Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-15 / 63. szám, csütörtök

A Petőfi-rajongó Jan Neruda Korának, a múlt század hatvanas és hetvenes éveinek nagy alakja volt Jan Neruda, aki évtizedeken át a cseh kulturális élet első frontján küzdött a haladásért, a demokráciáért és a szabadságért. Az ő felejthetetlen érdeme, hogy Petőfi Sándor nevét és költői művét bevezette a cseh irodalmi köztudatba. 1834 július 9-én született s aránylag fiatalon, 57 éves korában halt meg 1891. augusztus 22-én. Kérdőjelek A cseh költő édesapja kantinos volt a kaszárnyában, amely annak idején a Petfín tövében állt; később kisebb szatócsüzletük volt, s midőn édesanyja özvegysorsra jutott, trafikengedélyért folyamodott. Vajon járt-e a „Ceská vöela" c. folyóirat e szerény cseh polgári otthonba? 1847-ben ez a lap közölte első ízben Petőfi Sándor három versének cseh fordítását, amelyek „Na Etelku", „Chci bejt stromem" és „Má láska" címmel jelentek meg. A műfordító személyét egy titokzatos S.-betű fedte. Jan Neruda ekkortájt még csak 13 esztendős kisdiák, aki keveset- tud a világról. Ugyan mi jutott el az idillikus csendben élő polgárcsaládokhoz, a cseh, morva és sziléziai falvak jobbágylázongásairól, az elnyomott európai népek szocális és nemzeti elégedetlenségéről, politikai mozgalmakról szóló hírekből?... Cseh nyelvű középiskola ekkor még nem volt, így a kis Jan az újvárosi német reálgimnáziumba járt. Ki tudja, vajon akkori irodalomtanára fontosnak találta-e, hogy valamelyik órán szóljon Petőfi Sándorról, a magyar nép nagy költőjéről, akinek akkor már több költeménye látott napvilágot szép német tolmácsolásban. Nem találunk erre utalást sehol, ezért csak e kérdőjelekkel kereshetünk összefüggést a kisdiák világirodalmi tapogatózása és a kiforrott költő Neruda évtizedeken át tartó Petőfi-rajongása között. Másodkézből A cseh tolmácsolású Petőfiversek újságokban és folyóiratokban elszórtan ielentek meg, és sokáig nemigen keltettek visszhangot. Petőfi Sándorral az iskolázottabb cseh rétegek leginkább a német műfordítások révén ismerkedtek meg. E fordítások azonban nem annyira a népből jött forradalmárt, a világszabadság költői előhírnökét, hanem a Jóízű bordalok, a végtelen magyar rónaság és a juhászok színes életének eredeti hangú költőjét mutatták be az olvasónak. Pedig 1848-ban, Neruda 14 esztendős korában már a politikai feszültségben élő Prága is érdeklődő figyelemmel kísérte a pesti eseményeket, amelyek középpontjában a márciusi ifjak álltak. A Nemzeti Múzeum előtt szavaló, lánglelkű költő példája nemsokára más népek fiai előtt ls eszményként lebegett. Kérdőjel marad, mikor ismerte fel Jan Neruda első ízben a magyar Petőfiben saját eszményei, emberi és költői példaképeinek egyikét? Midőn a szabadsághős költőnek 1849-ben nyomaveszett, a 15 éves Neruda még mit sem sejtett késői kedvencének tragikus sorsáTól, sőt költészetével is csak másodkézből ismerkedhetett, amennyiben abban az Időben már hozzájutott, hiszen folyóiratokra, könyvekre gyér zsebpénzéből nem futotta. A szegény sorsú diákot a jobbmódú szülők fiai éppen csak, hogy megtűrték maguk közt, legtöbbször megszólták, csúfolták, mellőzték. Nem bánkódott emiatt, de hamarosan kialakult életszemlélete, amely az elnyomott nép, a dolgozók, a szegények és kitaszítottak oldalára állította. Kevesen tudják Neruda 1856-ban a „Tagesbote aus Böhmen" c. német lapnál kezdte el újságírói pályafutását, később a „Cas", majd a „Hlas", végül pedig a „Národnl listy" c. cseh lapok szerkesztő-munkatársa lett. Közírói tevékenységének egyik eredménye a kétezernél is több tárca, amelyekben a nemzet, a politika, a mfl- vészét és más területek időszerű témáit szellőztette és fűszerezte sajátos észrevételeivel. JAN NERUDA (Pavel Lisy festőművész rajza) írói és költői munkásságát a világirodalom oly nagyságaival való intim megismerkedés edzi időtállóvá, mint pl. Heinrich Heine, Victor Hugo és nem éppen utoljára Petőfi Sándor. Bennük látja a politikai és kulturális reakció elleni küzdelem és a társadalmi haladás jelképeit. Nem kerülte el Jan Neruda figyelmét, hogy ekkór már Petőfi legerőteljesebb hatású költeményeit több nyelvre lefordították. Jól Ismerte a német műfordításokat. Olvasta a cseh „Lumír" c. lapban az 1854-ben megjelent Petőfi-verseket, amelyeket M. Katz tolmácsolt. S már Jobban ismeri a magyar költőt, midőn 1857-ben, az „Errinnerungen"-ben közreadja Petőfi néhány versének saját németnyelvű fordítását. Ne csodálkozzunk, iskolai műveltsége folytán, szerkesztőségi gyakorlata révén is a német szinte má" sodik anyanyelve volt. Neruda cseh voltához azonban nem fér kétség, amit nemcsak irodalmi alkotása, hanem politikai magatartása is tanúsít. Az 1858. évre kiadott „Máj" c. almanachról elnevezett, haladószellemű irodalmi csoportnak Neruda a legtevékenyebb tagja. Abban az esztendőben A. Müller cseh tolmácsolásában a „Casopis őeského muzea" c. folyóiratban újabb Petőfi-versek jelentek meg. Ez idő tájt a 25-éves Neruda két esztendőn át az „Obrazy zivota" c. szépirodalmi folyóiratot szerkeszti, melyben irodalomelméleti tanulmányait és egyéb írásait, de verseit és műfordításait is közzéteszi. Itt lépnek színre 1859-ben, tíz esztendővel Petőfi Sándor halála után a magyar költő versei Jan Neruda művészi átköltésében. Ugyancsak az általa szerkesztett „Rodinná krónika" cseh Petőfi-fordításai 1863-ban. A 29 esztendős Jan Neruda ekkor már oly közel férkőzött Petőfi költészetének szelleméhez, annyira a magáénak érezte verseit, hogy tolmácsolásukba beleadta egész lelkét, tudását és művészetét. Petőfi jő, öreg korcsmárosában talán saját apját, a petfíni kantinost látta, és más témákban is rokonélményeket érzett. Elbeszélésein, tárcáin kívül J. Neruda hat oly verseskötetet alkotott, amelyek a modern cseh költészet alappilléreinek tekinthetők. A Petőfi-rajongő Neruda annak ellenére, hogy a magyar költő első műfordítóinak egyike volt, őszintén örült minden új fordítói sikernek. Késői nemzedékeknek is követendő példát szolgáltat Neruda önzetlensége és szerénysége, amellyel szerkesztőségi asztalánál Karel Túrna és Frantisek Brábek műfordításkötetét, Petőfi Sándor verseit ajánlja a cseh olvasóközönség figyelmébe. „BásnS Alexandra Petöfiho" címmel jelent meg a „Poesie svétová" elnevezésű sorozat második köteteként dr. Grégr és F. Dattl könyvkereskedésének megbízásából 1871-ben az első gazdagabb válogatás, amely a magyar nyelvben jártas Brábek közreműködése révén már nem másodkézből átvett műfordítást jelentett. „Hogy Petőfi bekerült irodalmunkba, és ahogyan bekerült, azt ünnepélyes eseménynek tartom" — e szavakkal vezeti be a „Národní listy" c. újságban ismertetését Jan Neruda, aki cikkének mottójául a „Jövendölés" c. Petőfi-vers zárósorait választotta. A szabadság hitvallása 1871. december 17-én jelent meg Neruda írása a Petőfi-kötetről. „Petőfi az a gyémántkapocs, amely a fiagyar irodalmat a világirodalomhoz kapcsolja," írja. „A nagyszerű, tüzes magyar nemzetnek nincsen nála nagyobb fia, és nem volt szerencsésebb napja annál a napnál, amelyen Petőfije megszületett. Nagyszerű tulajdonságokkal bír e nemzet: magával ragadó tűz, mély érzés, nagy vendégszeretet, még nagyobb őszinteség, vérből fakadó hazaés szabadságszeretet, s mind ez alatt valamiféle titokzatos, ősi bánat, meghatóan elégikus hangvétel, és e tulajdonságok Petőfiben eszményi kifejezési nyertek, kikristályosodtak, megérték költői megtestesülésüket. Ha mit sem tudnánk e nemzetről, és csak Petőfi költeményeit ismernénk, mégis ismernénk általuk a nemzet legfinomabb idegzetét. A mi Petőfink hol van?." A Túrna—Brábek fordításkötetből két költeményt mutat be Neruda, hogy általuk bemutassa a költőt s már eleve megszerettesse a cseh olvasóval. Az egyiknek a cseh címe: ,,Dívce do památníku" — a másiké: „Müj Pegas". A fordítók munkájáról azt írja, hogy a jő művekben bővelkedő cseh fordítóirodalom legjobbjai közé tartozik. Idézzünk: " „Könnyedén olvashatóak, mint bármely eredeti alkotásunk, a szó oly lágyan simul az idegen gondolathoz, mint a játékos hullám, a cseh tűz és a cseh gondolat villanása úgy sugárzik és fénylik itt, mint a nagy magyar poéta tüze és villáma. Anynyi bizonyos, hogy nincs nyelv, amelyben e versek jobb fordítása született volna. Tegyük még hozzá, hogy Petőfi az eszményi szabadság dalnoka, a hatalmáért még csak harcoló nemzet dalnoka volt, — hol is érthetnék meg őt Jobban, mint minálunk?" Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója évében gondoljunk hálatelt szívvel azokra is, akik költészetében saját szabadságeszményüket látták "és művét tulajdon nemzetükben rajongó szeretettel népszerűsítették, mint Jan Neruda. SZÁNTÚ GYÖRGY PETŐFI SÁNDOR 18*8 Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. Te a népek hajnalcsillaga! ... Megvirodt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccal Jött e hajnal. Piros arca vad súgóra Komor fényt vet a világra; E pirulás: vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Szégyeneljük szolgaságunk éjét, Zsarnokok, rátok száll haragunk, S a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk. Almainkban Alattomban Megcsapolták szíveinket. Hogy kioltsák életünket, De maradt még a népeknek vére, Annyi, ami fölkiált az égre. All a tenger nagy elbámultában, All a tenger, és a föld mozog, Emelkednek a száraz hullámok, Emelkednek rémes torlaszok. Reng a gálya ... Vitorlája Iszaposon összetépve A kormányos szíve képe, Aki eszét vesztve áll magában, Beburkolva rongyos bíborában. Csatatér a nagy világ. Ahány kéz, Annyi fegyver, annyi katona. Mik ezek itt lábaim alatt? ... hah, Eltépett lánc s eltört korona. Tűzbe véle! .. . Node mégse, Régiségek közé zárjuk, De nevöket írjuk rájuk, Különben majd a késön-születtek Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek Nagy idők. Beteljesült az Írás Jősolatja: egy nyáj, egy akol. Egy vallás van a földön: szabadság! Aki mást vall, rettentőn lakol. Régi szentek Mind elestek, Földúlt szobraik kövébül Oj dicső szentegyház épül, A kék eget vesszük boltozatnak, S oltárlámpa lészen benne a nap! (1848) VÁRNAI ZSENI: Fetőfi márciusa A március Petőfi-hónap, ho süt a nap, ha fú a szél, ő ragyog itt a napsütésben, s o szél szavában ő beszél, s ha égzengéssel, villámfénnyel ránk tör a tavaszi vihar, mintha a szélvész kürtszavában harsogna a NEMZETI DAL. Nincs március Petőfi nélkül, ő költötte e hónapot s olyanná lett, mint amilyennek az ő lantján fogantatott: Eszmékkel terhes, forradalmi tettekre érett, lángoló, dala úgy szállt a nép szívébe, s úgy gyújtott, mint egy lángfolyó Nincs március Petőfi nélkül, idő és költő egybeforrt, benne sűrűdött, benne robbant mind, ami forrolta a Kort, az ő szavára várt a nép és élesítette o kaszát, abban a dicső márciusban Ö Jelentette a Hozót! Nincs szabadság Petőfi nélkül, ő égette szívünkbe, hogy több a Szabadság, mint az élet ez a legszentebb népi jog! ö írta, vívta tollal, karddal, s rátette ifjú életét, szabadságunk örök okmányán Petőfi szíve o pecsét!