Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-19 / 66. szám, hétfő

BORISZ POLEVOJ:

EGY IGAZ EMBER

(Részlet)

Alexej érezte, hogy lapockája alatt végigfut a hideg, de kemény léptekkel, mosolyogva ment a terembe. A bizottság egy nagy asztal körül foglalt helyet. Középen hatalmas húshegy- ként emelkedett ki Mirovol- szkij egészségügyi ezredes alakja, oldalt, egy kis asztalnál „személyi ügyek* komor mappáival húzódott meg a szép Zinocska hófehér, szigorúan kikeményített munkaköppenyében, kötszer f 'ókötőjében, melyből kíváncsian kandikált ki egy rézszínű hajfürt. Odanyújtotta Alexejnek kartotékját, közben csendesen megnyomta a kezét.

— Nos, fiatalember, — mondta az ezredes hunyorogva, — vesse le az ingblúzát.

Mereszjev nem hiába űzött sportot, alaposan lebarnult. Az orvos gyönyörködött formás, kemény alkatában, melyen élesen dagadozott minden izom.

— Magáról Dávidot lehetne mintázni — jegyezte meq a bizottság egyik tag- ja.

Mereszjev ' könnyedén ment át valamennyi vizsgálaton, markával másfélszeres normát nyomott ki és olyan kitűnőn lélegzett, hogy a műszer mutatója valóságos pánikba esett. Szívnyomása normális volt, idegei a legfőbb állapotban.

— Repülő — kérdezte megelégedetten az ezredes, hátravetette magát karosszékében és már-már odaírta Mereszjev A. P. főhadnagy kartotékjának sarkába a határozatot.

— Repülő.

— Vadászrepülő?

— Vadászrepülő.

— Nos, menjen vadászni. Ott most az ilyen emberre nagy szükség van! Mivel feküdt a kórházban?

Alexej úgy érezte, hogy most összedől minden, de az ezredes már olvasta személyi lapját és széles, jóságos arca lassan megnyúlt az ámulattól.

— Láb ... amputáció ... Micsoda esztelenség! Elírás, vagy mi? Nos, mért nem beszél?

— Nem, nem elírás, —> mondta Alexej olyan halkan és olyan lassan, mintha a vérpadra menne.

Az orvos, az egész bizott- ság gyanakodva meresztette szemét erre az erős, kitűnően kitornázott, fürge legényre és semmit sem értett az egészből.

■— Hajtsa fel a nadrágot, — pattogott az ezredes.

Alexej elsápadt. Tehetetlenül pillantott Zinára, lassan felemelte nadrágszárát és így ment bőrrel átvont műlábaival az asztal elé.

— Hát ez mi, mit bolon- dítja itt a fejünket? Mennyi időnket fecsérelte el? Csak nem gondolja, hogy láb nélkül visszatérhet a repülőszolgálatba? — kérdezte az ezredes.

— Nem gondolom, hanem megyek! — mondta halkan Alexej és cigányos szeme konok, kihívó lángra gyűlt.

— Elment az esze? Láb nélkül?

— Igen, láb nélkül... és fogok repülni, — most már nem nyakason, de nagyon nyugodtan válaszolt Mereszjev: benyúlt a blúza zsebébe, egy gondosan összehajtott újságkivágást vett elő, — látják, ő is láb nélkül repült, mért ne repülhetnék én is?

Az ezredes elolvasta az újságkivágást és csodálkozva, elismerőn tekintett a repülőre.

— De ehhez pokoli tréning szükséges. Látja, tíz évig gyakorolta, edzette magát. Meg kell ezt tanulni, hogy használni tudja az ember a műlábat, hogy úgy mozogjon, mint az igazi, — mondta az ezredes sokkal szelídebben.

* Hatvanöt éve, 1908. március 17-én született.

Itt Alexej váratlan erősítést kapott. Zinocska felpattant helyéről, keresztbe rakta mellén a kezét és kipirulton mondta, miközben halántékán felragyogott egy verejtékcsepp:

— Ezredes elvtárs, azt nézze meg, hogy táncol! jobban bármelyik egészségesnél. Becsületszavamra!

— Hogy-hogy táncol? Hát ez meq micsoda? — mondta az ezredes, aztán vállat vont és összenézett a bizottság többi tagjaival.

Alexej boldogan kapaszkodott a gondolatba, mely- lyel Zinocska ajándékozta meg.

— Ne határozzanak egyelőre, ne írjanak se „igent“, se „nemet“. Jöjjenek el este a táncórára. Ott meggyőződhetnek róla, hogy tudok táncolni.

Amikor az ajtó felé indult, a tükörből meglátta, hogy a bizottság tagjai élénken tárgyalnak valamit.

Ebéd előtt Zinocska megkereste Alexejt a néptelen- né vált parkban. Elmondta, hogy amikor a teremből eltávozott, a bizottság még soká foglalkozott az ügyével és az ezredes kijelentette, hogy Mereszjev egészen rendkívüli jelenség és ki tudja, talán tényleg fog még repülni. Orosz ember sok mindenre képes. Erre a bizottság egyik tagja közbevetette, hogy a repülés története nem ismer ilyen példát. Az ezredes azt válaszolta, hogy a repülés története sok mindent nem ismert s a szovjetemberek is sok mindenre megtanították ebben a háborúban a világot, amit eddig nem ismert.

A harctérre vonuló önkéntesek, — s ilyen kétszáz akadt a szanatóriumban, — tiszteletére rendezett táncestély kiszélesített műsorral folyt le. Moszkvából e célra katonai zenekar érkezett a szanatóriumba. A fúvószene megremegtette a várpalota keskeny ablakait, erkélyeit és hídjait. A repülők fáradtságot nem ismerve csuromvizesen ropták a táncot. Köztük vígan, fürgén és mozgékonyán táncolt Mereszjev aranyhajú hölgyével.

Mirovolszkij ezredes a nyitott ablak mellett ült, mellette egy korsó sör és le nem vette szemét Meresz- fevről. Orvos volt, méghozzá katonaorvos. Számtalan példából tudja, milyen más a műláb, mint az igazi. Es íme, a sötétbőrű izmos repülőt figyelve, aki kifogástalanul vezeti elegáns kis hölgyét, sehogy se tud megszabadulni a gondolattól, hogy itt valamilyen bonyolult misztifikációval van dolga. Es végül, hogy a repülő egy lelkesen tapsoló kör közepén a „kisasszony“ táncot járta szilajul, nagyokai rikkantva, tenyerével hol a bordáját, hol a nyakát csap- dosta, majd izzadton és izgatottan odament az ezredeshez, az tisztelettel megszorította a kezét. Mereszjev hallgatott, de tekintete feleletet könyörgött, sőt követelt.

— En, értse meg, nem küldhetem magát egyenesen a csapattestéhez. Erre nincs jogom. De adok egy írást a kiegészítő parancsnoksághoz. Megírom a véleményemet, azt ugyanis, hogy kellő tréning után esetleg képes lesz repülni. Egyszóval minden körülmények között számíthat arra, hogy én „mellette“ vagyok, — mondta az ezredes.

Az ezredes és a szanatórium parancsnoka, — ugyancsak tapasztalt katonaorvos, — egymást karonfogva mentek ki a teremből. Alexej mindkettőjüket elragadta, de alaposan meg is zavarta. Lefekvés előtt csendesen cigarettázva, még sokat beszélgettek róla és arról, hogy mire képes a szovjet ember, ha igazán nyélbe akar ütni valamit...

Fordította: MADARÁSZ EMIL

ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI

BÁTRAK, HŐSÖK VOLTAK

A szokolovói csatára — amely 1943. március 8-i dátummal vonult be a történelembe — az egész világ felfigyelt, bár nem tartozott a második világháború nagyobb hadműveletei közé. Az ok más volt. A Vörös Hadsereg oldalán Svoboda ezredes — ma hadseregtábornok, köztársasági elnökünk — parancsnoksága alatt harcba lépett a Szovjetunióban megalakult első csehszlovák önálló tábori zászlóalj. A mieink egy nap alatt 19 tankot, 4—6 páncélos járművet és mintegy 300 ellenséges katonát semmisítettek meg. Március 9-én 4 órakor a csehszlovák katonák kiürítették, majd ismét a birtokukba vették a Mzse folyó partján elterülő falut. A harcok azonban Szokolovo végleges feladásával március 10-én sem értek véget, hanem Har- kovtól délre folytatódtak. A zászlóalj március 13-án kapta meg a visszavonulási parancsot. Nyolcvanhét csehszlovák katona magas szovjet kitüntetésben részesült.

Az említettek jól ismert történelmi tények. Az alábbiakban azonban azoknak szeretnénk emléket állítani — megismertetni a fiatalokkal, hogy példaképül szolgáljanak —, akik nem érték meg, hogy hazai földre lépjenek, illetve ma már nincsenek közöttünk.

OTAKAR JAROŠ

1912. augusztus 1-én született Louny községben. Apja mozdonyvezető volt. A polgári iskola elvégzése után a prágai felsőbb elektrotechnikai iskolán tanult. Tényleges katonai szolgálatát a trutnovi távirász- altiszti iskolában kezdte meg, majd elvégezte a hranicei katonai akadémiát. Amikor 1939-ben a csehszlovák hadsereg szétesett, egy ideig a ná- chodi posta alkalmazottjaként dolgozott. Az első perctől kezdve kereste annak lehetőségét, hogy külföldre szökjön és fegyverrel a kezében harcoljon hazája felszabadításáért. Harmadik kísérlete sikerrel járt. Átlépte a lengyel határt, s jelentkezett a csehszlovák légióba. Buzulukba 1942 tavaszán érkezett, ahol főhadnagyként az első század parancsnoka lett. A kiképzés során igényes, kemény parancsnoknak ismerték, de a Harkov melletti erőltetett menetelés során — később Szo- kolovónál is — mély embersze- retetről tett tanúbizonyságot. Az elfáradt katonáknak segített a puskát cipelni, és megosztotta velük tiszti járandóságait.

A csehszlovák egység védelmi szakaszának legnehezebb

részét — Szokolovót — önként vállalta. Megerősített • századával az ellenség első támadását sikeresen visszaverte. Amikor kritikusra fordult a helyzet, Svoboda ezredes a következő utasítást adta: „Otakar, bármily nehéz is, estig tartsatok ki“. S ő nyugodtan felelte: „Értettem ... Nem hátrálok meg!" Szavát meg is tartotta, akkor is, amikor a fasiszták harcálláspontját, a templomot megközelítették. Példájával és hősiességével magával ragadta a többieket is. Fején és mellén megsebesült, száján ömlött a vér, de ő átgondolva vezette a harcot, mindaddig, míg az egyik ellenséges harckocsi géppuskasorozata ki nem oltotta életét. A harci feladat példás teljesítéséért és hősiességéért mint első külföldi állampolgárt in memoriam kitüntették a „Szovjetunió Hőse“ címmel, a Lenin-renddel és századossá léptették elő.

IGNÁC SPIEGL

Forradalmár, interbrigadista. A csehszlovák egységben hadnagynak kellett volna lennie, mivel ezt a rangot a spanyol polgárháborúban a nemzetközi brigádban megszerezte. Gazdag harci tapasztalatai ellenére a londoni kormány ezt nem ismerte el. Ez azonban nem keserítette el. A fasizmus ellen akart harcolni s nála a cél, nem a rang volt a fontos. Mint őrvezető, géppuskakezelő vett részt az első ütközetben. Maxim jával védte a templomhoz vezető utat. Kíméletlenül kaszálta az ellenséget, amelyet már Aragóniából jól ismert. Gyűlölete nagyobb volt, mint élniakarása. Győrivel és Švarc- cal az utolsó pillanatig fegyverük mellett maradtak. A végsőkig kitartottak ...

ANTONÍN SOCHOR

Már Buzulukban sejttette, hogy jó parancsnok lesz belőle. A géppisztolyos szakasz parancsnoka volt. Alárendeltjei a tűzbe mentek volna érte. Jelszavuk: „A feladatot teljesíteni kell“. Ez azt jelenti, hogy géppisztolyosait már a gyakorlótéren előkészítette arra, hogy ahová készülnek, nem „babra“ megy majd a játék. Ez Szokolo- vónál is beigazolódott. Géppisz- tolyosaival mindig ott volt, ahol a legveszélyesebb volt a helyzet. Nagy érdeme van abban, hogy a maroknyi védőcsapat a túlerővel szemben annyi ideig tartani tudta Szokolovót. Amikor a visszavonulási parancs eljutott hozzájuk, a géppisztolyos szakasz, Sochor fiai vonultak utolsónak vissza. Bátorságáért, helytállásáért Sochor alhadnagyot a Vörös Zászló Érdemrenddel és a Csehszlovák Háborús Kereszttel tüntették ki. A kijevi harcok után megkapta a „Szovjetunió Hőse“ címet.

KÜRT WOLF

Diák és kommunista. Ez a két szó a legjellemzőbb rá. Amikor a köztársaság szétesett, Prága utcáin a Wehrmacht-katonák csizmái kopogtak, Kurt Wolf a Szovjetunióba szökött. Az elsők között jelentkezett az egységbe. Rajparancsnok, s a mai értelemben a század propagandistája volt. A március 9-i ellentámadáskor a második század élén haladt. A Mzse folyó átkelésénél aknatalálat érte. Az élet utolsó jeleként ezt mondta rajának: „Előre, fiúk! . “

ASSZONYOK, LÁNYOK...

Az első önálló tábori zász lóaljhoz 38 nő is tartozott, ön ként mentek a frontra — a londoni kormány tiltakozása ellenére. Mária Ljalková mesterlövészként az első vonalban harcolt. Friadmanová egészségügyi nővér, illetve katona 11 sebesültet vitt ki a tűzvonalbói. Ptáčková és Pavlánová belőtt területről két szovjet tankistát hozott ki. Tettüket végigfigyelte és végigizgulta Rudkin ezredes, a 179. harckocsidandár parancsnoka, és mindkettőjüket kitüntetésre terjesztette elő. 01- šanová, Pišlová, Goldmanová és a többiek a férfiak oldalán becsülettel helytálltak.

Bátrak, hősök voltak!

N. J.

llercog Gyula bácsi a Rožňavská Bana-i (Rozsnyóbánya) népi milícia üzemi egységének egyik veterán tagja.

irtébi és tanulságos

A néphadseregben nagy közkedveltségnek örvendett a „Vörös zászló nyomában“ elnevezésű verseny, amelynek célja az veit, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék a szovjet emberek munkáját — és eredményeit, illetve a Szovjetuniót. A múlt év eredményeivel s a verseny III. évfolyamának céljaival és feladataival kapcsolatban Jiíí Vícha századosnak, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnöksége dolgozójának tettünk fel néhány kérdést.

© Hogyan értékeli a verseny tavalyi fordulóját, s ennek keretében milyen tapasztalatokra tettek szert?

— A versenyben — az előző évtől eltérően — néhány ezer csapat vett részt. Ez szerintem méltó ajándék volt a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára. Figyelembe kell venni ugyanis azt, hogy a nézőtéren az említetteknél jóval nagyobb számú fiatal vett részit a verseny egyes fordulóiban, így tehát a múlt évi versenyt a lehető legjobban értékelhetjük. A tapasztalatok? A jó szervező munkának tudható be, hogy a verseny előkészítéséből és megszervezéséből nemcsak a SZISZ-tagok, hanem az egységek egész kollektívái, a politikai dolgozók, a pártfunkcionáriusok és a parancsnokok is kivették részüket. Ez mondható el a könyvtárak dolgozóiról is, akik igyekeztek beszerezni a szükséges irodalmat. Nagyra értékelhető a néphadsereg központi háza metodikai segítsége is. A versenyzőknél pedig azt emelném ki, hogy nehéz körülmények — gyakorlatok — közepette is jól felkészültek, bár nem mindig tudták megszerezni a szükséges irodalmat. Az idén ezen a téren is lényeges változást szeretnénk elérni.

• — A harmadik évfolyamra gondol?

— Igen. A verseny elnevezése az idén „A fiatalok tegnap,

ma és holnap.“ Ezt a témát azért választottuk, mert a SZISZ-tagok és a fiatalok nagy része nem ismeri hazánk és a világ haladó ifjúsági mozgalmának múltját. Minden bizonnyal a verseny jó eredményeivel köszönthetjük majd a X. Világifjúsági Találkozót. Lényegesebb szervezési változás nem történt, csupán annyi, hogy az egyes fordulók az idén gyorsabban bonyolítódnak le. A helyi szervezetekben április végéig mennek wégbe, míg a döntőkre június végéig kerül sor. A cho- mutovi járásban — az Űstí nad Labem-iek példáját követve — az idén a SZISZ polgári szervezeteit is be akarják vonni a versenybe.

• A verseny tehát továbbra is a SZISZ-tagak politikai nevelésének egyik fő formája marad?

— Igen. Mindezek mellett a fiatalok ideológiai nevelésében továbbra is nagy szerepük lesz a különféle köröknek, ezek közül is a Lenin-köröknek. Számítunk arra is, hogy fokozatosan minden alapszervezetben megalakulnak az olvasókörök is.

—ami»—