Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-07 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

UT fi? [T f*. [T ill! i S f o? |W;;|k 1 iiôScooô ' obom ' y** /'' !'''''' ' OtfLňri111 ; i; i pv yg i'! feao{j111 ooQo1!1 ooo<v j! toS 1 fi CvsKň» v^yxtáS hx'1 ■' ■l':8TO}vx>jj88oo8?' í i ^Sbi /ÍSk í HUB MOHIKÁN P ontosabban: a műkorcsolyázó ci­pőjét. De nem az észak-ameri­kai indián törzs tagjáról van szó. Nem. Ondrej Nepela csak jelké­pesen mohikán, a nagy csehszlovák műkorcsolyázók utolsó mohikánja. Gondoljunk csak elődjeire, Divin Karcsira, a Roman-testvérekre, Hanka Maskovára, aki tizenöt éven keresztül minden világversenyről éremmel tér­tek haza. És most az „indián törzs“ utolsó mohikánja, Ondrej Nepela az utolsó két világversenye előtt áll. Utána abbahagyja. Stílusosan: szülővárosában, hazai közönség előtt. Kezdettől a világ végéig Egy tíz-tizenhárom éves kislány mosolyog a fényképről. A kép hátul­ján ez áll: „Ondrik, szeretlek, kez­dettől fogva a világ végéig — M.“ Se cím, se név; a kislány nem akar, nem vár semmit az olimpiai, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó irán­ti forró csodálatáért. Egyszerűen csak kifejezte hódolatát a tizenhatodik idényébe lépő Ondrej Nepelának. Mikor is kezdődött a „nagy szere­lem“? — Hateves Koromban volt először korcsolya a lábamon. Nem akartam csillag lenni, csak úgy kedvtelésből korcsolyáztam, mint minden gyerek. Egyszer szüleim azt mondták: „Igye­kezz, fiam, hogy legyen belőled va­laki.“ És én engedelmes fiú lévén, szorgalmasan rajzolgattam a figurá­kat a jégre. Az olimpiai, kétszeres világ- és négy­szeres Európa-bajnok annak idején hónapokig korcsolyázott a Slovan- ban, de az edzők nem nagyon figyel­tek a vékonydongájú gyerekre. Megszűnik a 60 - 70 pontos előny Nepela a kötelező gyakorlatok után rendszerint 60—70 ponttal vezetett a világversenyeken. De mi lesz most, az új szabályok világbajnokságán? — Ha minden jól megy, akkor a három kötelező gyakorlat után i a múltban hat szerepelt műsoron) Ond­rej hárompontos előnyt szerezhet — mondja Hilda Múdrá asszony, Nepela edzője. Tehát három pont hatvan helyett! Minden egészen másként lesz. Amit a bírák felmutatnak, az az érvényes pontszám. Semmit sem szoroznak semmivel, mint azelőtt. Az előírt rövid programban a nem teljesített figuráért pontokat, de lehet hogy csak tized pontokat vonnak le. Senki sem tud semmit. A pontozás körül tehát még nagy a homályosság. Az viszont teljesen világos, hogy a nagy kűrözők, Petke- vich, Pera, Oundijan visszavonultak. A 27 esztendős szovjet olimpiai ezüst­érmes Csetveruhinról is azt rebesget­ték, hogy az olimpia után abbahagy­ja. Meggondolta magát. Talán a „menők“ távozása követ­keztében? Nem tudni. Csak az nyil­vánvaló, hogy már nem Sztanyiszlav Zsuk az edzője. Szóval, a nagy nevek eltávoztak. De egyáltalán mondhat-e valaki bi­zonyosat az esélyeket illetően? Hi­szen senki sem tudja, hogy az új pontozási rendszer milyen meglepeté­seket tartogat az élversenyzők szá­mára. Elegancia és magabiztosság a jégen. Ez Ondrej Nepela. Hogyisne, hiszen amikor éppen íz­lelgetni kezdte ennek a csodálatos téli sportágnak a szépségeit, a Slo- vanban olyan műkorcsolyázók csillog­tak, mint Divin Karcsi, Grožajová, Mrázková. Árnyékukban Nepela csak gyengécskén „pislákolt“. A pislákolásból azonban hosszú évek kemény munkája után csillogás lett Nepela a világ mükorcsolyázásának immár első nagyságrendű csillaga. Igen, csillag lett a mécsesből. Ilyesmi is előfordul. De milyen árat fizetett érte Nepela?l Gondolnak-e a nézők, tv-nézők ar­ra, hogy mi rejtőzik a műkorcsolyá­zó-csillagok mosolygó arca mögött? Tudják-e, hogy a hármas Salchow hosszú esztendők gyötrelmes kemény munkáját igényli a tizenévesektől, szinte minden napnak abban az idő­szakában (kora reggel és késő este), amikor a velük egykorúak még csak a másik oldalukra fordulnak az ágy­ban, vagy már édes álmukat alusz- szák? A műkorcsolyázás az önfegyelem szörnyű sportága, amely nemcsak sportszeretetet, hanem elsősorban ki­tartást és következetességet igényel; tanulni és megtanulni mindent, kibír­ni a külső hatásokat, összpontosítani, mert semmit sem szabad kihagyni abból, amit száz és ezer órán át gya­korolt a versenyző. Hogy honnan vesz mindehhez erőt, „szerelmet“ egy műkorcsolyázó? — Ez alighanem belülről jön. Nem tudom. Azt mondják, aki meg tudja magyarázni, hogy mit miért szeret, az már nem szeret igazán. így va­gyok valahogyan én is a műkorcso­lyázással. Minden megtanulhatónak a mestere Gyakran írták Nepeláról a lapok: a világ legnyugodtabb műkorcsolyá­zója, a jég flegmatikus matematiku­sa, vasidegzetű fiatalember, fiú, aki sohasem tekinti másnak a különböző bajnokságokat, mint játéknak, szóra­kozásnak. Csakugyan így van ez? Csakugyan olyan nyugodt belülről is, mint ami­lyennek a nézők látják? — A versenyek előtt sohasem érzek félelmet. Azonban mindig nagy a fe­lelősségérzetem önmagammal és az emberekkel szemben, akik bíznak bennem. Néha engem is elfogott az izgalom, s bizony nemegyszer a hi­deg is végigfutott a hátamon. Amit csinál a jégen, kifogástalanul csinálja. Minden megtanulhatónak a mestere. Néha azonban mintha hiá­nyozna gyakorlataiból a fűszer __ — Ez a probléma temperamentu­mommal függ össze; nagyon nyugodt természetű vagyok. A szilaj csárdást nem nekem találták ki... Nap nap után ugyanarra a zenére futni, újra és újra gyakorolni, nem idegesítő a műkorcsolyázó számára? Mert még a legszebb, legkedveltebb dallamok is ellenszenvessé válhatnak, ha tízszer, százszor, ezerszer hall­gatjuk. — Naponta csiszolom a szabadkor­csolyázást, de ritkán futok a kísérő­zenére. Versenyzés közben szinte nem is észlelem a zenét; itt a dallamok már csak valamiféle vezérfonalat je­lentenek számomra. Úgyhogy zenei inspirációról beszélni az én esetem­ben szinte lehetetlen. Az elmúlt kilenc esztendő világver­senyein Nepela nyolc szabadgyakor­latot „fogyasztott“ el. Tizenhárom éves korában az 1964. évi innsbrucki téli olimpia leg­fiatalabb versenyzője volt, és Csaj­kovszkij Olasz capricció-jára futott. Aztán jött Gershwin, Offenbach, Ros­sini, Mendelsohn-Bartholdy, Grieg. És az idén — búcsúzóul — ismét Csajkovszkij következik. Az Ötödik szimfónia. Mit akar még? Ondrej Nepela mindent elért, ami ebben a sportágban elérhető. Sappo- róban a pontozóbírók neki ítélték a sportolók „Nobel-díját“, az olimpiai aranyérmet. Mit akarhat még a 15 nap múlva 22. születésnapját ünneplő műkorcso­lyázó? Ezt a kérdést gyakran teszi fel ön­magának is. —Hol vannak már azok az idők, amikor még minden előttem állt. Nem mondom, most is kedvelem a verseny­zést, de végeredményben milyen ma­gasabb cél lebeghet még a szemem előtt? Lyonban, Calgaryban, Sapporó- ban egészen más volt a helyzet. Az olimpia után egyszerűnek tűnt a következő lépés. Abbahagyni a leg­magasabb csúcson. A véletlen azonban úgy akarta, hogy az olimpia után Bratislava ren­dezze a világbajnokságot. És Nepela egy évvel későbbre halasztotta a bú­csút: 1973. március elejére. Nepela tehát tovább korcsolyázik. Ojra és utolsójára befűzi még műkor­csolyázó-cipőjét. Annak ellenére is, hogy éppen Bratislavában lesz az új szabály világpremierje, amely szerint az összpontszám negyven százalékát a kötelezők (a múltban ez hatvan százalék volt), húsz százalékát a hat figurából előírt rövid program (ez teljesen újdonság lesz) és negyven százalékát pedig a szabadkorcsolyá­zás teszi ki. Űj szabályok, amelyekről tulajdon­képpen senki sem tudja, hogyan vál­toztatják meg a világ élmezőnyét, mert ez a pontozási rendszer min­dent a feje tetejére állíthat. Mielőtt végleg búcsúzna — Két dolog vonz az amatőr ver­senyzés befejezése után: revű és ed- zősködés. Semmi esetre sem akarok elszakadni a jégtől, ahol legszebb, fiatal éveimet töltöttem, ahol annyi jóleső tapsot kaptam. Nepelának talán még nem is volt ideje ahhoz, hogy tudatosítsa: álmai maradéktalanul megvalósultak. Talán a bratislavai VB után — ha erről nem is beszél — kezd majd igazán élni. Több időt szentelhet saját magának, kedvteléseinek, nem kell majd nap nap után figyelnie az óramutatót, sietnie az edzésekre. Nyugodtan le­ülhet, olvashat, és ha kedve tartja, lustálkodhat is. Az utóbbit sohasem szokná meg. A másfél évtizedes állandó rohanás ed­zésről edzésre, versenyről versenyre, bemutatóról bemutatóra, cselekvő életritmust alakított ki nála. És itt van még az iskola. Az olim­piai bajnok három hónapra megsza­kította tanulmányait a jogi karon. Június végéig négy vizsgát kell ten­nie. Azt mondja, a munkajog lesz a legnehezebb... Ondrej Nepela munkajoga a kölni Európa-bajnokság, illetve a bratisla­vai VB előtt napi négyórás edzésből áll. Reggel ötkor kiugrik az ágyból, felhörpinti az édeskés kakaót, beül edzőnője Fiatjába, és hatkor már a jégen siklik. Még egyszer és utoljára Európa- bajnokság és VB. Még egyszer és utoljára akarja lát­ni Bratislava és a csehszlovák sport­közönség a rokonszenves, szerény Ondrej Nepelát. Még egyszer, mielőtt végleg búcsúz­na. TOMI VINCE Ciodja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrincz Gyula. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij utca 10. elefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő 532-20, titkárság 550-18, sportrovat 505-29, gazdasági ügyek 506-39. Távíró: 09308. Pravdo Kiadóvállalat, Bratislava. Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállatat bratislavai üzeme. Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda, Jesenského 12. Telefon 551-83. Előfizetési díj hovonta '4,70 korona, a Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hfrlapszolgálat Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő« külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedíció tlače, Bratislava. Gottwaldovo námestie 48/VII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom