Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-08 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó

1973. ív. a. A The Times egyik nemrégen megjelent szá­mában dr. A. L. Rowse történész határozottan állítja, hogy kétségkívül kiderítette a négyév­százados titkot: ki volt Shakespeare szonett­jeinek „fekete hölgye*. Amint írja, a megoldás az oxfordi Bodleian könyvtárban várt rá egy asztrológus, Simon Forman naplójában. Az Er- zsébet-kori asztrológusnak természetesem ala­pos betekintése volt ügyfelei lntimebb ügyeibe is. ­„Már nyolc évvel ezelőtt Shákespeare-élet- rajzomban — írja Rowse — és a szonettek új kiadásának bevezetőjében bebizonyítottam, hogy csak a legszigorúbb tudományos módsze­rekkel lehet ezen a téren is célt érni. Hogy a szonettekben szereplő Mr. W. H. egyszerűen a kiadó monogramja, és mindazok, akik benne férfimúzsát láttak, téves fatörzs alatt csahol­tak. De hát akkor mégis ki lehetett a „fekete lady“, aki egész idő alatt lesben állt, és várt rám, hogy végre fölfedezzem? Reménytelen szerelem Milyen adatokat tudtunk meg róla magától Shakespeare-től. Hányszor, Zeném, ha zenét játszol a Boldog fán, mely együtt zeng és mozog Édes ujjaiddal s a muzsika Drót-összhangját fülembe kavarod, Hányszor irigylem, hogy puha kezedre Gyors billentyűk ugráló csókja hull... (128. szonett) KI VOLT A eleinte nevezi, ekkor huszonhét éves, három évvel Idősebb a férjénél. A csillagász ezt jegy­zi fel róla: fiatalon nagy kegyben állt őfel­ségénél és több nemesembernél: becsben tar­tották, és ajándékokkal halmozták el. Egy elő­kelő úr, aki azóta meghalt, Igen nagyra be­csülte, szerette és eltartotta őt. Ám férje azóta eltékozolta vagyonát, most igen nagy szükség­ben ól, adósságai varinak, és ügy látszik, jó szívvel lesz hozzá, mert a szükség parancsol. Ez azt jelenti, hogy szívesen fogadja majd a csillagász látogatását, földibb ügyekben. Forman, aki nőkkel kapcsolatban mindig rendkívül fürge, csillagászati úton próbálta ki­számítani, hogy ha fölkeresi Laniert (a „Mrs.“ elhagyása tiszteletlenségre vall), számíthat-e sikerre, azaz „halek“-re, ahogy Forman a szexuális kapcsolatot házihasználatra nevezi. Akármit jósoltak a csillagok, másnap a hölgy Inasa érte jött. S ő följegyzl, hogy nála va­csorázott, ott töltötte az éjszakát. Csak ,,ha- lek“-re nem volt hajlandó a hölgy, habár tes­tének minden porcikáját csókolni és becézni engedé. Októberig nem hallani róla De éppen, amikor Forman horoszkópot készít, megtudan­dó, elmenjen-e Lanierékhez vagy sem, a hölgy érte küldi Inasát és komornáját (Tehát úgy élt, mint más nemes lady). „Elmentem velük és egész éjjel ottmaradtam“, Jegyzi fel a csil­lagász. Két évvel később * kapcsolat még fennáll. Mert Forman most mér azt kérdi a csillagok­tól, befejezze-e viszonyét Laniernével, és fog-e az az asszony még más gonoszságot elkövetni ellene? Ettől kezdve nem említi többé. A vi­szony tehát véget érhetett Emilia beleolvad a kor sötét hátterébe». 1,11 Angol történész új föltételezése a Shakespeare- szonettek múzsájának kilétéről A hölgy tehát gyakran zenét Játszott. Nyíl­ván hivatásszerűen. Rossz híre van. Jelleméről egyébként nincs jő véleménye Shakespeare- nek: büszke és gőgös, zsarnoki és „nagyter­mészetű“. Hol engedékenységével kínozza a költőt, hol pedig megtagadja magát, majd új­ra odaígérkezik, s újra megszegi ígéretét, míg csak jóformán a tébolyba nem kergeti Imádó­ját. Már korábban behálózta Shakespeare fia­tal barátját, Southampton lordot, aki Shakes­peare kérésére — a kor szokása szerint — barátja érdekében levelet ír a hölgynek. Shakespeare voltaképpen úgy szeretett belé, hogy megesett a szíve az akkor éppen eladó­sodott hölgyön. Ö, bár, mit más megvet, azt szereti: Ne vesd meg, mint más, érte szívemet. Szeretlek, s ha nem vagy rá érdemes, Még jobban megérdemlem, hogy szeress. (150. szonett) Ezekben az években (1593—1594-ben) mint­egy varázslat hatása alatt állt Shakespeare. Bár a nő, viszonyuk egész tartama alatt, ál­landóan másokon járatta tekintetét. Mily erő adja Iszonyú erőd, Hogy te irányíts, te, érdemtelen? Hogy megesküdjem: nem ragyog az ég, s me ghazudtolt ásd két látó szemem? (150. szonett — Szabó Lőrinc fordításai) Azaz: a nő állandóan becsapta: ő pedig tűr­te, hogy kínzó szerelmük folytatódjon. A csillagász jegyzetel Shakespeare mindent elmondott róla, sötét szépségéről, kivéve a nevét. Simon Forman naplóját a Shakespeare-ku- tatók Ismerik: az egyetlen forrás, amely 1611- ben beszámol négy Shakespeare-mű előadásá­ról a Globe Színházban. Bizonyos, írja dr. A. L. Rowse, hogy a Fe­kete Lady-hez szóló szonettek 1593-ra és 94-re keltezhetők. Néhány évvel később 1597. május 13-án egy fiatalember jön tanácsot kérni az udvari csillagásztól, Formántól. Az ifjú: Willi­am Lanier, ismert udvari muzsikuscsaládból va­ló. Huszonnégy éves ekkor, és elutazás előtt áll az Essex gróf kíséretében az Azorl-szigetek felé tartó expedíció részvevőjeként. Ezen az expedíción egyébként Southampton lord Is részt vett, mint a „Garland“ parancsnoka. Négy nappal később Lanier felesége keres­te föl a csillagászt. Férje ügyében Laniemé ugyancsak udvari zenészcsaládból származott. Apja Baptist Bassano, anyja Margaret Johnson, Emília Bassano, vagy Lanier, amint Formán Az udvarmester hálójában Sok mindent megtudtunk róla. így: Bassanó- ők udvari muzsikusokként kerültek VIII. Henrik udvarába. S akár a Lanier család, nemzedékek során ott Is maradtak. Emilia szülei Shore- dltchoban éltek, és St Botolph templomában vannak eltemetve, Blshopsgate-n. Ezen a kör­nyéken alapították az első színházakat. És sok színészféle lakott Itt. Bassano végrendele­te megvan: a királyné zenészeként hagyatko­zik többet között a kis Emília javára, 1576- ban. Az Armada évében, 1587-ben meghal az anyja is: tizenhat éves leányát Jóformán nincs­telenül hagyja. Csak valami bizonytalan évi száz fontot mondhatott magáénak; ezenkívül sötét szépségét és nyilván zenei tehetségét örökölte, és bizonyos tudást és szerezhetett. Vlrglnálison játszott, a zongora ősén. Kevéssel később az Idős chamberlain lord szeretőjévé tette a sötét bőrű olasz leánykát. Ez a Chamberlain (udvarmester) Henry Carey, később lord Hunsdon, I. Erzsébet unokatestvé­re volt és a kegyence. A lord anyja Mary Boleyn, VIII. Henrik szeretője, mielőtt a ki- rőly feleségül vette Mary húgőt, Annát. VIII. Henriknél a szerető státusa lényegesen veszély­telenebb volt, mint a feleségé. Maryt férjhez adtők idejében lord Careyhez és flát lojálisán Henriknek nevezték el, amint valószínűleg VIII. Henrik fia volt. Amikor Bóléin Anna le­ánya, Erzsébet a trónra lépett, minden Carey karriert csinált. Lord Henry Hunsdon kastélyt és birtokot kapott a skót határon. Az Armada legyőzetése előtti válság idején a királynő sze­mélyes testőre volt. Ekkoriban szedhette föl a csinos kislányt, Emilia Bassanót. Forman azt Is közli, hogy a nő hosszabb Ideig volt a lord szeretője, mint Lanier felesége. Amikor álla­potos lett a lordtól, a kor szokásai szerint férj­hez adták egy udvari zenészhez. Találkozás Shakespeare-rel Hunsdon lordnak régen, még mielőtt udvar mesterré tette a királyné, saját színtársulata volt, nevének és címerének védelmében. Bur­bage, az építész az ő embere volt, s ennek fia, a nagy színész Burbage, Shakespeare intim barátja. A társulat 1594-ben újjáalakult. Bur­bage építette a színházat, és fia főszerepet Játszott benne, Shakespeare-rel együtt. Fel­jegyzések bizonyítják, hogy a színészeket be­mutatták a lordnak. Shakespeare följegyzé él­ből tudjuk, hogy sokan tudtak az ügyről, és dús pletykák fonódtak köréje. Két évvel ké­sőbb meghal a lord. De, ugyancsak a kor szo­kásaihoz híven, már három évvel korábban végrendeletileg gondoskodott anyagiakkal Emí­liáról. Tehát Itt csomózódnak össze a szálak. S eeek után ki más lehetett a szonettek „fekete hölgye,“ mint ez az olasz muzsikusnő — fe­jezi be a Times hasábjain cikkét a történész. (Fedor) mmtm SZEPSI CSOMBOR MÄRTON ÚTJA A CSEH FÖLDÖN 1620-ban Kassán, egy kisformátumú, de annál vaskosabb kö­tet látott napvilágot „Europica varietas" címen. Magyarul Európai változatosságot jelent, mert az akkori Európa válto­zatos viszonyairól zól, de Sokszínű Európának is lehetne fordítani, mert his .n minden ország más-más oldalát tárta fel az író előtt, aki mindegyikében az egyéni színeket ke­reste, hogy megörökítse könyvében. Írója Szepsi Csombor Már­ton, egy fiatal magyar iskolamaster, ki nemrégen érkezett ha­za európai vándorútjáról. Két évig tartott tanulmányútja, mely­nek során hosszabb időt töltött Danckában (Gdanskban), be­járta „Mazúr- és Prúzországot“, majd( izgalmas tengeri uta­zás után Hollandiát, utána Anglia egy részét, s hazafelé jöt­tében Francia-, Német- és Csehországot. Anglia fejlett gazda­sági és kulturális élete, pezsgő társadalmi életével együtt éppúgy meglepte, mint Franciaországé. Ez utóbbiban minde­nekelőtt Párizs városa ragadta csodálatra, s oly szerelmes sza­vakkal ír róla művében, hogy méltán tekinthetjük őt az első Párlzs-rajongónak a magyar Irodalomban. — Németország már kevésbé hatotta meg, annál rokonszenvesebben ír a cse- hekről, akik éppen ebben az időben élik történelmük nagy napjait Prágában a cseh főrendek ekkortájban dobták ki az ablakon a Habsburg-hatalora képviselőit, s ekkor kiáltották ki függetlenségüket, kimondva elszakadásukat a gyűlölt és katolizálő bécsi uralomtól. A vallási fanatizmustól robbanásig feszült politika, a véres megtorlásra készülő ellenreformáció számára ez volt az a szikra, melytől lángba borult egész Közép-Európa. Kitört a harmincéves háború, bár ekkor még senki sem tudta, milyen vihar kerekedik a csehek bátor megmozdulásából. Szepsi Csombor Márton 23 éves volt ekkor. Ismerte Európát, nemcsak annak ragyogó, előkelően csillogó udvari életét, ha­nem a néptömegekét is. Könyve a tanúság rá, hogy minden helyzetben az elnyomottak mellé állt. Ez esetben a csehek ügye mellett foglalt állást, s szép szavakkal méltatja bátor­ságukat és hősiességüket Egész Európa ámult a csehek meg­mozdulásán, melyről Csombor többek közt így nyilatkozik: ,J4ost is e világ álmélkodására, tyrannus fejedelmére, váro­sinak háborgatóira (a Habsburgokra) föltámadván szerencsé­sen magát mutogatja“. Ez még a kezdet kezdetén volt, mikor a csehek szövetségesek után kutatva, V. Frigyes pfaizl vá­lasztófejedelmet választották meg királyuknak, s bizalommal tekintettek a jövőbe. Ez a hangulat tükröződik Csombor köny­vének lapjain is. De Frigyest még ipaura, I. Jakab angol ki­rály sem támogatta. A csehek egyedül Bethlen Gáborban ta­láltak szövetségesre, aki akkor Is kitartott a Habsburg-ellenes politikája mellett, amikor a cseh szabadság ügye a fehérhegyi csatatéren elbukott Jakab angol király ízlg-vérig reakciós uralkodó volt, hogyan is segíthette volna a vejét, a rebellisek királyát — Bethlent a főnemesség és részben a köznemesség árulta el, de Csombor, az Európát Járt nyitott szemű s könyve Írásakor már kassal iskolamester, bátor színvallással azono­sítja magát a haladás ügyével, melyet a csehek oldalán és a magyar Bethlen Gáborban lát megtestesülni. A reakcióval szemben a haladó, polgári Irányzat mellett dönt ezért üd­vözli a cseh—magyar szövetséget. Mindezt csak azért mondottuk el, mert e pár szóval érez­tetni akartuk, hogy már a 17. század elején a haladó szellemű magyarok észrevették, mennyire érdeke mindkét népnek az együttműködés, de ugyanígy fölismerték — ha késve is — en­nek a közös védekezésnek a szükségességét a közös elnyomó hatalom ellen a cseh rendek Is, ezért keresték meg Bethlent Pozsonyban. Sőt, maga a nép Is, mindkét részben, szeretettel és emberséggel fordult a másik Irányába. Csombor maga Is a nép gyermeke volt, s könyvét ebből a szempontból különösen Is becsessé teszi az, amit a cseh nép emberséges magatartá­sáról lépten-nyomon megörökít így pl. a söréről híres Pilsen környékére érve azt veszi észre, hogy kevés lóvén az erődí­tési munkálatokhoz a férfierő, az ellenreformáció katonái minden arra járót befognak. Csombor és útitársai napokig a búzamezőben lappanganak, míg egy emberséges paraszt jó utat nem mutat nekik. Beuthen környékén a garázdálkodó lengyel zsoldosok elől egy gazdasszony rájuk zárja az istállót, s reggel fiával vezetteti ki őket a faluból, hogy elkerüljék az ellenséges katonaságot. Egy másik helységről ezt Jegyzi föl: „lakosai emberségesek és az idegenekhez jókedvüek“. Egyik községben (Petrovicsban) „egy ifjú legény emberség­gel fogadott, írja Csombor, sajttal, kenyérrel, sörrel kedvesen gazdálkodott.“ Már t. 1. neki a vándorló diáknak. Csombor több napig Időzött Prágában, minden érdekelte. Fölsorolja a város szépségeit és nevezetességeit. Utal a cse­hek függetlenségi törekvéseire akkor, mikor az egyetemről, közelebbről annak régmúltjáról szól. A csehek németellenes küzdelmei már a 14. században egyre erélyesebben megnyilat­koznak. Az elnémetesedett egyetemről a német professzorokat nem éppen barátságos módon eltanácsolják. A küzdelem Húsz János alatt újult erővel lángol föl. Bár ennek következtében az egyetemen „méltósága alább száll“. Csombor, mint mindenütt, Prágában is igyekezett szorosabb kapcsolatokat teremteni a híresebb férfiakkal. Az egyik pro­fesszorról így ír: „Petrus Fradeliussal, az ott való akadémiá­nak akkori dékánjával, és a minden angyaloknak prépostjával örökké megmaradandó barátságot vetettem ... Szép verses aján- dékit adta emlékezetbe, melyek mostan is nálam vannak“. Prágában jól szemügyre vett mindent Nemcsak az építésze­ti remekek érdekelték, hanem a mindennapi élet is. Mint is­kolamestert, főleg a tanítás ügye, színvonala foglalkoztatta, amellett azonban föltűnik neki a város tisztasága. De nemcsak Prágában, egyéb cseh helységekben is boldo­gan időzött. Nemcsak eszével közeledett a csehek ügyéhez, szívével is vonzódott e néphez. Ma, amikor a két nép hosszú évszázadok sok-sok megpróbáltatása és annyi félreértés után újra elfogulatlanul kezdi megismerni egymást, egymás életét, földjét, kultúráját, több mint 300 év távlatából örömmel idéz­zük föl emlékét, különösképpen azok számára, kik hozzá ha­sonló „utat nyomnak“, — hogy őt magát idézzük, vagyis a csehek közül hozzánk, tőlünk pedig hozzájuk mennek egymás mélyebb értelmű megismerése és fokozottabb megbecsülése ér­dekében. SZlj REZSŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom