Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-17 / 65. szám, szombat

b) Pénzbeli norma. Minden elvégzett munkát bizonyos pénzösszeg számbavételével tartanak nyilván (időbérnél a munka ideje után, teljesítménybérnél az elvégzett munka egysége után jár a díjazás).

A munkaegység szerinti eredeti díjazási forma fogyatékosságainak kiküszöbölésére 1964-ben több intézkedést foganatosítottak, mindenekelőtt felemelték az előlegeket, s az efsz-ek

VI. kongresszusa jóváhagyta az áttérést a szilárd pénzbeli díjazásra a tarifarendszer 6. osztálya szerint.

Előkészítés alatt áll jelenleg az illetékes szervek részéről a CSKP XIV. kongresszusa utasításainak szellemében „Az efsz- ekben végzett munka díjazási rendszerének alapelvei“ című dokumentum. Az Irányelvek célja megszilárdítani a szövetkezeti parasztok érdekeltségét a termelőerők fejlesztésében, megvalósítani a díjazásnak az össztársadalmi szükséglettel összhangban való gazdaságilag indokolt differenciáltságát és érvényesíteni a munka mennyisége és minősége szerinti szocialista díjazás elvét.

A munka és a bérrendszerek racionalizálása az ötödik ötéves tervben

A bérrendszer csak akkor alakíthatja ki a munka szerinti elosztás kedvező feltételeit, ha maga is fejlődik, regisztrálja az újratermelési folyamat új momentumait s ösztönzi a tér melést, de a fogyasztás progresszív irányzatait is. Egyébként ezt bizonyítja a bérrendszerek fejlődése hazánkban és a többi testvéri szocialista országban.

A bérrendszer utolsó átszervezésére 1959—1960-ban került sor nálunk. Akkoriban hozzájárult a bérrendszer és a termelés fejlettségi foka közti egyenetlenség kiküszöböléséhez és megteremtette a feltételeket a gazdaságirányítás tökéletesítéséhez és a népgazdaság hatékonysága növelésének ösztönzéséhez. Az idő múlásával azonban elavult és nem teljesítette már funkcióját. Az utolsó átszervezés óta a bérek több mint 40 százalékkal emelkedtek az iparban. A munkások és ä technikusok bértarifái azonban változatlanok maradtak.

A mai rendszer már nem felel meg az ötödik ötéves terv szükségleteinek, ezért a CSKP Központi Bizottsága és a kormány úgy döntött, hogy a XIV. kongresszus irányelvei értelmében felül kell vizsgálni a munka és a bérendszerek racio nalizálásának elveit. Az elmaradást, különösen a tarifarend szerek elmaradását két eltérő körülménv okozta:

1. A változások objektív folyamata a termelésben, az újratermelésben, a gazdaság szerkezetében, a technikában, a technológiában, a munka, a gazdaság és a termelés szervezésében, a gazdaságban.

2. A jobboldali opportunista destrukció zavaró befolyása a gazdaságra, a politikára és az ideológiai rendszerre. Különösen negatív hatása volt az 1967-es évi előkészítetlen általános árszabályozásnak. A termelési költségek túlbecsülésén alapuló inflációs tendenciák aránytalan pénzforrások kialakításához vezettek, ezek az eszközök azután a béralapokra kerültek. A bérpolitika központi irányításának komoly meggyengülése teremtette meg ezeket a lehetőségeket.

Az említett körülmények megnyilvánulásának másik oldalát a bérrendszer belső fogyatékosságai jelentették:

a) a központilag meghatározott bértarifák részaránya számos ágazatban a valódi bérek 50—60 százalékára csökkent, amikor is a tarifarendszer elveszti hatékonyságát; t

b) aránytalanságok álltak elő az ágazatok között, ami gyengíti a bérfejlődés központi tervszerű irányításának lehetőségét, az indokolt kedvezmények hatékonyságát és gyengíti a bérszervezés elveinek és feltételeinek egységességét és a szükséges gazdasági viszonylatok biztosítását;

c) egyenlőtlenség keletkezett a munkafelhasználási normák és a műszaki-szervezési feltételek között, ami jelentősen megnyilvánul a normák teljesítésének színvonalában (rezortokban. szakmai ágazatokban átlag 130—150 százalékos, de még na gyobb belső szélsőségekkel).

lAz elvek, amelyeknek alapján a munka és bérrendszerek racionalizálásának kísérleti felülvizsgálása folyik, a következő bérpolitikai célokat szolgálják:

a) megszilárdítani a központilag meghatározott bértarifáknak, mint a jövedelmek társadalmi és gazdasági indokoltsága szabályozójának szerepét, egymáshoz való kölcsönös viszonylatukat és lépcsőzetességüket;

b) fokozni a dolgozók és tevékenységük értékelésének objektivitását, felújítani az ágazatok közötti összehasonlíthatóságot;

c) differenciálni a bértarifa-lépcsőket az egyes termelési ágazatok számára, termelési szociális és más feltételek szerint;

d) lépcsőzetessé tenni a bértarifákat valamennyi csoport és foglalkozási ágazat egységes kritériumai szerint (bonyolultság, felelősség, mennyiség);

e) nagyobb különbségeket alkalmazni az alapbérekben a képzettség, az egyéni rátermettség és az elért munkaeredmények szerint;

f) kialakítani a feltételeket a tökéletesebb normabázis alkalmazásához.

A CSKP XIV. kongresszusa az irányítás színvonalának emelésére és a műszaki fejlődés meggyorsítására kifejtett törekvés részeként kimondta, hogy elvi fontosságú intézkedéseket kell foganatosítani a díjazás szocialista elveinek megszilárdítására s ennek megfelelően a bérezési rendszer racionalizálására. A CSKP KB figyelmeztetett, hogy a kitűzött célokat csak akkor lehet elérni, ha a díjazás módosítását követi:

— a vállalaton belüli irányítás,

— a termelés és a munkaszervezés tökéletesítése,

— ha az a módosítás a vállalaton belüli tartalékok feltárásához és a normák megállapítása minőségi megjavításához vezet.

Életszínvonal. Nominal- és reálbér, társadalmi fogyasztási alapok

A bérnek, mint már utaltunk rá, megvan a nominális (pénzben kifejezett) és reális összetevője. A nominál- vagy névleges bér pénzegységben fejezi ki a munkáért járó díjazás nagyságát. A nominálbérnek mindig van bizonyos reális alapja, vagyis vásárlóereje. A reálbér kifejezi fogyasztási cikkek és szolgáltatások bizonyos megszerzésének lehetőségét. A ieálbérre hatással van: — a nominálbérek nagysága és mozgása (az adó levonása utáni összeg), — az árak és szolgáltatások szintje és mozgása.

A társadalmi fogyasztás növekedésével felszabadul a vásárlóerő egy része, amelyet további használati tárgyak megszerzésére lehet fordítani. így pl. tavaly a társadalmi fogyasztás (az egészségügyre, az iskolaügyre, a kultúrára, a szociális gondozásra, a többgyermekes családoknak nyújtott segítségre fordított kiadások) értéke elérte a 78 milliárd koronát, így egy főre évi átlagban 5300 korona jutott.

Amint már mondottuk, a bérnek megvan a gazdasági szerepe, de emellett fogyasztási és szociális funkciót is betölt, az életszínvonal emelésének funkcióját. A bér képezi a fogyasztási cikkek és szolgáltatások elosztásának döntő, de nem abszolút formáját. Mellette ott vannak még a társadalmi fogyasztási alapok, a munka- és szociális feltételek fejlődése, a munkahely, a szervezet és a lakóhely keretében.

Társadalmi fogyasztási alapok

A szocializmusban a szükséges termék két formáját és ennek megfelelően elosztásának két módját ismerjük; ezek:

— a szükséges termék, mint a munka szerinti díjazás formája,

— a szükséges termék, mint társadalmi fogyasztási alapok, melyeknek elosztása nem függ közvetlenül az egyénileg végzett munkától.

A társadalmi fogyasztási alapok különbözőképpen tagolódnak. Kulcsfontosságú gazdasági funkciójuknak a fogyasztás jelentősége és módja szerinti szempontja:

1. egészségvédelem és a lakosság orvosi ellátása,

2. a népművelés és“ a kulturális fejlődés különböző formái,

3. pihenés — fizetett szabadság, üdültetés stb.,

15