Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-29 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó
■ idén szeptemberben a Csehszlovák Mező- fl7 gazdasági Akadémia a Mélník melletti Liblicén országos konferenciát rendez a gabonafélék öntözésének kérdéseiről. Mivel az öntözéses gazdaságokban jelentős mértékű a gabonatermesztés, és mert az intenzív gabonafajták részaránya állandóan növekszik, röviden ismertetjük az öntözött gabonafélék hektárhozamának növelésében szerzett eddigi tapasztalatokat. A kutatómunka első eredményei Az öntözéses növénytermesztéssel kapcsolatos kísérleti és kutatómunka már a két világháború közötti időszakban megkezdődött. A kutatók figyelme eleinte csak a zöldségfélék öntözéses termesztésére irányult, de 1930 után már a többi növényre is kiterjedt, amelyek között a gabonafélék sem hiányoztak. E kutatási eredményekből arra lehetett következtetni, hogy a gabonaféléknek az öntözéses gazdálkodásban nem jut vezető szerep. Gazdaságosabbnak mutatkozott más növények, főleg a zöldségfélék, a gyümölcsösök, a szőlők, a takarmányfélék és az ipari növények öntözése. 1966-ban az addigi eredmények alapján már ezt a következtetést vontuk le: az öntözéses gazdálkodás fő növényei, nálunk a cukorrépa, a lucerna, a korai burgonya, a kukorica és a tarlókeverékek, mert öntözés esetén 20—30 százalékkal növekszik a hozamuk. Ezeket a többi burgonya és a gabonafélék követik, amelyeknél 10—20 százalékos hozamtöbblet érhető el, végül pedig a 3—10 százalékos többletet kimutató magnak termesztett hüvelyesek. A mérsékelt éghajlatú övezet többi államában is hasonló eredményekre jutottak, a gabonaféléket ott is az öntözésre közepesen, gyengén reagáló növények közé sorolták. Mifelénk ezért csak ritkán öntözték a gabonaféléket, bár az öntözéses vetésforgókban tekintélyes mennyiségben szerepeltek. Mit tapasztalhatunk a többi államban? A száraz és a félszáraz övezetekben az öntözött területek 25—65 százalékán gabonaféléket termesztenek. Ezekben az államokban az egész gabonatermés 16—25 százalékát öntözött gabonatáblákon termesztik. Az EAK-ban pl. csak öntözött területeken termesztik a búzát. Az NDK-ban, melynek éghajlati viszonyai a mieinkhez hasonlítanak, indokoltnak tartják a gabonafélék 30—40 százalékos részvételét az öntözéses vetésforgókban. Szárazabb éghajlati viszonyok között természetesen jobban kidomborodik az öntözés terméstnövelő hatása, bár a végeredményt a talajművelés színvonala is jelentősen befolyásolja. Általában 18—36 q/ha hozamokat érnek el és csak ritkán emelkedik a hozam az 50 mázsás szint fölé. Az öntözéses gabonatermesztés feltételeinek kutatásával Finnországtól Ausztráliáig számos államban foglalkoznak különböző éghajlati viszonyok között. Még a viszonylag csapadékosabb államokban is (pl. Finnországban, Angliában, Hollandiában és Dániában], ahol főleg az egyes növények reagálását figyelik. Azokban az államokban, amelyeknek jelentős gabonaterületei vannak a szárazabb körzetekben, a kutatás már az öntözéses gazdálkodás technológiáját illetően is jelentős eredményekkel jár. Mint ismeretes, a hozam nagysága a növény biológiai képességeitől, a felhasználható napenergia mennyiségétől, valamint a növények növekedését és fejlődését szabályozó különböző feltételektől függ (a talaj termelékenysége, az agrotechnika színvonala, éghajlati viszonyok stb.). Az öntözéses gazdálkodásban a kultúrnövények — közöttük a gabonafélék — hozamának növelésénél alapjában véve két irányzat ismeretes: 1. A nagyhozamú fajták kiválasztása és biológiai képességei további fejlesztése. Ez elsősorban a növénynemesítés feladata. 2. A növénytermesztés technológiájának tökéletesítése, a vízellátás színvonalának emelése és a talaj tevékenységének fokozása. Milyen biológiai anyagot válasszunk? Nem is olyan régen az az általános vélemény alakult ki, hogy egyelőre még nincs módunkban a gabonafélék hektárhozamát 50 mázsa fölé emelni, illetve nagyobb területeken tartósan 40 mázsa fölött tartani, bár a trágyázási rendszer és az öntözés színvonala már ennek kétszeresét is biztosíthatná. E szint áttörésének fő akadálya a gabonák megdőlése, ami 30—50 százalékban csökkenti a hozamokat, emellett rontja a szem minőségét, és megnehezíti a gépi betakarítást. A megdőlés leginkább a magasabb színvonalú agrotechnikai feltételek (intenzív trágyázás) között fordul elő, melyek következtében erősödik a növény növekedése, és nehezebb kalászokat fejleszt. Ez a körülmény eleinte áthidalhatatlan akadályt jelentett, és gyakran húzta keresztül a nagy hozamokra törekvő kutatók számításait. A tapasztalatok arra késztették a kutatókat, hogy különböző intézkedéseket dolgozzanak ki a megdőlés, főleg a buja növekedés megakadályozására (a vetés fogasolása, henge- rezése, legeltetése, kaszálása stb.). Ezek azonban extenzív jellegű intézkedések voltak, s csak néhány esetben óvták meg a növényzetet a megdőléstől, inkább a hozamok csökkenéséhez vezettek. Újabban a leghatékonyabb megdőlés elleni agrotechnikai tényezőnek a CCC vegyszeres kezelés bizonyult, amely főleg a régebbi fajtáknál vált be. A mezőgazdasági termelés intenzitásának gyors növelése, a gépesítés és az állandóan javuló tápanyag- ellátás, valamint az öntözés nagy igényeket támaszt a termesztett fajtákkal szemben. Olyan nézet alakult ki, hogy az új fajtákat már az öntözéses gazdálkodás feltételei között kellene kinemesíteni, és ellenőrzésüket az állami fajtaellenőrző állomásokon szintén öntözéses feltételek között kellene végrehajtani. Az új gabonafélék kívánt tulajdonságai a következők: alacsony, erős, megdőlésnek ellenálló szár, nagy teljesítményű kalász, optimális arány a szem és a szálka minősége között, a mag kiváló technológiai tulajdonságai, ellenállóképessége a gombabetegségekkel szemben, és jó képesség a színvonalas tápanyagellátás és az öntözés gazdaságos kihasználását illetően. Egyes nemesítők szerint az intenzív típusú fajta kinemesítéséhez összesen 25 tulajdonságot kell megfelelően összhangba hozni. Mi a helyzet az ószi búzánál? Az egész világra kiterjedő szelekciós munka a hatvanas évek elejére már biztató eredményeket hozott. A szovjet, ausztrál, olasz, román, amerikai, mexikói és egyéb fajtaválasztékban számos olyan fajta található, amely sikeresen hozzájárulhat e komoly probléma megoldásához. A Szovjetunióban ilyen példa a Lukjanyenko által Kubányban kinemesített Bezosztája 1. Ezt a fajtát a hatvanas évek elején vezették be a gyakorlati termesztésbe, s ezután az öntözött búza vetésterülete is növekedésnek indult. A Bezosztája 1. mind öntözéssel, mind öntözés nélkül egyaránt jelentősen felülmúlta (5—50 %) a többi körzetesített fajta teljesítményét, ami az öntözéses termesztésben elsősorban a szár nagyobb szilárdságának és a gombabetegségek, főleg a rozsdával szemben tanúsított ellenállóképességének köszön^ hető. Nemesítésénél az alapvető nemesítési eljárásokat alkalmazták: egymástól távol álló ökológiai formák keresztezését a lágy búzafajon belül, s a párhuzamos individuális kiválasztást. Az említett előnyök ellenére azonban rövidesen megmutatkozott, hogy a 120 kilogrammon felüli hektáronkénti nitrogénadagolás már ennél a fajtánál sem növeli a ho» zamot, sőt a megdőlés miatt inkább csökkenti. Az őszi búza termékenységének fokozásához erő* sebb szárral és nagy teljesítményű kalásszal rendelkező fajtákat iktattak be a hibridizációs nemesítés! munkákba. Az egész világon fellelhető fajták tanulmányozása után kitűnt, hogy erre a célra legjobban az NDK-beli Neuzucht 14/14 fajta felelt meg, amelynek erős, több virágú, produktív kalásza és erős szalmája van, ellenáll a sárga rozsdának, de kevésbé ellenálló a barna rozsdának. Legjobbaknak mutatkoztak a Neuzucht 14/14 x Bezosztája 4/x Bezosztája 1 kombinációból kinemesített törzsek, ezek képezték az alapját az Aurora és Kavkaz új szovjet fajtáknak, amelyek már 1967-ben állami faj- taellenörzésbe kerültek. Az új, intenzív fajták a Bezosztája 1. minden pozitív tulajdonságával rendelkeznek, felülmúlják azonban a termelékenység, a betegségekkel és a megdőléssel szemben tanúsított ellenállóképesség szempontjából. Ezeken kívül az ukrajnai Mironovszkban Remeszlo akadémikus kinemesítette a Mironovszkája 808-as fajtát, amely szárazon és öntözve is hasonlóan szép eredményeket nyújtott. Ezek az új fajták kiváló tulajdonságaik következtében több európai államban is gyorsan elterjedtek, és jelentősen hozzájárultak a gabonaprobléma megoldásához. A mi feltételeink között a dél-morva kerületben, Podivínben és a Bratislava melletti Vrakuňán (Vereknye) levő állami ellenőrző állomásokon az 1966—1972-es évek átlagában az öntözéses termesztésben ezeket az eredményeket érték el: Podivín (könnyű talajon) — Mironovszkája 64 q/ha; Jubilejnaja 60,9 q/ha; Auróra 51,7 q/ha és Kavkaz 57,2 q; Vrakuňa (könnyű talajon) a fajták azonos sorrendjében: 55,3 q/ha; 56,5 q/ha; 65,1 q/ha; 62,8 q/ha. Az Auróra és a Kavkaz szovjet fajtákat, amelyek 17—23 mázsával múlták felül a Bezosztája 1. termékenységét és ellenállóbbak is voltak a megdőléssel és a betegségekkel szemben, 1971-ben nálunk is engedélyezték. Doc. Ing. Mikulás Derco, CSc. 1973. !V. 29.
