15-én a pelsőcí temetőbe, és virágadományaikkal Igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Külön köszönetét mondunk Szme- rek Gyula elvtársnak, a Pelsőci Vnl» elnökének megható búcsúszavaiért. A megtört szívű gyászoló család. 0 638 Hálás köszönetét mond a Koc- várnlk család a štósi gyár összes munkásának, akik részt vettek fiúnk temetésén, és Štós község lakosságának, akik elkísérték őt utolsó útjára 1973. 4. 19-én. A Kocvárnik család és a hozzátartozók. 0-642 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik 1973. május 3-án elkísérték utolsó útjára a legjobb édesapát, a szeretett férjet, a jó testvért, Csemez Miklósi a kajali temetőbe, és koszorúikkal, őszinte részvétükkel, meleg búcsúszavaikkal Igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Külön köszönet a galántal egészségügyi szervezet munkatársainak és vezetőinek. A gyászoló család. 0-645 Ezúton hálásan köszönjük mindazon rokonunknak és ismerősöknek, akik a hirtelen elhunyt drága feleséget, édesanyát, nagymamát és testvért, G o d á n y Ernőnét szül. Molnár Jolánt elkísérték utolsó útjára a póda- tejedl temetőbe, és részvétükkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család. 0-653 A Munkaérdemrenddel kitüntetett Banská Štiavnica-i Preglejka az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az üzemben 1972 óta 50—900 literes boroshordókat, 1000—10 000 literes söröshordókat gyártanak exportra. Az üzem dolgozói a tervfeladatokat 100 százalékra teljesítik. Képünkön a söröshordók gyártása. Felvétel: T. Babjak — CSTK 1973. V. 26. SZÁZEZER KORONA