Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-11 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó
— Amiatt a hormonserkentő pirula miatt jövök, dók. tor úr, amit a múlt héten tetszett adni a fiamnak! (Quick) KÜLÖNBSÉG Egy újságíró interjú keretében felteszi a kérdést az egyik étterem vezetőjének, ml a véleménye a bátorságról és a vakmerőségről. — Véleményem szerint — válaszolt a kérdezett —, bátor ember az, aki bejön hozzám az étterembe, megebédel, majd úgy távozik, hogy nem ad borravalót a főpincérnek. — És a vakmerőség? — Vakmerőség? Ha ugyanez az ember másnap Is betér az étterembe Szövfeg nélkül Nincs valami riporttémád? (Hegedűs István rajza) — Fogalmam sincs róla, mit akarhat még! Hiszen már a családi pótlékot is emelték . .. (Mikus Sándor rajza) (Eulenspiegel, Berlin) KEZDŰ OJSAGÍRÖ furcsa kívánság Hosszú hajú fiatalember hajat vágat. — Milyen tegyen a frizu- la? — kérdi a borbély. — A mostaninál hosszabbra szeretném. ÜTŐN TALÁNY a büfében (Krokogyil, Moszkva) Egy motorkerékpáros rendőr • árokba borult gépkocsit vesz észre az út mentén. Odarohan, és megkérdezi a kormánykerékre kissé bágyadtan támaszkodó vezetőt: — Jól van? — Igen, jól. Semmim sem fáj. Mellette, a vezetőülésen egy nő fájdalmasan nyögdécsel. — És a hölgy? — kérdezi a rendőr. — Ö mióta nyög így? — A házasságunk első perce óta. — 0 kezdte először! TECHNIKAI HALADÁS s Az üzemrészleg vezetője büszkén mutatja a legújabb gépcsodát: — Ez a gép négy ember munkáját végzi el egymaga. — És ki ellenőrzi? — Erre is van öt szakemberünk. 1973. II. 11. vegyék szerénytelenség- nek, de világgá kiáltom a panaszomat: írástudó ember vagyok! Micsoda lehetetlen egy alak! — mondhatná valaki. — Manapság, amikor nálunk már rég jelszámolták az analfabetizmust, ő azzal akar imponálni, hogy írástudó ember. Ha legalább volna mire felvágnia, ha mondjuk táncdalénekes lenne, vagy válogatott labdarúgó ... De hát az efféle érvelés talán nem lenne helytálló. Én ugyanis soha nem hencegek az írástudásommal, ezt mindig mások állapítják meg rólam. Minap is elgondolkodva baktatok az utcán, amikor azt veszem észre, hogy valaki már messziről integet. Hirtelenében nem is gondolok arra, hogy a két kitárt kar engem akar egy érző kebelre ölelni. Pedig így van. — Kedves uram! — szól repesve. — Gratulálok, szívből gratulálok. Soha nem olvastam még olyan remek szatírát, mint amilyet ön írt múltkor a Vasárnapi Új Szóba! Nálunk a nagyapa olvasta fel hangosan vacsora után az egész családnak, és akkora háhotávai fogadtuk a szi- porkázóan szellemes, ötletes, kitűnő — mit mondjak — egyenest remekbe szabott írást, hogy a szomszéd, aki alattunk lakik a második emeleten, dühösen felzörgetett a partvissal. Meghölckenek. Ez az ömlengés gyanús, nagyon gyanús. Ennek nem lesz jó vége. S amint kiderült, a szimatom ezúttal sem csalt. — Apropó, erről jut eszembe! Nagyon szépen megkérném, ha lenne olyan kedves, írjon nekem egy nyugdíjemelési kérvényt a nagymama részére. Nem mintha én nem tudnám megírni, de önnek — írástudó embernek — az csak egy két percébe kerül, és mégis másképp lesz megírva. Mi az önnek, nem igaz? — Igen — mondom gépié sen — mi az nekem. És gondolatban átfutottam a megrendelések listáján, mert rengeteg, efféle gratulációval és ovációkkal kezdődő megrendelésem van, a „mi az önnek, írástudó embernek“ jelszó jegyében. Pillanatnyilag például a következő teendőim vannak: nyolcvanoldalas diplomamunkát kell írnom Pirikének orosz nyelvből, válaszolnom kell egy német nyelven írott szerelmes levélre a szomszédék 16 esztendős Arankája nevében, ebadócsökkentési kérvényt kell írnom Vancsák bácsinak, házi feladatot kell írnom magyar nyelvből unokahúgom másodikos elemista kislányának „A mi cicánk" címmel, jegyzőkönyvet kell írnom Nellikének, a szomszéd szív dobogtató an csinos húszéves kislányának üzemük nőszövetségi gyűléséről. Továbbá le kell gépelnem egyik távoli rokonom, Amália néni fogadott lányának 24 versét, mert a kislány be szeretné küldeni őket a fényképével együtt az Oj Ifjúságnak. Aztán Rabindranath Tagore hindu költő két szerelmi költeményét kell angolból eszperantóra fordítanom Jenő barátomnak, aki fülig szerelmes a sarki csemegebolt egyik csinos elárusítónőjébe, s mert a kislány most eszperantó nyelv- tanfolyamra jár, fenő eszperantó szerelmes verseket akar beírni a kis szőke szexbomba emlékkönyvébe. Még ma éjjel rövid beszédet kell írnom unokaöcsémnek, aki szakszervezeti bizalmi, és holnap egy gyűlésen búcsúztatja Szaki Szaniszló bácsit nyugalombavonulása alkalmából, és pohárköszöntőt kell írnom az öcskös igazgatója részére, aki a fehér asztalnál kíván búcsút venni Szaniszló bácsitól. Itt van továbbá egy apróhirdetés, melynek szövegét Hervadt Amálka, negyvenkilenc esztendős hajadon rendelte meg az ötödik emeletről. „Napsugár“ jeligének kell valami szívhez szólót válaszolnom „Nem maradsz egyedül“ /elígére (azaz Amálka) nevében. Itt van a zsebemben egy levél is, melyben budapesti unokaöcsém arról értesít, hogy halálosan beleszeretett Hangjasincs Emese tánc- dalénekesnőbe, komponált is a számára egy remek számot, de a szöveget én írjam hozzá. Az első sor már meg is van: „Kerek ez a szerelem, sohasem lesz vége!“ És végül dísztáviratot kell írnom Pusmogi bácsi felkérésére az unokaöccsének abból az alkalomból, hogy rövid tizennégy évi fáradságos tanulás után befejezi egyetemi tanulmányaitV S ami a legnehezebb feladat: névtelen levelet kell írnom Károly bácsi megbízásából, aki elvált feleségét akarja névtelenül megfenyegetni, miszerint ha 24 órán belül nem irtja ki négy cicáját, melyek örökösen a folyosón nyávognak, akkor ő végez velük. — A Macskák Réme, így írd majd alá, fiam — intett még Károly bácst. S ezt a temérdek írnivalót annak köszönhetem, hogy írástudó ember vagyok. SÁGI TÓTH TIBOR k$jU^ AaSf * ix- P BT; — A iraTgms LĎULLŕfS ff IWB ImlirMrm
