Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-18 / 92. szám, szerda
Á Szlovák Nemzeti Tanács plénuma az 1973. évi terv feladatainak teljesítéséről Közlemény Harold Wilson csehszlovákiai látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) 77 millió koronával volt magasabb. Kedvező eredményeket értek el a munkatermelékenység növekedésében és a termelési folyamat gazdaságosságának növelésében, mivel az üzemek progresszívebb feladatokat fogadtak el az anyagi költségek csökkentésében és általában a költségeket illetően. Ezzel kapcsolatban az üzemek 289 millió koronával nagyobb haszon kialakítását tervezték, amiből terven felül 163 millió koronát fizetnek be az állami költség- vetésbe. Az üzemi tervek azonban még nem biztosítják teljes mértékben a szocialista és a kapitalista országokba irányuló kivitel terén a jóváhagyott feladatokat. Problémák Az elért eredmények mellett fel kell figyelni bizonyos fogyatékosságokra is. Elsősorban meg kell említenünk, hogy egyes termelési-gazdasági egységek formálisan viszonyulnak a tervezéshez, gazdasági terveikben ugyan feldolgozták az állami terv feladatait, de megvalósításukat több új követelmény beterjesztésével feltételezték, elsősorban a munkaerőkkel, a behozatallal és a beruházási limitekkel kapcsolatban. Az irányítás egyes fokain nem szenteltek kellő figyelmet az olyan intézkedések kidolgozásának, melyek differenciált módon, az üzemek konkrét viszonyai szerint határoznák meg a terv folyamatos megvalósítását biztosító utakat, eszközöket és módokat. Elsősorban a kivitelező-átvevői kapcsolatokban megnyilvánuló problémák megoldásáról van szó. Az üzemek nagyon eltérően viszonyulnak a komplex szocialista racionalizálás programjainak konkrét kidolgozásához is. Martinka elvtárs továbbá hangsúlyozta, hogy gondot kell fordítani a fejlesztési programok következetesebb teljesítésére, a közszükségleti cikkek keresletének és kínálatának egybehangolására, valamint az építőmunkálatok és a szerelési munkálatok összehangolására. Martinka elvtárs beszéde befejező részében tájékoztatott a kormány olyan problémák megoldására vonatkozó intézkedéseiről, amelyek a terv jóváhagyásának időszakában még nem voltak ismeretesek. Hangsúlyozta, hogy az elfogadott megoldásokon kívül további követelmények akceptálása az állami terv arányosságának megbontását jelentené, nem venné figyelembe az építőkapacitások, a munkaerőforrások, a behozatali lehetőségek korlátozottságát. Ezért valamennyi fokú gazdasági irányítószerv tevékenységének fő tartalma a feladatok kompromisszummentes biztosítása az állami terv és költségvetés által meghatározott források és limitek keretében, a tartalékok következetesebb kihasználása, és ezáltal a feltételek megteremtése a népgazdaság folyamatos hatékony fejlesztéséhez. Sikeres negyedév A Szlovák Tervbizottság elnöke beszéde további részében az első negyedév eredményein dokumentálta, hogy az állami terv ez idei feladatai reálisak. Szlovákiában az iparban három hónap alatt 101,6 százalékra, az építőiparban 101,8 százalékra teljesítették a tervfeladatokat, a mezőgazdaságban a baromfi- és a tojásfelvásárlás tervét túlteljesítették. Az iparban a termelés a múlt évhez viszonyítva 8.5 százalékkal emelkedett, míg az évi terv 8,1 százalékos növekedést irányoz elő. A kivitelben 18,3 százalékos növekedést értünk el. Kedvező a helyzet a munkatermelékenység növelésében, amely az iparban 5,7 százalékkal emelkedett, és a termelés növekedésének 69 százalékát fedezte. yAz építőiparban a terv azt irányozta elő, hogy a munkatermelékenység a termelés növekedésének 58 százalékát fedezze, de csak 45 százalékot értek el. Kevésbé kielégítő az építkezési beruházások tervének teljesítése, ahol az első két hónapban az egész évre tervezett munkáknak és szállítmányoknak csak 9,6 százalékát valósították meg. Csökkentsük a megkezdett építkezések számát Martinka elvtárs ezután a két alapvető termelési ágazat: a gépipar és a vegyipar fejlesztésének feladataival foglalkozott, majd értékelte az építkezési beruházások területét, ahol nem sikerült csökkenteni a megkezdett építkezések számát. Aktív intézkedéseket hoztak az építkezések gyors befejezésére és az új építkezések megkezdésének korlátozására. Az SZSZK kormánya jóváhagyta 17 döntő fontosságú építkezés kiválasztását. Most ezekre összpontosítják a kapacitásokat úgy, hogy a tervezett határidőben fejezzék be őket. Továbbá kiválasztottak 824 építkezést, 13.5 milliárd korona költségvetési ráfordítással, melyeket ebben az évben fejeznek be. A kezdeményezés fejlesztése Karol Martinka elvtárs beszéde befejező részében kiemelte a dolgozók kezdeményezése fejlesztésének jelentőségét az idei feladatok teljesítésében, elsősorban a „Mindenki szocialista módon“ mozgalom jelentőségét, amely 1500 üzemben, gyárban és szervezetben érvényesül majd. Külön figyelmet érdemel a partizánskei Augusztus 29 Üzem kezdeményezése, amely arra irányul, hogy ne folytassák a rosszul végzett munkát, a faipari vállalatok „Kezességet vállalok a munkámért", valamint a ružomberoki Lenin Pamutüzem „Évente egy napot dolgozunk a megtakarított anyagból“ mozgalma. Ugyancsak támogatni kell a szakszervezetek takarékossági mozgalmát és a műszaki szakemberek mozgalmát. Az irányítószervek és az ösz- szes dolgozók figyelmének központjában, amint ezt a CSKP KB és az SZLKP KB februári ülése hangsúlyozta, a termelés hatékonyságának növelése, a munkatermelékenység állandó fokozása, a műszaki haladás érvényesítése és gazdaságunknak a nemzetközi szocialista munkamegosztásban való nagyobb mértékű bekapcsolódása áll. A vitában az első felszólaló Ján Janovic, az SZSZK mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztere volt. A miniszter a mezőgazdaság problémáival foglalkozott. Michal Ondirko képviselő arról beszélt, hogy növelni kell az irányítómunka hatékonyságát. Vladimír Fašang Megvalósul a CSKP XIV. kongresszusának határozata (Folytatás az 1. oldalról) meretes, hogy az észak-csehországi kerületben, a prerovi járásban folyik a legmagasabb szintű kooperáció. Ezzel párhuzamosan meg kell oldani a mezőgazdasági utánpótlás kérdését is. František Šícha mérnök, a Klement Gottwald állami díj tulajdonosa, a Vítkovicei Klement Gottwald Vasmű vállalat dolgozója örömmel nyugtázta, hogy az ostravai városi konferencián nagy figyelmet szenteltek a gazdasági feladatok teljesítésének és a munkakezdeményezés fejlesztésének. Milan Chumchal, az ostravai pedagógiai kar másodéves hallgatója a következőket mondta el a járási pártkonferenciákról: „jó benyomást keltettek bennem az ostravai városi pártkonferencia tanácskozásának eredményei. Az ostravai kommunisták bebizonyították, hogy a XIV. kongresszus feladatait képesek maradéktalanul teljesíteni. Nagy figyelmet szenteltek a konferencia küldöttei az ifjúságnak is. Mint a SZISZ iskolai választmányának aielnöke bátran kijelenthetem, hogy a pártszervezet mindenben segíti a fiatalokat nálunk a főiskolán. Ezért mi fiatalok igyekszünk olyan eredményeket elérni, hogy az idősebb nemzedék mindig bizalommal támaszkodhasson ránk.“ képviselő az építőipar problematikájával foglalkozott. Ennek kapcsán elmondta, hogy Bratislavában a lakásépítkezés határidejének be nem tartása miatt az ötéves terv utolsó három éve folyamán 12 000 lakást kell átadni. Beszélt az építkezési kapacitásoknak a CSSZK-ba való áthelyezésével kapcsolatos feladatokról is. Ján Pikula képviselő az SZNT terv- és költségvetési bizottsága tagjainak az üzemekben végzett felméréséről tájékoztatott. A felmérés alapján hangsúlyozta, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a termelési költségek fejlődésének. Anton Prečuch képviselő néhány tapasztalatot ismertetett és elmondta, milyen problémákkal küzdenek a tervfeladatok teljesítése közben a Piesoki Gépgyárban, a Podbre- zovái Vasműben és a Dubovái Petrochemában. Ján Kurjatko képviselő a nemzeti bizottságok által irányított gazdasági üzemek feladatairól beszélt. Ondrej Mlynarčík képviselő a magnezitüzemek dolgozói munkakezdeményezésének fejlődéséről tájékoztatta a jelenlevőket, Elena Podracká képviselő pedig egyebek között elmondta, hogy az idén a beruházások keretében kétszer annyi építkezést kell befejezni, mint tavaly. Rudolf Trizma képviselő hangsúlyozta, hogy a vállalatok végrehajtási tervét az idén határidő előtt kidolgozták, ami a tervek teljesítésének egyik feltétele. Alexander Horák képviselő bírálta az egészségügyi létesítmények hosszadalmas építését. Javasolta, hogy a kormány külön foglalkozzon ezzel a problémával. Karol Martinka miniszterelnök-helyettesnek, a Szlovák Tervbizottság elnökének zárszava után az SZNT plénuma határozatot fogadott el arról a napirendi pontról, amely a hatékonyság növelésére, a kezdeményezés fejlesztésére és az ez évi feladatok biztosításánál a tartalékok hatékony kihasználására rányul. Ernest Krizán képviselő és Eqyd Pepich szlovák belügyminiszter felszólalása után az SZNT plénuma jóváhagyta a geodéziáról és a kartográfiáról szóló törvényjavaslatot. Az SZNT végül egyetértéssel vette tudomásul az SZNT elnökének jelentését az elnökségnek az SZNT legutóbbi, 1972 decemberében megtartott plenáris ülése óta végzett tevékenységéről. Ünnepi ülés Kopernikusz születésének 500. évfordulója alkalmából A prágai Karolinum aulájában tegnap ünnepi ülést tartottak Kopernikusz neves lengyel csillagász születésének 500. évfordulója alkalmából. Az emlékünnepélyen, amelyet a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Károly Egyetem közösen rendezett, részt vett Ludvik Svoboda köztársasági elnök, dr. Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök és több más neves vendég. Ülést tartott a Népi Kamara és a Nemzetek Kamará jának elnöksége (CSTK) — Ülést tartott tegnap a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának, illetve Nemzetek Kamarájának Elnöksége. Az ülést Václav David és Dalibor Hanes, a két kamara elnöke vezette. Az elnökségek tanácskozásán részt vettek a két kamara bizottságának elnökei. Az elnökségek határozatának értelmében 1973. április 25-re és 26-ra hívják össze a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának és Nemzetek Kamarájának ülését, amelyen a védelmi felügyeletről szóló törvényjavaslatot és néhány igazságügyi törvényjavaslatot tárgyalnak meg. (ČSTK) — Április 14-e és 16-a között Ján Markónak, az Interparlamentáris Unió csehszlovák tagozata elnökének eghívására látogatást tett hazánkban Harold Wilson, az angol Munkáspárt elnöke. Harold Wilson megl»eszélése- ket folytatott Gustáv Husákkal, a CSKP KB főtitkárával, Ľubomír Štrougallal, a CSKP KB Elnöksége tagjával, a szövetségi kormány elnökével, Vasil Bilak- kal, a CSKP KB elnökségi tagjával, a KB titkárával, Alois Indrával, a CSKP KB elnökségi tagjával, a Szövetségi Gyűlés elnökével és Bohuslav Chňoupek külügyminiszterrel. Kicserélték nézeteiket a jelenlegi nemzetközi helyzetről, külön figyelmet szenteltek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben folyó előkészítő tanácskozásának és a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséről tárgyaló értekezlet bécsi előzetes megbeszéléseinek. Mindkét félnek meggyőződése, hogy a biztonsági értekezletet még ez év nyarán össze kell hívni. Ugyancsak fontosnak tekinti a konferencia után is folytatni a megkezdett törekvést, hogy meg kell teremteni a kellő szervezési és más feltételeket. A fegyveres erők és a fegy? verzet csökkentéséről tárgyaló értekezlet előkészületeit illetően mindkét fél egyetért azzal, hogy az értekezlet tanácskozásának olyan színhelyet kell keresni, amely egyetlen résztvevő érdekeinek szempontjából sem volna kockázatos. A javuló európai légkörben kedvezőbb feltételek mutatkoznak Csehszlovákia és Nagy-Britannia kölcsönösen előnyös kapcsolatainak fejlesztéséhez. Mindkét fél támogatja a két ország kapcsolatainak további pozitív fejlesztésére irányuló minden igyekezetet. Prágából tegnap elutazott Harold Wilson, a brit Munkáspárt elnöke. A ruzynéi repülőtéren Ján Marko, az Interparlamentáris Unió csehszlovák tagozatának elnöke, a Szövetségi Gyűlés első aielnöke, dr. Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés aielnöke, dr. Miloslav Rúžek, a CSSZSZK külügyminiszterének helyettese búcsúztatta. Jelen volt Ronald Stradford Scrivener, Nagy-Britannia cseh» szlovákiai nagykövete is. MA ÖSSZEÜL AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Budapest — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését április 18- ra összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi, belpolitikai, valamint gazdaság- politikai kérdések megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. A magyarországi tanácstagválasztások eredményei Budapest — Nyilvánosságra hozták az április 15-i magyar- országi helyi tanácstagválasztások részletes eredményeit, összesen 67 087 tanácsi képviselőt választottak, ebből 58 517- et a községekben, 6 326-ot a városokban és 2 244-et a fővárosi kerületekben; 27 kerületben április 30-án pótválasztá- sokat tartanak. 7 459 030 vá- lasztásra jogosult személy közül 7 319 436 (98,1 %) adta 1® szavazatát. Érvényes szavazat volt 7 281 505, vagyis az összes szavazatok 99,5 százaléka. Amerikai terrortámadások Kambodzsa és Laosz felszabadított területei ellen (Folytatás az 1. oldalról) nos helyzet súlyosbodását próbálja igazolni, s a légitámadások felújítását igyekszik nem kezdeményezésnek, hanem válaszlépésnek feltüntetni. Arthur Hummel, az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese a szenátus menekült- ügyi albizottságában bejelentette, hogy a kambodzsai légitámadásokat mindaddig folytatni fogják, amíg „ebben az országban is el nem érik a tűzszünetet“. Hozzáfűzte viszont, hogy ennek egyelőre semmi jele sincsen. A Fehér Ház köreiből ki- szivárgott értesülések szerint Nixon elnök újra nemzetbiztonsági főtanácsadóját, Kissingert akarja bevetni. A kiszivárogtatott értesülések szerint az elnök május 10-ig Párizsba küldi a főtanácsadót, hogy ott újra találkozzék Le Dúc Thoval, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjával. Le Dúc Tho esetleges utazási terveiről viszont egyetlen hírügynökségnek sincs tudomása. A dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány emlékiratot intézett a nemzetközi Vietnam- értekezleten résztvevő kormányokhoz. Az emlékirat egyebek között rámutat: — A párizsi megállapodás s a csatolt jegyzőkönyvek aláírása után a DIFK — ugyanúgy mint a VDK kormánya — megkezdte az okmányok rendelkezéseinek végrehajtását. A DIFK ellenőrzése alatt álló területeken azóta is nemzeti megbékélés és a nép jogainak szavatolása politikáját folytatja az ideiglenes kormány. A párizsi megállapodás 8. cikkének megfelelően a DIFK 128 fogságba esett katonai és polgári személyt adott át az Egyesült Államoknak, valamint 5433 embert a Vietnami Köztársaság kormányának; — az Egyesült Államok és a saigoni kormányzat rendszeresen megsérti a párizsi megállapodás legtöbb cikkét. 1973. január 28-tól március 28-ig a saigoni fél 67 762 esetben sértette meg az egyezményt. Lőtték és bombázták a DIFK ellenőrzése alatt álló területeket, területszerző hadműveleteket indítottak ellenük. A saigoni kormányzat nem volt hajlandó átadni a DIFK-nek a fogságban tartott összes személyt, egyetlen polgári foglyot sem bocsátott szabadon és továbbra is több százezer politikai foglyot tart bebörtönözve. A saigoni kormányzat a saját ellenőrzése alatt álló területeken megerősíti az elnyomó erőket, megfosztja jogaitól a lakosságot, akadályozza a négyoldalú katonai vegyes bizottság munkáját, s ma is akadályozza a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tevékenységét, a dél-vietnami felek közötti konzultációkon pedig küldöttsége mindenféleképpen megpróbálja késleltetni a tárgyalásokat; — az Egyesült Államok különféle formákban folytatja katonai beavatkozását Dél-Vietnamban. Az amerikai csapatok otthagyták fegyverzetüket, nem szerelték le támaszpontjaikat. Aí Egyesült Államok továbbra is hadfelszerelést visz be Dél- Vietnamba. A DIFK memoranduma követeli, hogy az Egyesült Államok és a saigoni kormányzat vessen véget a párizsi megállapodás megsértésének, tartsa szigorúan tiszteletben és teljesítse az egyezmény minden rendelkezését. A DIFK tájékoztatja a nemzetközi Vietnam-értekezlet okmányának aláíróit arról, hogy a párizsi megállapodás aláírása óta eltelt több mint 60 napban folyamatosan teljesítette a megállapodást és javasolja, hogy a megfelelő kormányok erélyesen ítéljék el az egyezmény megsértésének tényeit, szólítsanak fel a párizsi megállapodás és a nemzetközi Viét- nam-értekezlet okmányának szigorú tiszteletben tartására. ISZTAMBULBAN hadbíróság előtt folyik a török diákság és értelmiség 25 képviselőjének pere. Illegális szervezetek tagságával vádolják őket. Az áí- lamügvész tíz halálos ítéletet követel A SALT-TÁRGYALÁSOK keretében tegnap újból találkozott a szovjet és az amerikai küldöttség. új szó t973. IV. 18.