Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-24 / 122. szám, csütörtök
KEDVES DfiNES GYÖRGY, ha jól számítom, huszonnégy esztendeje lesz, hogy a bud- merieei Alkotóházban egy kéthónapos iskolázáson közelebbről megismerhettelek. Az előadások és szemináriumi órák után akadt idő, hogy a kastély lombját hullató gyönyörű parkjában séta közben elbeszélgethessünk, majd arra is, hogy a tágas ebédlő egyik sarkában versekkel teli füzeteidet tüzetesebben átnézhes sem. Akkoriban, irodalmi életünk újbóli felvirágzásának első esztendejében, újságírásunk hőskorában, szerkesztőségi postánkban bőven akadt versekkel bélelt levél, de hiába kerestem bennük megváltozott társadalmi életünk lírai pillanatfelvételeit, izgalmasan remegő, érzékletes költői nyelvet, a versek mindegyikén nyomot hagyott a hosszú hallgatás, az elmaradt iskola. Nem csupán hibás magyarságuk árulkodott erről, hanem érzelmi töltésük színtelensége és gondolati szegénységük is. Folklóros utánérzés és másolás egyfelől, eszmei zavar és elbizonytalankodás másfelől. Társadalmi érdeklődésű, friss hangú igazi versíró csak a későbbi hónapok és évek során jelentkezett. fól emlékszem, hogy száznál is több versedet nem kellett formai kezdetlegességek, rossz rímek, homályos metaforák, nyelvi vétségek miatt kifogásolnom. Bár a sorokban sok volt még a pompázó szó, a ködbemerült gondolat, a túlzott ornamentika, érzett bennük nagy költői örökségünk bíztató jele is. Meglepett — és jólesett —, hogy amikor arra intettelek: tekintsd szükséges ujjgyakorlatoknak ezeket a különösebb etikai érzékenység és szociális tudat nélküli zsengéket, semmisítsd meg őket, ne terheljenek további kísérletezéseidnél — észrevételeimet sokkal megértőbben fogadtad, mint a türelmetlen jelentkezők legtöbbje. Megértetted, hogy nem szabad elsietni a jelentkezést, mert egész költői pályádra döntő lehet, hogyan fogadja az olvasó és a kritika első verseidet. Es milyen hamar — számomra meglepően váratlanul —, alig két esztendő múlva, amikor MAGRA VÄR A FÖLD című kézirat-gyűjteményeddel IRODAIM! IEVÍI megnyerted a Csehszlovákiai Írószövetség szlovákiai tagozata és a Szlovákiai Ifjúsági Szövetség közös pályázatának első díját, igaznak bizonyult az a megérzésem, hogy zsengéid már a költő ígéret jegyében fogantak. A kritika esztendőkkel később a kötet elé írt előszavamban túlzást látott, de ma ismételten elmondhatom, hogy az adott helyzetben minden okom megvolt rá, hogy jelentkezésedet a leglelkesebb szavakkal üdvözöljem. Az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy költészeted jelentős helyet foglal el irodalmunkban. Manapság sokat beszélnek és írnak a líra közéleti küldetéséről, sokszor azzal a zavaró mellékízzel, hogy a közéleti- ség túlzott követelménye az esztétikai értékek, a költészet modernsége kárára van. Ezek a gáncsoskodók elfelejtik, hogy a közéletiség értékét és mélységét, társadalmi hasznosságát éppen esztétikai értékei döntik el. Váczi Mihály költészete szemünkben ott és akkor nagy és művészi, ahol az esztétikai értékei dominálnak benne. Nem véletlen, hogy ebben a születésnapi köszöntőmben éppen az alkotó ereje teljében oly váratlanul elhunyt Váczit idézem. Amikor őt évekkel ezelőtt üdvözölhettem, alkalmam nyílott megismerni a nézeteiben, egész életstílusában megnyilatkozó páratlan, meleg emberségét is. Talán nem veszik túlzásnak, amikor nem asupán költészeted elkötelezettsége, hanem az emberség dolgában is vele rokonítalak. Tisztelem és szeretem magatartásodnak hu mánumát, amit oly gyakran szarkasztikus, csípős szavakkal takargatsz, mert tudom, hogy sem szarkazmusod, sem csípősséged nem ejt senkin sebet. Nem hinném, hogy bárkinek valaha kárt okoztál volna! Kivételes emberi tulajdonság ez, olyan érték, ami nem arat hálát, nem szerez különösebb megbecsülést. De a szocialista érzésű igaz ember bölcsen tudja, hogy önmagához való igényessége kötelezi a jóra, a tisztességre. Bizonyára könnyű hangvétellel párosult rímelőkészségednek, nemkülönben meleg emberségednek köszönhető, hogy oly közvetlenül tudsz szólni legfiatalabb olvasóidhoz, a gyermekekhez. Nem csengő-bongó játékos rímekkel, hanem a mindig megújuló természet varázsál, a madár- és állatvilág csodáit megjelenítő, a gyermek lelké- hez-szívéhez közel férkőző ékes strófákban. Nem könnyű a költő dolga, a tiéd sem könnyű, és ha néha erőt vesz rajtad a pesszimizmus, azért jól tudod azt is — és ez újra hívővé, elkötelezetté tesz —, hogy az igazi költő örökkön, életfogytig tartó embert nemesítő, embert felemelő munkára ítéltetett. Születésnapod mai, ötven- esztendős jubileumán tiszta szívből kívánom, hogy ezt az igát jó erőben, jó egészségben viseld tovább, és eddigi szép emberi, nemes tartásoddal az eljövendő években termékeny javító és nevelő munkával járulj hozzá továbbra is irodalmunk felvirágzásához, népünk életének boldoggá tételéhez. Szeretettel köszönt és ölel öreg barátod: EGRI VIKTOR iiEillÜK MÍMLEáliNlim Milliós értékek % A műemlékek védelméért a nemzeti bizottságok felelősek A vulkáni erupcíók és az időjárás A tudományos világnézetért A kelet-szlovákiai kerületben nagyon sok a műemlék, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjük a társadalom múltját, életét és munkáját. Az állami nyilvántartásban 2700 kelet-szlovákiai ingatlan és 5200 más jellegű műemlék szerepel. A hosszú listán szerepel a Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmére, a felszabadulásra és a munkásmozgalom történelmére vonatkozó 400 nemzeti emlék, továbbá 116 kastély és kúria, 28 vár és várrom, 75 archeológiái lelet, a népi építészet 112 emléke, 569 templom stb. A műemlékvédelemnek külön területe a nemzeti kulturális emlékek. Szlovákia ilyen jellegű emlékeinek több mint fele a kelet-szlovákiai kerületben található. Ezek közé tartozik a duklai harctér a duklai emlékművel, a Košicei Kormányprogram épülete, Prešovon az az épület, amelyben kihirdették a Szlovák Tanácsköztársaságot, továbbá a Szepesváralja, Hanis- ko község közelében az 1831-es parasztlázadás emlékműve, a lőcsei Pál mester alkotása és mások. A kulturális emlékek nyilvántartása csak a dolog egyik része, a másik, a fontosabbik — a védelmük. Az utóbbi években ezen a téren javulás állt be. Ezt bizonyítja az is, hogy 1961-ben a kelet-szlovákiai kerületben az állam és a nemzeti bizottságok öt és negyedmillió koronát fordítottak a kulturális emlékek védelmére, tavaly pedig 41 és fél millió koronát. Idén csupán a nemzeti bizottságok 37 millió koronát irányoztak elő erre a célra. A műemlékvédelemmel kapcsolatos a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsának 1972 júliusi határozata. A tanács a közelmúltban újból foglalkozott ezzel a kérdéssel és határozatot fogadott el, miszerint kidolgozzák a kerület műemlékeinek felújítási programját A műemlékek védelméért a nemzeti bizottságok felelősek. Tekintettel a védelem hiányosságaira az SZSZK kormányának határozata értelmében a járásban megkezdték a járási műemlékvédelmi igazgatóságok, valamint a járási nemzeti bizottságok mellett a kulturális osztályok megszervezését. Idén már működnek ezek az igazgatóságok a rožňavai, košicei, prešovi, bardejovi, poprádi és Spišská Nová Ves-i járásban. Eddigi munkájuk alapján megállapíthatjuk, hogy rendszeresen törődnek a műemlékek javításával és védelmével és számos akciót rendeztek a műemlékek iránti jobb viszony kialakítása érdekében. A műemlékvédelmi igazgatóságok dolgozói megismertetik a lakosságot a városok és községek műemlékeinek történelmével is. A műemlékek óriási gazdagságot jelentenek. A haladó kulturális örökségnek lenini értelmezéséből indulunk ki, és így a műemlékvédelem pártunk kulturális politikájának elválaszthatatlan része. A kulturális emlékek a nép, tehát valamennyiünk vagyonát képezik, és ezért mindenkinek a kötelessége, hogy védjük őket. BOHUŠ NEMČEK A martini Túróci Gépgyár trstenái üzemében a múlt év végén megkezdték az LKT-75 típusú erdei kerekes traktor sorozatgyártását. A világszínvonalú traktor iránt nagy érdeklődés mutatkozik. A gépgyár dolgozói a napokban az NDK részére elkészítették az első 9 traktort. Képünkön: Az NDK részére készUlt traktorok. (Felvétel: M. Mendrej — CSTK) Lamb angol tudós azt tanulnia nyúzza, hogy milyen befolyással vannak a vulkáni kitörések az időjárásra. Arra a megállapításra jutott, hogy az utóbbi 400 éviién a rossz nyári időjárást a vulkáni kitörések által a légkörbe kilövellt por okozza. Ez a por megakadályozza, hogy a napfény az atmoszférán át hatolva eljusson a föld felszínére. Hasonló véleményen van M. Bugyiko szovjet tudós is. Naigy magasságokban évekig is megmaradnak a porfelhők, inig ismét visszahullanak a földre. Olyan hatalmas erupciókor, mint amilyen például a Krakatau tűzhányó 1683 ban bekövetkezett kitörése volt, 1,5 köbkilométer por is juthat az atmoszférába. A Krakatau tűzhányónak ez a porfelhője, a légáramlatoktól hajtva, 14 nap alatt körüljárta a földgolyót. Igen hosszú időszakuk összevetésével a tudósok megállapították, hogy a fokozott vulkáni tevékenység periódusainak mindig hűvös nyári idő volt a következménye. A New Haven i (USA) meteorológiai intézet megállapította, hoigy az 1870 és 1960 közötti időszakban rendszeresen akkor volt hűvös a nyári időjárás, amikor az atmoszféra magasabb régióit vulkáni porfátyolok szennyezték. Ezzel szemben igen magas hőmérsékleti értékeket mértek Közép Európában az 1942—1960 as években, amikor alacsony volt a légkör vulkáni por tartalma. Érdekes, hogy a téli hőmérsékleti átlag független a vulkáni kitörésektől. A szocialista iskola egyik fő célkitűzése a sokoldalúan képzelt, a kommunista erkölcs ós a tudományos világnézet szellemében élő és munkálkodó, szocialista arculatú ember nevelése, formálása. Ez rendkívül szép és igényes célkitűzés, megvalósítása azonban alapos, hozzáértő és türelmes munkát igényel. A szocialista pedagógia célja, hogy harmonikus egyensúlyt teremtsen az emberek megváltozott, egyre kedvezőbb anyagi körülményei és az egyének tudatában, gondolkodás- módjában, világnézetében végbemenő változások között. E problémákról beszélgettünk Singer Ambrussal, az ipolysági (šahyi) magyar tannyelvű gimnázium igazgatójával, aki dicséretre méltó kezdeményezéssel a tanév elején életre hívta a gimnazisták ateista körét. — Hogyan támadt a gondolata, hogy ateista kört létesít? — Talán nem térek el a témától, ha elsősorban az előzményekre hivatkozom, mégpedig meglehetősen kedvező előzményekre. Iskolánk tanári kara az évek során ideológiai szempontból egységes közösséggé kovácsolódott, amelyben az ideológiailag legfejlettebb pedagógusok, köztük elsősorban a kommunisták, igen hatékonyan befolyásolták az ideológiailag kevésbé fejlett kartársakat és ma már örömmel elmondhatom, hogy tanári karunk jó ideológiai színvonalat elért homogén közösség, amely egységesen, ideológiai szempontból a tudományos világnézet talaján állva neveli a tanulóifjúságot. A tantestület ideológiai egysége a legjobban az 1968/69-es válságos esztendőkben mutatkozott meg, amikor iskolánkban sem a tanárok* sem a diákok részéről a legkiátebb kilengés vagy megingás sem nyilvánult meg. Ilyen előzmények után — annak tudatában, hogy tanítványaink többsége nem látogatja a vallási szertartásokat; — vetődött fel bennem a gondolat, hogy az ideológiai nevelés elmélyítése, a tudományos világnézet megszilárdítása érdekében megszervezzem iskolánk ideológiailag legérettebb diákjai számára az ateista kört. — Kik voltak ebben segítségére? — A polgári nevelés tanáraival együtt felmérést végeztünk minden osztályban a diákok ideológiai fejlettségének a megállapítására. A felmérés —mely igen pozitív eredménnyel zárult — kérdéseinek összeállításában elsősorban Csömör Béla és Zab- renszky Imre, a polgári nevelés tanárai voltak segítségemre. A diákok válaszaiból kiderült, hogy többségük nem üres frázisokat hangoztat a tudományos világnézetről, hanem tisztában van annak lényegével, ellene van a „kétvágányú“ nevelésnek és a marxista filozófián alapuló tudományos világszemléleten kívül minden más ideológiát. misztikus tanítást elfogadhatatlannak és értelmetlennek tart. — Hogyan indult meg a munka? — A már említett felmérés alapján kiválogattuk az ideológiailag legfejlettebbeknek vélt diákokat és felajánlottuk nekik az ideológiai továbbképzés lehetőségét az ateista kör keretében. természetesen önkéntes alapon. A körnek pillanatnyilag közel 30 tagja van. Foglalkozásaink terv szerint folynak, egyrészt közös akciók keretéljen, másrészt egyéni formában. A kör foglalkozásain előadások hangzanak el a marxista filozófia és a természettudományok tárgyköréből, például a világ és az élet keletkezéséről, a természettudományok és a marxista filozófia szerepéről a tudományos világnézet kialakításában, a vallás reakciós szerepéről az emberiség történetében stb. Megemlékezünk minden jelentősebb, a kör profiljával kapcsolatos évfordulóról is, így például legutóbb a Koperni- kusz-évfordulóról és az űrhajózás napjáról. Szorosan együttműködünk iskolánk csillagászati körével is. — Az ateista kör foglalkozásain megtárgyaljuk minden tantárgy azon tananyagrészeit is, melyek körünk ténykedésével összhangban vannak. A iskolánkban működő tantárgybizott- ságok összehangolt munkájának jóvoltából az ateista nevelés célkitűzéseit valamennyi tantárgy keretében megvalósítjuk, tehát nem csupán a természettudományi tantárgyakban, amelyek erre kétségtelenül a legtöbb lehetőséget biztosítják. Kihasználjuk erre a célra a humán tantárgyak oktatását is, melyek közül elsősorban a történelem és az irodalom rejt i>tagéban meglehetősen sok lehetőséget. — Miként foglalkoznak a tanulókkal individuális formában? — Az ateista körben végzett tevékenység során fokozatosan kialakul a tanulók érdeklődési köre. Egyesek a természettudományok, mások a filozófia iránt érdeklődnek, de vannak olyanok is, akiknek kedvenc tantárgyuk a történelem, és az ateista kör keretében olyan szempontból kívánnak foglalkozni a történelemmel, hogy az adott korszakban a vallás tudománytalan ideológiája miként fékezte a természettudományok fejlődését, a tudományos világnézet létrejöttét. Ezekkel a tanulókkal tehát individuálisan is foglalkozunk oly módon, hogy megfelelő szakirodalommal látjuk el őket. Az elolvasott művekről aztán beszámolót tartanak a kör közös foglalkozásain. Ebben a munkában elsősorban Csömör Béla és Zabren- szky Imre van segítségünkre, de rajtuk kívül természetesen a tanári kar több más tagja is segítséget nyújt az ateista kör tagjainak. — Milyen eredmények mutatkoznak a kör munkájában? — A kör hatékony segítséget jelent a pedagógusoknak és az ifjúsági szervezetnek a vallás elleni harcban, s kedvezően befolyásolja a tanulók érdeklődését a természettudományok *s a műszaki tudományok iránt. Tanulóink növekvő természettudományos érdeklődését igazolja az a tény is, hogy igen jól szerepelnek a természettudo mányi, elsősorban a biológiát olimpiászon és végzős növendékeink szép számban jelentkeznek műszaki főiskolákra, orvosi karra és mezőgazdasági tanulmányokra. Eddigi tevékenységünk alapján megállapíthatom, hogy a kör munkája jó irányban halad. Hatékonyan egészíti ki a tanári kar munkáját az ideológiai nevelés terén és újabb őszinte tagokkal gyarapítja a tudományos világnézet híveinek táborát. Az ateista kör ifjú tagjai egyre világosabban látják. hogy ideológiai szempontból nem lehet egyszerre két úton haladni, a tudományos világnézet az egyetlen járható út. Hálásak vagyunk iskolánk pártszervezetének, mert teljes mértékben támogatja munkánkat, s köszönet illeti a tanári kar tagjait is, akik tudatosítják, hogy az ateista kör munkája csak akkor lehet valóban eredményes, ha ehhez valamennyien hozzájárulnak Elismeréssel kell szólnom a kör lelkes ifjú tagjairól is. akik elkötelezetten a tudományos világnézetért szállnak síkra mert megértették, hogy korunk emberének az új társadalmi viszonyok közepette új ideológiára, új világszemléletre van szűk sége, mégpedig olyanra, amely mentes a miszticizmustól, a tudományos ismereteken alapozik és azt a célt szolgálja, hogy az ember a világmindenségben megtalálja önmagát és életcélját. SÁGI TÖTH TIBOR