Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-23 / 70. szám, péntek

Tanulságos előkészületi mérkőzés Csehszlovákia—Finnország 2:2 (0:0,1:2,1:0) A csehszlovák együttes az opavai találkozón a következő fel­állításban játszott: Crha — Pospíšil, Machaé, Klapáč, Hlinka, Jiŕí Holík — VohraJík, Kužela, Kochta, Nedoinansky, Paleček — Adamík, Horešovský, E. Novák, J. Novák, Šťastný. A finn válogatott az első har­madban meglepően figyelmesen védekezett és minden lehető­séget: kihasznált a gyors el l en - (támadások vezetésére. Crhának ebben a játékrészben több dol­ga akadt, mint Läpänennek, aki sokkal jobb benyomást keltett elődjénél, Va lion ennél. Az első gólt nagyszerű táma­dás végén Hlinka a 22. percben ütötte. J. Novak helyett Farda jött be. A 31. percben a finn rohamok góllá ériek, szerzője Ketola volt. A finnek emberelő­nyüket a 33. percben Tutinen révén kihasznállak. A további­ak során is sokat veszélyezte­tett a nagyon élénk finn együt­tes, míg a vendéglátó együttes nem tudott kibontakozni. A befejező harmad kezdetén ß csehszlovák csapat igyekezett fokozni az iramot és nagy erő­bedobással küzdött az eredmé­nyességért. Végre az 55. perc­ben siker koronázta a nagy hazai igyekezetet, mert Farda egyenlített. Az utolsó percek­Szozda vezet Az algériai nemzetközi or­szágúti kerékpáros-verseny har­madik, 123 km hosszú szaka­szán a holland Knetemann sze­rezte meg a győzelmet. Három szakasz után az ösz- pzetett élén ez volt a sorrend: 1. Szozda (lengyel) 11:56:18, 2. Jiigyin (szovjet) 11:59:36, 3. Guszjatnyikov (szovjet) 12:00:26 óra. A sportfogadás hírei A Sazka 13. játékhetének pá­rosítása: I. LABDARÜGÖ LIGA 1. Spartak Trnava—Slovan Bratislava, 2. Sklo Union Tepli­ce—Skoda Plzeň, 3. SK Slávia Praha—Baník Ostrava, 4. AC Nitra—Zbrojovka Brno, 5. TŽ Tŕinec—Sparta Praha, 6. VSS Košice—ZVL Žilina. II. LABDARÚGÓ LIGA 7. Partizán Bardejov—ZVL Pov. Bystrica, 8. Tj Gottwaldov —LIAZ Jablonec, 9. Kovostroj Déčín—Baník Prievidza, 10. Dukla B. Bystrica—Jednota Trenčín, 11. 2D Bohumín—Inter Bratislava, 12. VChZ Pardubice —TJ VŽKG. ben emberelőnyhöz jutott a csehszlovák csapat, nagyon igyekezett, hogy megszerezze a győztes gólt, de a szívós finn ellenállást nem tudta már meg­törni. A látottak alapján az ered­mény igazságos. Ez az előkészületi mérkőzés rámutatott arra, hogy a VB ig még van javítanivaló és a fin­nekkel komolyan kell számolni a szovjet fővárosban is. A szovjet csapat vezet A Leningrádban sorra kerü­lő junior jégkorong Európa- bajnokságot újabb mérkőzések­kel folytatták. Eredmények: Svédország—Svájc 15:2 (5:0, 9:1, 1:11. A svéd gólok közül Svensson és Ulander hármat— hármat ütött. Finnország — NSZK 7:3 (2:1, 4:1, 1:1). A finnek közül Hag- man és Kapenen két—két gólt ütött, a legyőzőt lek részéről Hinterstocker volt eredményes. A szovjet csapat vezet 16:2-es gólaránnyal Svédország (15:2), Csehszlovákia (12:3) és Finnor­szág 7:3 előtt, mindegyiknek egy mérkőzésből két pontja van. Elfogadták a meghívást Az amerikaiakat régen fűti a visszavágás vágya a szovjet kosárlabdázóktól a müncheni olimpián elszenvedett veresé­gért. Az aranyérmes szovjet csapat most lehetőséget ad a visszavágóra, mivel elfogadta az Egyesült Államok amatőr szövetségének meghívását az április 29-től kezdődő, 6 mér­kőzésből álló sorozatra. • A görögországi Szalnniki- ben megrendezett döntőben a Szpartak Leningrád nyerte a kosárlabda Kupagyőztesek Eu­rópa Kupáját, mivel a döntőben 77:62 (37:28) arányban legyőzte a Jugoplastika Split együttesét. • Az újjáalakított magyar férfi kézilabda-válogatott a bu­dapesti játékcsarnokban a Dá­nia elleni 25:21 (17:10) arányú győzelemmel mutatkozott be a hazai közönségnek. • Az I. jégkorong liga osztá­lyozó mérkőzésén a Motor Čes­ké Budéjovice 3:2 (0:0, 1:1, 2:1) arányban legyőzte a VŽKG csa­patát. Május 27-én: Csehszlovákia—Anglia Sikeres tárgyalások folytak a Csehszlovák és az Angol Lab­darúgó Szövetség illetékesei között, amelyek értelmében má­jus 27-én Prágában, a Sparta pályáján Csehszlovákia—Anglia barátságos jellegű válogatott mérkőzésre kerül sor. Ez a találkozó kétségtelenül nagyszerű előkészületet jelent majd nundkét csapat számára a nehéz VB-selejtezők tőszom­szédságában és jelentős mér­tékben színesíti labdarúgóink műsorát. Jelenet a Sparta Praha — Schalke labdarúgó KEK mérkőzésről, Kreraers (jobbról) a vendégek válogatott játékosa kicselezi Cho- vanecet, de gól ebből az akcióból nem született. A Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjében: VSS Košice — Prešov 3:0 (3:0) Košice, 30ÜÜ néző, játékvezető: Koreák. Góllövők: Danko és Strausz (2). Kellemes labdarúgó-időben, a korai kezdés miatt viszony­lag gyér érdeklődés mellett kezdődött a Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjének első mérkőzé­se. A nagy kedvvel játszó ha­zai együttes már a 4. percben megszerezte a vezetést. Strausz éles beadását Červeňan Danko elé ütöfte, aki nem hibázott. Az ügyesen, szellemesen játszó VSS biztosan uralta a játékot és szinte minden percben gólhely­zetet dolgozott ki. A 17. perc­ben Pollák szabadrúgása Strausz elé szállt, aki gyönyörű gólt fejelt. A Prešovnak látha­tóan nem ment a játék és Švajlen kapuját nem fenyeget­te veszély. A 30. percben szü­letett a VSS harmadik gólja. A régi napjaira emlékeztető for­mában játszó Strausz egy ka­pu előtti kavarodásban ügyesen találta fel magát és közelről lőtt bombagólt. A VSS gólzsák­ja két perccel később mester- hármast érhetett volna el, mi­Stanley Rous ellenjelölte Joao Havelange, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke egy szerda esti sajtókonferen­cián kijelentette, hogy a leg­közelebbi választásokon, ame­lyeket münchenben a labdarú­gó-világbajnokság során tarta­nak meg, jelölte magát a FIFA elnöki tisztségére. Együtt az elődöntő mezőnye Az újabb kupaszerda valóban a késő éjjeli órákig tartotta izgalomban földrészünk labdarúgóinak szurkolótáborát, míg végre kialakult a három legrangosabb kupasorozat elődöntőjé­nek mezőnye. Az elődöntő sorsolását ma ejtik meg, s ez cseh­szlovák szempontból nagyon is érdekes, mert kíváncsian vár­juk, hogy legsikeresebb kupacsapatunk melyik ellenfelet kap­ja a döntő felé vezető úton... Leeds United? Hajdúk Split? AC Milan? ... 1973. III. 23. 7 BEK Derby városának szurkolói, de a csehszlovák tv nézői is sokáig megemlegetik azt a nagy találkozót, mely azon a csú­szós, sáros pályán szerda este lejátszódott. A csehszlovák baj­nok Trnava számára a hazai l:0-ás győzelem után az edző Malatinský nagyon jó taktikát dolgozott ki, s ha csatárai kis­sé többet „sajátítottak“ volna el az angol hidegvérből, ma a Spartak csapatát ott üdvözöl­hetnénk a BEK legjobb négy együttese között. Helytállásá­ért így is minden dicséretet megérdemel, a csehszlovák lab­darúgás méltó képviselőjének bizonyult. Újpesten a nagyobb rutin, je­lentősebb nemzetközi tapaszta­lat, „mesterségbeli jártasság“ döntött. Mi tagadás benne: biz­tosabb kapus, egységesebb, za­varba nem hozható védelem, gyorsabb középpályás-játék, és a nagy iramot legalább egy órán át bíró csatárok nélkül nagy sorozatban nem lehet a legjobbak közé kerülni. Az erőnlét és az iram, az iram és az erőnlét bűvkörét magasabb szintű technikával sem árt szí­nesíteni ... Ahhoz nem férhetett kétség, hogy az Ajax még Cruyff nélkül is állja a küzdelmet a müncheni olimpiai stadionban, s a Bayerntől elszenvedett 2:1 arányú vereség dicsőségének fényéből vajmi keveset vesz el. Változatlanul a BEK újbóli nagy esélyese. A Real Madrid ottho­nában bebizonyította, hogy el­tökélt szándéka ismét az euró­pai élvonalba törni. KEK Nagy fegyvertényt hajtott végre a Sparta Praha együtte­se azzal, hogy a Kupagyőztesek EK-jának elődöntőjébe jutott. Egészen más Sparta szerepel a nemzetközi porondon, mint a liga küzdelmei során. Éppen azért feltehető a kérdés: miért nem lehet így a hazai ellenfe­lekkel szemben is? Kétségte­len, hogy április 11 re és 25-re nagyon nagy ellenfelet kap a Sparta, nagyobbat, mint az ed­digi három forduló során, s mi tagadás benne ha a szerencse ezúttal sem pártol el e csapat­tól, akkor a jugoszláv csapa­tot kapja... Az AC Milant nagyobb ta­pasztalata segítette tovább. A Leeds United bebizonyítot­ta, hogy ebben a sorozatban és különben is aligha akad nálánál jobb csapat Európában. Benne láthatjuk a KEK ez idei legna­gyobb esélyesét. Nem lebecsülendő a Hajdúk Split teljesítménye sem, hiszen hálóját érintetlenül őrizte meg, s azt, hogy az eredményesség­hez ért, Edinburghban két gól­lal is igazolta. UEFA KUPA Nagy mezőny maradt, angol fölénnyel e kupa elődöntőjére. Az FC Liverpool Drezdában is igazolta kétségtelen képessé­geit, nemkülönben a Tottenham Hotspur, amely idegenben is belőtte egyetlen gólját, sez jut­tatta tovább. Nagy klasszist képvisel e so­rozatban a Borussia Mönchen- gladhach, amely Netzer vezér­letével komoly szerepet kér ma­gának a végső csatározások so­rán. A holland labdarúgás utóbbi évek során tapasztalható hatal­mas előretörésének újabb bi­zonyítéka a Twente Enschede sikere is, amely bebizonyította, hogy a tulipánok országának futballja nemcsak az Ajax és a Feyenoord csapatával azonos. Bárhogy alakuljon is a mai sorsolás, április 11-én és 25-én njabb, s még nagyobb kupa­napra ébredünk. (zala) után a félpályáról egyedül ment Cnrvefian kapujára, éles lövését azonban a Prešov ka­pusa védte. A második félidőben a hazai­ak a háromgólos vezetés tuda­tában engedtek az iramból. Fel­jöttek a vendégek is, de az apró termetű csatárok nem bol­dogultak a kemény VSS-védők- kel szemben. Egyre inkább el­laposodott a játék, az elégedet­len nézők több hazai gólt kí­vántak. Az utolsó negyedórá­ban a VSS-nek ismét több gól­szerzési alkalma nyílt, de hiány­zott a kapu előtti határozottság. A 76 .percben Angyal remek akciót vezetett a jobbszélen és erős lövése a felső lécről pat­tant vissza. A mérkőzés utolsó percei unalmas játékot hoztak. A VSS a döntő első mérkőzé­sén megérdemelt sikert aratott. A tavassszal gyenge formában játszó Prešov ismét bebizonyí­totta, hogy hullámvölgyben van. A visszavágón, melyre április 26-án Prešovon kerül sor, ne­héz dolga lesz a Tatrannak, ha be akarja hozni hátrányát. Kupaeredmények BEK Bayern München—Ajax Ams­terdam 2:1 (2:1). Góllövök: Müller (2), ill. Keizer. Tovább­ment az Ajax 5:2-es gólarány- uyal. Real Madrid—Dinama Kijev 3:0 (2:0). Góllövők: Santillana, Aguilar és Amancio. KEK AC Milan—Szpartak Moszkva 1:1 (1:1). Góllövők: Bigon, ill. Piszkarjev. Továbbment a Milan 2:1 es gólaránnyal. UEFA KUPA Twente Enschede—OFK Beo­grad 2:0 (2:0). Góllövő: Jeuring (2). Továbbment a Twente 4:3- as gólaránnyal. Dynamo Dresden—Liverpool 0:1 (0:0). Góllövő: Keegan. A Liverpool 3:0-ás gólaránnyal ju­tott tovább. KK Liozer ASK—Cselik Zenyica 1:3 (1:2), Gőllövők: Sturmber- ger, ill. Harreither (öngól), Re- nics és Bajrics. Világbajnoki selejtező Bratislavában Ma 15.45 órai kezdettel a pa^ sieukyi sportcsarnokban a Cseh­szlovákia—Svédország női ké­zilabda világbajnoki selejtező mérkőzést játsszák. A visszavá­gó színhelye Prága és időpont­ja március 25-én 15.00 óra. SAKK Különös érdekességet adott az Észt SZSZK fővárosában: Tallinn- ban rendezett nemzetközi torná­nak, hogy azon hosszú idő után — a világbajnoki cím elvesztése óta először rajtolt Borisz Szpassz­kij. Ügy tűnik, még mindig nem jutott „egyenesbe“, nem érte el néhány év előtti formáját. Ugyanis a nagyszerűen játszó M. Tál, si­kersorozatának újabb állomásához érve meglepő könnyen győzött. 12 pontot szerzett 15 játszmából és másfél ponttal előzte meg Po­lugajevszkij nagymestert. A má­sodik helyezett mögött — ugyan­csak másfél ponttal leszakadva négy játékos végzett; Szpasszkij, a szülővárosában játszó Kérész, továbbá Balasov és Bronstejn nagymesterek. A külföldiek közül a svéd Andersson érte el a leg­jobb eredményt, a szovjet Nej ei a 7—8. helyet osztozta. Bemutat­juk a győztes egyik játszmáját: * Szicíliai védelem Világos: Westerinnen (Finnország) Sötét: Tál (Szovjetunió) 1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. b3 (két évvel ezelőtt éppen Tallinnban a finn sakkozó e ritka folytatással legyőzte Stejn nagymestert. De ez semmiképpen sem függ össze a már világos kockázatosán akar játszani, jobb volt a 12. Ke2 lé­pés. A természetes 12. Fc3 Hc6 13. Hc6: Fc3:+ 14. Vc3: bc6: után sötétnek nincsenek gondjai) 12. ...d6! 13. Hd3 (13. Hc6 ra r5 tisztet nyer. A legtöbb esélyt 13. a3 de5: 14. Ve5:l? nyújtotta) 13. ... e5 14. Ve3 Fa5! (ha világos 12. Ke2-t lépett volna, most 13. Bdl-gyel folytathatná) 15. Vg5 Vd7l 16. Kc2 Vc6!l (a játszmának talán legnehezebb lépése, 16. ... b5 korai lett volna 17. Bdl bc4: 18. He5: Vf5 19. Fc4:+ d5 20. Bd5: stb. miatt) 17. f3 Ff5 18. Hg3 Fg6 19. Bel Hba6 (fenyeget Hb4+ és 20. a3-ra Hc5 21. b4 Hd3: 22. Fd3: Vc4: + nyer.) 20. Fa3 (valamivel tovább tartotta az állást 20. Kdl) 20. ... Hb5 21. Kb2 Ha3: 22. Ve3 (Ka3:-ra Fd3: 23. Fd3: Vc5 + 24. Kb2 Vd4-i­dönt) 22. ... Hb4! 23. Ka3: Fd3: 24. Fd3: Va6! erre a csendes lé­pésre világos feladta, a felfedett lépések ellen nincs orvosság! 784. sz. fejtörő Nagyezsda Leontyeva („Problemista“ 1968) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) megnyitással. Stejn jó állásban a középjátékban hibázott) 3. ... Hf6 4. e5 Hd5 5. Fb2 Fe7 6. c4 Hc7 (Hb4 sem rossz) 7. Hc3 Í61 8. He4 fe5: 9. He5: 0—0 10. d4 cd4: 11. Vd4: Fb4 + 12. Kdl (ha ló példa arra, hogy a nők körében is akad ki­tűnő feladványszerző! El­lenőrző jelzés: Világos: Kel, Vg8, Be8 és f4, Fb8, Hc3 és d2, gy: c2 !8 báb). Sötét: Ke3, Ve7, Ff3 és g7, Hh2 (5 báb). A megfejtés beküldésének határideje: április 2. A megfejtések az Űj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megje­löléssel. A helyes megfej­tést beküldők közül ket­ten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves meg­fejtési létraversenyt ve­zetünk. A 782. sz. fejtörő IK. A. Kubbel) helyes megfej­tése: 1. Vb4Ü Az e heti nyertesek: Bartoš Ivan, Martin és Göncöl Piroska, Tržná. DELMÁR Pá""?

Next

/
Oldalképek
Tartalom