Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-11 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó
Emberségből Gabfiíkovo (Bős) község ben a Csehszlovák Vöröskereszt „dunai" szervezetének 157 tagja van. Közülük 34 tag állandó véradó. A legutóbbi taggyűlésen tizenketten kapták meg a „Példás véradó" jelvényt. Az egyik taggyűlésen, amikor az elnök bejelentette, hogy a község egyik beteg lakosának mintegy 2 liter vérre volna szüksége, a tagok közül nyolcan álltak fel, s jelentették be. hajlandók azonnal vért adni. Egyébként a szervezet vezetőségének a jövőre vonatkozólag komoly tervei vannak. Ezek közül a legfontosabbak: tíz új tagot szereznek — öt állandó véradót —. 250 órát dol goznak le a faluszépítési akció munkálatainál és 10 új előfizetőt szereznek az egészségügyi sajtóra. Csicsay Imre Előtérben a szakosítás A Michalí (Mihály fa) Efsz, a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) iárás egyik szövetkezete a szakosítás megvalósításával nagyon szép eredményeket ér el. Főleg a tojás- és tejtermelés, valamint a kacsatenyésztés terén. Tavaly 62 000 kiskacsát keltettek. Az idén úgy tervezik, hogy legalább 100 000 kacsát keltetnek, 30 000 kiskacsát 2 —3 napos korban eladnak, a többit pedig gyorsított hizlalás után küldik a dunaszerdahelyi baromfifeldolgozó üzembe. Krajcsovics Ferdinánd Joggal elégedettek A kosicei járás baromfihússal való ellátásához jelentős mértékben hozzájárul a Nová Bodva-i (Ojbódva) Efsz, annak eredményeként, hogy a szövetkezet host'ovcei (Bódvavendégi) részlegén levő baromfifarm 6-tagú női szocialista munkabrigádja jól dolgozik. Felvételünkön láthatók a brigád tagjai: Réthy Istvánné, Fecske Lászlóné, Béres Ferencné, Hornyák Jánosné, Eperjesi Istvánné, Király Józsefné. Mellettük áll M. Béres István, a szövetkezet segédzootechnikusa. Mosolyognak, mert elégedettek az elért munkaeredményekkel. Joggal elégedettek, mert a kiscsirkéket 11—12 ezres tételekben szokták kapni, s munkájuk nyomán 8 hét alatt elérik darabonként az átlagos 1,62 kg-os súlyt, és mint pecsenyecsirkék kerülnek a piacra. Tavaly 6000 métermázsa baromfihúst adtak közellátásunknak a baromfifeldolgozó üzem közreműködésével. Andreas Sándor A község büszkesége Három évvel ezelőtt kezdték meg Ipelské UTany (Ipolyfödémes) községben a kultúrház építését. Nemrégiben adta át rendeltetésének Sándor Károly elvtárs, a jnb kultúrosztályának vezetője. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az épület községünk büszkesége. Felépítése 1 millió 63 ezer koronába került. A lakosok 136 ezer korona társadalmi munkával járultak hozzá felépítéséhez. Konc Mihály munkavezető irányításával jó munkát végeztek az építők, Molnár Imre, Velebny Ferenc, Petrezsél Mihály, Bodzsár János, Jámbor Ferenc, Molnár János és Kovács István. Modern, emeletes épületet építettek a fal" közepén. mely megváltoztatta községünk arculatát. Az épületben nemcsak a művelődés Ugye kapott otthont, hanem a helyi nemzeti bizottság is. Irodahelyiséget, tanácstermet kapott benne a hnb. A jövőben a postahivatal, a gyermekorvos rendelője, a fia"talok klubja is ebben az épületben nyer elhelyezést. Csáky László Rendszeresen, minden hétfőn gyakorol és próbát tart Molnár Jánosné karnagy. vezetésével Orechová Potőn (Dióspatony) községben a CSEMADOK helyi szervezetének vegyes kara. A hazai és külföldi sikereket elért, ma már patinás nevű kórus tagjai munkások, tanítók, háziasszonyok, diákok, hivatalnokok, nyugdíjasok. Több család teljes létszámban vesz részt a kórus tevékenységében. Ilyenek a Gálffy, Katona, Lelkes, Egri, író, Zombor, Pörge családok. A kórus tagjainak életkora változó. Tárnok bácsi a legidősebb, aki néhány év múlva már 80 éves lesz. Legfiatalabbak Gálffy Márta és Molnár Mária, aki 16, illetve 14 éves. Korra való tekintet nélkül közös jellemzőjük: a próbákon minden hétfőn pontosan megjelennek. Csóka Zoltán Említésre méltó Hatvanöt évvel ezelőtt, 1903 márciusában Jelent meg Losoncon a NÉPJOG című folyóirat első száma. Ez volt az első szocialista sajtótermék, amely a városban látott napvilágot. Főszerkesztője és kiadója a szociáldemokrata dr. Gyíkos Mihály helybeli ügyvéd volt. A folyóirat, amely később NÉPAKARAT címen Jelent meg, nem szűk körű helyi újság volt, mert akkoriban nagy segítséget nyújtott a munkásmozgalom szervezéséhez is. Leleplezte a kizsákmányolást, ápolta a forradalmi hagyományokat, segített megszilárdítani a magyar és szlovák dolgozók kapcsolatait. Ki is hívta maga ellen a burzsoázia haragját. A főszerkesztőt pénzbüntetésekkel sújtották, bíróság elé állították, az ügyvédi kamara pedig fegyelmi eljárást indított ellene. A hivatalok lehetetlenné tették a lap terjesztését és árusítását, ezért 1909-ben megszűnt. A Csehszlov/ík Köztársaság megalakulása után, 1919-ben jelent meg ismét a NÉPAKARAT, akkor már dr. Herz Sándor, a CSKP egyik érdemdús alapítótagjának szerkesztésében. Kanizsa István A város új képe Hovan László építésvezetőtől sokat tudtam meg §túrovo (Párkány) jelenéről, jövőjéről. A II. városrész építésénél ő volt a pártelnök. Jelenleg a szövetkezeti lakások építésvezetője. A múlt évben 103 százalékra teljesítették a lakásépítés tervét. Nagy érdemei vannak a siker elérésében Molnár Ferenc mérnöknek, a főépítésvezetőnek. Rajta kívül még két építésvezető osztozik a sikerben, Gálgóczi Gyula mérnök és Stasko Iván. Egyik brigádjuk büszkén viseli a „Szocialista munkabrigád" címet. A közeljövőben átadnak rendeltetésének egy 72 lakásos, 12-emeletes épületet. A következő 12-emeletes ház a papírgyáré. A második félévben egy 115 lakásegységből álló épület építését kezdik meg, március végén pedig egy óvoda építését fejezik be. Egy 12-emeletes épület 8 miilió 200 ezer koronába kerül. Az új lakótelepen 1960 óta 800 család kapott lakást. Dávid Nándor Hangversenyre készülnek Kosicén a Kovács utcai zeneiskola leányénekkara legutóbb az iskola hangversenyén lépett fel. Finom, amellett erőteljes dinamikával, gazdag hanganyaggal és pontos beállítottsággal szép sikert aratott. Az énekkar már kilencedik esztendeje működik Járosi DuSan vezetésével. Most, a legutóbbi iskolai hangverseny után újabb nyilvános szereplésre készülnek. Március végén a Művészetek Házában adnak hangversenyt. Möhr Gedeon Gyorsan felépítették Egy évvel ezelőtt kezdték meg Veiké Trakany (Nagytárkány) községben, az iskola mellett a felvételen látható ház építését. Hat tanítócsalád kapott benne otthont. Már be is költöztek a lakásokba." Az építőanyag szállítását, a ház felépítését a Járási Építőipari Vállalat dolgozói vállalták. A munkálatokat Halász László elvtárs irányította és szervezte. Másfél millió koronába került a ház felépítése, külső és belső rendbehozatala. A felvételt Diószegi Lajos készítette Fiilep Anna Ügyesebbek voltak Amikor 1964-ben közigazgatásilag egyesítették Perín (Perény) és Ch£m (Hím) községeket, a- hími lakosok részéről bizonyos aggodalom mutatkozott, mert úgy gondolták, hogy az egyesített községnek csak az a része fog fejlődni, ahol a hnb székel, vagyis a perényi rész. Közben történt más, érdekes dolog is: 1971-ben még Vysny Lanec (Felsőlánc) községgel is egyesült a valamikori két falu. Közös nemzeti bizottságot választottak. Viszont az aggodalmak feleslegeseknek bizonyultak. Ugyanis a perényi és a hími részben is megkezdték a kultúrház építését. Nagy Ferenc elvtárs, a hnb elnöke, aki ebben az ügyben „semleges", mert felsőlánci. mindkét kultúrház építését egyformán segítette, szorgalmazta. Ügyesebbeknek bizonyultak a hími lakosok. Két év alatt felépítették a kultúrházat, s nemrég át is adták rendeltetésének. Az épület értéke 1 millió 100 ezer korona. Szép épület. Helyet kapott benne a hnb irodája, az ifjúsági klub és a tűzoltószertár is. Az építést Koleszár György, a hnb alelnöke irányította. A lakosok közül Popovics János, Pasztirko János, idősebb Kasela József és Zsarnay István nagyon tevékenyen kivették részüket a munkából. Iván Sándor A fejlődés utján Akkor lépett a fejlődés útjára Sahy (Ipolyság) városépítési szempontból, amikor 1964-ben megkezdték az első új lakótelep építését. Az idén már a 425. lakásegységet is átadják rendeltetésének. Ebben az ötéves tervben további 660 lakásegységet építenek. Ezzel a munkával párhuzamosan megkezdődött a közművesítés is. A neonfényű közvilágítás bevezetése 540 ezer koronába került. 1969-ben megkezdték a csatornázási munkálatokat, melynek költsége 36 millió korona. Most tervezik a város központjától az államhatárig vezető út átépítését. A hatvanas években a Z-akció keretében stadiont épített a lakosság. Ebben az ötéves tervben 400 ezer koronás költséggel és a lakosság segítségével bővíteni fogják; 4 tenisz-, 3 röplabda-, valamint kosárlabdapálya létesül. Nemrégen adták át rendeltetésének átépítés után a művelődési ház klubját. A városon keresztül haladó, T—7-es nemzetközi útvonal mentén modern szálloda építésébe kezdtek. Törődnek az iskolákkal is. A szlovák alapiskola hozzáépítéssel 10 új tantermet kap. 20 millió koronás beruházással építik fel a 15 tantermes gimnáziumot. Már most tervezik az új, 22 tantermes alapiskolát. Turczi László 1973. III. 11.