Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-21 / 68. szám, szerda

szí, hanem az új típusú embernek — a fejlett szocialista társadalom öntudatos építőjének szüntelen formálása is.

Az új típusú szocialista ember nevelése folyamatának feltételei:

— a marxizmus-leninizmus következetes érvényesítése társadalmi életünk valamennyi területén, s ennek alapján a párt vezető szerepének megszilárdítása, alkotóképességeinek kibontakoztatása és a tudományos kommunizmus eszméjének megvalósítása, a munkásosztály vezető szerepének megerősítése a szocialista államban;

— törekedni kell a dolgozóknak a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemétől áthatott szocialista öntudat állandó növelése, hogy a szocializmus érdekeit és szükségleteit hazánkban a szocialista közösség és az egész nemzetközi munkásmozgalom érdekeivel és szükségleteivel való megbonthatatlan egységben értelmezzék. A dolgozók, különösen a fiatal nemzedék tudatában el kell mélyíteni népünk haladó hagyományainak, a csehszlovák munkásmozgalom forradalmi történetének és a CSKP történetének ismereteit és ápolni az irántuk való tiszteletet. Egyszersmind el kell érni a Szovjetunió szerepének mély megértését a szocializmusért és a kommunizmusért folyó világtörténelmi jelentőségű küzdelemben, és el kell sajátítani az SZKP s a nemzetközi kommunista mozgalom többi testvérpártjának tapasztalatait;

— nevelni és formálni kell a szocialista embert a burzsoá ideológia és a kispolgári előítéletek, a múlt csökevényei és káros befolyásai elleni szüntelen harcban. A XIV. kongresz- szus dokumentumainak szellemében le kell leplezni és el kell fojtani a jobboldali opportunizmust és revizionizmust mint legfőbb veszélyt, s egyszersmind az eszmei dezorientációnak a válságos időszakból visszamaradt valamennyi forrását is. Hathatósan szembe kell szállni az antikommunizmus és a szov- jetellenesség különböző formáival;

— fejleszteni kell a szocalista kultúrát, iskolaügyet és tudományt, s meg kell teremteni a további feltételeket ahhoz, hogy a dolgozók egyre szélesebb rétegei emelhessék politikai, szakmai és kulturális színvonalukat, hogy a szocialista állam minden polgára kedvező feltételekkel rendelkezzék személyiségének kibontakoztatásához“. (Az ideológiai munka fő feladatairól a CSKP XIV. kongresszusa után. A CSKP KB Elnökségének beszámolója, előadta Vasil Bilak elvtárs, a CSKP KB

1972. október 26-i ülésén.)

A burzsoá és revizionista elméletek kritikája

A mai világban a legkülönbözőbb burzsoá elméletek továbbra is igyekeznek rendszeresen elkendőzni a burzsoá politikai hatalom osztályjellegét. Az imperialista propaganda a burzsoá államot mint az egyetlen tökéletes államot eszményíti. A polgári elméletek igyekeznek bebizonyítani, hogy az imperialista állam úgymond képes a pozitív fejlődésre, minthogy a második világháború után egy sor szociális reformot valósított meg, amelyek a legszélesebb néprétegek élete szociális feltételeinek megjavításához vezettek. Elfelejtik azonban, hogy a szociális reformokat a nagytőkétől a munkásosztály osztályharca, sztrájkmozgalma kényszerítette ki.

A burzsoá koncepciók az úgynevezett tömegtársadalomról szóló valamiféle egyetemes burzsoá teóriába torkollnak, amelyben az imperialista állam osztályokon felüli intézményként szerepel. A polgári ideológusok azt állítják, hogy: „a jóléti állam kialakulása a társadalmi fejlődés megnyilvánulása“ műszaki fejlődéssel indokolják a hatalom központosítását és szerintük nem a termelési viszonyok és mód, hanem maga a technika szabja meg a társadalom politikai fejlődését. A műszaki fejlődéssel indokolják a hatalom központosítását és a burzsoá államapparátus óriási arányú megnövekedését is.

Külön szerepet játszanak a tőkés társadalmi rend, a burzsoá állam és a polgári demokrácia ideológiai védelmében az ún. pluralisztikus elméletek (azaz a burzsoá állam politikai életének több, számos, mintegy egyenjogú szubjektumaira vonatkozó elméletek). Ezekből a burzsoá elméletekből merítették ötleteiket a jobboldali opportunista és antiszocialista erők nálunk is. Átvittek a szocializmus feltételeire olyan elméleti

konstrukciókat, amelyeknek e feltételek között semmiféle alapjuk és indokoltságuk nincsen. Ezen felül azután még olyan elméleti konstrukciókat is, amelyeket a tőkés társadalomban sem valósítottak meg és amelyek nem valósíthatók meg, mivel a tőke, a magántulajdon „mindenekfelett való uralma“, mint a tőkés társadalom alapja illuzórikussá teszí őket. Hogyan lehet a demokrácia fő feltétele nagyszámú politikai szervezetek léte, amelyek úgymond „különböző rétegek és csoportok érdekeit fejezik ki“, amikor mindezek a pártok, politikai csoportosulások a tőkés kizsákmányoló rendszert védelmezik, és gyakorlatilag az állampolgárok erőinek az egyik vagy másik párthoz, az egyik vagy a másik politikai csoporthoz való tartozás szerinti szétforgácsolásával segítik a kapitalizmus fenntartását az „oszd meg és uralkodj" ismert elv alapján.

Az egyedül következetes forradalmi erőket — a marxista— leninista kommunista és munkáspártokat — nemcsak hogy üldözik a „politikai erők szabad játékának“ ebben a rendszerében, hanem számos intézkedéssel, például külön választási rendelkezésekkel stb. lehetetlenné teszik a dolgozó tömegek valódi gondolkodásának kifejezését, nem tekintve a nagyközönség ideológiai befolyásolására szolgáló eszközök tömegét — ezek közé tartozik mindenekelőtt az antikommunizmus —, amelyekkel — főképp a tömegtájékoztatási eszközök segítségével — a kapitalizmus fenntartásának érdekében manipulálják a közvéleményt. Az ideológiai befolyásolás eszközei közé tartoznak végeredményben a pluralisztikus konstrukciók is, amelyeknek célja, hogy pszeudodemokratikus köntösbe burkolják a burzsoázia diktatúrájának mechanizmusát, hamis illúziókat keltve a tőkés társadalom demokratikus jellegéről és vélt előnyeiről. Az ilyen és ehhez hasonló illúziók terjesztése a burzsoá politológia fő küldetése.

A legkülönbözőbb burzsoá elméleteknek, különösen pedig a politikai rendszer elméletének egyik alapvető célja, hogy elkendőzzék a burzsoá rendszer, a burzsoá állam és a burzsoá demokrácia valódi osztályjellegét, fő céljuk pedig „elméletileg kiforgatni“ azt, ami a próbakő, ami megmutatja, ki hogyan fogja fel valóban a marxizmust. V. I. Lenin figyelmeztetett arra, hogy: „Marxista csak az, aki az osztályharc elismerését kiterjeszti a proletárdiktatúra elismeréséig. Ez a leglényegesebb különbség a marxista és az átlagos kisburzsoá (és nagyburzsoá) között. Ez a marxizmus valóságos megértésének és elismerésének próbaköve.“ (Állam és forradalom, Lenin művei, Szikra kiadás, 1952. 441. oldal.) A revizionizmus legkülönbözőbb követői, Bernsteinhez hasonlóan, különböző változatokban átveszik a burzsoá elméleteket és marxista— leninista frazeológiával igyekeznek becsapni a munkásosztályt.

Ez az igazság vált próbakővé a mi feltételeink között Is 1968-ban. Ismételten megmutatkozott, hogy a revizionisták az ötödik hadoszlop a forradalmi munkásmozgalomban.

A szocializmus politikai rendszerének megdöntésére Csehszlovákiában az 1968—69-es években tett kísérletek — hasonlóan, mint Magyarországon 1956-ban — leleplezték az ellenforradalom szándékait és céljait. A választott módszerek megfeleltek a jelenkori imperializmus taktikájának.

A csehszlovákiai politikai rendszer megváltoztatására irányuló elképzelések 1968—69-ben, az antikommunista propaganda szellemében a szocializmus „liberalizálásának“ és „demokratizálásának“ követelésével operáltak. A bürokratizmus, a „sztálinizmus“ stb. elleni harc ürügyén a „politikai erők szabad játékaként“ a politikai pluralitást, az önigazgatás revizionista elméleteit hirdették, elvetették az osztályharcról, a munkásosztály vezető szerepéről és mindenekelőtt a munkásosztály forradalmi élcsapatáról — a kommunista pártról szóló marxista—leninista tanítást.

A revizionista és jobboldali erők általános propaganda jelszavává a „demokratikus szocializmus“ lett. A „demokratikus szocializmus“ revizionista elméletének lényege: mindenekelőtt az osztályok létének és az osztályharcnak elutasítása, megbékélés a burzsoáziával a burzsoázia politikai hatalmának kérdéseiben, a szocialista forradalom szükségességének elutasítása, az ún. „elit“ szerepének kiemelése stb. A revizionisták támadásának fő iránya, az antikommunista központok recept11