Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-30 / 25. szám, kedd
új filmek NAPRAFORGÓ (olasz) Vittorio de Sicáról csak az elismerés hangján szólhatunk, mert ha a nevét halljuk, azonnal a Biciklitolvajok című feledhetetlen műve és még jó néhány nagy filmje jut eszünkbe. Tagadhatatlan azonban, hogy a nagy alkotó munkásságának színvonala meglehetősen hullámzó, egyes méltatói azt mondják, de Sica, a színész vá- lagotás nélkül minden filmszeban eltűnt férjét kereső és az újra megnősült, illetve új férjet találó olasz nő történetének ábrázolásában a rendező a közismert igazságok felületén, a felszínen marad, nem tud mélyebbre hatolni, a film szentimentális hatást vált ki, a nézők értelmességére számít. A rendezőnek ez esetben kerülnie kellett volna a buktatókat, mert a történet már önmagában vérepet elvállal, hogy az így keresett pénzen de Sica, a rendelő olyan filmeket alkothasson, amilyeneket akar. Ügy gondoljuk, a kérdést ennyire leegyszerűsíteni talán mégsem lehet, mert ahogy nem minden színészi alakítása jelentéktelen, úgy nem minden művét tekinthetjük filmtörténeti jelentőségűnek sem. A Napraforgó című filmje sem tartozik kimagasló művei közé, mert az alkotás ugyan szórakoztató, de a rendezőnek feltehetőleg ennél nagyobb volt az igénye. A második világháború keleti frontjáról hazatért olasz katonák személyes élményei alapján forgatott film meglehetősen konvencionális; a háborúLino Ventura színészi teljesítménye indokolja, hogy néhány szót szóljunk erről a francia krimiről, melynek cselekményben yolítása ugyan meglehetősen konvencionális, ds a középpontjába elsősorban a bűnügyet állította, kevésbé domborította ki a történtek társadalmi hátterét, emiatt a film kritikai éle csorbát szenved. Lino Ventura, ez a keménykötésű szí„Az utolsó cím" egyik kockája (jobbra Lino Ventura — a film főszereplője j. történet némi szociális motívumokat is tartalmaz. A cselekmény egy bűnügy és a bűnözők kézre kerítése, illetve az ellenük Indított bűnvádi eljárás koronatanúja utáni nyomozás kö”ül bonyolódik. Az események, illetve a látottak kapcsán világossá válik előttünk, hogy a rendőrség egyetlen célja a gengszterek „lefülelése“, az állampolgárok biztonságának védelme ebben a társadalmi rendben mellékes. Jeanne, a felügyelő munkatársa ezt a tényt felismerve távozik a rendőrség kötelékéből, a felügyelőnek azonban nincs választása ... Kár, hogy fosé Giovanni rendező az érdekfeszítő, sőt helyenként drasztikus események nész a felügyelő szerepében viszont kiváló alakítást nyújt. Méltó partnere Marlene fobert (Jeanne), a francia filmgyártás fiatal tehetsége. —ym— □ Szergej Bondarcsuk, a neves szovjet filmrendező az idén elkészíti a Tíz nap, amely megrengette a „világot című regény filmváltozatát. John Reednek, az amerikai tudósítónak a szerepét — aki szemtanúja volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, és erről írta világhírű regényét — Warren Beatty alakítja. A film társproducere Dino de Laurentiis lesz, akivel Bondarcsuk a Waterloot is készítette. Marcello Mastroianni és Ludmila Szaveljeva a Napraforgó című olasz film egyik jelenetében. ve is megható, felesleges azt még „olcsó“ megoldásokkal fokozni. A filmben Sophia Loren, Marcello Mastroianni és a szovjet Ludmila Szaveljeva a tőlük megszokott jó alakítást nyújtják. A rendező legfőbb érdeme (az említett fogyatékosságok ellenére) talán az, hogy a nézőket gondolkozásra ösztönzi, s figyelmeztetni akar a háború, az esztelen pusztítás beláthatatlan következményeire, az emberek lelkületén ejtett sebekre. Ha a Napraforgó nem is maradandó értékű alkotás, azért mindenképpen figyelmet érdemlő, s Vittorio de Sica mégiscsak a filmművészet klasszikusa marad. KOZMIKUS KATASZTRÓFÁK HÍRVIVŐI „A neutrino a világmindenség egyik leggyakoribb, legközönségesebb anyaga. Különféle elemek átalakulása, radioaktív folyamatok révén szakadatlanul termelődik a csillagok tűzkohójában, s óriási energiával száguld át a világmindenség térségein.“ — így kezdte a neutrino-csillagászat- ról szóló cikkét a Delta c. természettudományostechnikai magazin. S mindjárt hozzátette: A „legcsodálatosabb“ elemi részecske, a neutrino megismerésével új ablak nyílt a csillagászok előtt az égi objektumok megfigyelésére. A világmindenségben akadálytalanul száguldó részecskék nemcsak a Nap izzó gömbjének belsejéből, hanem távoli csillagkatasztrófákról, antianyagból álló galaxisokról, sőt Földünk középpontjának hőmérsékletéről is értékes adatokat szolgáltathatnak az asztrofizikusok számára. A „LEGCSODÁLATOSABB“ RÉSZECSKE A „neutrino“ olasz szó (kis, semleges részecskét jelent), amely Pauli olasz fizikus zseniális feltevéseként vonult be a fizikába. A kísérleti fizikusok ugyanis az atommagok radioaktív bomlását vizsgálva, jő néhány érthetetlen problémára bukkantak, amelyek csak egy új elemi részecske, a neutrino feltételezésével voltak megmagyarázhatók. E furcsa részecskének kellett az atomfizika újonnan feltárt területeire is „átmentenie“ az energiamegmaradás törvényét, mert akkoriban úgy tűnt, hogy a mikrovilágban nem érvényesül ez a törvényszerűség. T,ovább bonyolította a helyzetet, hogy nem csupán a neutrino puszta létének feltételezésére volt szükség, hanem eleve olyan rendkívüli tulajdonságokkal kellett felruházni, amelyek már-már elháríthatatlannak tűnő akadályokat gördítettek észlelése elé. Napjainkban a világ számos laboratóriumában kutatják a neutrino sajátosságait, és egyre világosabban látszik, hogy nem ok nélkül nevezik a „legcsodálatosabb“ részecskének. Hiszen nincs súlya: tömege nulla. Villamos töltése sincs, a térben pedig fénysebességgel terjed. Rendkívül nehezen lép kölcsönhatásba bármilyen anyaggal: a neutrínók áradata zavartalanul áthatolhat akkora vaslemezen is, amelynek vastagsága a Nap —Föld távolság milliószorosa. Érthető, hogy a neutrínók létezésének kísérleti bizonyítása nem volt egyszerű feladat. Csak két évtizedes eredménytelen próbálkozás után sikerült Reines és Covan amerikai fizikusoknak olyan érzékeny mérési módszert találniuk, amely- lyel egy atomreaktor neutrínói adtak először életjelt magukról. A kísérleti technika további fejlődésével később lehetőség nyílt a természetes körülmények közt keletkező neutrínók észlelésére is, s ezzel sikerült megvetni a neutrino- csillagászat (pontosabban a neutrino-asztrofizi- ka) alapjait. ÜZENETEK AZ ÉGITESTEK BELSEJÉBŐL A csillagászok nem véletlenül érdeklődnek a neutrínók iránt. A fény- és a rádióhullámok csak néhány milliárd fényév távolságból, a világmindenség egy-két milliárd év?s múltjáról hoznak hirt. Ám a világtérben ma is zavartalanul tart felénk az a neutrinosugárzás, amely az anyag ősi, csillag előtti állapotából származik, így a tejútrendszerek kialakulása előtti világ emlékét őrzi. Minthogy a neutrino könnyen áthatol az anyagon, az égitestek láthatatlan belsejéből is értékes üzeneteket közvetíthet. Ez a nagyszerű lehetőség közelebb vihet a Nap megismeréséhez. Központi égitestünk és -a hozzá hasonló más csillagok sugárzása hidrogén atommagok egyesüléséből származik. E reakciók során óriási energiafelszabaduiás közben hélium atommagok — és neutrínók keletkeznek. A keletkező elektromágneses sugárzások azonban nem szabadulhatnak könnyen a Nap izzó börtönéből. Keletkezési helyüktől egy centiméter távolságban már rendszerint elnyeli őket valamilyen „szomszédos“ atommag, amely gerjesztetté válva ismét továbbadja az energiafelesleget. Így „kézről kézre“ adogatva, az eredeti fénysugár sokszoros „másolata“ kb. tízmilliárd év alatt jut a Nap középpontjából a felszínre, tehát semmit sem árul már el a Nap belsejében lezajló folyamatokról. Nem így a neutrínók! Számukra nem akadály a Nap gigászi tűzgömbje: 2,3 másodperc alatt száguldanak a felszínre, ahonnan olyan nagy energiájú neutrinosugárzás szóródik szét a világűrbe, amely akadálytalanul ér el a Földre is. könnyedén átszeli bolygónkat, és több tízezerszer erősebb, mint a Hold fénye. Ha láthatnánk ezt a „neutrinofényt“ sugárözönében, sohasem pillanthatnánk meg öreg égi kísérőnk derengő fényét. NEUTRINO DETEKTOR Milyen üzenetet hozhat a neutrino sugárzás a Napban lezajló folyamatokról? Jelenlegi elképzeléseink szerint a hélium négyféle módon keletkezik a termonukleáris fúzió végtermékeként. Az első három folyamat „proton-proton-ciklus“, a negyedik „szénciklus“, ezek együttesen óriási energiájú neutrinoáramot termelnek. így a számítások szerint másodpercenként átlag 65—3(5 milliárd részecskének kell bombáznia Földünk felszínének minden négyzetcentiméterét. A Nap középpontjában azonban az anyag állapota (például hőmérséklete) módosíthatja a neutrinosugárzás erősségét. Ha a feltételezett hőmérséklet nem 12 millió fok, hanem — mondjuk — kétmillióval több, akkor a bór—8 atommag bomlása során keletkező neutrino-áram erőssége tízszeresre nő. Ehhez képest a különféle eredetű neutrino-áramok már elhanyagolhatók, tehát a bór—8 bomlásából képződő neutrino-áram közvetlenül adhat hírt a Nap központi magjának hőmérsékletéről. Íme a nagy lehetőség! Ha sikerül különleges neutrínó-távcsövet szerkeszteni, nemcsak a Nap központi vidékének hőmérsékletéről nyerhetnénk megbízható adatokat, hanem azt is megfigyel' hetnénk, változik-e itt a hőmérséklet. A CSILLAGOK „AGÓNIÁJÁNAK“ FIGYELÉSE Egy további izgalmas probléma, amelynek megoldásában a neutrino asztrofizika segíthet, a csillagok „halála“. Mai ismereteink szerint egy-egy csillag „agóniája“ akkor kezdődik, amikor termonukleáris tűzkohójának energiája már nem tud egyensúlyt tartani a roppant nehézségi erővel. Amint az atom-tüzelőanyag fogy, felülkerekedik a gravitációs erő, a csillag mindinkább összezsugorodik, majd összeomlik. A haldokló csillagok sorsa háromféleképpen alakulhat. Ha a csillag tömege 1,2 naptömegnél kisebb, fehér törpévé alakul. Egy naptömegű fehér csillag általában Földünknél kisebb térfogatú, sűrűsége pedig köbcentiméterenként 50 tonna. Az 1,2—2 naptömegű csillagok haldoklása neutron-csillagok kialakulásához vezet. A nehézségi erő hatására olyan elképzelhetetlen mértékben zsugorodik össze az anyag, hogy atommagjaiból semleges neutronok halmaza alakul ki. A neutron-csillagok átmérője alig 10 kilométer, sűrűsége pedig 100 millió tonna köbcentiméterenként. A 2 naptömegnél nagyobb csillagok már nem haldokolnak látványosan. Olyan iszonyatos ösz- szehúzódás indul meg bennük, hogy a fénysugár sem hagyhatja el belsejüket — láthatatlanná válnak számunkra. Ez a folyamat a gravitációs összeomlás. Az elmélet eddig helyesnek bizonyult. A csillagászok régi ismerősei a fehér törpe csillagok, s néhány éve valószínűleg a neutron-csillagokat is sikerült felfedezni a szaggatott rádió- és fényhullámokat sugárzó pulzárok alakjában. A gravitációs összeomlás következtében létrejött csillagok azonban még nem adtak eddig „élet- jelt“ magukról. Egy áruló nyomnak mégis kell lennie: ez a neutrino sugárzási Zeldovics szovjet akadémikus és Guszeinov tudományos kutató kimutatták, hogy az 1,2—3 naptömegű csillagok összeomlása és teljes tömegük neutronokká alakulása 30—40 millió elektronvolt energiájú neutrino-sugárzással jár. A sugárzás csak néhány századmásodpercig tart, de ezalatt a csillag összenergiájának egy százalékát veszíti el. Ha ilyen esemény menne végbe galaxisunkban, másodpercenként 100 milliárd neutrino csapódna be Földünk minden négyzetcentiméterére. Még több neutrino zúdul a világűrbe, ha például 32 naptömegű csillag omlik össze. Erről már feltétlenül tudomást szerezhetünk a Földön. Sazepin professzor vezetésével jelenleg 1000 tonna szénhidrogént tartalmazó neutrino-detektor épül a Szovjetunióban, amellyel lehetőség nyílik a megfigyelésre. Ha ilyen összeomlás következik be valahol csillagrendszerünkben, 100—200 neutrino reakcióját kell észlelniük a kutatóknak. Sőt, Pontecorvo professzor számításai szerint a kimutatható reakciók száma a 30 ezret is elérheti. TANULÁS AGY NÉLKÜL Rendelkeznek-e a mikroszkopikusan kicsiny, egysejtű élőlények a tanulás képességével? Meg- taníthatók-e a véglények (protozoonok) bizonyos magatartásbeli változásokra, egyéni „oktatás“ eredményeként? Ez a látszólag pusztán elvi jelentőségű kérdés hosszú évek óta foglalkoztatja a zoológia tudományának művelőit. Első kísérleteivel csupán arra keresett választ dr. Bergstrom, hogy a szabadon élő csillószőrös véglények —• amelyek normális körülmények között ügyet sem vetnek a fényre —.megtanítha- tók-e fény elkerülésére. A klasszikus pavlovi kísérleti módszert követve, nagyszámú egyedet fény hatásának tett ki, s egyúttal villamos áramütést mért rájuk. A normális körülmények között csilióikkal csaknem egyenes irányban úszó véglényekben szabályos „félelem-reakció“ épült ki a kellemetlen ingerre: csillóik mozgását ellenkező irányúra fordították, egy darabig hátrafelé haladtak, majd kisebb-nagyobb szögben kitérve, más Irányokban folytatták előrehaladásukat. Ha az ilyen módon „betanított“ véglényeket ezután csak részben megvilágított tartályba helyezték, legnagyobb részük a tartály sötét részeiben helyezkedett el — megtanultak félni a fénytől. A következő kísérleti szakaszban dr. Bergstrom négyféle kezelés valamelyikének vetette alá a kísérleti véglények ezernél több egyedét. Itt is bebizonyosodott, hogy pl. azok a véglények, amelyekben fényvillanással kísért áramütésekkel elő- zően kiépítették a „félelem-reakciót“, gondosan elkerülték a megvilágított területeket és néhány kivételtől eltekintve, mind a tartály sötét részében gyűltek össze. Vajon meddig tart az ily módon létrehozott emlékezet? A kísérletekből kiderült, hogy a fény tudatos elkerülésére törekvés idővel megszűnik az egysejtűekben, de még a „tanítást“ követően két órával is határozottan észlelhető. És a kísérletek egyik legmeghökkentőbb ténye, hogy az „emlékezetet“ a sejtek időközben végbement osztódása sem befolyásolta. A vizsgált egysejtűeknek nincs idegrendszerük. A kísérletek mégis bebizonyították, hogy rendelkeznek a tanulás képességével. E tanulás mechanizmusa egyelőre meglehetősen rejtélyes. (djj 1973. I. 30 AZ UTOLSÓ CÍM _______________________________(francia)
