Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-08 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó
ÚTFÉLEN Korzikában egy turista megszólít egy parasztot, aki fa alatt hever, s nézi a futó felhőket. — Jó napot! Hogyan ment a munka az idén? — Nem panaszkodhattam. Fát kellett vágnom az erdőben, de egy szélvihar megtakarította nekem ezt a fáradozást, azután el kellett égetnem a gyomot, de egy aprócska villám meg kímélt ettől a munkától Is. — £s most mit csinál? — Arra várok, hogy egy kis földrengés kifordítsa a krumplimat. SZIGORÚ ORVOS Az üzemi orvos atyai komorsággal figyelmezteti Kotul csápot: — Úgy számoljon a poharakkal, hogy minden liter bor, amit megiszik, egy hetet vesz el az életéből! Kotulcsák gyors számadást csinál, majd legyint: — Ugyan, doktor úr! Ha ez igaz volna, már százhúsz éve nem élnék. Készülés a fellépésre ELRAGADTATÄS Keniecsei bemutatja a feleségét Kanmrsainak. aki fél re vonja barátját, a elragadtatottan így szól: — Hü, de szép feleséged van! Mire Kemeesei rezignáílan válaszol: — Szépítek szép, de nem hfi. — Miért nem rajzolsz bölényeket, mint a többiek?! („Pavliha“, Belgrád) BÜNBÄNAT Pocsolai töredelmesen suttogja gyóntatója fülébe: — Nagyot vétkeztem, tisztelendő atyám. A barátom hosszabb szolgálati útra ment, s én ezalatt minden éjjel meglátogattam a feleségét. — Hányszor, fiam? — kérdezte a pap. — Holnap már tizenkettedszer, atyám. PÁRBESZÉD — Kislányom, a találkád után pontosan este kilenckor itthon légy ám! — No de, mama, nem vagyok már gyerek! — Éppen azért... („Krokogyil“, Moszkva) KANYAR Megkérdik az egyik üzemben: — Igaz, hogy Alekszej olyan rossz sofőr? — Hát mit mondjak, barátaim? Talán elég annyi, hogy az csupán ritka véletlen, ha az utca is arra kanyarog, amerre Alekszej befordul... TEMETÉSI TEREFÉRE Visszafelé a temetőből. Beszélgetés az autóban: — Csak most látom, hogy a megboldogult Páfrányos bácsi milyen világot járt ember volt. — Világot járt? Honnan veszi ezt? — Hát, ha meggondolom, hogy Zürichből éppúgy volt fia a temetésén, mint Montreal- ból. meg Stockholmból vagy San Francis- cóból... NEHÉZ ESET — Doktor úr, tegyen valamit velem, mert valósággal beleszerettem egy lóba — fordult panaszával egy fiatalember a pszichiáterhez. — Csodör vagy kanca? — kérdezte a pszichiáter. — Kanca — felelte a páciens —, hiszen ez a normális, vagy nem? VÁLTOZATOK EGY TÉMÁRA 1973. IV. 8. 19 HIVATALI RENDTARTÁS — Közölje a féllel, hogy amikor ünnepelünk, senkinek sem vagyok itt! (František Nešíeha karikatúrája) (G. Levický karikatúrái) .j kiváló író egy pár cipőt rendelt a suszternál Ja aki meg is ígérte, hogy a cipőt elsejére szállítani lógja. Ötven korona volt a cipő kialkudott ára, most ennyibe kerill egy pár cipő még Lajosmizsén is. Háború van. — Kápé, kápé — mondta a suszter, és a kiváló író megértette, hogy készpénzfizetésről van szó. — Persze, hogy kápé — válaszolta tehát, és nyugodt volt, mert elsején a kiváló írónak igenis van kápéje. A cipő azonban nem készült el elsejére, vagy bőr nem volt, vagy fonál vagy dikics vagy munkás. Valami nem volt. Háború van. A suszter kilencedikén szállította eiak a cipőt, de mostanában ilyesmiért nem lehet szemrehányást tenni mesterembernek. A suszter szállította a cipőt, a kiváló író felöltötte azt. Nagyszerű volt, olyan volt, mintha rá lenne Öntve. — Kápé — mondta a suszter. — Kedves mester — szólt a kiváló író, — elseje nyolc nappal elmúlt, a kápé is elmúlt részemről. Nagyon sajnálom. — Kápé — mondta a mester. — Háború van. Ha nincs kápé, akkor elviszem a cipőt. — Azt a szégyent csak nem hozza a fejemre? — Kápé. — Nézze, mester, készpénzt adni én nem tudok, de adhatok olyat, ami készpénzt ér. Odaadom magának azt, amiért én kápét szoktam kapni. — Váltó? — mondta a suszter, és már előre taaa- dóan rázta a fejét. — Nem. Hanem humoreszk. — Humo ...? — Igen. Reszk. Az az írás, amit én írok, és amivel én a kenyeremet keresem. Egy ilyen humoreszk huszonöt koronát ér... Két humoreszk, ami éppúgy egy pár, mint két cipő, ötven korona értékű. Oda adok magának két humore-ttket, maga Elviszi a szerkesztőségbe, megkapja érte a pénzt, és én minthe készpénzt fizettem volna. — Így van ez? — kérdezte a suszter kissé gyanakodva, de mert nem volt járatos troii&íinl dolgokban, látszott, hogy belemegy az üzletbe. A kiváló író átadta a két kéziratot. — Tessék megmondani — szólt a suszter —, me lyik való a jobb lábra, melyik a balra, hogy el ne té vesszem. — Az mindegy — mondta a kiváló író, és elbúcsúzott a susztertól, megmondván neki a szerkesztőség címét. A suszter felvitte a szerkesztőségbe a két humoreszket. A szerkesztőnek véletlenül rossz kedve volt. Elolvasta a két kéziratot, és az egyikre azt mondta, hogy jó. A másikra azt mondta: — Ez nem ér semmit. — Hogyhogy? — szólt a suszter. — Az író azt mondta, hogy ez huszonöt koronát ér. — Nem, barátom, ez semmit sem ér. Ítélje meg maga. Es felolvasta a suszternak a kéziratot. A suszter szórakozottan hallgatta. Nem túlságosan érdekelte a humoreszk bélése, illetve tartalma. — Miért nem nevetett? — kérdezte a szerkesztő a felolvasás végén. — Miért nevettem volna, könyörgök — felelte a suszter. — Na látja! Azért nem ér ez a humoreszk semmit. Ezen nevetni kell. Huszonöt koronát kifizetek, de a másik kéziratot visszaadom. Tessék. Adja át az író úrnak. Isten megáldja, barátom. A suszter dühösen távozott. S ahogy baktat az utcán, szembe jön vele a kiváló író, az új cipővel a lábán és derűs mosollyal ajkán. — Van szerencsém, mester! — kiáltott a suszter felé. — Nincs szerencsém, mester! — kiáltotta a suszter a mester felé. S azzal már karon is fogta, és bevezette az egyik kapu alá. A suszter a mestert. — Kérem szépen ... ez az izé, ez a hamu ... ez a humu... — Reszk. — Igen. Ez a reszk nem jó. A másik jó, de ez nem jó. —- Mi baja? — Hogy a kaplija rossz-e vagy a szára, azt nem tudom, de a szerkesztő azt mondta, hogy rossz, és nem adott érte pénzt. Itt az az izé... Kápé! Háború van. — De barátom ... — Nem vagyunk barátok! Az egyik cipő ki van fizetve, a másik nincs. S szakavatott mozdulattal legombolta a másik cipőt a kiváló író lábáról. Legombolta, lehúzta, a hóna alá csapta. — De kérem — tiltakozott a kiváló író csak nem tehetem a lábamat a puszta földre!? A suszter leterítette a földre a humoreszket. Tessék erre ráállni. És amikor rajta van, akkor nevessen. Mert azt mondta a szerkesztő, hogy ezen nevetni kell. S hóna alatt az egy cipővel, a suszter kivonult a kapu alól. A kiváló író ott állt a kapu alatt, és dühében sírt a saját humoreszkjén. 1910. GÁBOR ANDOR író, költő, újságíró, müfordí- tó, kritikus, a kommunista mozgalom kiváló harcosa volt, akit írói tevékenységéért Kos- suth-díjjal tüntettek ki. A Magyar Tanácsköz társaság után emigrált, és a Bécsi Magyar Újságban élesen ostorozta Horthyék fehérter rorját. 1945-ben hazatért a Szovjetunióból, s 1945—1953 között a Ludas Matyi főszerkesztője volt.
