Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-07 / 32. szám, szerda
A NAGY NAPOK EMLÉKE Beszélgetés VILÉM NOVÝ elvtárssal, a februári események egyik aktív résztvevőjével 1973. II. 7. Vilém Nový elvtárs, a CSKP KB egyik legidősebb tagja, parlamenti képviselő, a kommunista és munkáspártok Prágában székelő nemzetközi szervének — a 24 nyelven 140 országban terjesztett —, a „Béke és Szocializmus“ című folyóiratnak felelős titkára. A 25 év előtti események idején elsb munkáselnökünk: Klement Gottwald legközelebbi munkatársai közé tartozott. A csehszlovák nép februári győzelmének ás a népi milícia megalakulásának közelgő évfordulója alkalmából Nový elvtárs — kérésünkre — szívesen megosztotta velünk az emlékezetében kitörölhetetlenül élő izgalmas történelmi napok élményeit és tapasztalatait. • Minek köszönhető a munkásosztálynak a burzsoá reakció felett aratott győzelme? — Nemzeti és demokratikus forradalmunk — hazánk hatéves megszállását és Hitler csapatainak vereségét követően — 1948 februárjában érte el tetőpontját. Ezen nincs okunk csodálkozni, hiszen népünk a München előtti burzsoá kormánnyal és a megszállással szerzett keserű tapasztalatokon okulva mindenáron arra törekedett, hogy megakadályozza az 1939-es idők visszatértét. Igazságosabb, a kizsákmányolástól és a nemzetiségi elnyomástól mentes társadalmi rendszerre: a szocializmusra vágyott. Tisztában volt azzal, hogy ezért a célért érdemes összefognia és harcolnia. • Milyen események előzték v\eg a februári napokat? — Már a felszabadulás első napjaiban alkalmam volt megfigyelni, hogyan valósulnak meg lépésről lépésre a Košicei Kormányprogramban kikiáltott nemzeti és demokratikus forradalom céljai. Megváltozott a közigazgatás struktúrája, a fő- szolgabírák intézményét a nemzeti bizottságok rendszere váltotta fel. A megszállókkal pak- táló, a müncheni árulásért felelős reakciós pártok eltűntek. A munkások természetesnek tartották, hogy átveszik hatalmukba az ipari üzemeket, a vegyi- és a kohókombinátokat, a bányákat. Érthető tehát, hogy a nemzeti és demokratikus forradalom programja élénk visszhangra talált a program megvalósítói, vagyis a tömegek körében. De azon sincs okunk csodálkozni, hogy a nem kommunista pártok — bármennyire is szerettek volna — nem léphettek fel nyíltan e szocialista színezetű törekvések ellen. Ám minden jel arra mutatott, hogy megfelelő időpontban a legerélyesebben fognak tiltakozni a nemzeti és demokratikus forradalomból időközben szocialista forradalommá izmosodott mozgalmunk ellen. Ezért nem leptek meg bennünket a külföldi reakcióval együttműködő nemzeti szocialisták, a katolikus néppártiak és a szlovák demokraták gyakori szabotázsai és üzérkedései, különösen a Nemzeti Frontban és a parlamentben. Főleg az államosítást, a földreformot és a forradalom többi vívmányát kifogásolták. Köztudott, hogy a CSKP már 1945-től súlyos harcokat folytatott a Nemzeti Frontban tömörült többi párt vezetőivel: Zenki, Lettrich, Šrámek és a többiek ugyanis visszakívánták „a régi jó időket“. Nem tudtak belenyugodni abba, hogy a CSKP Klement Gottwalddal az élen (akit időközben miniszter- elnökké neveztek ki] az 1946. évi választások után a köztársaság legerősebb pártja lett. Ebben az időben neveztek ki a Rudé právo főszerkesztőjévé. Tisztségemnél fogva egyszeriben az események középpontjába kerültem: részt vettem a CSKP KB elnökségének ülésein és ezért szinte naponta találkoztam Gottwald elvtárssal. Ott ismerkedtem meg később Husák elvtárssal is. • Nový elvtárs a párt egyik élharcosaként azelőtt is fontos tisztségeket töltött be? — A háború alatt „Az új Csehszlovákia“ címmel Angliában antifasiszta folyóiratot szerkesztettem. A KB felszólítására 1945-bem különböző nehézségek és viszontagságok közepette tértem haza. Első utam a Nemzeti Front első kormányának székhelyére, Košicére Gottwald elvtárshoz vezetett, aki akkor még miniszterelnök-helyettes volt. Már a húszas évek derekán őszinte barátság fűzött hozzá. Annak a Gottwald vezette baloldali ellenzéknek voltam ugyanis a tagja, melynek Jílek, Bolen és Hais elleni harca a párt V. kongresszusán aratott győzelmével ért véget. Később a Kommunista Internacionálé moszkvai tanintézetében folytattam tanulmányaimat. Ott is gyakran voltam együtt Gottwald elvtárssal,még a Kommunista Internacionálé Középeurópai Hivatalának értekezletére is elkísértem, amelyen a CSKP problémáiról is döntöttek. Hazatérve, mint az olomouci, majd az ostravai kerületi párt- bizottság vezető titkárának a pártszervezetek felújítása és a nemzeti bizottságok megszervezése volt a feladatom. Prágában a burzsoázia áldozatait támogató Vörös Segély néven ismert szervezet központi titkára voltam. • Tériünk vissza az 1946-os eseményekhez. Hogyan végződtek a párt egyre gyakoribb és élesebb összetűzései a reakcióval? — Ellenfeleink 1947 végén úgy érezték, hogy rájuk mosolygott a szerencse. A szociáldemokrata párt brnói kongresszusán ui. a prágai várból eredő intrikák hatása alatt (Vojta Benes, a köztársasági elnök öcs- cse, a szociáldemokrata párt képviselője és vezetőségének tagja volt) megfosztotta a kommunista párttal már akkor szorosan együttműködő Zdenék Fierlingert elnöki tisztségétől. Helyére Laušmant választották meg, akiről köztudott volt opportunista, köpönyegforgató természete. A szociáldemokrata párt reakciós része ugyanis abban reménykedett, hogy Lauš- man vezetésével csatlakozhat a többi ellenzéki párthoz. Ebben az esetben a kommunisták a parlamentben kisebbségbe kerültek volna, a szociáldemokraták pedig „alkotmányos úton“ felszámolták volna a nemzeti és demokratikus forradalmat. • Ogy tudom, hogy 1947-ben a katasztrofális szárazság folytán bekövetkezett gazdasági nehézségeinket a külföld arra igyekezett felhasználni, hogy elszakítson bennünket a Szovjetuniótól. Milyen érdeke fűződött ehhez a tervéhez? — A nyugati imperialisták terveiben Csehszlovákia földrajzi fekvésénél fogva mindig nagy szerepet játszott. Már Bismarck megmondta, hogy aki a cseheket ellenőrzi, az Közép- Európát tartja szemmel. Ezzel Hitler is egyetértett (ezért kezdte a második világháborút a cseh országrészek megszállásával és ezért mételyezte meg fasizmusával Szlovákiát). A nyugati imperialisták ma is ezt az elvet vallják. Ellenfeleinknek azonban minden fondorlatuk ellenére (pl. az UNRRA akcióval, a Marshall- tervvel és sok más csaléteknek szánt ajánlatukkal) sem sikerült elszakítaniuk bennünket a Szovjetuniótól és megakadályozniuk a szocialista országok közösségének létrejöttét. Nem tudtak belenyugodni februári győzelmünkbe, mellyel egyszeriben keresztülhúztuk terveiket. Ezért indítottak ellenünk hidegháborút, és ezzel magyarázható az Atlanti Szerződés megkötése is. Az imperialistákkal egy húron pendülő hazai reakció elleni harcunkban természetesen a munkásosztályra, a már akkoriban kétmillió főt számláló szak- szervezetekre és a többi társadalmi szervezetre támaszkodtunk. A tömegek segítségével fosztottuk meg tehát a burzsoáziát hatalmi pozícióitól, mely azonban még mindig reménykedett. Tovább áskálódott ellenünk és minden lehetőséget felhasznált, hogy zavart keltsen az országban, és növelje az elégedetlenséget. Azokban az időkben ismertem meg Gottwald elvtárs rendkívüli taktikai, stratégiai ós szervező készségét. Tisztában volt azzal, hogy minden támadásra ellentámadással kell válaszolnia. Ennek az elvnek az alpján hirdettük ki a Hradeci Programot is. Az 50 hektárt meghaladó termőföld elkobzásával és felosztásával a parasztok közt, majd az 50 embernél többet foglalkoztató üzemek államosításával olyan csapást mértünk a burzsoáziára, melv elevenébe talált . . . • Milyen körülmények között került sor a februári eseményekre? — A tulajdonképpeni politikai válság február 20—25 között 6 napig tartott. Ezt a reakciós pártok vezetői lemondásukkal idézték elő. A nyugati imperialisták segítségével Gottwald kormányának a megbuktatására törekedtek. Ravasz céljaik érdekében V. Nősek akkori belügyminiszter egyik intézkedését használták fel ürügyként, aki 8 rendőrtisztviselőt — a nemzeti szocialisták exponensei tisztségükkel visszaélve, felforgató tevékenységet folytattak — elmozdított állásából. Ultimátumukban azt követelték, hogy a kormány érvénytelenítse a belügyminiszter említett határozatát, mert ellenkező esetben testületileg kilépnek a kormányból. Az ultimátumot a 26 miniszter közül a reakciós pártok képviseletében 12-en adták be. Megjegyzem, hogy Ludvik Svoboda akkori honvédelmi miniszter, aki még nem volt a CSKP tagja és Jan Masaryk külügyminiszter sem adta be lemondását. Gottwald elvtárs szilárdan kitartott álláspontja mellett, mely szerint a kormányban megüresedett tárcák ugyanazoknak a politikai pártoknak — a Nemzeti Front programjához hű maradt — képviselőivel töltendők be. Beneš azonban megértette, hogy a miniszterek távozlával a kormányból megerősödik a Nemzeti Front és a CSKP, s ezért vonakodott eleget tenni Gottwald elvtárs felszólításának. Időközben lezajlott az üzemi bizottságok és tanácsok kongresszusa, mely támogatta Gottwald kormányát és a további államosításra, valamint a nemzeti és demokratikus forradalom többi vívmányának tör- vényesítésére irányuló új alkotmány kiadását sürgette. Ekkor már gyorsan követték egymást az események. A CSKP manifesztációs sztrájkot rendelt el a Sumavától a Tátráig, és Gottwald kormányának kongresszusuk összehívásával a földművesbizottságok is a segítségére siettek. Drámai eseményeknek voltunk tanúi ezekben az izgalmas napokban, melyekből a kivezető utat Gottwald elvtárs az Öváros téren elhangzott emlékezetes beszédében vázolta fel. Ugyanakkor akcióbizottságok létesítésére szólította fel az üzemeket, a hivatalokat, a poli-, tikai szervezeteket, hogy megtisztítsák a Nemzeti Frontot a munkájában akadályozó reakciós elemektől. A gazdasági élet felújítását — a „minél rosz- szabb, annál jobb“ jelszót hangoztató reakcióval ellentétben — mi kommunisták azonban mindennél fontosabbnak tartottuk. • Hogyan végződtek a Beneš és a CSKP Elnöksége közti ellentétek és mi jellemezte a szlovákiai helyzetet? — Beneš kénytelen-kelletlen Február harcosa engedett követelményeinknek. Február 25-én végre elfogadta az időközben külföldre menekült reakciós miniszterek lemondását és kinevezte a Košicei Kormányprogram mellett hűen kitartott új minisztereket, így kerültek a kormányba és pártjaik élére dr. Plojhar, Petr, dr. Neumann, Šlechta profesz- szor és a többiek. Szlovákiában a tisztogatást Polák, Kyselý, Mjartan és mások hajtották végre. Ott a helyzetet az 1946-os választásokból győztesen kikerült reakciós demokrata párt bonyolította, melyben a Hlinka-pártiak és a nagy- birtokosok tömörültek. Az SZNT elnöke Lettrich, a Megbízottak Testületének elnöke pedig Husák elvtárs volt, akit évek óta jól ismertem. Közmondásos energiájával és értelmével túljárt a demokraták eszén, akik cselhez folyamodva a cseh reakció vezéreivel együtt adták be lemondásukat Prágában, ugyanakkor azonban megbízotti tárcáktól nem voltak hajlandók megválni. Éppen Gottwald elvtársnál voltam, amikor Husák elvtárs telefonon közölte vele, hogy a cselszövő demokratákat megfosztotta tárcáiktól és a Megbízottak Testületét a demokrata párt több más becsületes tagjával egészítette ki. Husák elvtárs tehát Prágával tartott, bár nem volt könnyű dolga, mert az elbocsátottak nem akarták átadni helyüket az új megbízottaknak ... • Hogyan vette ki részét az eseményekből a párt szerve: a Rudé právo, melynek Nový elvtárs volt a főszerkesztője? — Azokban a napokban majdnem állandóan Gottwald elvtársnál tanácskoztunk. Sokszor még az éjszakát is a dolgozó- szobájában töltöttük. Stratégiai és taktikai terveket dolgoztunk ki. A párt elnöksége és a szerkesztőség közti összekötő kapocs szerepét töltöttem be. Hoztam és vittem a híreket és az utasításokat. A Rudé právóban is a legnagyobb feszültségben éltünk, hitünk azonban rendkívül erős volt. Kitartottunk, mert (Lőrincz Gyula rajza) tudtuk, hogy igazságos ügyért harcolunk. A szerkesztőségben csak szolgálatosok tartózkodtak. A többiek az üzemeket járva, a párt politikájának vissa- hangját kísérték figyelemmel. Fiatalok, kezdők voltak még va- lamenyien, de Fučík, Šverma és többi kivégzett kartársuk hagyatéka már akkor is bennük élt... tehát volt miből meríteniük ... Szedőgépeink éjjelnappal üzemben voltak, mert a Rudé právo milliós példányszámban naponta több kiadásban is megjelent. Jól emlékszem még a Japán Szocialista Párt képviselőinek a látogatására. Tanácskozni jöttek hozzám, hogyan valósíthatnák meg hazájukban is a mi példánkra a szocializmust, anélkül azonban, hogy — amint mondták — proletár diktatúrára és fegyveres harcokra kerüljön sor. Csodálkoztak, hogyan vehette át nálunk a munkásosztály a hatalmat vérontás nélkül. Megmagyaráztam nekik, hogy a februári győzelmet a nemzeti és demokratikus forradalomnak köszönhetjük, melyet évekig tartó politikai nevelő- és szervező munka előzött meg. Káde>- reink, sőt tömegeink magas politikai színvonala tehát nem a véletlen műve. • Hogyan foglalná össze, Nový elvtárs, a dicső február jelentőségét? — 1948 februárjában a munkásosztály vette át a hatalmat. Enélkül nem építhetnénk sikerrel a szocializmust, életszínvonalunk sem emelkedne tervszerűen és nem tartoznánk a világ fejlett ipari országai közé. A párt februári győzelmének köszönhető az is, hogy Csehszlovákia Közép-Európa szilárd bástyájaként megakadályozta a nyugati imperialisták behatolását és felforgató tevékenységét. Kísérleteik egytől-egyig csődöt mondottak. Ugyanilyen fontosnak tartom a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátságunk megszilárdítását, mert ez a barátság létünk és biztonságunk záloga. KARDOS MÁRTA A martini cellulóz- és papírgyárban befejezéshez kö7flled«k a papírtapéta gyártására szolgáló, külföldön vásárolt gépek felszerelése. (I. Dubovský — ČSTK felvételi