Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-01 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó
A gyereket megint elfogta a száraz, gyötrő köhögés. Amikor gyengült a görcs, csendesen sírni kezdett. Mi baja lehet a kicsikének? Meg fog gyógyulni? Az asszony feléje fordult. Majd felkelt, és levette a fedőt az ágy fejénél álló kis kalabasról. Kivette a kaméleonállkapcsot meg a kék rongyba göngyölt füveket. A füvekkel hétszer megdörzsölte a kicsinek a mellkasát, aztán szárazba tette. A gyerek meg-. nyugodott és elszenderedett, bár a görcs álmában is szorongatta. Ám az asszony nem hunyta le a szemét. Elfújta a mécsest (már megint emelték a petróleum érát 1), hátára feküdt, és bámulta a mennyezetet. A hajnal fénye átlopakodott a pálmák levelei között. Olyan lett tőle a házikó mennyezete, mint a sötét égbolt, melyen szerteszét csillagok hunyorognak. Már a harmadik kakas kukorékolt. Harmadiknak mindig a szomszédasszony, az öreg Some néni kakasa kurjongat. Örökké lemarad Szofe többi kakasától. Való igaz: Some néni boszorkány. Nem ok nélkül beszélik az emberek. Az asszony felkelt, és kinyitotta az ajtót. Kelet felől gyorsan világosodott az ég. Hadd aludjon csak a gyerek ... Megmosdott. Ketában ma piacnap van. Már fogytán a gabonája, gyékényeket kell a piacra vinnie. „A gyerek beteg, de nekem el kell mennem. Hitelbe vettem szappant a boltostól és halat Agbodo nénitől. A gabonám meg fogytán van“. A dereglyék rendszerint hat órakor indultak, éppen napkelte előtt. A maradék gabonából kását főzött a kicsikének. Aztán óvatosan kivitte a gyereket a kunyhó elé. A kis üstben már forrt a víz. Lemosdatta a kis testet, jól megtörölte. A kicsike felébredt. Szeme fáradtan, tétován fordult az anyja felé. A szája egy pillanatra öreges, kurta mosolyba torzult. S ar- cocskáján újra megjelent az előbbi kifejezés — a fáradtságé és a vigasztalan magányé. Feje rahanyatlott anyja kiapadt mellére. — Jaj, édes kis angyalkám, már megint egész éjjel köhögtél. Nekem ma be kell mennem a piacra. Jössz velem? A gyerek nem felelt. Csak nyolc hónapos volt még. — Szóval, jössz velem. Kapsz kis cipőt meg lovacskát, olyat, amilyent a nagy boltban láttunk. Hogy fogsz majd a lovai,skának örülnll Édes kis angyalkám, azon fogsz nyargalászni. Trapp, trapp . . . No? Megsimogatta a fiúcskát és a szemébe nézett. Akkor most vegyük fel az új kabátot, ügye, emlékszel rá? A kabátkát előző este varrta szakadt kartondarabokból, miután egész nap gyékényszőnyegeket font. Felöjtöztette a kicsikét, és már a hátára akarta venni, de a gyereket megint köhögési roham fogta el. Az anya szívét összeszorította a száraz, végevárhatatlan köhögés. A gyerek szeméből könnyek buggyantak. Pedig hogy mondta a varázsló, hogy azoktól a füvektől majd jobban lesz. Ő meg odaadta neki az egész pénzét, amennyit nyolc piacnapon sikerült összeszednie, hét shillinget és hét pennyt, ráadásul a fehér kakast, amelynek az árával pedig még tartozott a boltosnak. Már háromszor fogyott el a hold azóta, hogy a gyerek egyre köhög és hány. Elvitte az anyja falujába, Gszjamé-be. Azt tanácsolták neki, hogy elhunyt férje leikéért mutasson be áldozatot a Szellemfej falu közelében lakozó hétszemű agyagistenségnek. Megtett mindent, amit mondtak neki, de a gyerek csakúgy köhögött, mint azelőtt. Ma meg piacra kell mennie. Visszavitte a kicsikét a házba, ráfektette a gyékényágyra, melyet nyirkos rongy takart Megszámolta az eladásra összekészített gyékényeket — tizennyolc volt —, gondosan átkötötte őket zsineggel. A kicsi abbahagyta a köhögést. Felvette a hátára, jó erősen odakötötte egy szövetdarabbal. Aztán fejére emelte a gyé- kényköteget, kilépett a házból, egy bottal belökte a bambuszajtót, és vizet öntött a kacsáknak. „Koplalniok kell, míg vissza nem jövök.“ „Tizennyolc szőnyeg, még ha csak négy penny is darabja. Ha mind eladom, akkor... Három szőnyeg egy shilling, még három már két shilling, marad tizenkettő... Egy, kettő, három, egy, kettő, három, az hat, vagyis még két- két shilling, hat shilling lesz a tizennyolc gyékényből“. „Egy shillinget oda kell adni a dereglyésnek. — Elvittem a javasasszon hoz. Annyira dicséri mindenk — Vidd el a papokhoz. Rö; mi a baja a gyereknek. — Jó, majd elviszem. — Az ilyen köhögést n.' ni. — Persze hogy nem. Holna papokhoz. A köhögési roham nem tar reglyén utazó asszonyok nézt anyját. Elhalkult a beszélgeti Átkozott köhögés. Átkozott Nem árulta el senki a gyi szony tudta, mire gondolnak Kurta pillantást vetett a kies: nyokra. De azok már a tolva a csendőrök elcsíptek Ablom lopott. Képzeljétek, magyarás az ember volt, aki «már ült miatt. Emlékeztek? Egy áss aki tagosból jött. A szellő, melyet a lagúnába Iáit, kiduzzasztotta a vitorlák lászcsónakok tünedeztek el sprottni-ivadékok — éppen a volt. A dereglyés segédje, ti cút nézésű fickó, egy gyási kelni. Atszu, a dereglyés, rá denségit, hiszen nem halt i ja... A fickó elhallgatott, é fejét. Kókuszpálmák bukkan hórihorgas épületei. Már a fogta a fülük. ~A gyerek elaludt az anyja t — Takard le valamivel. Ni — Ogy áml Takard be, ah( Az asszony levette magárť és óvatosan belecsavarta a nem jó, ha szél éri ... Most már hat hónapja, ho{ Egyszer hazajött a mezőről, hogy fáj a feje. ő elkészített tett fel a nagy fazékban, hof vízbe ülhessen, és izzadjon kell. A férfi egész éjjel nyös; elaludni. Az asszony megijei anyóhoz, a javasasszonyhoz, Mécsest gyújtott, megnézték asszony a betegágy mellett . ta a kicsikét, aki felébredt, Mi lesz, ha meghal a férje? tőle ... isten mentse meg .. asszony hangtalan lépésekk és megmondta, hogy a férje A temetés után — a toro: az egész előző évi termést zött. A mai napig viselte i megbetegedett, s a varázsló, ban lakott, azt tanácsolta, he dozatot a Szellemfej falu kös szemű agyagistennek .. .^Cse piaci ... Hallgatnák meg kö neki Szülei ellenezték annak it Azt mondták, hogy a vőlegé gant, születésekor a bálvár fel. Hiszen egyetlen gyerek) csak Deppe és Tigare istens talan áldozat és ajándék utá Nem választatott ki arra, öregkort. Tudja azt mindenk rokonai azonban nem helyte ságot. Azt mondták: van a erős keze, a csűrje meg min V illódzón csillant meg nye, amint kilökte a: A tenyérnyi üvegkockák él tak, lobogtak, lángoltak a 1 két oszlop közti erős szőlő! lei mintha üvegből volnán sző, zöld üvegből. Áttüzelt nap, és tavaszi világos s gyengének mutatta a tényé lapokat, amilyen gyenge i mek bőre. A vastag fahasábok egyi vertek. Csak ledobták ide. Így ki Befordultak a kocsival a hányták egy kettőre, és m tek. — Hordd be, Zsófi' — kié ra a bátyja, és meghúzta a ö haragosan csapta bí ntánuk. Még Jóskára sem a kocsival jött, és most is < kodott fel rá hátul. Arra dott, mert olyan akaratos Ha akkor nem vigyáz... Ľ mind, egyet akar. Aztán tov házzal. Azt már nem. Hog Jon, mint a Vica? Most bť bát, és jajgat, egész életére talán. De miit is csinált vo rekkel? Egymás után húzogatta a kát hátra az udvar sarkábi emelte meg, és rakta egym gett. A tavaszi napfény me márna. Egyszerre forrósodc lág. Nyár lett. És benne is 1 valami. Az az erős mozdi benne, amivel a fiú reggel kapta. A hónalját lassan megn az izzadtság. Aztán a halán ki. Már magasra emelgette bokát, de nem Is érezte a n Kemény, erős mozdulattal Jólesett neki a küzdelem, ö ta a száját, és kifeszítei Munka közben minden Ízt A kicsiért Atszu nem számít semmit, olyan Jószívű. Hat pennyt költök ennivalóra. Abból a kicsi is eszik, én is nyelek egy falatot, sőt a kacsákat is megetetem. Ki fog tartani a legközelebbi piacnapig." A lagúna partján megszokott útitársaival találkozott, mindenkit barátságosan üdvözölt. — Ma késtél egy kicsit... — A gyerek miatt. — No, mi van vele? — Hát, semmi. Csak sír néha, és nem eszik. Annyit kell neki rimánkodnil Ördögfióka ... — Alszik? — Igen. Csak sikerülne a mai piaci ... — Segítsenek az isteneink! A dereglyés, miközben a tartókötelet bogozta, kiabált, hogy hallja az egész falu: — Indulás, indulás! Indul a vízi expresszi Nem jön már senki? Letekerte a kötelet a vízbe vert cölöpről. A A dereglye ellódult. Vagy tizenöt yardnyira jutottak, s a dereglyés már göngyölte ki a vitorlát, mikor asszonykiáltás hallatszott a partról: — Jövök én isi Jövő-ő-ők .. .1 Adzova volt. Hogy mindig elkésik! — Ez az asszony még soha ide nem ért idejében. Kíváncsi vagyok, miféle dolga lehet reggelenként ... — Ogy mondják, nem szereti a férje, ha korán kel. Mindenki cinkosan mosolygott. Az asszonynak eszébe jutott a férje, és hallgatott. Atszu visszahajtotta a dereglyét a parthoz: hat pennyt nem talál minden bokorban, meg aztán van Adzová- nak olyan nyelve, mint a borotva, mindig tud egy-két borsos történetet. Adzova beszállt, a dereglye nekiindult végre a víznek. A hajóslegények kifeszítették a vitorlát, az asszonyok meg szabadjára engedték a nyelvüket. A felnőttekkel együtt nevetgéltek, vihorásztak a gyerekek, alig bírtak magukkal az örömtől, hogy a felnőttek áhított körébe csöppentek. Csípős volt a reggeli levegő. Az asszony levette a hátáról a kicsikét, az ölébe ültette, és szájába nyomta petyhüdt mellét, bár a gyerek még nem ébredt fel egészen. Csendesen szopott, időnként cuppantva és kicsit felhúzva a szemöldökét. — Még mindig szoptatod? Mennyi idős? — Csak nyolchónapos. — Van gyerek, akit három é\«.g Is szoptatnak. — Engem is kétéves koromig táplált az anyám. — No már ilyet! — Most jut eszembe: mit keresett tegnap nálad az a hivatalnok? — Ö, az Agbovija volt, a sógorom. Takora- diban lakik. — Milyen szép szál emberi Dzatu látta, amikor megjött az esti járattal. Szólt mindjárt nekem Is. — Ez a lány minden férfit észrevesz. Megnézi mindegyiket. — Már miért ne! Tizenhét éves, asszonynak való. — Hosszabb időre jött? — Nem lehet kiismerni ezeket a tanult embereket. Örökké rohannak. Azt mondja, hogy a falunk isten háta mögötti hely, meg hogy itt a tyúkokkal fekszenek az emberek. — Azt beszélik, hogy a nagyobb városokban a nép egyáltalán nem alszik. — Ogy is van! Ott éjszaka kezdődik a nap, mert a villanylámpáktól éppen olyan világos van éjjel is, mint nappal. — Igazán? A gyerek megint köhögni kezdett. — De csúnyán köhög ez a kicsike! — Ugyan már, csak megfázott egy kicsit. — Hm. Nekem nem tetszik, ahogy köhög. Megmutattad valakinek? Peter Günther: REMÉNYSÉG (art proüs, 1972J * Ismert mai gbanai tró ĽimďULWMj i m laYnnTiriKBI
