Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-08 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó

Amikor a csehszlovák államvédelmi hatóság dolgozói átnézték a pankráci börtön irattárát, találtak egy Otakar Vašal névre szóló személyazonossági igazolvány!, amelyen ott állt a meg- megjegyzés: „Golyó általi halálra Ítélve“. Csakhogy Vašal nevét nem találták meg a kivégzet­tekről készült jegyzékben. Amint később, évek múltán kiderült, Otakar Vašal néven Dmitrij Picskar szovjet hírszerző szerepelt. Pankrác... ez már a vég volt. Minden ember eljut egy­szer életútjának végére. A ha­lált nem lehet a végtelenségig becsapni. Ügy látszik, nekli Is megvan a türelme, ha nem Is emberi lény. A pankráoi bör­tönt igen lelkiismeretes mes­terek készítették rég letűnt időben, és ez a börtön könyör­telenül megszabja a sorsot és méri az időt. Itt bizony nem történnek csodák. „És ez minden. Vasal bará­tom“ — mondta magában Ota­kar, amikor a cellában találta magát, és megnézte szürke, durva falait. A HÍVÖJEL: „IKAROSZ“ 1944-ben a szovjet hadsereg elérte a Kárpátokat. Súlyos harcok vártak rá. A hitleri had­vezetés elit egységeket küldött a Kárpátokba. Jól tudták, hogy ha kiürítik a Kárpátokat, kezd széthullani kelet-európai szö­vetségeseinek tömbje. Kilép a háborúból Románia, Magyaror­szág, Szlovákia, az oroszok dél­ről támadnak Németországra, és „övön aluli“ ütést mérnek rá. Ezekben a napokban kerül Dmitrij Picskar, az első ukrán front ejtőernyős katonája a hírszerzőiskolába. Tanult lőni géppisztollyal, különböző típu­sú pisztolyokkal és revolverek­kel, különböző testhelyzetek­ben, nappali fénjmél és éjsza­ka. És különösen rádiós kikép­zést kapott, mert mint hírszer­ző olyan lenne adó-vevőkészü­lék nélkül, mint a néma. Nem tudná tovább adni a híranya­got, amit szerzett. Néhányszor keresztülhatol­tak az arcvonalon, értékes ada­tokat szerzett, és részt vett „nyelvek“ elfogásában. Mindez azonban csak gyakorlat meg­szerzése céljából történt. Végül hívatták a törzskarra. A hadtest hírszerző ostályának parancsnoka megkérdezte, hogy árai magát, feltett neki néhány kérdést az átvett anyagból, s utána azt mondotta: — A parancsnokságnak az a véleménye, hogy eléggé felké­szült az ellenséges hátország­ban folytatandó tevékenységre. Mélyen benn a hátországban. Mostantól fogva felejtse el a nevét és a saját életrajzát. A jegyzékekben és az okmányo­kon mint Otakar Vasal fog sze­repelni. Megjegyezte? Hívó jel­szava „Ikarosz“. A csoporthoz nyolc ember tartozott. Egyikük sem ismerte & másik valódi vezetéknevét. Mindegyiknek álneve volt. Csak sokkal később, csaknem húsz év elteltével tudták meg azok, akik életben maradtak, hogy a csoport parancsnoka, Kriiov valódi neve Borisz Ha­ritonov, Bronyiszlav katonáé — Mihail Vekluk ... A csoport feladatát egy mondattal lehet jellemezni: Ki­kémlelni az ellenséges csapa­tokat, és idejében eljuttatni a híreket a törzskarhoz. Ám a valóságban a csoport minden egyes tagja bizonyos feladatot végzett, megvolt a hírszerzési terve, és hogy mit kell felde­rítenie, megvoltak az összekö­tői, titkos levélszekrényei és eszközei az információk átadá­sára. Egyikük például a vasutat figyelte Ceská Trebová térsé­gében, a másik a brnói vasúti csomópontot, a harmadik kap­csolatokat tartott fenn a föld­alatti mozgalom tagjaival. A törzskarnak így lehetősége volt rá, hogy elemezhesse a kü­lönböző forrásokból származó információkat, és reális elkép­zeléseket alakíthasson ki ar­ról, hogy mi történik az el­lenséges hátországban. Na­gyobb akciók megvalósításá­ban az egész csoport részt vett. Egy éjjel beültek egy LI-2 mintájú szállító repülőgépbe. Előbb lassan, majd egyre se­besebben forogni kezdtek a légcsavarok, feldübörödtek a motorok, aztán megremegett a gép, felemelkedett a levegőbe és csakhamar eltűnt a sötét­ségben. A tájékoztató fényeket akkor nem gyújtották fel. Otakar az ajtó mellett ült. Elsőnek kellett Ikiugrania, mert mindannyiok közül a legnehe­zebb volt. A hátizsákjában ott volt az adóállomás, tartalék- elemekkel, néhány tölténytár és élelmiszer. Mellette ült Bronyiszlav elvtárs, aki szintén jól megtermett férfi volt. És mindjárt mögöttük Ivan Szob- ko, Szása Bogdanov, Szergej Lovocijev, Maja Szaratova... Krilov parancsnoknak kellett utolsóként kiugornia. Olyan váratlanul hangzott fel a ki­ugrásra szólító jelzés, hogy mindannyian összerándultak. Otakar odalépett az ajtóhoz és kiugrott. Lába nem érezte a szi­lárd földet, kizuhant az üres­ségbe. Éles levegőáram csapott az arcába. Suhogva villant el előtte egy fenyő, erős rándulással földet ért. Gyorsan kioldotta a heve­dereket, ledobta a nehéz háti­zsákot, és kezdte összerakni az ejtőernyőt. Várta, hogy Bronyi­szlav valahol a közelben ér földet, de sehol sem látta őt. Elásta az ejtőernyőt, befedte gallyakkal, és ment megkeres­ni a többieket, utánozva a szarka hangját. Lassan megvirradt Kisvártat­va megjelentek Kriiov, Maja, Ivan Szobko. Valamivel később feltűnt Szása Bogdanov Szergej Lovocijewel. De Bronyiszlav és egy felderítő még mindig hiányzott. Nem sokkal napkelte előtt Otakar fehér ejtőernyőt vett észre az egyik fán. Mindnyá­jan odaszaladtak. Bronyiszlav ott feküdt eszméletlenül a földön. Maja egy kis pálinkát töltött a szájába. Bronyiszlav köhécselt, és kinyitotta a sze­mét. Maja meg akarta őt for­dítani, ő azonban fogát csikor­gatta a fájdalomtól, és ismét elájult. Az ejtőernyő fennakadt egy magas fenyőfa csúcsán. Bronyiszlav hiába próbálta hin­tázva elérni a fa ágait, ezért elhatározta, hogy elvágja a hevedereket, és leugrik. A sö­tétben nem látta, milyen ma­gasan van. A hátára esett, és erősen megütötte a gerincét. Kriiov úgy rendelkezett, hogy Bronyiszlavot rejtsék el az er­dész házában, aki gyakran se­gített a partizánoknak. A cso­port nyolcadik tagját viszont egyáltalán nem találták meg. Egész nap keresték. Hova tűn­hetett el? Meghalt talán? És mi lesz, ha elfogták a néme­tek? És lehet... ilyesmi is elő­fordul háborúban ... lehet, hogy megijedt, önként jelentkezett a fasisztáknál, és most idehoz­za őket, ahol földet értek. A parancsnok elrendelte, hogy oszoljanak szét. Otakarnál volt a rádió-leadó­készülék. Maja volt a rádiós- helyettes. Vasal jól tudott cse­hül, és rögtön elkezdte gyűj­teni az információkat. A cse­hek gyűlölték a megszállókat és készségesen segítettek az ejtőernyősöknek. Megmondták nekik, hol vannak a csendőr­őrsök és a német helyőrség. Csakhamar sikerült felvenniük a kapcsolatot a földalatti moz­galom tagjaival. Vasutasok meg­szerezték a katonai transzpor­tok menetrendjét. Fontos infor­mációk kezdtek érkezni a Szov­jetunióba. Bogdanov cseh hazafiakból néhány diverzáns csoportot szervezett. Kisiklattak egy ha­dianyagot szállító vonatot, és megrongáltak több hidat. Egy­szer átállították a váltókat, és két német csapatszállító vonat teljes sebességgel összeütkö­zött ... A fasiszták tomboltak. De a partizánegységek, melyeknek magvai kis ejtőernyős csopor­tok voltak, szaporodtak és erő­södtek, és bátran harcoltak a hitleristák ellen. NEM MESSZE VOLT A REPÜLŐTÉR Kriiov csoportja már annyi információt gyűjtött össze, hogy szükséges volt ezekét mielőbb eljuttatni a törzskarhoz. Ghocenban, amelynek közelé­ben a csoportnak támaszpontja volt, működött egy repülőgép- alkatrészeket gyártó kis üzem. Itt szerelték és javították a né­metek a Heinkel—126 mintájú felderítő repülőgépeket. Nem messze volt a repülőtér, ahol az összeszerelt és a kijavított repülőgépeket kipróbálták. A csoportban ekkor már volt egy repülő is. Légiharcban 161 lék le, fogságba esett, ahon­nan megszökött, és így jutott ei a hírszerzőkhöz. — Ha szerzünk egy repülőgé­pet, elrepülsz vele, és átadod a táskát az információkkal? — kérdezte tőle egyszer Kriiov. — Természetes, ha teli lesz­nek a tartályai benzinnel, és startkész állapotban lesz. Késő éjszaka indultak akció­ra. Magasan álltak a csilla­gok, és gyengén világítottak, a köd azonban kissé felszállt, s így lehetett egy kevéssé látni. Előttük, a jávorfa fehér lom­bozata mögött fények világítot­tak. A felderítők földre vetet­ték magukat. Hosszan feküdtek ott, és a távolba meredtek. „Hát akkor, elvtársak, sok szeren­csét ...“ — Kriiov szeretett vol­na a lehető legszívélyesebben elbúcsúzni tőlük: ki tudja, ki tér vissza életben a harcból... De csak megvakarta az állát, és a homlokát ráncolta. Otakar intett Bronyiszlavnak, aki már egészséges volt, képes a harcra. Otakar kinyújtotta a lábát, cipője orrával megtá­maszkodott a homokban, és kúszni kezdett. A ruhán keresz­tül áthatolt a hideg, orrába csapott a tavalyi avar erős, édeskés szaga. Otakar közvet­lenül mellette kúszott, és alig észlelte Bronyiszlav egyenletes, begyakorolt lélegzését. Egy­szerre csak, szinte nem is a fü­lével, de az egész testével lépé­seket hallott. Megmerevedett. — Karl, mines ná'lad gyufa? — hallatszott balról. — Bírd ki, Heinrich, nemso­kára jön a váltás — válaszolt neki a másik hang. Két őr találkozott kőrútján. Még szerencse, hogy elárulták magukat beszélgetésükkel. Közben Szása Bogdanov elér­te az őrséget. A bejáratnál le­vő „faköpönyeg“ alatt ott állt az őr. Le-leejtette a fejét, ar­cával érintve szuronyának szé­les pengéjét. Szása és az őr között hét lépés volt a távolság. Ezt azonban kettészelte az ab­lakból kivetődő fénycsík. A né­met katona biztosan észreveszi, míg oda tud futni hozzá. Szása csendesen kihúzta hüvelyéből a tőrét, és rövid lélegzetet vett, elfojtva félelmét. Egyszerre hátulról lövés dör- rent. Az őr felugrott, és eltűnt a sötétben. S ekkor Bogdanov egy ugrással, amelyet egy ver­senyző is megirigyelhetett vol­na, odaszaladt, és hátába döf­te a kést... Az őrszobából lábdobogás hangzott fel. Szása felemelte géppisztolyát, egy sorozattal el­zavarta a hitleristákat, és beha­jított egy kézigránátot az elő­szobába. Csakhogy a németek kezdtek kiugrálni az épület túl­só oldalán levő ablakokon. A fasiszták túl sokan voltak ah­hoz, semhogy egyedül fel tudná tartóztatni őket, legalább né­hány percre ... Csak most jött rá, hogy nem kellett volna Lo- vocijevet elküldenie. Már Kriiov előtt is vilá­gos volt, hogy nem sikerült el­rabolniuk a repülőgépet. Leg­alább fél órára van szükség ah­hoz, hogy leszedjék a gépről a védőtakarót, hogy ellenőrizzék a benzintartályokat, beindítsák a motort, és a gépet kitolják a kifutópályára. A németek pedig már magukhoz tértek, meggyúj­tották az összes reflektort, és csoportokban törtek előre. Kriiov odafutott, ahol Otakar- nak és Bronyiszlavnak kellett lennie. Észrevette őket fegy­verük torkolattüzéről. A két felderítő szerette volna eltalál­ni a toronyban levő őrt, aki go­lyószóróval lőtt. — Gyújtsátok fel a gépeketi — kiáltotta Kriiov. — Ebben a harcban elesett Szása Bogdanov, aki fedezte bajtársai visszavonulását. Kri- lovnak más módon kellett eljut­tatnia az okmányokat a törzs­karra. De a német repülőteret m egs e mm is í t e t ték. Még akkor is üzemeltette a rádiót, amikor már szemben volt a Gestapo. Azon az éjszakán, amikor a felderítők megsemmisítették a repülőteret, a szovjet csapatok megkezdték Berlin ostromát. Csakhogy Prágában még min­dig erős helyőrség tartózkodott. Prága volt a fasiszták utolsó bástyája. Ezért Otakart oda küldték. A földalatti mozgalom tagjai szereztek számára személyazo­nossági igazolványt, kijárási en­gedélyt, munkakönyvét, és sze­rencsésen bejuttatták Prágába, Itt a hírszerző felvette a kap­csolatot a CSKP illegális bizott­ságának egyik tagjával, aki bő tájékoztatással látta el őt, de a lakásából ezeket rádión ke­resztül nem továbbíthatta a törzskarnak. A környező magas épületek, üzemek és a villamos­vezeték lehetetlenné tették a jó rádiőkapcsolatot. Más helyet kellett találni. Otakarnak megtetszett Prága IV. kerülete. Egy Pokorný nevű illegális dolgozónak volt egy második lakása. Ezenkívül ma­gának Pokornýnak volt egy rá­diójavító műhelye, ahol köny- nyen el lehetett helyezni a rá­dióadót. Csak az volt a baj, hogy az utca másik oldalán volt a Ges­tapo tanyája. Prága azonban ekkor már a felkelésre készülődött, és Ota­kar azon a véleményen volt, hogy a titkosrendőrség számára ezekben a forró napokban sen­kit sem érdekel már egy magá­nyos adó. Prágába érkezése után másnap kezdett híiaket közvetíteni. A német lehallga­tó szolgálat rögtön magnósza­lagra vette a hosszú üzenete­ket. A rádiós az „Ikarosz“ fedő­nevet használta. De a rejt jelzett üzeneteket egyelőre nem sike­rült megfejteni. Annak ellenére, hogy gyakran igen hosszú ideig kellett dol­goznia, Otakar óvatos volt. Az üzenet leadása után rögtön el­rejtette az adókészüléket, fel­ült a villamosra, és amikor meggyőződött róla, hogy senki sem követi, kiutazott Prága dé­li negyedébe. Végül a fasisztáknak sikerült meghatározniuk azt a házat, ahol a titkos adó működött. Ép­pen akkor törtek be a lakás­ba, amikor Otakar a készülék mellett ült. Már csak a rejtje­let sikerült megsemmisítenie. A Gestapo emberei rávetették ma­gukat. Meg akarták tudni, ki­nek a számára dolgozik. Vala­milyen oknál fogva szerették volna rábizonyítani, hogy angol ügynök. A pisztoly agyával ver­ték, a lábujjai közé lövöldöztek, összetörték a csontját, és kiver­ték a fogait. Szörnyű fájdalmai voltak, különösen az elején. Aztán már nem érzett semmit. Otakar ránézett összezúzott ujjaira. Nem volt belőlük annyi, hogy ki lehetett volna rajtuk számítani, hány halál vár rá. Megpróbált felállni, de az éles fájdalom földre döntötte. Megcsörrent a zárban a kulcs. Fegyorök felemelték Otakart, és a vizsgálóbíró elé cipelték. A csupasz falú, rideg helyiség­ben hárman voltak. Ketten pol­gári ruhában. Ezek tartóztatták le Pokorný lakásán. A harma­dik — halszemű, ritka vöröses bajszú — fekete egyenruhás SS-Obersturmführer volt. Ota­kar nem látta őt korábban kín­zói között. Az egyenruhás a székre mu­tatott, és meredten nézett Ota- karra, mintha fegyverrel céloz­ná. Végül is ellepett a szürke faltól, és csehül szólt hozzá: — Fölösleges tagadnia, Vašall Tudjuk, hogy kicsoda. Nem ér­dekelnek a rejtjelek, a leadott jelentések tartalma... Ez már nekünk nem fontos. A prágai főnökének a nevére van szüksé­günk. Mondja meg, és szaba­don engedjük. — Itt pusztul. Vasal — pró­bálta őt rábeszélni megjátszott részvéttel az Obersturmführer. — Ugye, szomorú dolog akkor halni meg, amikor már vége a háborúnak? Makacssága nyomra vezetett, rájöttem... Ma­ga, sajnos, nem az angolok ré­szére dolgozott, hanem az oro­szoknak ... A halántékára váratlanul mért ütést Otakar nem érezte. Csak mintha valami kidobta volna őt az életből a sötétbe. „Ez a halál“ — regisztrálta va­lamelyik agysejtje, és minden eltűnt... ... 1945. május 5-én kellett volna őt kivégezni. De aznap reggel megkezdődött a felke­lés ... A hazafiak elfoglalták a Pankráci börtönt. A foglyok kö­zött ráismertek Otakarra, kór­házba szállították, ahol csak­nem egy évig feküdt. 1946-ban, amikor meggyógyult, hazatért szülőföldjére, Kárpátaljára. Szolyva városában, Ukrajna Kárpáton túli területén, a mi­lícia járási parancsnokságán dolgozik mindmáig Otakar Va­šal egykori hírszerző — tulaj­donképpeni nevén: Dmitrij Pics­kar. J. FJODüROVSZKIj (AFN) APRÓHIRDETÉS ES Kedvezően eladó Fiat 600 ü, jó állapotban. Ár megegyezés sze­rint. Telefon Bratislava: 614-60. 0-371 E Kiadó két ágy, kát darab éjjeliszekrény és egy toalettükör. Cím a hirdetőlrodában. 0-387 KOSZONETNVILVÁN H Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak az ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, a társadalmi szervezetek képvise­lőinek és a hozzátartozóknak, akik 1973. III. 23 őn elkísérték utolsó útjára Zupkó Gyulát a füleki temetőbe, és vlrágado- mányalkkal, meleg búcsúszavaik* kai, őszinte részvétükkel lgy^ keztek enyhíteni mély fájdalmun­kat. A gyászoló család. 0 388 Az Udvardi Mezőgazdasági Szaktanintézet felvesz olyan fiú­kat tanoneviszonyba az alapisko­la befejezése után, akik még ed­dig nem választottak hivatást: 2 éves tanoneviszonyba — jelent­kezhetnek olyan tanulók, akiit különböző okoknál fogva nem fejezhették be az alapiskola minden osztályát. A tanoncvl- szony befejeztével segédlevelet, valamint hajtási jogosítványt kapnak. Az alapszakhoz szoro­san kötődő 1 éves felépítményi tanulmány befejeztével elnyerik a jogosítványt ív- és lánghe­gesztésre, gabonakombájn és lánctalpas traktor kezelésére. A hajtási jogosítványt kibővítik személy- és teherautókra. 3 éves tanoneviszonyba — jelent­kezhetnek a 8.—9. osztályt végzett fiúk. A tanoncvlszony befejezésével segédlevelet, va­lamint hajtási jogosítványt kap­nak személy- és teherautókra, továbbá Ív- és lánghegesztésre, gabonakombájn, lánctalpas traktor, valamint rakodók ke­zelésére. A tanoncvlszony befejezéss után tovább folytathatják tanul­mányaikat a Mezőgazdasági Tech­nikumon, ahol 2 év eltelte után érettségizhetnek. Szállást modern diákotthonban, 2—4 ágyas szobák­ban biztosítunk. A szállás és az étkezés ingyenes. A tanoncok munkaruhát és ci­pőt, valamint havonta 50—190,— korona zsebpénzt kapnak. jelentkezni lehet az Udvardi Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatóságán, személyesen vagy írásban. Cím: POU — Dvory nad Žltavou, okres Nové Zámky. OF-48 Hirdessen Ön is a z ÚJ SZÖ-ban! fii» m ÁLLÁS .'Jt' ~ SS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom