Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-15 / 63. szám, csütörtök

FOLYTATÓDIK A FOGOLYCSERE Kivonult a dél-koreai vezérkar Hanoi — Az indokínai hábo­rúban a demokratikus Vietnam és a dél-vietnami népi felszaba­dító erők fogságába esett ame­rikai katonák és polgári sze­mélyek szabadon bocsátásának jelenlegi szakasza — hanoi közlés szerint — pénteken fe­jeződik be. A VDK szerdán 108 foglyot, a DIFK pedig pénteken 32 foglyot ad át az Egyesült Államok képviselőinek. Amerikai közlés szerint pén­teken szabadon bocsátandó 32 fogoly között lesz az az ameri­kai katona is, aki a leghosz­szabb időt töltötte fogságban. A dél-vietnami népi felszabadító erők 1964. március 26-án Quang Tri tartományban ejtették fog­lyul Floyd Thompson őrnagyot, aki 3277 napot, vagyis hozzáve­tőlegesen 9 évet töltött fogság­ban. Saigon — A két dél-vietnami fél közötti fogolycsere harma­dik szakasza — egy saigoni szóvivő szerint — tegnap kezdő­dött. A saigoni hatóságok — nyugati hírügynökségi jelenté­sek szerint — szerdán (Quang Tri tartományban 1200 foglyot adnak át a DIFK szerveinek, ma pedig valószínűleg további ezret bocsátanak szabadon. Az akció lebonyolítását azonban ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a felszabadító erők 300 saigoni foglyot adnak át. Hivatalos saigoni közlés sze­rint a dél-koreai csapatok be­fejezték dél-vietnami „harci tevékenységüket". A dél-koreai alakulatoknak a vietnami 'tűz­szünet hatálybalépését követő szakaszos kivonása után ma reggel Saigonból visszautazott Szöulba az amerikaiakkal szö­vetséges erők dél-vietnami ve­zérkara is. Phnom Penh — Amerikai harci repülőgépek, köztük B— 52-es repülőerődök, változatlan hevességgel folytatják Kambod­zsa felszabadított területeinek bombázását. A nyugati hírügy­nökségek Phnom Penh-i kelte­zésű tudósításai szerint a fel-' szabadító erők és a Lon Nol-re­zsim fegyveres alakulatai kö­zött a leghevesebb ütközetek a fővárost Takeo tartományi székhellyel összekötő 2. számú főútvonal mentén, valamint a főváros közvetlen környékétől egészen a XII. században épült templom kolostorának romjai­ról ismert Angkor Vatig terje­dő térségben folynak. A hazafias erők katonai si­kerei újabb politikai manőve­rezésre késztetik Lon Nolt a Phnom Penh-i rendszer elnökét. Bejelentette, az a szándéka, hogy feloszlatja a jelenlegi parlament két házát és „az al­kotmány keretében" új válasz­tásokat ír ki. Tegnap kormá­nya hivatalos közleményben is jelezte: Lon Nol új parlamenti választásokat tervez, hogy „minden kambodzsainak meg legyen a maga törvényes kép­viselője". A közlemény hozzá­fűzte még: „Itt az ideje, hogy a khmerek véget vessenek vi­szályuknak", „vissza kell térni a nemzeti megbékélés politi­kájához". ISMÉT BLOKÁD ALATT AZ INDIÁNOK SORBAN Perek, merényletek Belfast, London — 747-re emelkedett az észak-írországi fegyveres összecsapások és za­vargások halálos áldozatainak száma. Belfast Ardoyne nevű katolikusok által lakott negye­dében egy brit katona több lö­vést adott le egy ismeretlen férfira, aki kórházba szállítása közben belehalt sérüléseibe. A katona később azzal mentegette magát, hogy az ismeretlen gya­núsan viselkedett, s ezért orv­lövésznek hitte. Az egyik bel­fasti kórházban meghalt egy 16 éves protestáns fiú, aki még a hóirap elején sebesült meg egy lövöldözés során. Londonban az Ealing kerü­leti rendőrség vádat emelt a múlt hét csütörtöki bombame­rényletek elkövetésével gyanú­sított tíz személy ellen. A hét férfit és három nőt még a me­rénylet napján tartóztatták le a londoni Heathrow repülőté­ren, amikor éppen egy Belfast­ba indulő gépre akartak fel­szállni. A bíróság kedden kezd­te meg ügyük tárgyalását. Eros" kijelentés // Washington — Véleményünk szerint a NATO-nak továbbra is meg kell maradnia jelentős el­rettentő erőnek, és Európában állomásozó csapatainkat hozzá­vetőlegesen a jelenlegi színvo­nalon kell fenntartanunk — je­lentette ki Kenneth Rush ame­rikai külügyminiszter-helyet­tes Washingtonban a nyugat­német televízió számára adott nyilatkozatában. A NATO és Franciaország vi­szonyáról szólva Rush hangoz­tatta, hogy a nemzetgyűlésben megcsappant többséggel ls, de ugyanaz a kormány van hatal­Pentagon-diplomácia • Wounded Knee — Inciden­sek nélkül zajlottak le az utób­bi napok a dél-dakotai Woun­ded Knee indián falucskában, ahol a viszálykodó felek — úgy látszik — hosszabb ostrom­állapotra rendezkednek be. Az FBI emberei helyreállí­tották a helység körül szom­baton lebontott barikádokat és a rendőri erők parancsnoka kijelentette, hogy a most kez­dődő blokád az előbbinél sok­kal szigorúbb lesz. Hangsú­lyozta továbbá, hogy a lázadó­kat ki akarják éheztetni, nem engednek be a faluba fűtőanya­got, elvágják a bentlevőket a villany- és vízszolgáltatástól. A rendszabályok megszigorí­tásának fő oka az, hogy a blo­kád rövid megszakítását az amerikai indiánok védelmére alakult mozgalom (AIN) tag­jai a falu megerősítésére hasz­nálták fel. Az Oglala-Sziu-törzs tagjai, élükön az amerikai indiánok védelmére alakult mozgalom vezetőivel, az Egyesült Álla­mokkal hadiállapotban levő szuverén állammá kiáltották ki Wounded Knee-t és tizenhat hektárnyi környéket. A mozga­lom egyik vezetője kijelentet­te: mivel a kormány erői bár­kit kiengednek Wounded Knee­ből, de oda be senki sem lép­het, a faluban levő felkelők a végsőkre szánták el magukat. Áz előzetes bejelentéseknek megfelelően a Wounded Knee közelében levő Sioux Falls-ban megkezdte működését a felke­lést kivizsgáló szövetségi bíró­ság. William Clayton főügyész megtagadott mindennemű felvi­lágosítást és nem volt hajlandó közölni sem az ügyben kihall­gatott tanúk nevét, sem a vád alá helyezett személyek szá­mát. Kína ellenzi a szovjet—japán együttműködést Liao Cseng-csi nyilatkozata Amerre én jőrokl... (Hubert BaCík rajza) mon Franciaországban, s így nem valószínű, hogy változás állna be Párizs és a NATO kap­csolataiban. A külügyminisz­ter-helyettes megelégedéssel szólott a berlini megállapodás­ról és annak alkalmazásáról, majd pedig áttért a Közös Piac és az Egyesült Államok közti pénzügyi kérdések taglalásá­ra. Kommen tárunk K öztudomású tény, hogy a chilei választások az Unidad Popular további meg­erősödését eredményezték. Fe­leslegesnek bizonyult tehát a chilei reakció „nagy igyeke­zete", mely a külföldi reak­ció hatékony támogatására tá­maszkodva sem tudta megbuk­tatni Allende elnök kormányát. Bebizonyosodott tehát, hogy a Népi Egység immár viszonylag szilárd tömegbázisra támasz­kodhat, s a legszélesebb népré­tegek bíznak a kormány körül­tekintő, higgadt politikájában. Korai lenne azonban azt hin­ni, hogy a chilei reakció letet­te a fegyvert, lemondott alat­tomos terveinek megvalósításá­ról. A legutóbbi fejlemények azt bizonyítják, hogy az ellen­zék — a reakciő „politikai sakkmesterei" — elsősorban az államháztartás, a közellátás megbénításával szeretné kiüt­ni a nyeregből Allende elnököt. Mindent megtesz, hogy felfor­gató sztrájkok szervezésével, elégedetlenség szításával a kor­mány ellen hangolja a töme­geket. Az egyik — immár jól ismert — reakciós trükkje volt a teherszállítók sztrájkjának megszervezése. Nos, a hírügy­nökségi jelentések ismét beszá­molnak róla: a chilei reakciő újabb sztrájkkal „fenyegette" meg a kormányt. Közben kide­rült az is, hogy a teherszállí­tók sztrájkjának szervezését külföldről támogatják, méghoz­Tokiő — A fomiuri Simbun részletes jelentést közül arról a beszélgetésről, amelyet Liao Cseng-csi, a kínai—japán bará­ti társaság elnöke — a lap sze­rint Kína első számú japán­szakértője — folytatott a to­kiói lap Pekingben tartózkodó munkatársaival, a kínai vezető egyebek közt a következőket fejtette ki: A két ország közti légiforgal­mi egyezményről szóló pekingi tárgyalásokon eddig tanúsított japán álláspont ellentétes a tavaly szeptemberi japán—kí­nai közös nyilatkozat szellemé­vel. Japán ugyanis miközben légiforgalmi megállapodást akar kötni Kínával, fenn sze­retné tartani tajvani légijára­tait is. A kínai fél nem tehet mást, mint hogy kétségbe von­ja Japán őszinteségét. Liao Cseng-csi noha azt han­goztatta, hogy Kína nem ellen­zi Japán más országokkal való baráti kapcsolatainak fejlesz­tését, félreérthetetlenül tudtul adta, hogy a kínai kormány igenis ellenzi a Szovjetunió ál­tál felajánlott szibériai koope­rációban való bármilyen japán részvételt. Azt állította, hogy a szibériai kőolaj kiaknázásá­ra irányuló kooperáció célja a szovjet hadipotenciál fejleszté­se. Japánnak tudnia kell — tet­te hozzá —, hogy amennyiben részt vesz a szibériai kooperá­cióban, ez „keserű érzéseket" kelt Kínában Japánnal szemben. A kínai politikus megismétel­te azt az ismert kínai állás­pontot, amely szerint „egy független országnak joga van arra, hogy_, hadsereget tartson fenn", ezéft Kínának semmiféle ellenvetése nincs a japán had­sereg negyedik fejlesztési ter­vével szemben. Kína nem lel­kesedik ugyan a japán—ameri­kai biztonsági szerződés fenn­tartásáért, de nincs szándéká­ban ebből ügyet csinálni, mint­hogy az említett biztonsági rendszer elveszítette Kína-elle­nes élét. Realitás kérdése — mondotta Liao Cseng-csi — hogy Japánnak egyelőre az amerikai nukleáris pajzsra kell támaszkodnia. Kína nukleáris védelme ugyanis még túlságo­san kicsiny ahhoz, hogy Japán­ra is kiterjedjen. A Jomiuri Simbun a nyilatko­zathoz fűzött kommentárjában rámutat: Kína elvárja, hogy Japán megértse álláspontját a Liao Cseng-csi által felvetett kérdésekben és hogy a japán kormány „megfelelő komolysá­got" tanúsítson a két ország kapcsolatainak fejlesztését il­letően. Kína azt is elvárja, hogy Japán alapos megfontolás tárgyává teszi, vajon a szibé­riai kooperációban való részvé­tel milyen hatással lehet a ja­pán—kínai kapcsolatok alaku­lására. Tokiói politikai megfigyelők Liao Cseng-csi „félhivatalos" nyilatkozatát Peking első rea­gálásának tekintik Tanaka mi­niszterelnök Brezsnyevhez inté­zett levelére, amelyben a japán kormányfő síkraszállt a szibé­riai kooperációban való rész­vétel és általában a japán­szovjet kapcsolatok megjavítá­sa mellett. zá csinos összegekkel, hiszen a sztrájkalap immár több tíz­ezer dollárral rendelkezik. Al­lende természetesen visszauta­sította a sztrájkot, állam- és Mesterkedik a reakció népellenes cselekedetnek minő­sítette. Viszont tagadhatatlan, hogy a Népi Egység, a kor­mányszervek figyelmét és rész­ben erejét is lekötik a reakciő mesterkedései, elvonják figyel­mét a komolyabb problémák megoldásától. Nyilvánvaló, hogy ez is a reakció taktikájának szerves része. A másik olda­lon, összefogva a nemzetközi reakcióval elsősorban az or­szág külső elszigetelésére tö­rekszik. És Itt, ezen a ponton kap fokozott hangsúlyt a szo­cialista társadalomközösség or­szágainak internacionalista se­gítsége. Ugyanis tény, hogy Chilét éppen a szocialista or­szágok „közbelépése" folytán nem sikerült a nemzetközi re­akciónak megfojtania. Nem vitás, hogy a reakció­nak egyre sűrűbben okoz gon­dot a latin-amerikai szubkonti­nens többi országa is. Az Andok térségében kialakult helyzet veszélyes precedenssé válhat, a kubai példáról nem ls szói­val ... Dél-Amerikában tehát a haladó, baloldali erők tudato­sították: blokádokkal, elszige­teléssel, terrorakciókkal nem érhet el eredményt a reakciő abban az esetben, ha valóban szilárd és harcképes baloldali egység alakul ki. És talán ép­pen ez a felismerés az, amely­től a reakció a leginkább tart. Illetve az a „gyakorlat", amely Chilében a legnagyobb „áldo­zatok", a legmagasabb szintű CIA-szervezés ellenére is hatal­mon tartja az Unidad Popular kormányát. Köztudomású, hogy Allende elnök kormánya mindeddig tö­retlenül kitartott választási programja mellett, tehát nem vesztette el hitelét, mint aho­gyan a nyugati kommentátorok több ízben „magyarázták". Sor került a latifundiumok kisajátí­tására és felosztására, a nagy­bankok államosítására, az or­szág természeti kincseinek ál­lamosítására stb. stb. Nem ti­tok azonban, hogy Chile gaz­dasági problémákkal küzd, s el­tart még egy ideig, amíg a fél­gyarmati múlt örökségét fel­számolja. S éppen ebben a tö­rekvésében számíthat Chile mindig a szocialista társada­lomközösség országainak se­gítségére. Olyan támogatásra, amely önzetlen, s mind politi­kai, mind gazdasági vonatko­zásban támpontot, bázist nyújt a belső reakciő letöréséhez. (bpif VLAGYIMIR KRUGLJAKOV el­lentengernagy parancsnoksága alatt a napokban szovjet hadi­hajóegység tesz hivatalos baráti látogatást Mogadishu szomáliai kikötőben. SZOVJET—TÖRÖK tárgyalások kezdődtek Moszkvában az áru­csere-forgalmi jegyzőkönyvi megállapodás megkötésére. Az elmúlt évben a szovjet—török kereskedelem értéke 145 millió rubelre rúgott, s az 1971 évi­hez képest csaknem másfélsze­resére emelkedett. MEXIKŰ Cuernavace városá­ban nyolcvankét éves korában meghalt Tim Buck, a Kanadai Kommunista Párt elnöke, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiváló szemé­lyisége. NIXON amerikai elnök Wa­shingtonban egy fogadáson ki­jelentette, hogy második man­dátumának lejárta előtt hivata­los látogatást szeretne tenni az afrikai kontinensen. GEORGE MACOVESCU román külügyminiszter március 19 és 24 között hivatalos látogatást tesz Norvégiában és Dániában, jelentették be Bukarestben. AZ ENSZ iparfejlesztési szer­vezetének (UNIDO) most nyil­vánosságra hozott tanulmánya szerint 1970 és 1980 között meg­kétszereződik a fejlődő orszá­gokban forgalomban lévő jár­művek száma. A JAPÁN parlament alsóháza 266 szavazattal 202 ellenében megszavazta a Tanaka-kormány első költségvetését. Ez az áp­rilis elsején kezdődő új pénz­ügyi évre 14 billió jen (53,6 milliárd dollár) összegű kiadást irányoz elő. BONNBAN aláírták a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti árucsere-forgalom 1973. évre szóló jegyzőkönyvét és a gaz­dasági-műszaki együttműködés­ről szóló külön okmányt. A KUBAI forradalmi kormány Severo Aguirre Cristot, a Ku­bai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját nevezte kl Kuba új moszkvai nagykövetévé — Raul Garcia Pelaez eddigi moszkvai nagykövet helyébe, miután az utóbbit nemrég a Kubai Kommunista Párt Közpon­ti Bizottsága titkárságának tag­jává nevezték ki. Azonosították Barbiet La Paz — Egy bolíviai bíró­ság megállapította, hogy a két hete letartóztatott Klaus Alt­mann azonos Klaus Barbie ná­ci háborús bűnössel, aki a lyoni Gestapo főnökeként számos francia hazafi meggyilkolásá­ért felelős. A bíróság megta­gadta a vádlott Ideiglenes sza­badlábra helyezését ls. Az Alt­mann-Barbie ügye nemsokára a bolíviai legfelsőbb bíróság elé kerül. Mint Ismeretes, Francia­ország a háborús bűnös kiadá­sát kérte a bolíviai hatóságok­tól. Helyes döntés Tokió — Japán politikai kö­rökben üdvözlik a Tanaka-kor­mánynak azt az elhatározását, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Német Demokra­tikus Köztársasággal. Az ezzel kapcsolatos moszkvai nagykö­veti tárgyalások első fordulója eredményes volt, és rövidesen sor kerül a tárgyalások befe­jező szakaszára — mutatnak rá japán külügyi források. A diplomáciai kapcsolatok hiva­talos felvételére előrelátható­lag közvetlenül a japán parla­ment ülésszakának befejezése, azaz május 20-a után kerül sor. Ezt követően néhány hő­napon belül megnyílik Japán berlini, illetve az NDK tokiói nagykövetsége. A Tanaka-kormány döntését a politikai megfigyelők minden kétséget kizáróan helyesnek tartják. Ez a lépés ismét bizo­nyítja, mennyire megnőtt az NDK tekintélye a nemzetközi politikai porondon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom