Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-25 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

K

özeledik a Coméniusra emlékezés ideje. Ilyenkor gyakran idézik Comenius Ámos János (hazánkban inkább az eredeti nevén ismert Jan Amos Komenský) didaktikai elgondolásait. Mi, a nemzetiségi iskolák pedagógusai főleg az anyanyelvi tanítás-tanulás Jelentőségét bizonygatjuk írásaival — s ez így rendjén van. Néha azonban úgy tűnik, mintha megfeledkeztünk volna több más, ma is időszerű gondolatáról. Például „A világ útvesztőjében“ című

művében „bolyongásairól“ ezt írja: Ismét más

térre érünk, ahol is új dolgot veszek észre. Itt ugyanis sokan álldogáltak, s valamilyen görbe kürtökkel bajlódtak. E kürt egyik végét szemükbe dugták, a másikat meg vállukon át a hátuk mögé helyezték. Amikor megkérdeztem, mi ez, a tolmács felvilágosított, hogy messzelátó, amelyen visszafelé lehet nézni. Mert aki, úgymond, ember akar lenni, annak nemcsak azt kell meglátnia, ami a lába előtt hever, hanem arra is vissza kell néznie, ami már elmúlt, s a háta mögött van, hogy a múltból megtanulja a jelent és a jövőt. Én persze ezt újdonságnak tartom (előbb ugyanis nem tudtam, hogy ilyen görbe messzelátók is lehetségesek}, s meg is kérek az ott levők közt valakit, hogy kürtjét adja kölcsön kipróbálás végett. Kapok is néhányat, s lám, átkozott dolog, mindegyiken át másként és másként lehet látni. Egyiken át bizonyos dolog távolinak, a másikon pedig közelinek tűnik, az egyik ilyen, a másik amolyan színt mutat; a harmadik meg egyáltalán semmit. Ily módon hát megértem, hogy itt sincs miben bíznom, a dolgok másként mutatkoznak, mint amilyenek, s minden messzelátó úgy színezi az eseményeket, ahogyan készítve van. Azt is megértem, hogy minden szemlélő abban hisz, amit ő maga lát; igaz, hogy emiatt semmiségeken Is elkeseredetten vitatkoznak...“ Több mint háromszáz évvel ezelőtt Irta a nagy cseh pedagógus ezeket a sorokat, és mégis, még ma is hányán vizsgálják a társadalmi

A könyv a tudás forrása (Tóthpál Gyula felvétele)

szlovák—cseh vagy délszláv hittérítőként, nemzeti hősként való emlegetése; a horvátok és az illírek azonosítása vagy a románok r6mal származása (végeredményben mind e kor azonos társadalomtörténeti, és lélektani alapjára vezethető vissza. A szabadságra vágyó nép irója-tűrténésze úgy álmodozott a dicső múltról, hogy magát egy hatalmas birodalom, Nagy- morávia, Róma, Attila vagy az Árpádok örökösének, sőt várományosának tekintette. A nemzetek önmagukra eszmélésének évtizedeiben Keiet-Közép-Euró- pában boldogan hivatkoztak történelmi múltra vagy ősi művészetekre. Például: e kor legjobbjainak hite szerint a szinte szemük láttára születő verbunkost, a „nemes magyar táncot“ már „Ázsiából kijövő őseink is ismerték vándorlásaik során“ (Csokonai). Aki tehát nem ismeri e kor múltkultuszát és a dicső múlt víziójának alapjául szolgáló elméleteket, az nem képes disztingválni a történelem valóságténye és a művészi műben szereplő valóságtény között. Márpedig az ilyen személy — ha párhuzamosan két kultúrával ismerkedik — a köt kultúra ütközőpontjába kerülhet annak értése és igénylése helyett.

Úgy véljük, fölösleges ezt a példák hosszú sorával bizonygatni, gondoljunk csak a még ma is fel-fel- bukkanó vitákra, hiszen Sládkovič Zrínyiről írt költeményétől Comenius-Szegesig vagy Petőfi-Petro- vicsig, illetve Csák Mátéig, mind „vitatéma“. Persze, elsősorban azok számára, akik kizárólagosan a (magyar vagy a szlovák) „XIX. század görbe messzelátó- kürtjén“ keresztül szemlélik a világot. Részükre például az említett Ady-költemény Ilyen kérdéssort állíthat fel: miért legyen az isten, azaz az úr, „Csák Máté földjén“ (a Vág völgyében) a magyar proletár? Mert a „XIX. század romantikus messzelátó- kürtjén“ keresztül látó ember nem értheti: Ady Endrénél a Csák Máté földje egyet Jelent az elmaradott, a megoldatlan szociális problémákkal terhes feudális Magyarországgal. (Hasonló értelemben, mint a „gró1973. III. 25.

jelenségeket holmi „görbe messzelátó kürtökkel“! Hányán csúfolják meg a történelmi valóságot azáltal, hogy valami „duplex veritás — kettős igazság“ létezésében hisznek. Sajnos, Iskolai történelemoktatásunk és az ehhez kapcsolódó irodalomtanításunk sem tudta mind ez ideig teljesen kiküszöbölni a tananyagból az egymással ellentétes értékelésű történelemszemléletet. Ennek oka a tantárgy tudomány- területén levő fogyatékosság. Kelet-Közép-Európában a történelemtudomány ugyanis más-más fővárosból (és az ott levő tudományos intézményekből) szemlélve a múltat, eltérően másnak látja, láttatja és értékeli a történelem egy-egy eseményét...

A marxizmus nem ismer „kényes kérdéseket“, csak egyelőre még meg nem oldott tudományos problémákat. Ezért hadd vessek fel ezzel kapcsolatban én Is egy gondolatot, a teljesség Igénye nélkül.

A XIX. század első felében a kelet-európai nemzeti mozgalmak kezdetének idején tevékenykedő történetírók vagy a múltat megidéző költők, írók alkotásaikban a maguk módján gondolkodó és érző emberekkel népesítették be a régmúltat is. Ennek a romantikus szemléletnek az ébredő nemzeti tudat szempontjából annak idején pozitív jelentősége volt. Később ezek a művek parázs vitát okoztak, mert Dózsa György és Zrínyi Miklós, Bél Mátyás, egy-egy széphistória vagy ballada eredete körüli vita tulajdonképpen a kort jellemző légkörnek, a nemzeti torzsalkodásnak a törvényszerű kísérő jelensége lett. Hasonló nézetek még napjainkban is fel-felbukkan- hak, annak ellenére, hogy szocializmust építő viszonyaink között ezek már inkább csak humorosan ható, de azért sok keserű szájízt okozó anakronizmusok. Mégis érdemes róluk szólni, elsősorban nekünk, akik két kultúra hatósugarában élünk. Mert, ha nem állunk a lenini történetiség szilárd elvi bázisán, a két kultúra ismerete és szeretete, meg az ebből származó előny helyett, sokszor két — egymástól eltérő — művelődéstörténeti szemlélet ütközői közé kerülhetünk.

A szakma körében ismert kérdést az iskolai gyakorlat, pontosabban az irodalomoktatás szempontjából vetem fel. Célom csupán egy példán illusztrálva bemutatni, hogy a Štúr-iskola költői és a magyar népies-nemzeti költők, amikor ideált akartak adni nemzetüknek, nemegyszer ugyanazokhoz a mesevagy mondabeli hősökhöz fordultak. így lett aztán ugyanaz a személy magyar nemzeti hős a magyar, és szlovák nemzeti hős a szlovák népies-nemzeti költészetben. Például: Csák Máté alakja Ľudovít Štúr- nál (Matúš z Trenčína), Jonáš Záborskýnál vagy /. M. Hurbannál (Olejkár) az idegen király zsarnoki hatalmával merészen szembeszegülő, a „régi dicsőséget“ idéző, romantikusan pozitív szlovák nemzeti hős. Tanulóink viszont Csák Mátét elsősorban a történelemkönyvekből (vagy Ady ismert költeményéből) féktelen oligarchának, jól védhető várában székelő kiskirálynak ismerik, aki a feudális nemzetnek a „na- tio Hungaricának“ volt a tagja, s hivatalos nyelvként a latint használta. A XIII. században élő Csák Máté a feudális anarchia állandósítására törekedett. Nemzeti hovatartozásának már a felvetése is anakronizmus. Ám, ha utána lapozunk, megtudhatjuk, hogy Csák Máté a XIX. század magyar irodalmának is az egyik főszereplője. Kisfaludy Károlytól Szász Ká- rolyig, Madách Imrétől a ma már alig Ismert Székely Józsefig többször megénekelt hős. Petőfi Sándor

egyik Arany Jánoshoz írott levelében — hasonlóan mint a XIX. század szlovák írói-költői — szintén a nemzeti szabadság bajnokát látta benne. Ezeknek az íróknak fő céljuk: koruk aktuális problémájának a

jelképes ábrázolása és a (magyar, szlovák) nemzet

szomorú jelenének az elpanaszolása volt. Számukra elsősorban a nemzetépítés mindennapos gondja volt a lényeges, s ennek a célnak minden mást alávetnek. A XIX. század, azaz koruk problémájának a régmúlt időkbe való visszavetítésével, aktualizálással — mint már említettük — a kelet-közép-európai romantikus szemléletükkel pl. Trencsényi Csák Mátéból nemzeti hőst csináltak. S ezt a közös történelmi hőst pedig a szlovák írók, költők szlovák nemzeti hőssé, míg magyar kortársaik magyar nemzeti hőssé eszményítik. Székely József például így ír róla:

Magyar asszonyt olasz csókol,

Magyar iszik olasz borból,

Csak egy van, aki nem akar:

S ez Csák, az utolsó magyar.

„Csák tehát — írja Sziklay László — itt is a betolakodó idegen elemek ellen harcol.— igen gyakori téma ez a XIX. században, s nem ok nélkül, elég talán a Bánk bánra utalnunk, de Székelynél Csák Máté magyarként harcol az idegenek ellen. A két nemzet közös múltjából adódik a közös téma, sőt még a XIX. század ötvenes éveiben is közös vagy legalábbis egymáshoz hasonló a költői cél. A modern polgári nemzet kialakulása viszont éppen azon figyelhető meg, hogy az egyik oldalon kizárólag magyar nemzeti hős lesz a közös múlt alakjából.“ E költői nemzedék fő célja: az önálló nemzeti öntudat kialakítása. Csák Máté, de Mátyás király, Zrínyi vagy Rákóczi, a törökellenes harcok stb. tehát a XIX. század magyar irodalmában a magyar nacionalizmus előfutárai és Štúréknál ugyanez a történelmi hős (illetve események) a szlovák nacionalizmus fejlődését hivatott elősegíteni.

Ahhoz, hogy a múlt társadalmi jelenségeit a marxi—lenini történelemszemléletnek megfelelően értelmezhessük, tudatosítanunk kell: mikor készültek az irodalmi, a képzőművészeti, a zenei (de a romantikus szemléletű történelmi) alkotások és ezeket (az esztétikai információt hordozó elemeket, vagy Comenius tollahegyéről kölcsönzött kifejezéssel) a „messzelátó görbe-kürtök“-et milyen céllal alkották, és a szerzők művükben hogyan állítják be, színezik, hangsúlyozzák mondanivalójukat. Ez egyben annak is a kulcsa, hogy a két kultúra ismeretében élő ember megérthesse: a magyar és a szlovák kultúra közös vonásai még akkor sem szűntek meg, amikor a polgári osztály képviselői csak azt hangsúlyozták, ami a két népet elválasztotta. A két kultúrát ismerő ember előnye, hogy hamarabb megérti: . . minden

összeköttetésben állt a megújhodási mozgalommal... Igenlőleg vagy tagadólag, az ellentétek egységével" mint ezt Július Dolanský írja A magyar irodalom jelentősége a szláv irodalmakban c. tanulmányában. Ahhoz, hogy a tanulók iskoláinkban megérthess )k a polgári nemzetté konstituálódás e lázas korának „igenlését-tagadását“, ahhoz tudniuk kell, hogy ezekben a müvekben az ébredő nemzeti öntudat eredményeként több a mesterséges konstrukció, mint a valóság. S ez a romantikus hévvel megkonstruált történelem (a hun—magyar rokonság; Cirill és Metód

fi szérű“, az „Attila ugarja“ vagy a „táblabírók földje“, hogy „Az utca éneke“ című ciklusban megjelent többi versből is idézzünk.) Persze, minden korszerű szemlélet számára a szöveg ilyen „értése“ humorosan ható anakronizmus. Kétséget eloszlatóan, szép és találó választ ad a kérdésre Milan Lajčiak Budapest című költeményében:

Ezer esztendő, nem egyetlen éj:

Éjszakák sora lebegett a Duna felett és ős-Buda arcát a fájdalom mély árnya borította el.

Kastélyaiban nehéz kupákból ömlött a sűrű bor, mint deresen a vér: a lázadók vére.

Királyai, vadbárók, hercegek,

Arpád utódai, Csák Máték, papok, egy módon mérték a népnek a Jogot:

Rózsás lugasok bokrai mögött akasztófákról függött a horog.

(Vihar Béla fordítása/

Fontos elvként fogadhatjuk el: a két kultúra ismeretéből eredő, hasonló jellegű zavaró (interferenciás) hatásokat nem elhallgatással lehet „megoldani“, hanem: egyrészt, a Július Dolanský értelmezte „igenlés-tagadás“ dialektikus egysége történelmi gyökerének feltárásával. Tehát szólni kell — a tanulók értelmi fejlettségének megfelelő szinten — az ellentétekről, a tagadásról is, de mindig az elmélyült és tartós igenlés érdekében. Másrészt meg kell értetnünk: a művészi mű esztétikai információt hordozó elemei a mű tartalmazta élettényt, valóság tényt kiemelik eredeti történelmi összefüggéseiből és kauzális viszonyaiból, s ezáltal bizonyos fokig deformálják azok eredeti jelentését és értelmét. A ke- let-közép-európai romantikus szemlélet pedig lényegében hasonlóan „nemzetire“ hangolt sok élettényt, valóságtényt. Nyíró Lajost idézve, hangsúlyozzuk: „Az élettény az irodalmi műben (de a nem marxista történelemtudományban is — kiegészítés tőlem) a mű belső törvényei szerint kapja meg a helyét. A művön belül az „élettény“ az új összefüggési rendszer része, új determinánsai, új kauzális viszonyai vannak. Ezáltal új jelentést, új értelmet kap.“

A két kultúra ismeretének többletéből eredő szélesebb és mélyebi), több szempontot egyesítő meglátás segítségével kell tudatunkból kilúgozni mindennemű előítéletet. Ez is egyik előfeltétele a magyar és a szlovák nép közötti kapcsolatok ápolásának, s egyben nagyszerű többletfeladata a nemzetiségi iskola és a népművelés sikeres tevékenységének. A pedagógus és a népművelő szemszögéből pedig: akt a két nép történetét, irodalmát, muzsikáját egy mis mellé állítja (márpedig a nemzetiségi iskolában szinte óráról órára ez történik!), annak az anyagul e szempont figyelembevételével, egyeztetésével kell interpretálnia. Ez a kulcsa a nemzetiségi iskola (de a népművelési tevékenység) sajátos nevelési feladata sikeres teljesítésének, és egyben fontos feltétele a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra nevelésnek is; tehát annak, hogy ne bolyongjunk el a „világ útvesztőjében“, hanem — Comenius- tól is tanulva — mindnyájan mihamarabb megtaláljuk a kivezető utat. Mert bárki, bárhogyan is szemléli a múltat, nem engedhetjük, hogy a múlt a Jövő Útjába álljon .., MÖZSI FERENC-