Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-13 / 61. szám, kedd

- Ű J FILMEK• ••••••••••••••SD Ml KELL AZ ÉLETHEZ (cseh) Jirí Hanibal cseh rendező ismét szerzői filmmel jelentkezett: saját ötlete, forgatókönyve alapján rendezte a Mi kell az élethez című filmet, melyben — akárcsak előző alkotásaiban — időszerű problémákat vet fel, az emberi kapcsolatok összetettségét ábrázolja. liktusos helyzetet, hogy bemutathassa az emberek közti viszonyokat, elsősorban azok közt, akik az új környezetben még nem eresztettek gyökeret. A rendezőt azonban nemcsak az emberek közti kapcsolatok izgatják; szélesebb összefüggéseket keres, mégpedig a társadaLadislav PutméSil a Mi kell az élethez címú~cseh film egyik jelenetében Az alkotásban a címben szereplő kérdésre keres választ, pontosabban az emberi boldogság, a jó közérzet feltételeit keresi kutatja. A film „meséje" néhány mondatban sűríthető: a mű fiatal hősének, Vaäeknak látszatra talán mindene megvan, egy nap mégis hiányérzete támad; apósával egy benzinkútnál dolgozik, jól keres, fiatal felesége megértő, munkahelyén talán ígéretes perspektíva vár rá, ő azonban a maga útján ekar haladni, ezért elhatározza, hogy jelentkezik egyéves brigádra az ostravai bányába. S a rendező tulajdonképpen ezzel a mozzanattal teremt konfTOMBOL A HOLD lomhoz, a munkához, a munkatársakhoz való viszonyt, az' új környezetbe való beilleszkedés nehézségeit elemzi. A rendező a film fiatal hősét „mély vízbe" dobja, Václavot komoly megpróbáltatások elé állítja, hogy a néző a hőssel szinte párhuzamosan határozhasson a döntő pillanatokban. Jifí Hanibal a feladattal eredményesen birkózott meg, a történetről életszerű filmet kreált. Hősei hús-vér emberek, a bányászkörnyezet és a jellemábrázolás hiteles. A film két fiatal főszereplője: Ladislav PotméSil (Václav) és Eva Trejtnarová (a felesége) figyelemre méltó alakítást nyújtanak. (angol) Egy regény filmre alkalmazása általában kevésbé kockázatmentes vállalkozás. Legalábbis ezt tanúsítja az utóbbi évek gyakorlata, amikor több nagy sikerű regényből vagy elbeszélésből kevésbé sikeres film született. S hogy jó regényből jó film is készülhet, ezt példázza teni, inkább igyekszik őket megérteni vagy talán megértetni. Pedig a fiatalok szerelmének megindító lírája, a bensőséges kapcsolat ábrázolása — béna emberekről lévén sző — komoly veszélyt rejtett magában, s ha a rendező ebben a szerelemben nem az egészséges Malcolm McDowell a Tombol szereplője a Tombol a hold, mely Peter Marshall magyarul is megjelent regényéből készült. A film cselekményének középpontjában egy nyomorék, járóképtelen, tolókocsihoz kötött fiatal pár szerelme áll. A két fiatal: a labdarúgópályán megsérült Bruce és a bájos Jill egy intézetben találnak egymásra; itt lángol fel szerelmük, itt harcolnak a konvenciók, az álszenteskedés, az intézményesített jótékonykodás ellen, míg be nem következik a tragikus vég (a lány tüdőgyulladásban meghal). A téma több buktatót rejt magában; Bryan Forbes rendező azonban nem enged a tárgyilagos ábrázolásmódból, nem adja át magát a szentimentalizmus csábításának, a külsőségekből csak annyit mutat, amennyi feltétlenül szükséges. Hősei iránt nem igyekszik részvétet ébreszLÉTEZHETNEK ERTELMES LÉNYEK A VILÁGMINDENSÉGBEN! a hold című angol film férfi fővonzódást, a szerelem örök jogát domborította volna ki, könnyen a giccs bűvkörébe került volna. A rendezőt dicséri, hogy kerüli az olcsó hatásvadászatot, visszafojtott, mértéktartó ábrázolással és lélekrajzzal ellenáll a kísértésnek, hogy a nézőket könnyekre fakassza. Különösen reális a film utolsó jelenetsora: a helyzetét józanul felmérő, illúziótlan Bruce magára maradva igyekszik beilleszkedni az intézet közösségébe, úrrá lesz elhagyatottságán és pesszimizmusán — a film az ifjú gyógyíthatatlan betegsége ellenére az élet jogát hangsúlyozza. Malcolm McDowell (

Bruce szerapében) és Nanette Newman (Jill megformálója) remek alakítást nyújtanak. A film egészében véve kidolgozott, Bryan Forbes rendező gondos munkát végzett. —ym— I Az egyszeri diák, midőn Homéroszról felelt az iskolában, így kezdte mondanivalóját: „Élt-e Homérosz, azt nem tudjuk, de az bizonyos, hogy vak volt..." A tudomány is efféle vagy legalábbis erre emlékeztető feleletet ad e kérdésünkre: élnek-e hozzánk hasonló lények másutt is a világmindenségben? Határozott igennel ugyanis csak akkor válaszolhatna, ha sikerült volna ilyen lények jelenlétét vitathatatlanul észlelnie. Erről azonban szó sincsen. Mégis számos olyan tényt ismerünk, amelyek alapján meglehetősen messzemenő következtetésre adódik lehetőségünk. Köztudomású, hogy a világegyetem általunk ismert része (s ma már roppant távolságokra érvényes adataink vannaki) ugyanazokból az elemekből áll, mint amelyek Földünkön is föllelhetők. Sőt, azt is tudjuk, hogy a csillagközi tér sem teljesen űr, hanem ritka porként például szénhidrogének molekulái fordulnak elő benne. Jelenlegi ismereteink szerint a csillagok keletkeznek, fejlődnek, s körülöttük elég gyakoriak a bolygók. Az élet keletkezésére tehát nemcsak a Földön van lehetőség. Bár az is igaz, hogy naprendszerünk bolygói közül erre a Föld látszik a legkedvezőbbnek. Földünk ugyanis keringése közben sosem kerül túlságosan közel a Naphoz, de nem is távolodik el tőle nagyon, tehát hőmérséklete eléggé állandó és a vizet, amely a földi élet vegyi folyamatai szempontjából elsőrendű fontosságú, folyékony halmazállapotban tartja. Az élet feltétele az is, hogy Földünket vastag gázréteg veszi körül, amely felfogja az ultraibolya sugarakat és valósággal melegházi viszonyokat teremt idelent. A Nap bolygói közül leginkább a Vénusz méretei hasonlítanak a Földéhez. Az élet kialakulása szempontjából éppenséggel nem közömbösek e méretek. Kisebb bolygónak a tömegvonzása ugyanis nem tudja visszatartani a nagyon mozgékony hidrogéngáz atomjait, nagy bolygókon viszont túlságosan nagy a gázköpeny nyomása. A Vénusz hőmérsékleti, légköri viszonyait még nem ismerjük részletesen, ennek ellenére nem valószínű, hogy kifejlődhettek rajta élőlények. Eltérő a helyzet a Marson, ahol a kutatók nem vetik el ezt a föltevést. A legegyszerűbb élőlényeknek nincs szükségük légköri szabad oxigénre sem, de a földi értelemben vett élet bonyolultabb, magasabb rendű formái csak a légköri oxigén révén alakulhatnak ki. Eddigi ismereteink alapján nem várhatjuk, hogy a jövő űrhajósa a Vénuszon vagy a Marson emberre emlékeztető fejlett élőlénnyel találkozzék. Inkább csak zuzmókra, mohákra, ázalékállatkákhoz hasonló szervezetekre számíthat. Ha a Nap bolygói között nem akad is olyan kedvező hely az élet fejlődésére, mint Földünkön, mégis bizonyára nagyon sok hasonló bolygó létezik a világegyetemnek általunk már betekintett részein is. Nos, a tudomány abból a föltevésből indul ki, hogy az ember nem véletlenül, hanem a Föld viszonyainak megfelelő feltételek közepette szükségszerűen fejlődött évszázmilliók alatt olyanná, mint amilyen ma. Az élet azokból az atomokból és molekulákból alakult ki, amelyek nemcsak a Földön, hanem a csillagközi térségben is megtalálhatók, vagyis a legelterjedtebb, legközönségesebb elemekből. Az élővilág fejlődésének törvényszerűségei alakították kl az idegrendszert, azt a berendezést, amellyel lehetővé válik, hogy a fejlettebb szervezetek a környezeti változásokra egyöntetűen, szervezett működéssel válaszoljanak. S ha már egyszer az Idegrendszer létrejött, ki kellett alakulnia az agyvelőnek, az idegrendszer működését összehangoló központnak is. Az ugyancsak e fejlődés velejárója, hogy az agy a szervezetekben védett helyen: a koponyában, a test mozgásai számára fontos érzékszervek közelében helyezkedik el, s kellően védve a szervezet mozgásaival járó megtermelésektől. A mozgékonyság révén az ilyen lényeknek szimmetrikus mozgásszerveik, végtagjaik fejlödnek ki. Az egyensúly megtartásának fontos tényezője a szimmetrikus fölépítés. A nagy szervezetek — amelyek változó viszonyokhoz is jól alkalmazkodnak — melegvérűek, s belső vázzal, gerincoszlopos tengellyel rendelkeznek. A gerinceseknek viszont a Földön — az összehasonlító anatómia és az ősállattan adatai szerint — a fejlődés során csökkent a végtagszámuk. Sok végtag helyett csupán négy maradt meg nekik. Ezek azonban mozgásra jóval alkalmasabbak. Ezt gazdaságosabb táplálásuk is előmozdítja. A mozgásszervek nem lehetnek teljesen egyformák, már csak azért sem, mert a különféle élőlények nem egyformán mozognak előre-hátra. A fejlődés Földünkön a táplálkozásnak és a kiválasztásnak megfelelően két vég: a fej és a fark kialakulására vezetett. A végtagok mellsőkre és hátsókra különülnek el. A fejre kerültek azok az érzékszervek, amelyek a tájékozódás során a legfontosabbak. A szem és a fül olyan szervek, amelyek a rendelkezésre álló és a tájékozódás szempontjából legalkalmasabb energiák felfogására specializálódtak. A világegyetem más bolygóin olyan lények is élhetnek, amelyek nemcsak azokra a hullámokra érzékenyek, mint amilyeneket a mi szemünk fog fel az elektromágneses rezgések közül, illetve a fülünk a levegő hanghullámai közül. A mi látásunk és hallásunk sem véletlenül „dolgozik" a maga sávján; e sávok ugyanis — a mi számunkra — a legkedvezőbbek. Más bolygókon, más viszonyok között ebben lehetnek eltérések. Minthogy azonban az élet alapvető feltételei nem különbözhetnek számottevően a földi viszonyoktól, nagy eltérés aligha adódhat. Elvileg elképzelhető, hogy más bolygók élő-: lényeinek több szemük, fülük van mint nekünk, de megint csak szerepet játszana itt az a szabály, amely a végtagok csökkenése irányában hatott. Kettőnél kevesebb azonban semmiképpen sem lehet, mert a páros szem és fül a térbeli tájékozódás szempontjából fontos. Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a tár voli világok magasabb rendű élőlényeinek vázra épült testét összehúzódásra képes izmok mozgatják. Ezeket a keringő vér látja el az anyaga cseréhez szükséges anyagokkal, s ez a vér viszi el anyagcseretermékeiket is. Mindez pedig föltételezi, hogy a táplálkozásra, az emésztésre és a légzésre is vannak szerveik. Bolygónk állatvilágának roppant változatossá^ gából láthatjuk — állapítja meg a „Nauka i zsizny" c. folyóiratban nemrégiben megjelent egyik cikk, amelynek gondolatait idéztük —, hogy testük felépítésének és működésének lényegbevágó megegyezései ellenére az állatfajok között jelentős különbség van. Például minden gerinces felépítésének azonos az alapelve. Mégis mily nagy eltérés van egy ürge vagy elefánt, egy cápa vagy egy héja között! E formák mindegyike a maga módján alkalmazkodott a környezetéhez. Mindezek alapján joggal várható, hogy más világok legtökéletesebb lényei — bármennyire hasonlítsanak is a földi formákra — nem puszta ismétlődései a földieknek. Emellett szerfölött sok megegyezésnek kell lennie közöttük. Az élőlénynek a környezet hőmérsékletétől való „függetlenítésére" leginkább a melegvérűség előnyös. A mozgékony és legjobban alkalmazkodó lények melegvérűek. A melegvérűség esetében viszont hátrány a túlságosan nagy testméret, mert ez a táplálkozásban jár nagy igényekkel. Az egészen kis testű állatoknak még aránylag nagy a hőleadásuk, s túlságosan ki vannak szolgáltatva a fizikai környezet véletleneinek. Kétségtelen, hogy az emberszabású majmoknak és az embernek a méretei a legmegfelelőbbek a tömérdek követelmény kielégítésére. Ebből következik, hogy többé-kevésbé ekkorák lehetnek más bolygók legfejlettebb lényei is ... AUTOMATIZÁLT RÁKSZŰRÉS A rák gyógyításának egyik fontos feltétele a korai felismerés. Ennek hatásos eszköze a szűrővizsgálat. Tömeges szűréshez bonyolult, nagy teljesítményű, önműködő berendezések, leletek tömege szükséges. A vizsgálat irányítására és eredményeinek értékelésére a korszerű szűrőállomáson az utóbbi időben komputert alkalmaznak. Ma már sok a gyógyult rákbeteg. Ha még több embert akarunk véglegesen meggyógyítani, ennek feltótele a korai felismerés és kezelés, lehetőleg még a rosszindulatú daganat kifejlődése előtt. Ezt a feltételt, sajnos, sokkal könnyebb megállapítani, mint teljesíteni. A rák gyakran alattomosan, lappangva, panasz vagy külső jel nélkül fejlődik ki és a beteg csak későn fordul orvoshoz. Éppen ezért az orvosok, a biológusok, a mérnökök és más szakemberek összefogásával állandóan új és új módszerek születnek a rák minél korábbi felismerésére, egyebek között a különféle röntgeneljárások, az izotópdiagnosztika, az ultrahangtechnika és a termográfia területén. A különféle bizonytalan panaszok nyomán megkezdett esetenkénti kivizsgálásoknál jóval több eredménnyel kecsegtetnek a rendszeres és módszeres szűrővizsgálatok. A tömeges rákszűrés céljára az utóbbi időben jó néhány nagy teljesítményű, félig vagy teljesen automatizált berendezést dolgoztak ki. Testüregekben előforduló rákok egy részére például tükrözés is ráterelheti a gyanút, de a végleges diagnózis megállapításához mikroszkopikus sejtvizsgálat szükséges. Ilyen vizsgálatok céljára félönműködő készüléket készített az angol Vickers cég. Segítségével a hagyományosan szükséges Idő egyötöde alatt készül el a megvizsgálandó preparátum és az eljárás költsége csak egyharmada az eddiginek. A készülék műanyagszalagra viszi fel, majd fixálja és megfesti a rákgyanús testszövetből származó sejteket. Ezután kerül a készítmény a mikroszkópba, amelyhez komputeres berendezést csatlakoztattak. Ez a preparátumok értékelésekor segít „kiszűrni" a rákgyanús, a rákot megelőző állapotban levő vagy rákos eseteket. A kórházakban és a klinikákon éppen úgy, mint a rákszűrőállomásokon gyakran szükséges vérés vizeletminták vizsgálata is. Egy-egy páciens néhány milliméter véréből mintegy két tucatnyi különféle kémiai meghatározást elvégezni rendkívül hosszadalmas és munkaigényes feladat. A svéd AGA gyár Autochemist berendezése teljesen önműködően végzi el ezt a munkát. A szoba nagyságú készülékben futószalagon haladnak a vizsgálati anyagot tartalmazó csövecskék. A készülék reagenseket adagol a mintához, melegíti, inkubálja, majd hűti, fotométerbe helyezi és leolvassa" őket. Egy-egy minta 24-féle analízisét készíti el. Óránként 135 pácienstől származó mintából háromezernél több meghatározást végez. Hagyományos módszerrel ez a teljesítmény kb. száz laboráns és három technikus munkájának felel meg. Egy-két ilyen készülék három műszakban egy világváros valamennyi gyógyintézetének beküldött mintáit képes elemezni. (dj)