Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-31 / 26. szám, szerda
A prágai hajógyár pártmunkája Az évzáró taggyűlésen számot adnak eredményeikről és problémáikról Amikor foséi Vítéket, a prágai Cseh Hajógyár üzemi párt- bizottságának az elnökét megkérdeztük, hogyan készülnek fel a közelgő évzáró taggyűlésre, a válasz rövid volt: — „Nem volna helyes, ha a kollektív munkánkról az elvtársak távollétében nyilatkoznék“. Hívására egymás után köszöntöttek be a tágas irodahelyiségbe az alap szervezetek elnökei. Jan Sefl és Vladimír Holeček a műszaki-anyagellátási, illetve konstrukciós és tervező osztály, Bohumil Tesárek, a termelésben dolgozók, Vladimír Cerný a vezérigazgató és a gazdasági igaz? atóhelyettes munkacsoportja képviseletében mutatkozott be. »szinte hangú, kötetlen véleménycseréjük alapján betekintést nyertünk vállalatuk és dolgozóik sikereibe és nehézségeibe. 1973 I. 31. J. Vítek a vendéglátó jogán mosolyogva bíztatja társait, beszéljenek nyíltan mindenről, a problémákról is, melyek — úgymond — csak abban az esetben oldhatók meg, ha rájuk világítunk. Majd hozzánk fordult: — Most, hogy valamennyien együtt vagyunk, szívesen válaszolunk kérdéseire. A február 20-án megtartandó évzáró taggyűlésünk előkészületei a CSKP KB Elnöksége októberi határozatának figyelembe vételével folynak. Célunk természetesen továbbra is a társadalom gazdasági fejlesztésére irányuló fe ladatok megvalósítása. — Az előkészületek irányítására bizottságot létesítettünk. Tagjait a taggyűlés választotta meg és hagyta jóvá. Ennek a bizottságnak a feladata az eddigi tevékenységünkről szóló jelentésnek, a határozati javaslatnak és azoknak az irányelveknek a kidolgozása, amelyekhez az elkövetkező időszakban politikai és gazdasági programunk igazodik. B. TESÁREK: A még jobb eredmények elérése érdekében nagy súlyt helyezünk e program gondos kidolgozására. Műszaki vízijárműveink gyártásánál ugyanis elsősorban legnagyobb'megrendelőnk, a Szovjetunió elégedettségére törekszünk. Noha gyártmányainkat különösebb panaszok vagy kifogások nem érik, nem volna értelme elhallgatni a minőség terén itt- ott észlelt, minden bizonnyal kiküszöbölhető fogyatékosságokat. Ez azért is lényeges követelmény, mert tisztában vagyunk azzal, hogy az állam jövedelme értékeink megteremtése arányában növekszik. A gyár vezetőségével együtt tehát ennek az elvnek a figyelembe vételével ellenőrizzük rendszeresen a minőséget és természetesen a szállítási határidők pontos betartását. Az évzáró taggyűlés előkészületeivel kapcsolatban arra is gondolunk, hogy az alapszervezetek új biztottságaiba olyan emberek kerüljenek be, akik mind politikai, mind gazdasági szempontból tekintélynek örvendenek, és személyük is szavatolja az eredményeket. Azt várjuk tőlük, hogy segítségükkel meggyőzzük és érdekeltekké tegyük a kommunistákat csakúgy, mint a pártonkíviilie- ket, hogy kivétel nélkül valamennyien még lelkiismeretesebben, még kitartóbban dolgozzanak és a párt politikáját hirdessék. V. ČERV ENÝ: A tervezéssel és a gyártmányok minőségének műszaki ellenőrzésével megbízott munkacsoportjaink igényeivel kapcsolatban röviden még annyit, hogy pártbizottságunk a kommunisták segítségével színvonalas, jó minőségű tervek kidolgozására és a kész gyártmányok minőségének szigorú ellenőrzésére ösztönzi a párton- kívülieket is, hogy kötelezettségeinket maradéktalanul teljesíthessük. Ez a feladat rendkívül igényes, ha meggondoljuk, hogy szállításaink a Szovjetunióba az idén 18 százalékkal többet tesznek ki, mint 1972- ben. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy — más üzemekhez hasonlóan — mi is munkaerőhiánnyal küzdünk. A tartalékokat és a fogyatékosságokat tehát — vészjelként — már a terveknek kell tükrözniük, hogy a hibákat idejében megszüntethessük. • Mit várnak az évzáró taggyűléstől? J. VÍTEK: Elsősorban a párt életének aktivizálását, hogy még jobban elmélyítsük kapcsolatainkat a dolgozókkal. Olyan jó munkaerkölcsű, közkedvelt elvtársakat javasolunk tehát a bizottságainkba, akik a dolgozók bizalmát élvezik, s akiket ezért minden teVi-it^ben példaként állíthatjuk eléjük. A további szempont az, hogy a jelöltek a pártmunkában is bizonyos tapasztalatokkal rendelkezzenek és érdeklődéssel, kedvvel vállalják megbízatásukat. Emellett az alapszervezetek bizottságainak szociális összetételére is tekintettel kell lennünk, mert igaz ugyan, hogy valamennyien munkásszármazásúak vagyunk, sokan azonban évek óta mint technikusok dolgoznak, tehát már .,kinőttek“ sorainkból. — Az évzáró taggyűlésen kerül sor a tagjelöltek ünnepélyes felvételére is. Az egyes alapszervezetek — a terv szerint — 1973-ra összesen 35 tagjelölt felvételét javasolták. 1974-re további 50 tagjelölt felvételét tervezzük, de ezeket már többnyire csak a SZISZ-ta- gok közül válogatjuk ki. A mennyiség helyett inkább a minőségre helyezzük a súlyt. B. TESÁREK: A legtöbb tagjelölt munkás, tehát a mi alap- szervezetünk tagja. Véleményem szerint ez így helyes, mert az öntudatos káderek politikai és gazdasági téren is, biztosítékot nyújtanak arra, hogy a néhány év előtti események nem fognak többé megismétlődni. Ezért neveljük oly körültekintő gondossággal a fiatalokat, és büszkén állíthatom, hogy nem hiába fáradozunk. A szocialista versenyeknek és kötelezettségvállalásoknak köszönhetjük rendszeresen értékelt gazdasági eredményeinket, az ütemtervek pontos betartását. • Miért tervezik a jelölteket? Nem tartják ezt az előrelátást formálisnak? — Helyezetünkről teljes képet csak akkor nyerhet, ha azt is elmondjuk, hogy míg a múltban üzemünk 6 alapszervezete összesen 360 párttagot tartott nyilván, a válságos évek eseményeinek hatása alatt tagjaink száma 3 alapszervezetben 120-ra zsugorodott. Az üzem 1100 dolgozója közül a kommunisták száma az idén sem tesz ki többet 200-nál, ami semmiképpen sem tekinthető kedvező aránynak. Az sem téveszthető szem elől, hogy a tagalapunk öregszik. Gondolnunk kell arra is, hogy az elvtársak közül sokan rövidesen nyugdíjba készülnek. A hiányt a tagjelöltek tevékenységünkbe való bevonásával igyekszünk pótolni. Munkájukat és a többi párttag aktivitását is a pártcsoportok negyedévenként ellenőrzik. Egészségtelen tünetnek tartjuk a nálunk gyakori jelenséget, hogy tagjaink 90 százalékának több funkciója is van, ami a pártmunka rovására megy, mert az elvtársak túlterhelése formalizmushoz vezet. Sok gondot okoznak a többgyermekes anyák is, akiktől joggal igényelhetjük a pártmunkát, melyet azonban családi kötelességeik miatt többnyire felületesen végeznek. Ezeket a problémákat is az évzáró taggyűlésnek kell majd megoldania. — A tagjelöltek tervének a kidolgozását tehát a tagok számának gyarapítása szempontjából is fontosnak tartjuk. Ebben a törekvésünkben korántsem a formalizmus vezetett, hanem tapasztalataink, melyek arra mutatnak, hogy ha további gazdasági eredményeket akarunk elérni az önköltségcsökkentés, az anyagmegtakarítás stb, terén, akkor ez csak a kommunisták segítségével sikerülhet. Ök ugyanis a szocialista munkabrigádok és a szocialista versenyek élenjárói. Elsősorban az ő kötelességük, hogy megbeszéljék a dolgozókkal a feladatokat és meggyőzzék őket vállalásaik teljesítésének fontosságáról. J. ŠEFL: A konstruktőrök és a tervezők a szocialista versenyek szempontjából a termelésben dolgozókkal szemben — akiknek munkaeredményeik nyilvánvalók — meglehetősen kedvezőtlen helyzetben vannak. Noha ezek a káderek is mun kabrigádokba tömörülve vetél kednek egymással, ám a prototípusok kifejlesztése és a tervezés többnyire hosszabb időbe telik, mint a futószalagon folyó termelőmunka. A konstruktőrök ellenőrzése tehát igényesebb feladat, mert emberismeretet feltételez, hogy megállapíthassuk: becsületes dolgozóval, vagy „lógóssal“ állunk-e szemben, aki könnyen veszélyeztethetné a termelést, a határidők betartását. A szállítási határidők betartása egyébként a legnagyobb problémánk. Több mint 500 szállító vállalattal dolgozunk együtt. Az összmunka nem könnyű feladat. A rendszertelen műszaki anyagellátás, az idejében megrendelt, gyakran sürgetett motorok és egyéb alkat részek késése ugyanis idegölő várakozással jár, és sok bajt okoz. Feltartja a munkásokat, akik azután a határidő lejártát megelőző napokban fejvesztetten, kapkodva igyekeznek jóvá tenni más üzemek mulasztását, hogy kötelezettségeinknek az utolsó pillanatban eleget tegyünk. Ilyenkor azon sem csodálkozhatunk, ha gyártmányaink olykor magukon viselik a gyors munka nyomait. • Hogyan sikerül leküzdeni ezeket a nehézségeket? J. SEFL: A munkatermeié kenység fokozásával. Nagy szerencsénk, hogy dolgozóink többsége szívügyének tartja a gyár problémáit. Ezt bizonyítja például az is, hogy az első szocialista munkabrigád a konstruktőrök körében alakult meg. B. TESÁREK: Bebizonyosodott, hogy nincs rosszabb a gépiesen, érdeklődés nélkül végzett munkánál. Véleményünk szerint mindenkinek tisztában kell lennie céljainkkal, azzal, hogy például önköltség címén mily an összeg, vagy milyen mennyiségű nyersanyag megtakarítását írja elő a terv, hogy még a hulladékanyag se vesszék kárba. /. VÍTEK: Az évzáró taggyűlésen egyaránt számot adunk eredményeinkről és problémáinkról. KARDOS MÁRTA Az Indiai Köztársaság államünnepe alkalmából „India szabadságinak 25 éve“ címmel a prágai Náprstkovo Múzeumban kiállítást rendeztek. (Felvétel: Telefoto — CSTKj Lehetőség és korszerűség Beszélgetés Konrád Józseffel, a Magyar Területi Színház művészeti vezetőjével Pontosan húsz esztendeje, tehát a megalakulása óta tagja a Magyar Területi Színháznak. Temérdek idő ez, szinte megszámlálhatatlanul sok nap, óra, melynek jelentős részét a színházban, vagy a színházzal töltötte. Színészként kezdte, aztán néhány esztendő múlva rendezőként folytatta művészi pályafutását. A tárgyilagos felsorolást egy vallomás félével folytatom: mióta hálásnak éppen nem mondható (kritikusi) feladatomból eredően gyakran találkozunk, gyakran vitatkozunk szín- művészetről, rendezésről, kritikáról, s közben percek, órák múlnak, s aztán az egyikünk rendszerint sietősen feláll, majd biztosítjuk egymást, hogy egyszer majd sokáig beszélgetünk, habár ez fikció, hiszen ezekről a témákról egyszerűen nem lehet eleget beszélni... Ezúttal mindketten mintha zavarban lennénk: most valami más miatt ültünk asztalhoz, portréfélét írnék,, mondtam, amikor találkoztunk, s ezzel jeleztem is, hogy ezúttal jobbára csak kérdezek, s jegyzem a feleletet. Sablonos kezdet, de inkodolt, ha lényeges dolgokat érint: az indulásról kérdem, az elhatározásról, tehát arról a bizonyos „miértről“. Mosolyogva válaszol: — Szerepelni, játszani mindig szerettem. Túlzottan is, gyakran a tanulás és egyéb komoly teendők rovására. Ebből a vágyból kisiskolás alkalmi szavalatok, később ön- képzőköri fellépések következtek, A felszabadulás után a CSEMADOK megalakulásával csaknem egy időben Somorján esztrádcsoportot szerveztünk s a kedves Patócs Gábor vezetésével munkálkodtunk. Nagy sikerrel játszottuk például a Szabin nők elrablása, valamint a Szabad szél című Dunajevszkij- operettet. 1952-ben a MATESZ felvételi vizsgát hirdetett: jelentkeztem, felvettek. Annak idején hangomnál, alkatomnál, de lehet, hogy alakomnál fogva én töltöttem be a társulatnál a drámai hős szerepét. A Tűzkeresztségben Ható Ignácot, az Aranyemberben a címszerepet, a Ványa bácsiban Asztrov doktort játszottam. Az akkori kritikákban jórészt a szerető biztatás kapott nagyobb hangsúlyt. A sorok között azonban már akkor is tudtam olvasni. .. Magamon annyit vettem észre, hogy a próbák és a játék közben túl sokat figyelek „kifele“, tehát másokra, az átélés rovására. Ez az érdeklődésem késztette valószínűleg Fellegi Istvánt, a színház akkori igazgatóját, hogy rendezéssel bízzon meg. Becsülettel akartam helytállni, de ehhez el kellett végeznem a magam csaknem tíz esztendős színiiskoláját. Előny is adódott ebből a helyzetből. Senki sem kényszeríthette rám örökérvényűnek vett sablonjait. Persze hátrány is akadt, méghozzá elég sok. A „tanulás“ során sokat utaztam, rengeteg időt töltöttem Prágában, Budapesten és Bratislavában. Köszönet érte elsősorban dr. Krivo sik Istvánnak, aki ezeket az utazásokat elősegítette. Lélegzetvételnyi szünet: gondolatai ismét visszatérnek a mába: — Rendezéseimről mások hivatottak véleményt mondani. Magam csak legfeljebb annyit teszek hozzá, hogy munkám során akarva-akaratlanul igazodnom kellett egy adott helyzethez, éspedig ahhoz, hogy talán egy színháznak sem annyira összetett a közönsége, mint a miénknek. A különböző játékhelyek rossz világítási lehetőségeiről, akusztikájáról nem is beszélve. Arról sem, hogy a rögzítetten székek állandóan nyikorognak, a büféből beáradó zajokat pedig lehetetlen elszigetelni. Olyan színháznak, amely jórészt ilyen körülmények között teljesíti küldetését, meg kell keresnie azt a módot, amellyel az ízlésében, kultúrájában és korában heterogén nézőt le tudja kötni és a mostoha körülmények ellenére is eljuttatja hozzá a mondanivalót. — A színház korszerűségéről évek, évtizedek óta vitatkoznak ... — Valóban. Köteteket lehetne írni erről, napokig beszélni, s nem biztos, hogy sikerülne dűlőre jutnunk. Annyi rnindenAz Kitelt húsz esztendő alatt gyakran visszatérő kép: olvasópróba a színház klubhelyiségében. A képen (balról) Konrád József és Tóth László. képpen bizonyos, hogy a színház ott lesz korszerű, ahol akadnak műélvezői. Vagyis az adott társulat és a játéktér lehetőségei, a közönség „felvevő képessége“ az, ami meghatározza, hogy milyen darabbal és milyen inszcenálási eszközökkel kísérlem meg a ráhatást. Például ami Prágában, mondjuk a Rokokó Színházban az adott publikum előtt korszerű, neirt biztos, hogy ugyanannak a társulatnak az előadásában mondjulc Újfalun is az lesz. Szerinteni akkor lesz a színház korszerű, ha kialakítja a ráhatásnak azt a módját, amely ugyanazzal a művel tud kapcsolatot teremteni a közönséggel Prágában, Újfalun és másho1 Űjabb végeláthatatlan fonalat fűzök fel: a hazai magyar drá• maírás problémáját említem. — Hm, újabb iogas kérdés. Annyi tény, hogy minden hozzánk beérkezett kéziratot elolvasunk és ha az előadhatóság egy kicsit megcsillan egyik-másik darabban, mindent megteszünk azért, hogy eljátszhassuk. Persze, az igazság az, hogy ennek ellenére évente csak egykét színmű születik. Ezért lő lenne komolyan foglalkozni a csehszlovákiai magyar drámaírás ügyével, esetleg kerekasz- tal-beszélgetés formájában íróinkkal, a színházi szakemberekkel és másokkal megkeresni a kivezető utat ebből a rózsásnak éppen nem mondható helyzetből. Bonyolult kérdés, tudom, de megéri a fáradságot, hiszen a Magyar Területi Színház tevékenységének egyik alapvető feladata a hazai magyar drámák felkarolása, bemu tatása. Ehhez írókra, segítőtársakra van szükségünk. A végére hagytam a „legrázósabb“ kérdést: a hazai magyar színikritikáról szeretném megtudni véleményét. — Általánosítani itt sem lehet, de a kritikánkról, sajnos, nincs a legjobb véleményem. Tisztelet a kivételnek, de sok kritikus írásából hiányzik a színházi „konyha“ receptjeinek, fogásainak az ismerete. Néhány esetben az írások hangvétele sem a legszerencsésebb. Persze, tudom, „béke“ e területen sohasem lesz, ez talán nem Is lenne jó, de bizonyos szabályok, mondjuk úgy, játékszabályok itt is vannak, s ezeket szerintem be kell tartani . . . Ezután még hosszasan beszélgettünk a színház dolgairól, a színészekről. Párbeszédünknek a titkár hangja vetett véget: — Az igazgató vár. kérlek, menj le hozzá. Felállunk, kezet rázunk és biztosítjuk egymást, hogy legközelebb sokáig beszélgetünk majd. SZILVÄSSY JÓZSEF
