Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-04 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
A tudományos-műszaki forradalom iß §8 (S&L ^ jpf ^ K H fí *$ Ptf^ÉÉF ®íww W J® * $ i fW Ä ■?& iffÄ ^ j&J e^T töt g i - ® I. ^ I ® P I S E ]P" w*8; SSL ^ Jl w I r| 1973. II. 4. A mai osztályokra osztott világban a figyelőm előterébe kerül az a kérdés, mit képvisel tulajdonképpen a mai tudományos-műszaki haladás és milyen társadalmi szerepet tölt be. Az Ember — tudomány — technika; A tudományos -műszaki forradalom marxista—leninlsta elemzésének kérdéseihez címmel a Szovjetunió Tudományos Aka démiája és a Csehszlovák Tudományos Akadémia által a közelmúltban kiadott tanulmány úgy határozza meq a tudományos-műszaki forradalmat, mint a tudomány és a technika rendszerének és társadalmi funkciója megváltozásának forradalmi folyamatát, amely egyetemes fordulatot Idéz elő a társadalom termelőerőinek struktúrájában és dinamikájában, és ezáltal megváltoztatja az ember szerepét a tudománynak, mint a társadalmi termelőerőnek komplex technológiai érvényesítése alapján a termelőerők rendszerében, behatol a termelőerők többi összetevői és az emberi élet tárgyi feltételei közé: a tudományos-műszaki forradalom lényegét tekintve a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet időszakának törvényszerűségeiből adódik, része e széles körű alapvető folyamatnak. A burzsoá koncepciók a dolgok műszaki oldalára korlátozódnak, ezzel szemben a marxista—leninista tudomány úgy értelmezi a tudományos-műszaki forradalmat, mint társadalmi folyamatot, amely a termelőerők egész rendszerét érinti, nemcsak a műszaki oldalát, hanem a társadalmit is: az ember feladatait, az együttműködést, a társadalmi munkamegosztást, a szervezést, az irányítást, a szakképzettséget stb. A tudományos-műszaki forradalmat nem lehet elválasztani a termelési viszonyokban végbemenő forradalmi változásoktól. Éppen valahol a távozó és a születő világ közti osztályharc közepén ékelődnek be azok a folyamatok, melyeket összességükben tudományos-műszaki forradalomnak neveznek. Ha figyelembe vesszük a termelőerők fejlődése, és a társadalmi munkatermelékenység jelentőségét, amelyre V. I. Lenin is gyakran felhívta a figyelmet, megértjük, hogy a mai osztályokra osztott világban miért volt a tudományos-műszaki forradalom mindjárt kezdettől életharc tárgya. Mely társadalmi erő. mely osztály veszi kézbe a mai tudomány vívmányait — a kibernetikai rendszereket, az új anyagokat és energiaforrásokat, a szállító és távközlési eszközöket, a ma létező fajok megváltoztatását szolgáló biológiai eszközöket, az emberek életmódját céltudatosan befolyásoló tudományos eszközöket, valamint a tö kéletes tömegpusztítás technikáját? Ugyanakkor milyen célokat szolgál a tudomány, a kutatás, a műszaki fejlődés apparátusa, amely ma világviszonylatban tízszer hatalmasabb, mint húsz évvel ezelőtt? A gyakorlatban és az emberek gondolkodásában nap mint nap harc folyik ezekről a kérdésekről. A CSKP KB októberi ülésén az elnökség beszámolója figyelmet szentelt e küzdelem két kölcsönösen összekapcsolódó tényezőjének: a szocialista rendszer előnyeinek és a tudományos-műszaki forradalom vívmányainak összekapcsolására kifejtett törekvésnek, valamint e folyamat helyes megmagyarázásának a burzsoá és revizionista interpretáció elleni harcban. Az Egyesült Államok, a kapitalizmus legfejlettebb országa különböző történelmi feltételek következtében bizonyos műszaki előnyre tett szert, és a monopolkapitalizmus ideológusai ennek alapján a tudományos-műszaki forradalom fellépését amerikai ügynek tekintik. Nálunk is egyes emberek abban a hamis illúzióban ringatóztak, és elvétve még ma is ringatóznak, hogy a tudományos-műszaki forradalom a fejlett kapitalizmussal függ össze. Egyes nyugati ideológusok olyan messze mentek, hogy magát a szocializmust nem mint magasabb társadalmi rendszert magyarázták, amely törvényszerűen felváltja a kapitalizmust, hanem mint valamilyen szükségmegoldást, amely csak ideiglenesen felel meg az elmaradott országoknak, hogy az Ipari fejlődésben behozzák a kapitalizmus előnyét. A valóságban már a tudományos-műszaki forrada lom kezdete is szorosan kapcsolódik a szocializmusnak, mint világrendszernek fejlődéséhez. A szocialista rendszer a mai történelmi fejlődésben lépésről lépésre érvényesíti törvényszerűségeit és követelményeit. Nem véletlen, hogy a Szovjetunió már a 30-as években megelőzte az összes kapitalista országot a tudomány fejlesztésének és a tudományos káderek nevelésének ütemében, valamint a nemzeti jövedelemből a kutatásra fordított források részarányát illetően. Az sem véletlen, hogy a Szovjetunió ma több százezer tudósával megelőzi az Egyesült Államokat a tudományos aktivitás fejlesztésében. A szakemberek becslése szerint, az Egyesült Államok kormánya által folytatott kutatások fejlődésének 80 százaléka és az amerikai ipari konszernek által folytatott kutatások fejlődésének 60 százaléka az amerikai rendszernek a szocialista rendszer gyors tudományos-műszaki fejlődése következtében előidézett belső követelményeknek az eredménye. Az Egyesült Államok csaknem valamennyi nagy műszaki fejlesztési terve kifejezi Bushnak, az amerikai kongresszus hajdani tudományos megbízottjának gondolatát: „Ott, ahol nem érünk el maximális hasznot a technikából ... biztosak lehetünk, hogy a Szovjetunió azt megteszi“. A szovjet tudománnyal és technikával a nyomában — így fejlődik a tudományosműszaki haladás Nyugaton. Az a törekvés kíséri, hogy megmentsék a kapitalizmust azáltal, hogy a tudományos-műszaki forradalom feltételeihez idomítsák, az állami monopóliumok beavatkozásainak segítségével. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tudományos-műszaki forradalom fellépése nem szünteti meg, hanem mégcsak inkább kiélezi a kapitalista rendszer ellentmondásait — amint Marx mondotta —, csak úgy érheti el a civilizáció általános haladását, hogy pazarolja e haladás alapját, vagyis a dolgozó ember erejét. Brooks tavalyi „Tudomány, fejlődés és társadalom“ című beszámolója megállapította, hogy „az állami tőke által irányított műszaki fejlődés nem tud választ adni az emberiségnek a jobb élet Iránti vágyára. Egyre elfogadhatatlanabb a széles közvélemény számára. És itt fennáll az a veszély, hogy a nyugati világ a gazdasági fejlődésben, a műszaki dinamikában, a tudományban és technikában a diszharmónia forrásait véli felfedezni.. Mély igazságot fejtett ki L. I. Brezsnyev, amikor az SZKP XXIV. kongresszusán kijelentette, hogy a tudomány és technika kihasználása semmi esetre sem vezethet a kapitalizmusnak, mint rendszernek a megerősítéséhez, mivel a tudományos-műszaki forradalom viszonyai között a kapitalizmus általános válsága egyre elmélyül. Bármennyire is törekszik a monopolkapitalizmus arra, hogy a tudományt és technikát irányítása alá juttassa, a végeredményt illetően a kapitalizmussal kapcsolatban a mai tudományra és technikára ugyanaz vonatkozik, amit Marx a gőzgépről mondott az európai félhűbéri rendszerekkel kapcsolatban: aláássa a talajt a kapitalizmus lába alatt. A tudományos-műszaki forradalom a kapitalizmus viszonyai között belsőleg ellentmondásos irányzatokat alkalmaz. Az egyik oldalon az eredményeit a monopóliumok gazdasági és hatalmi céljai érdekében, a dolgozók fokozottabb kizsákmányolására, valamint a fogyasztókkal való manipulálásra, a tömegeknek a hírközlő eszközök általi befolyásolására használják ki. Ugyanakkor azonban éppen ezen intézkedések megvalósításával kapcsolatban a társadalmi mozgás mélyebb rétegeiben a tudományos-műszaki forradalom kiélezi a kapitalizmus konfliktusait, általános válságát, mindenütt megteremti a feltételeket ahhoz, hogy ezeket a konfliktusokat forradalmi szocialista átépítéssel oldják meg. A szocialista rendszer fejlődése a tudományosműszaki forradalom viszonyai között ellenkező irányzatban folyik: minél jobban fejlődött a tudományosműszaki forradalom, minél komolyabb vívmányokat ér el, annál nagyobb lehetőségeket nyújt e társadalom előnyeinek és céljainak megvalósításához, annál nagyobb az összhang az újonnan kialakuló termelési viszonyok és a termelőerők jellege között, s annál mélyebben és következetesebben valósíthatja meg a szocializmus saját életmódját. Az SZKP XXIV. kongresszusa ebben az értelemben meghatározta a gazdasági fejlődés új szakaszát, és kitűzte azt a feladatot, hogy a tudományos-műszaki forradalom vívmányait szervesen össze kell kapcsolni a szocialista rendszer előnyeivel. A Szovjetunió a következő két évtizedben óriási műszaki terveket valósít meg, és egyúttal figyelmet szentel az emberről történő céltudatos gondoskodásnak, a szocialista életmód kialakításának. A Szovjetunió fejlődésében egyre szembetűnőbb a belső összhang. A fejlett szocialista társadalom, amikor a tudományos-műszaki forradalom vívmányainak kihasználásához fog, mintha szárnyakat kapna. Ez természetes, mivel a tudományos-műszaki forradalommal kapcsolatos változások szociális tartalma a szocialista viszonyok sokoldalú fejlődése. A szocialista rendszer a korszerű tudomány és technika vívmányainak elsajátítására való törekvéssel a gyakorlatban bizonyítja be a munkásosztály történelmi szerepét az emberi élet körülményeinek megváltoztatásában. Ezzel megcáfolja azokat a burzsoá elméleteket, melyek szerint fokozatosan megszűnik a munkásosztály vezető szerepe. Ez az elmélet a mai revizionizmus egyik alapvető tézise. Az ilyen és hasonló elméletek hirdetői (Bella, Tonraina és mások) a tudomány növekvő szerepére hivatkoznak, és ezért a szakemberek elitjének vezető szerepet követelnek. A mai tudomány azonban a valóságban nemcsak a szakemberek ügye; a társadalmi felismerés óriási rendszerét jelenti, amelyben a marxizmus—leninizmus létfontosságú, egyesítő tényező. A tudományos-műszaki forradalom nem a tudományos és műszaki haladás általános folytatása, mély forradalmi változások folyamatát képviseli, amely a társadalom termelőerői és a dolgozók életfeltételeinek egész komplexumát érinti. így tehát egyedül a munkásosztály képviseli objektív érdekeivel a folyamat döntő fontosságú vezető erejét. A tudományosműszaki forradalom feltételei ezért nem állnak ellentétben a munkásosztály és pártja történelmi szerepével, hanem még gazdagabbá teszik, egyértelműen kiemelik ennek az osztálynak és pártjának jelentőségét, mint a tudományos-műszaki forradalom vívmányait elsajátítása folyamatának helyettesíthe- tetlen vezető erejét a szocialista társadalom és az emberiség fejlődése érdekében. Ennek alapján növekszik a szocialista műszaki értelmiség jelentősége, elmélyült a szocialista építés során a munkásosztály oldalán betöltött szerepe, azzal a feltétellel — amint ezt a CSKP KB októberi plénuma is megállapította —, hogy megértve küldetését és felelősségét a tudományos-műszaki forradalom fejlődésében, minden alkotó erejét ennek szenteli Ugyanez vonatkozik a munkásosztály „történelmi szerepének kimerítésére“ vonatkozó másik burzsoá és revizionista tézisre Is, amely azt állítja, hogy a tudomány és a technika a társadalom „bürokratizálásának“, az ember „elidegenítésének“ forrása, és a munkásosztály, kapcsolata révén a tudománnyal és technikával elveszti forradalmlságát, amely a tudomány és technika mai fejlődésétől oldalt álló rétegekre, a tulajdonképpen ellenzékben álló rété gekre, vagyis a kulturális humanista értelmiségre, „a hajótöröttek“ különböző rétegeire (Marcuse), vagy pedig a „világfalu“ kispolgári és patriarchális erőire (maoisták) száll át. A valóságban a kulturális értelmiség csakis a munkásosztállyal szövetségben, a tudományos-műszaki forradalom vívmányainak a szocialista életmód kialakításával való összekapcsolásával, csakis a munkásosztály pártjának vezetésével és az állam segítségével teljesítheti nagy küldetését az ember társadalmi fejlődésében. Azok a társadalmi rétegek, amelyekben a különböző álradikálisok bíznak, sokkal inkább vissza akarják fordítani a történelem kerekét; ahogy Marx jellemezte: „az általános nyomort magánhasznukra akarják változtatni“. Senki se várja azonban, hogy a tudomány és technika talaján végbemenő folyamatot, valamint a szocialista és kommunista társadalom felépítése szerves összekapcsolódásának bonyolult feladatait köny- nyen, fáradozás és nehézségek nélkül oldjuk meg. Ellenkezőleg, természetes, hogy e korszak megkezdése minden téren fokozódó feladatokat és igényeket vet fel. A szocialista országok tapasztalatai — köztük a csehszlovákiai válság drágán megfizetett tapasztalatai — elegendő bizonyítékot tartalmaznak arra, hogy a tudományos-műszaki forradalom által felvetett valamennyi fejlesztési feladat annyira egybekapcsolódik a szocializmus lényegével, hogy minden meghátrálás a szocialista építés általános elveitől, a marxizmus—leninizmus tanításának minden revíziója, a társadalom, tudomány, technika és kultúra jövőbeli fejlesztésére vonatkozó a szocialista rendszer és a kommunista mozgalom talaján kívül álló minden követelmény árt a szocializmusnak, valamint a tudományos-, a műszaki és a kulturális fejlődés gyökereinek is. Az éles osztályharc, amely feltárja a történelmi fejlődés törvényszerűségeit, megmutatta, milyen mély osztályszakadék tátong a szocialista társadalom fejlesztésére kifejtett jogos, a tudományos-műszaki forradalmon alapuló törekvés, valamint azon revizionista kísérletek között, hogy a létező szocializmust, mint „bürokratikus“, „fejlődésképtelen“ szocializmust „demokratikus szocializmussal“ helyettesítsék, melyet megfosztottak mindéit alapvető szocialista értéktől. A szocializmusnak megvannak a fejlődési szakaszai, és minden szakasz sajátságos követelményeket vet fel. Ezek a szakaszok azonban logikusan kapcsolódnak egymáshoz, és nincs köztük ellentét. Lényegét tekintve csak egy szocializmus létezik, és reális alakja a ma létező szocialista rendszer, élén a Szovjetunióval, amely a tudományos-műszaki forradalom víívmányai elsajátításának útjára lépett. Az elmúlt évek bíráló és önbíráló elemzései ezen a téren is elválasztották a tudományos-műszaki forradalom kutatásának pozitív eredményeit a különböző politikailag félrevezető revizionista interpretációktól. Ez az elvhű eljárás, amely a tudományos kutatás új szakaszának az alapja lett, egyértelműen rámutatott a Tanulságok következtetésének igaz voltára, miszerint a „szocializmus megjavítására“, a szocialista társadalom „korszerű modelljeire“ kifejtett törekvések objektíve a szocializmus és lényege elvesztéséhez és tagadásához vezetnek. Nagyon sokatmondó az a kitartás, amellyel a burzsoá ideológusok és az emigráció soraiból kikerült segítőik el akarják ferdíteni a marxista—leninista felismerés eredményeit, ki akarnak használni minden gyenge pontot, vagy revizionista interpretációt a szocialistaellenes támadások elméleti megindokolására. A szidalmak és provokációk láttán, melyekkel ezek az emberek ma azokat támadják, akik valóban tudományos módon közelítik meg ezeket a kérdéseket, egyetlen szocialista módon gondolkodó emberben sem hagyhatnak kételyt afelől, hogy az ezen a téren folyó harcok osztályjellegűek. A szocialista építés konszolidálása lehetővé teszi, hogy országunk kihasználja a tudomány és a technika valamennyi vívmányát. A CSKP KB októberi ülése teljesen Indokoltan azt a tézist állította a burzsoá rágalmakkal és revizionista koncepciókkal szemben, hogy munkásosztályunk és országunk, mint a szocialista rendszer része, a legjobb feltételekkel rendelkezik ahhoz, hogy teljes mértékben érvényesítse a szocializmus építésében a tudományos-műszaki forradalmat. A mai világban az ellentétes osztályerők közti harc szükségessé teszi, hogy rendszeres és elvhű tudományos munkák szülessenek a tudományos-műszaki forradalom új bonyolult kérdéseinek megmagyarázására. E feladatok gyakorlati megmagyarázása megköveteli az egész társadalom óriási erőfeszítését. Ezeket a feladatokat azonban nem kerülhetjük el, és nem is halaszthatjuk el. Amint Husák elvtárs a CSKP XIV. kongresszusán mondta, a mai körülmények között a tudományos haladás lehetőségeinek teljes kihasználása szocialista gazdaságunk további fejlődésének egyetlen alternatívája és a kapitalizmussal folytatott versengésben elért sikerünk feltétele. RADOVAN RICHTA JINDfUCH FILIPEC
