Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-12 / 10. szám, péntek

Bronzérmesek A 614-es műhelynek nincs nagy múltja éppen úgy, mint a trencíni ruhagyár tornaijai részlegének. Sőt az előbbi há­rom évvel fiatalabb, mivel az üzemrészleg első tanulóinak so­raiból kerültek ki az itt dol­gozók. A fiatal, 18—19 éves lá­nyok sokat tanultak, fejlődtek, hogy műhelyük az üzem egyik legjobb műhelye legyen. Ehhez azonban időre, no meg a mes­ter vasakaratára volt szükség. — Amikor a műhely létrejött, müszakvezetőként dolgoztam — mondta Tarr Gyula mester. — Mindenki vonakodott attól, hogy a „gyerekek“ közt a mesteri funkciót elvállalja. En kötél­nek álltam, s ma már bátran kijelenthetem, nem bántam meg. • Aki nem ismerí a műhely történetét, szavaiban nem talál semmi különöset. Ám e sorok írója abban az időben is járt a 614-esben. Tudja mennyit ide­geskedett a mester, hogy nem teljesítik a tervet, kevesebbet keresnek a lányok, fuccs a prémiumnak. A gond, az ide gesség mellett sokat töpren­gett, hogyan- lehetne javítani a munkán, teljesíteni a tervet. Tízszer, százszor körbejárta a műhelyt, megállt a zakatoló varrógépnél, tanácsot adott, ott, ahol felhalmozódott a munka, segített. Emlékszem a kemény szavakra, a könnybe lábadt sze­mekre ... Mindez persze már a múlté. A 614-es műhelyben a jókedv, a munka megszokott üteme Uralkodik. A tervteljesítéssel Sincs már baj. S a műhely 22 tagja 1971-ben elhatározta, hogy Versenyre kelnek a „Szocialis­ta munkabrigád“ cím megszer­zéséért. Számuk később 38-ra gyarapodott. Az első évi kötele­zettségvállalásukat sikeresen teljesítették. Míg a brigád naplójában eze­ket a szavakat olvasom, körül­hordozom a tekintetem a mű­helyben. Két idősebb asszony kivételével csupa fiatalt látok. A mester észreveszi kíváncsis* kodásomat. — A műhelyben dolgozók át­lagos életkora 21—22 áv kö­zött mozog. Az igazsághoz tar­tozik, hogy az induláskor itt levők közül már csak a fele dolgozik a 614-esben. A töb­biek férjhez mentek, katonai szolgálatot teljesítenek — mondja a mester. — Most is négyen anyasági szabadságon vannak. Addig-addig formáló­dott a kis kollektíva, hogy ma már egy-két új dolgozó felvé­tele nem okoz gondot. Szavait igazolja a múlt évi kötelezettségvállalásuk is, amelyben azt ígérték, hogy ter­ven felül 550 darab zakót varr­nak meg. Ígéretüket megtartot­ták, sőt más műhelyt is kisegí­tettek a terv teljesítésénél. Ha valaki beteg a kollektíva tagjai közül, úgy osztják be a munkát, hogy a napi tervet minden kö­rülmények között teljesítsék. Az üzem keretében nem egyszer nyerték el a „Legjobb műhely“ címet. Voltak jutalomkirándu­láson, s négyen a Balatonon, il­letve a kelet-szlovákiai Slňaván üdültek. Kötelezettségvállalásuk közé tartozik, hogy napilapból, illetve folyóiratból 32 darabot járatnak, ebből 11 Oj Szót. A 614-es műhelyről elmondot­tak tények, számok, valóság, de vajon mit mondanak róla az emberek, illetve az itt dolgo­zó lányok és asszonyok. Egytől egyig egy véleményen vannak: „Együtt érzünk, egyet akarunk, tudjuk, kinek mi fáj, hogyan segítsünk rajta. S ez nálunk az összekötő kapocs“. A brigád egyik tagja, a 20 éves Babecková Anna második éve dolgozik a műhelyben, ahol „villámmunkaerö“. Ez azt je­lenti, hogy a szalagrendszer azon szakaszán dolgozik, ahol szorul a helyzet, illetve veszé­lyeztetve van a folyamatos ter­melés. — Már lett volna alkalmam munkahelyet cserélni, de a mes­ter nem engedett, s magamnak sem volt hozzá kedvein. Az üze­mi szakközépiskola második év­folyamát végzem. Tanulmánya­im befejeztével mester, illetve mesterhelyettes lehetek. Ha egy mód van rá, itt szeretnék ma­radni. Igazi, jó kollektívánk van. — Ez igaz — veszi át a szót Emília Vrancová, aki szintén az ipari szakközépiskolába jár, s az idén férjhez készül. — Nem ismerjük a veszekedést, ha néha-néha összezörrenünk is, haragot nem tartunk, hiszen nálunk minden a jobb munka, a kollektíva érdekében törté­nik. Varga Irén azok egyike, aki az első perctől a műhelyben dolgozik. — Bizony az első hónapok­ban nem tudtuk a tervet teljesí­teni. Hol van ez már. összeko- vácsolódott a kollektíva. Én sem mennék el szívesen innét i dolgozni... Ahol túlteljesítik a tervet, ott a kereset is jó. A beretkei Kisfalvi Jánosné is csaknem az első naptól a 614-esben dolgozik, Maholnap 50 éves lesz, de amint mondja, ebben a műhelyben megfiatalo­dott, pedig már unokája is van. A mühelyszemle során a 42 éves Hajdú Istvánná varrógép­je mellett is meg kellett állnia a riporternek. Ugyanis Hajdúné a brigádvezető. Odahaza 25, és 15 éves fia, 18 éves lánya van, de itt nagyobb a „család“, illet­ve 38 a „gyerekek“ száma. — A lányok választása meg­lepett, féltem is tőle, de aztán láttam, hogy szót fogadnak, ta­nácsot kérnek. Igen-igen sokáig szeretnék még köztük maradni, legalábbis addig, amíg az arany jelvényt megszerezzük ... — ??? A mester elneveti magát, majd a falon levő díszoklevélre mutat — alatta a vándorzászló, amelyet a harmadik negyedév eredményekért nyertek el — s arról tanúskodik, hogy a 614-es műhely elnyerte a „Csehszlo­vák-Szovjet Baráti Szövetség Munkabrigád“ címet. Az aláírás mellett ott a dátum is, 1972. december 14. — Akik legalább egy éve dolgoznak a műhelyben, meg­kapták a szocialista munkabri­gád emlékjelvény bronz fokoza­tát — fonja tovább a beszéd fonalát a brigádvezető. Ha helyt állunk két év múlva az ezüst, ugyanennyi idő után pedig az arany fokozatot is a mellünkre tűzhetjük. S ebben ha titokban is, de reménykedem ... Még egyszer belelapozok a Karcag Margitka vezette kró­nikába. A kötelezettségvállalá­saik közül elég talán annyit megemlíteni, hogy az idei ter­vet 120 százalékra akarják tel­jesíteni, társadalmi munkát vé­geznek az üzem környékének rendbehozásánál, hogy a mun­kaversenyért és az anyagmeg­takarításért járó pénzből — csaknem 4000 koronájuk van — közös kirándulást rendeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés Mú­zeumba és a nemeckái mészége­tőhöz. A 614-es műhely dolgozói bronzérmesek, de holnap ezüst, holnapután pedig aranyérmesek lehetnek... S ez csupán rajtuk múlik. NÉMETH JÁNOS Hajdú Istvánné Kisfalvi Jánosné Babečková Anna Varga Irén Nincs megalkuvás Több időszerű kérdésre adott választ pártunk Központi Bizott­ságának ülése, amely az ideoló­giai munka feladataival foglal­kozott. Ma már nyilvánvaló, hogy a válságos évek hangadói, a jobb­oldali opportunista tendenciák hordozói elvesztették a harcot. Pártunk a lenini eszmékhez hű módszert választotta, s így be­vált fegyverével győzött. A re- vizionizmus az elméletben és az opportunizmus a gyakorlat­ban olyan régi, mint maga a munkásmozgalom, s bár veresé­get vereség után szenved, a har­cot mégsem adja fel. Állandó feladatunk marad küzdeni a re- vizionizmus és opportunizmus ellen. Az ellenség „ideológiai“ szószólói itt élnek közöttünk, csak meghúzódva más taktikát választottak. Türelmetlenül vár­ták a Központi Bizottság véle­ményét az ideológiai munkával kapcsolatban. Csalódtak, mert pártunk következetesen folytat­ja a XIV. kongresszuson jóvá­hagyott politikáját és szó sem lehet új ideológiáról, új poli­tikáról. A legutóbbi plenáris ülések csak tovább fejlesztették a kongresszus irányelveit az ideológiai munkában, úgy mint idáig társadalmi és politikai éle­tünk más szakaszán.­Őszinte és érthető választ kaptak azok is, akiknek meg kellett válniok a párttól. Az SZLKP Központi Bizottságának ülésén Vasil Biíak elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára fel­szólalásában többek között kije­lentette: „A jobboldali opportu­nisták, a szocializmus új mo­delljének közvetlen szervezői és buzqó hívei, az antiszocialista és antiszovjet elemek semmi esetre sem várhatják, hogy el­felejtjük, milyen óriási káro­kat okoztak“. Biíak elvtárs rámutatott, hogy a bizalmat csak a szocializmus építésében végzett becsületes munkával lehet újból megsze­rezni, persze senki sem támaszt­hat a párttal szemben feltétele két, hogyan járjanak el vele szemben. Pártunk XIV. kongresszusa irányvonalának helyességét az bizonyítja, hogy dinamikusan fejlődik az ipar, a mezőgazda­ság, rend van az országban és a társadalomban. Ezt a politi­kát folytatjuk a legutóbbi ple­náris ülések, után is. Az ideoló­giában nincs és nem is lehet békés együttélés. FÜLE LAJOS Gyümölcsöző összefogás 1 a Februári Győzelem tiszteletére A Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsa idei első ülésén örömmel állapít­hatta meg, hogy a kerület dolgozói a CSKP vezetésével és a nemzeti bizottságok jó szervező munkájával kiváló eredményeket értek el 1972- ben a termelőmunka és társa­dalmi élet minden szakaszán. Hála a dolgozók nagy lelkese; désének, a nagy jelentőségű jubileumok tiszteletére vállalt közel 1,5 milliárd korona ér­téket képviselő felajánlásokat ebben a kerületben már ta­valy, december elején 110 szá­zalékra teljesítették. Jelentős eredményeket értek el a társadalmi munkával vég­zett falufejlesztési akciók ke­retében, 18 új kultúrházat, 20 hnb épületet, 22 tüzoltószer- tárt, csaknem 13 km hosszú vízvezeték-hálózat és szá­mos egyéb épületet adtak át rendaltetésének. A tavalyi eredményekre és az ezekkel kapcsolatos jó tapasztalatokra támaszkodva a kelet-szlovákiai kerület dolgo­zói a februári győzelem 25. és hazánk felszabadításának 28. évfordulója tiszteletére az idén már eddig 9703 közös és több mint 199 ezer egyéni fel­ajánlást tettek, melyek érté­ke meghaladja a 707 millió koronát. Az ipari üzemek dolgozói vállalták, hogy a termelési tervet 75,6 millió koronával túlszárnyalják, a költségekből 2,7 millió koronát megtakarí­tanak. A mezőgazdasági üzemek 1920 tonna hús, 1,8 millió to­jás, 1648 tonna burgonya ter­ven felüli értékesítését vállal­ták. A martini és a Banská Byst­rica-i felhívásokat a kerület minden járása és városa el­fogadta. Az ezzel összefüggő vállalások értelmében a ke­rület dolgozói 11 millió órát ledolgoznak társadalmi mun­kában, amivel több mint 585 millió korona értéket állítanak elő. —-k Mi kell a vevőknek ? Volt idő, amikor a Čalovo (Nagymegyer) környéki falvak lakosai az élelmiszereken kívül mindent ebben a városkában vásároltak meg. Volt itt min­denféle üzlet a luxuscikkeket árusítótól a bazárig. Ez a hely­zet azonban — miután Calovo megszűnt járási székhely lenni — megváltozott. Részben azért, mert hivatalos ügyeiket az em­berek ezután máshová jártak elintézni, ahol egyúttal be is vásároltak. Aki azonban csak vásárlási céllal kelt útra, az is elkerülte a várost, s Komárom­ba, Dunaszerdahelyre, vagy egyenesen Bratislavába uta­zott, azért, mert bizonyos idő után az egykori üzlettulajdono­soktól „örökölt“ bolthelyiségek már nem feleltek meg a köve­telményeknek, a választék sem növekedett úgy, mint másutt, nem vonzották a vásárlókat, így egyre kevesebb lett a vidéki kuncsaft. Ez tény, s maga a városfej­lesztés is úgy kívánta, hogy át­építsék az üzlethálózatot. Ez a városi nemzeti bizottság köz­benjárására részben már meg is valósult. Aki autón teszi meg Bratisla- vából Komáromba az utat, mely Calovón is keresztülvezet, lát­nia kell azt a két épületet a város központjában, melyek a városka életében az áruház sze­repét töltik be. Mielőtt még bárkitől is ér­deklődtünk volna, azt hittük, hogy építészeti trükk volt két épületiben — melyek egymás tő- szomszédságában emelkednek — elhelyezni az áruházat. Ami­kor azonban benyitottunk az egyik üzletbe, ahol női, férfi, gyermekkészruhákat és kalapo­kat árulnak, Nánási Anna üz­letvezető felvilágosított ben-' nünket, hogy azt az épületet, amelyben vagyunk a bratisla­vai Otex építette, a másikat pe­dig a Jednota. S a másik épü­letben, éppenúgy, mint ebben is, van készruhákat árusító osz­tály. Amikor bementünk, feltűnt, hogy kevés a vásárló a boltban. Ezt azzal magyaráztuk, hogy karácsonyig mindenki megvet* te a téli ruhát, tavaszit pedig még nem árusítanak. Az üzlet» vezető szavai nyomán azonban kételkedni kezdtünk mindkét áruház szükséges voltában, s főleg abban, hogy egyikben is, másikban is szükség van kon* fekciós osztályra. Kételyeink azonban eloszlottak, amikor Ná- násiné megmutatta a kimutatá­sokat, melyek arról tanúskod­tak, hogy 1970-ben, a megnyi* tás évében fél év alatt másfél millió korona értékű készruhát adtak el. A múlt évben pedig négymillió korona forgalmat ér­tek el, félmillióval többet a ter­vezettnél. Tehát megél egymás mellett a két üzlet, legfeljebb konkur- renciát jelent egyik a másika nak. Ami pedig végső fokon jobb munkára ösztönzi az üz* letvezetőket és az elárusítókat* s arra, hogy kellő mennyiségű áru és bő választék álljon á vevők rendelkezésére. S azért is szükség van két üzletre, mert nemcsak a 6747 lakosú város lakosai vásárolnak itt, hanem vagy 25—30 000 ember, Okoč, (Ekecs), Bodza (Bogya), Ižop* (IzsapJ s még további 10—12 falu lakosai. Ami azt jelenti, hogy a két áruház, melyekben a már említett készruhákon kí­vül darabárut, szvettereket, pu­lóvereket, férfiingeket, női blú­zokat, alsóneműt, cipőt, lakás- textíliát; szőnyeget, függönyt is kapni, s melyekben élelmiszer- üzlet és cukrászda is van, „visz- szaszippantotta“ az egy időre hűtlenné lett vásárlókat. Felépítésük és környékük rendbe hozása után szebb lett Čalovo, a városka lakosain kí­vül a környékbeli falvak lako­sai is jól jártak, mert ha csak vásárolni akarnak, nem kell messzire utazniuk, csak Čalo- vóra, ahová jó az autóbusz- és a vonatösszeköttetés is, s így pénzt és időt takarítanak meg. KOVÁCS ELVIRA A Ma icky—Bratislava közti műutat az év végén adják át ren­deltetésének. Felvételünk a Stupava melletti felüljáró és vasúti híd befejezési munkálatairól készült. (Felvétel: Ján Lofajj

Next

/
Oldalképek
Tartalom