Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-25 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
1973 III. 25. Várakozások jegyében él a világ, s szívesen tekintene bizakodással a közel-keleti béke kilátásai felé, ára szándékokon, kísérleteken vagy illúziókeltésen kívül aligha talál mást. Azaz, hogy nem is nagyon találhat, hisz a se béke se háború állapot Izraelnek nagyon is megfelel, s ahogy a közelmúltban az angol Financial Times írta, nem akarja »megkockáztatná az őszinte békekísérletek „veszélyeit“«. Ezek a „veszélyek“ mindenekelőtt azt jelentenék, hogy akár az „előzetes“ rendezés reményében is elmozdulhatna holtpontjáról a mostani helyzet, mely 1967 óta nehezedik a világra. Ezzel az újabb tűzfészek és konfliktusveszély is felszámolódhatna, s a változás Igénye és a változtatás szükségessége a realitások irányába mutatna. Mert a világ hovatovább egyre értetlenebbiil áll az izraeli makacsság előtt, tudva azt, hogy Izrael jól felfogott érdekei mást követelnek. Ezt fejezte ki a közelmúltban a londoni Times is, amikor a Sí- nai-félsziget fölött lelőtt Boeing— 727-es líbiai utasszállító repülőgép katasztrófájával kapcsolatban ezt írta: „Az izraeliek aligha számíthatnak rokonszenvre abban a válságban, amelyet ők robbantottak ki. Megérdemlik, hogy olyan nemzetközi visszhang keletkezzék, amely értésükre adja, hogy Izrael államnak továbra is szüksége van a nyugati világ rokonszenvező támogatására, de most veszélyesen közel került ahhoz, hogv ezt a támogatást elveszítse“. ,.Merne direction" . . . A lelőtt líbiai utasszállító repülőgép francia, pilótájának ezek voltak a magnetofonszalagra rögzített utolsó szavai, mielőtt az eltévedt repülőgépet rakétatalálat érte. Dajan izraeli hadügyminiszter sajtóértekezletén cinikusan arról beszélt: „Ha van bűnös ebben az ügyben, akkor az egyedül a Boeing kapitánya, noha nem akarok rosszat mondani egy halottról“. Da jani a legkevésbé sem zavarta, hogy a nemzetközi jog a hadviselés szabályairól egészen másképpen rendelkezik, s a hasonló eseteket a „civilizált nemzetek között megállapított szokások“ és a „humanitás törvényeiből és a közlelkiisme- ret követelményeiből“ fakadó eljárások közé utalja. Ö a maga módján mondta az „irány marad“ jelszót, mely — sajnos — a mai izraeli lobbyk politikai lénveelörekvését is kifejezi. Az „irány marad"-ra utal egyébként az is, hogy Golda Meir miniszterelnök-asszony washingtoni tanácskozás sának a jelek szeriül láthatóan egyetlen tétje volt a további amerikai segély megszerzése, s az újabb Phan- tom-ok és Skyhawk-ok biztosítása. Az UPI hírügynökség jelentése szerint az r)65 millió dolláros segélyt Izrael megkapta, s most már csak a két félen múlik, hogy a szállítások időpontjában megegyezzék. Ez annál is inkább sajnálatos, mivel az amerikaiak a látogatást megelőzően — a tudatos kiszivárogtatás manőveréhez folyamodva — azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha valami készülőben volna... Dávid - állig fegyverben Az izraeli frazeológiában meglehetősen gyakori a bibliából kölcsönzött Dávid és Góliát-hasonlat... Ez a Dávid azonban fittyet hány a világnak és a józan észnek, s törvénytelenül megszállva tartja Szíria, Jordánia és Egyiptom területeit, melyet a hatnapos háborúban foglalt el, s melyeknek megszállását állandósítani szeretné. Husszein jordániai uralkodó szerint Izrael a „leghatalmasabb kis állam, melyet a világ valaha is ismert“. S hogy mennyire „Dávid“ ő az arab Góliátok között, annak szemléltetésére hadd említsük meg, hogy a hárommilliónyi ország nemzeti jövedelmének egyliarmadát fegyverkezésre fordítja, s a lakosság lélekszámúhoz viszonyítva hatalmas hadsereggel rendelkezik, háromszázezer a fegyverben állók száma. Ez a hadsereg a legkorszerűbb fegyverekkel felszerelt; 1200 tankja és 900 harci repülőgépe van. A sors iróniája, hogy Izrael felfegy- zésében az amerikaiak mellett német szakértők is részt vesznek, olyanok, akik a harmadik birodalom idején Hitler szolgálatában álltak. Csakis ezzel és a korlátlan amerikai katonai és gazdasági támogatással magyarázható, hogy Izrael rendre visszautasítja a közel-keleti kérdés rendezésére tett javaslatokat, s figyelmen kívül hagyja az ENSZ-köz- gyfilés, valamint a Biztonsági Tanács határozatát. A valóságban ugyanis a Tel Aviv-i vezetők semmit sem tettek a kérdés rendezése érdekében. Azonkívül, hogy fegyverkeznek, s Szíriával, Libanonnal és más országokkal állandó „megtorló“ gyilkos akciókban vannak, diplomáciai téren inkább a ravasz mesterkedések felé hajlanak. Ezek közé tartozott a Jordániával kötendő különbéke kérdése, melyről azonban Husszein eddig lemondott, átlátva egyrészt a „nagy-Izrael“ terveit, másrészt pedig tartva a teljes elszigetelődéstől az arab világban. A leggyakrabban emlegetett izraeli—amerikai elképzelések közé tartozik a Szuezi-csatorna megnyitásának javaslata, mellyel tartósítani szeretnék az arab területek megszállását. Izraeli elképzelés szerint Tel Aviv visszavonná-ugyan csapatait a Szuezi- csatornáfól, hogy annak megnyitását lehetővé tegye, továbbra is megszállva tartaná azonban a Sínai félszigetet, s egyiptomi katonák nem léphetnék át a Szuezi-csatornát, bár ez a terület az EAK elidegeníthetetlen része. Ezen kívül Izrael semmilyen biztosítékot nem ad az arab területek visszaadására, sőt Golda Meir legutóbbi washingtoni látogatása során ismct kijelentette, Tel Aviv nem ismeri el a hatnapos háború előtti hatá rnkat. Ilyen előzmények után meglepő volt, hogy Rogers amerikai külügyminiszter „rendkívül bátorítónak“ nevezte a washingtoni tárgyalásokon kialakult helyzetet, melyet Husszein jordániai királlyal, Hafez Iszmail egyiptomi elnöki nemzetbiztonsági taban álló ország nem engedheti meg az elhajlásokat, ellenkezőleg, ezeket kénytelen megtorolni. Talán mondani sem kell, hogy a nemzeti egységet elsősorban az segíthetné, ha ez az egység a haladó erőkre támaszkodna, s ezáltal sikerülne megállítani a kalandra készülő ele nek egységbontó tevékenységét, bármilyen szélsőséget képviselnek is. A diplomáciai offenzíváról szólva említést kell tenni Hafez Iszmail utazása mellett — aki Moszkvában és Washingtonban egyaránt járt — El- Zajjal egyiptomi külügyminiszter ázsiai körútjáról (melynek során In diába, Kínába, Pakisztánba, Iránba, Irakba és Szíriába látogat el), vala mint Szajed Maréi, az ASZÚ Közpon ti Bizottsága első titkára látogatása. ról az európai szocialista országok ban. A látogatók nyilvánvaló célja, megnyerni ezeket az országokat az arab ügy támogatására. Kényszerű felismerések Kairó láthatóan rugalmas diplomáciával próbálja tehát elősegíteni a közel-keleti kérdés rendezését. Erre' vall többek között az is, hogy az ed digi csomagtervek helyett hajlandó a fokozatos rendezésre; s a mostani diplomáciai offenzíva céljának az ál láspontok tisztázását tartja. Az' amerikai dollármilliókon hiz lalt izraeli makacsság ellenére az Egyesült Államok is lépéskényszerbe kerül. Ez nemcsak azzal magyaráz ható, hogy az európai és indokínai tűzfészkek felszámolása, valamint a nemzetközi enyhülést követően a kő zel-keleti béke kérdése is előtérbe került, hanem gazdasági természetű okok is sürgetik a megoldást. Egyre több olyan figyelmeztetés Iát ugyanis az Egyesült Államokban napvilágot, amely azt bizonyítja: az amerikai energiahelyzet előbb utóbb rákény szeríti Washingtont, hogy rendezze kapcsolatait az arabokkal. A Chase Manhattan Bank szakértői áltál ké szített tanulmány szerint 1985-ben az Egyesült Államoknak másfél milliárd tonna kőolajra lesz szüksége és ennek egyliarmadát, 580 millió tonnát az afrikai és közel-keleti országok ból kell majd importálnia. Ez a felismerés a Pentagon szak értőit is arra készteti, hogy az el lentmondások feloldását sürgessék Nehezíti a helyzetet, hogy Izrael sze retné diktálni a feltételeket. S bár az amerikai álláspont a határok kérdésében meglehetősen homályos, az amerikai vezetők aligha érthetnek egyet Izrael felfokozott területi igé nyeivel. Az sem valószínű viszont, hogy azonosítsák magukat az arabok követeléseivel, hogy Izrael ürítse ki az összes megszállt arab területet. A felemás álláspont megkönnyítése cél jából marad tehát a „kis lépések“ taktikája, nevezetesen a Szuezi-csa torna megnyitására tett javaslat, mely — elképzeléseik szerint — beindíthatná a tárgyalásos rendezést minden kötelező ígéret nélkül. Nehezen remélhető azonban, hogy a Knesszet, az izraeli parlament újraválasztása évében Tel Aviv hajlana az okos kompromisszumokra, ahogy az sem képzelhető el, hogy az arab országok „belépjenek“ ilyen átlátszó taktikának. Az arab országok számára kedvező feltételt teremt a Szovjetunió követ kezetes álláspontja a közel-keleti helyzet politikai rendezésére, vala mint a Biztonsági Tanács határozata, mely megszabja a rendezés alapvető teltételeit is. Ahhoz azonban, hogy a békekísérletek „veszélyeitől“ mentesíteni lehessen a Tel Aviv-i vezetőket, arra lesz szükség, hogy Washingtonban feladják — nagyon is címre szólóan — a leckét. Mert az annexiós politikával szemben csak a józan ész és az igazságos rendezés szempontjai követhetők, mely tartós békét biztosíthat Izraelnek és az arab Országoknak egyaránt. És bár gyors eredményekre nem lehet várni, az arab országok diplomáciai offenzívája ismét arra vall, készek arra, hogy a politikai rendezés útját egyengessék, s véget vessenek az ellenségeskedésnek. FÖNOD ZOLTÁN nácsadóval és Golda Meir izraeli miniszterelnökkel folytatott. Az egyiptomi kormányszóvivő szerint azonban az alaptalan nyilatkozat félrevezeti a világ közvéleményét és egyúttal a gyanakvás magvát akarja elszórni az arab államok között, holott az EAK továbbra sem mond le a legparányibb földterületről, vagy a palesztinai nép jogainak rendezéséről. Terror és diplomácia Mindenképpen örvendetes, hogy az Izraeli agresszorok barbár tette, a líbiai utasszállító repülőgép íelövése, valamint a Fekete szeptember terroristáinak khartúmi diplomatagyilkossága ellenére tovább tart a diplomáciai offenzíva, amelyet az EAK kezdeményezett. A palesztin terroristák akciója azonban megzavarta a helyzetet, s feszültté tette a viszonyt Szudán és az arab országok között. Ismételten bebizonyosodott, hogy az elvakult terror, ártatlan emberek le- gyilkolása csak árt az ügynek, s további arab országban indították el a megtorló akciókat a palesztinok felszabadító mozgalma ellen. Az elmúlt hónapok során nem sokat változott az arab világ helyzete sem. Az EAK — az ellentétes politikai lépések után — tisztázni próbálta kapcsolatait az arabok igazságos harcát támogató Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Ezt a célt szolgálta az egyiptomi államférfiak moszkvai látogatása is. A belső feszültség azonban tovább fokozódott, s nemcsak a jobboldal törekvései adtak fenntartásra okot, hanem az a tény is, hogy a tisztogató akciók során számos baloldali beállítottságú személyt zártak ki az ASZU-ből. Az egyiptomi diákzavargásokkal kezdődött akciót Szadat elnök így jellemezte: „A jobboldal szerint egy kiváltságos kisebbségnek kell irányítani az országot. A baloldal viszont proletárdiktatúrát akar. Mindkét irányzat elveti a mi doktrínánkat, amely a népi erók szövetségét hirdeti“. Az elnök szerint az Izraellel had
